8–10 fejes váltvaforgató ekét tesztelnek Fehéroroszországban, a különleges munkagép fejlesztését az Mtz holding egyik tagvállalata végzi, figyelembe véve a gazdák javaslatait is.
Új transzformátor-alállomást létesített Répcelakon az E.ON Hungária Csoport a Danube InGrid projekt keretében. A mintegy 2 milliárd forintos hálózatfejlesztés több mint 15 000 ügyfél számára teszi stabilabbá az áramellátást. A fejlesztés növeli a hálózat kapacitását, csökkenti az áramszünetek kockázatát és új energiaigények kiszolgálását is lehetőv
Június 18–20. között rendezik meg az Intelligent Robotics Fair 2026 nemzetközi innovációs fórumot, mely a robotika és a mesterséges intelligencia legfrissebb kutatási eredményeiről és alkalmazási lehetőségeiről ad áttekintést – nemcsak a szakértőknek, hanem a nagyközönségnek is.
A Széchenyi Kártya Program továbbra is a hazai kis- és középvállalkozások egyik legfontosabb finanszírozási eszköze. A Gazdasági és Energetikai Minisztérium döntése alapján 2026. július 15-tól módosulnak egyes likviditási célú konstrukciók kamatkondíciói, amelyek ezt követően is a piaci finanszírozási lehetőségeknél kedvezőbb kondíciók mellett lesz
A Portfolio Rendezvények 2026 első felében is szállították a már megszokott prémium minőséget és az ehhez kapcsolódó felfokozott érdeklődést. Tíz város 22 helyszínén 40 rendezvényen mintegy ezer előadóval és ötezer cég képviseletében nem kevesebb, mint közel tízezren vettek részt idei tavaszi eseményeinken. Az irány továbbra is egyértelmű: még izga
Civil szervezetek, köztük az Amnesty International és a Magyar Helsinki Bizottság, hivatalosan is a kormányhoz fordult a Pride-felvonulásokat korlátozó törvények eltörléséért. Javaslatuk a gyülekezési törvény módosítását és a kapcsolódó szabálysértési szankciókat is érinti.
Hadházy szerint a volt miniszterelnök letartóztatása már csak Hatvanpuszta miatt is indokolt lenne. A volt képviselő az ügyek súlyára, a bűnismétlés és a szökés veszélyére hivatkozott.
A héten második alkalommal érte támadás a moszkvai kőolajfinomítót, valamint a rosztovi régióban és Ukrajna megszállt területein is célpontokat találtak el az ukrán fegyveres erők – tette közzé Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon. "Ha Ukrajna ég, Moszkva is lángolni fog" – üzente.
A horvát legfelsőbb bíróság döntése alapján azok a fogyasztók, akik 2015-ben svájcifrank-alapú hitelüket euróalapúra váltották át, nem követelhetik vissza a semmis szerződési kikötések miatt keletkezett túlfizetés tőkeösszegét, de jogosultak a túlfizetések után járó késedelmi kamatra - jelentette csütörtökön a horvát sajtó a határozatra hivatkozva.
Pete Hegseth szerint lesznek olyan országok, amelyek elbuknak az USA felülvizsgálatán, és lesznek olyanok is, amelyek kiváló eredménnyel teljesítenek. Sokakat J. D. Vance müncheni kioktatós beszédére emlékeztetett Hegseth kirohanása a brüsszeli NATO központban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Magyar Telekom, a Yettel, és a One is emel az árain; előbbi két cégnél 2026. július 1-jétől 4,4 százalékos inflációkövető díjkorrekciót alkalmaznak, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által a tavalyi évre megállapított éves fogyasztói árváltozásnak megfelelően, míg a One idén szeptember elsejétől érvényesíti az áraiban ezt az emelést – közölté
Elnézést kért csütörtökön az anglikán egyház vezetője, amiért a korábbi évtizedekben rendszeresen elvették édesanyjuktól és örökbe adták a házasságon kívül született gyerekeket.
Fokozódik a hőség a hétvégén, a jellemzően derült időben általában 30 Celsius-fok felett alakul a csúcshőmérséklet napközben, de vasárnap egyes helyeken akár 37 fok is lehet és a hajnalok is egyre kevésbé hoznak felfrissülést. A gomolyfelhőkből zápor, zivatar, esetleg felhőszakadás elsősorban vasárnap alakulhat ki - derül ki a HungaroMet Nonprofit
A Pfizer bejelentette, hogy Dave Denton pénzügyi igazgató augusztus 15-én távozik a vállalattól, és visszatér a fogyasztási cikkek szektorába. A hír hatására a gyógyszergyártó részvényei több mint 3 százalékos gyengüléssel indították a kereskedést.
Június 20-án (06.20.), a szolgáltató hivatalos előhívószámának napján a Yettel leállítja az adatforgalmi számlálókat, így az ügyfeleinek belföldi adatforgalma aznap nem csökkenti adatkeretüket - vagyis mindenki számára teljes szabadságot ad a mobilnetezés világában.
A HPV-oltás bevezetése óta meredeken csökkent a méhnyakrák miatti halálozás Angliában, de a kutatók szerint az átoltottság növelése és a rendszeres szűrés továbbra is kulcsfontosságú.
A fapados légitársaságok üzleti modelljét is átformálhatják az Európai Unió készülő légiutas-jogi szabályai a Wizz Air szerint, akik eközben új szolgáltatással rukkoltak elő Budapest belvárosában.
A szakértők szerint bizonyos dolgokra mindenkinek figyelnie kellene, mielőtt táplálékkiegészítőket szedne, illetve azt is elárulják, hogy ők maguk milyen táplálékkiegészítőket szednek.
Egy párkapcsolat sokszor végállomásként jelenik meg, de a valóság ennél összetettebb. Vannak nők, akik irigykedve néznek az egyedülálló barátnőikre, mert azok szabadsága néha vonzóbbnak tűnik.
Ha Haiti nem szerzi meg története első világbajnoki pontját és Marokkó legyőzi Skóciát a C csoport második fordulójában, akkor a karibi ország együttese lesz a 48 csapatos labdarúgó-vb első biztos búcsúzója.
Mit tehetünk, ha a szomszéd hangoskodik vagy füstöl? A cikk bemutatja a főbb jogi szabályokat, amelyek segítenek elkerülni a konfliktusokat a vidéki közösségekben.
Megnéztük, mik lesznek a következő két hét nagy dobásai a mozikban és a streaming háza táján. Az ügynökség, A siló és az Enola Holmes is új évaddal érkezik. Ha mást nem is, ezeket mindenképpen megéri megnézni!
Egy "BreakTheBank" nevű felhasználó a Polymarketen fogadott arra, hogy a favoritnak számító portugál válogatott nem nyeri meg a Kongó elleni meccsét. A váratlan 1–1-es döntetlennel a közel 300 ezer dolláros tétje 1,249 millió dolláros kifizetést eredményezett.
A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum a kortárs művészeti profiljának 30 éves jubileuma alkalmából a Magyar Telekom támogatásával rövidfilmes pályázatot hirdet Pár perc kortárs címmel.A mozgókép ma már a legelterjedtebb önkifejezési forma a fiatalok körében, a mobiltelefon pedig ott lapul szinte mindenki zsebében, amelynek hála a képrögzítés m
A magyar málna-, ribizli- és szedertermelés is óriási kihívásokkal küzd, a nyolcvanas évekhez képest 90 százalékkal kevesebb málnásunk van. A vegyszerezett import pedig kevesebb ízt és tápanyagot tartalmaz.
gyom vagyok / anyám be nem ültetett kertjében / a szőke aki nem fekete lett / aki túl korán vagy túl későn / jött világra és beleőszült – Részletet olvashatnak Szabó Imola Julianna új verseskötetéből.
A futballszurkolók egyik legalapvetőbb kérdését fordította ki új kampányában a Women’s Aid. A családon belüli erőszak áldozatait segítő brit szervezet The Other Kick Off című köztéri és digitális kampánya nem azt mutatja meg, mikor kezdődik az angol válogatott mérkőzése, hanem azt az időpontot, amikor a meccs után várhatóan megnőhet a bántalmazások
Visszaélés és pénzszerzés céljából lophatta el annak a londoni klinikának a dolgozója Katalin hercegné bizalmas adatait, ahol daganatos betegségével kezelték a brit trónörökös feleségét.
Hivatali visszaélés gyanúja miatt indított eljárást a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint az Esztergomi Járási Hivatal alkalmazottai munkaidőben gyűjtöttek aláírásokat a fideszes Erős Gábornak.
Az Audi Hungaria ma hivatalosan megkezdte az új MEBeco elektromos hajtás sorozatgyártását – ez fontos mérföldkő a vállalat számára, és egyben kulcsfontosságú lépés az Audi és a Volkswagen Konszern gyártási hálózatának elektromobilitási stratégiájában. Az új hajtás egy új, kompakt elektromos járműgeneráció alapját képezi, és a jövőben számos nagy da
Az előző év inflációjának mértékével, 4,4 százalékkal emeli árait a Magyar Telekom, a Yettel és a One. A One szeptember 1-től érvényesíti a magasabb árakat, a másik két szolgáltató már július 1-től lép.
Friss felmérést készített az okoskommunikációs hálózatokat üzemeltető Munipolis arról, milyen számszerűsíthető károkat okozhat az elégtelen vállalati kommunikáció és a helyét betöltő pletyka. Az eredmény szerint a hatékonyságromlás elérheti a 20 százalékot, míg a tényleges veszteség egy középvállalatnál tízmilliós nagyságrendű is lehet.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma megjelent gyorstájékoztatója szerint 2026 áprilisában bruttó 772 200 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 541 200 forint volt. A bruttó keresetek mediánértéke 616 000 forint, míg a nettó keresetek mediánértéke 436 400 forint volt a vizsgált idősza
Több száz francia újságíró tüntetett csütörtökön Párizsban, hogy felhívja a figyelmet a szektor válságára az egyre jelentősebb leépítések, a tarthatatlan gazdasági modell és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos átalakulások közepette – közölte az MTI.
A longevityről, a hosszú élet titkáról és az életmódváltásról írt könyvet Hámori Barbara televíziós producer. Az én kék zónámmal másokat is inspirálna a holisztikus szemléletre – interjúnkban elárulja, miért fontos neki az egészségtudatosság, és az is kiderül: készül az első regénye. Fotók: Valuska Gábor