Hányszor fordult már elő veled, hogy hiába készültél fel tökéletesen egy prezentációra, a fontos pillanatban mégis gombóc nőtt a torkodba? Vagy hogy zseniális ötleted volt egy munkahelyi megbeszélésen, mégsem merted felemelni a szavad, mert a belső kritikusod azt suttogta: „Úgysem vagy elég jó”? Amy Morin neves amerikai terapeuta és mentális tréner
A sportlétesítmény építési engedélyének kiadási eljárását legfeljebb fél évre függesztették fel, ráadásul éppen a tulajdonos és építtető Mol kezdeményezésére.
Június folyamán már sok országban bemutatták a Pixar filmstudió ikonikus filmsorozatának, a Toy Storynak az 5. részét. Már a magyar mozikban is csütörtök óta műsoron van a nagy klasszikus legújabb folytatása. A film bemutatásával egyidőben, vagy már az előtt több kereskedőnél megjelentek tematikus termékek: a külföldi Aldikban például kapható volt
A MOL leányvállalata, a MOL Racing Kft. által fejlesztett üzemanyag, az Oldtimer Fuel az oldtimer/youngtimer-tulajdonosok, restaurátorok, kereskedők számára egyaránt hiánypótló megoldást kínál. Európában – de világszinten is - jelenleg csupán néhány gyártó értékesít kifejezetten "classic" üzemanyagot, Magyarországon pedig eddig nem volt kereskedelm
Az Európai Bizottság jelenleg rendelkezésre álló adatai alapján az unió (EU27) tojás- és tojástermékimportja 53 százalékkal 40 ezer tonnára nőtt 2026 első két hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az alvás minősége alapvetően határozza meg mindennapjaink sikerességét, így nem véletlen, hogy a jó pihenés érdekében számos módszert dolgoztak ki az évek során.
Sok elemző írás született már az április 12-i Fidesz vereségről, de most az idő távlatában úgy látszik, a szabadságpártiak és a kiegyezés hívei csaptak össze.
A HR-vezetők és a középvezetők 70 százaléka szerint drasztikusan meggyengült a bizalom a munkahelyeken. A bizalmi szakadék hátterében a bérezési problémák, a kiégés és a vezetői hitelesség elvesztése áll, derül ki egy friss kutatásból.
Sok ambiciózus, intelligens férfi esik az „opcionalitás átkának” csapdájába: annyira nyitva akarnak hagyni minden kaput, hogy végül semmit sem fejeznek be. Íme a Harvard szakértőjének tanácsa.
Kíváncsi lennék, hányan bólintottak rá a kaposfői Fapuma Falatozó álláshirdetésére, mielőtt kikerült a Facebookra. Hányan mondtak igent egy olyan szemléletre, ami a "tűrd és csináld" mentalitást élteti. Olyasmire, amit valójában nem ünnepelnünk kellene, hanem végre meghaladnunk. Kaiser Orsolya véleménycikke.
Nemcsak Nawrocki lengyel elnöknek, de még Tusk miniszterelnöknek is voltak bíráló szavai a közelmúltban Volodimir Zelenszkij felé. Az ukrán elnök a napokban visszaküldte egy lengyel állami kitüntetését, mert a szövetséges ország államfője bírálta egy katonai egységnek a lengyelek számára fájdalmas elnevezése miatt.
A Media1 megtudta, hogy a bíróság néhány hónappal ezelőtt eltiltotta a cégvezetéstől Wisinger János televíziós producert, az RTL Sztárboxot is gyártó Wisbro Kft. alapító-tulajdonosát, és jelenleg is eltiltás alatt áll. Emiatt a médiavállalkozónak át kellett adnia a Wisbro Kft. ügyvezetését másnak. Az ügy előzménye, hogy Wisinger egy másik kft.-je k
Moszkva a 2022 tavaszán elért orosz-ukrán isztambuli megállapodások, a tavaly augusztusi anchorage-i orosz-amerikai csúcson megbeszélt feltételek, a terepen kialakult valóságos helyzet, valamint azoknak az elveknek az alapján kész tárgyalni Kijevvel, amelyeket az orosz elnök 2024. júniusi beszédében ismertetett a moszkvai külügyminisztériumban.
Nem kevesebb, mint 550 munkahelyet szüntet meg a BBC költségcsökkentés miatt. A brit közszolgálati műsorszolgáltató a digitális korszak követelményeihez igazodna.
A múltban sokan úgy gondolták, hogy a nők természetüknél fogva gyengébbek, törékenyebbek és védtelenebbek, de az idő és a társadalmi változások bebizonyították, hogy ez a nézet távol áll a valóságtól.
A Fidesz azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés gyermekvédelemmel foglalkozó vizsgálóbizottsága hallgassa meg Magyar Mártont és Bangó Sándor ügyvédjét, Litresits Andrást - közölte Panyi Miklós kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A globális mesterséges intelligencia-boom nemcsak a Samsung és az SK Hynix részvényárait lökte a magasba, hanem az alkalmazottak juttatásait is, ami nemcsak a hal-, hanem a húspiacon is komoly versenyelőnyt jelent számukra.
Évtizedek óta nem tapasztalt vízhiány alakult ki Zalaszentgrót térségében, ezért 29 településen másodfokú vízkorlátozást kellett elrendelni, elsősorban az ivóvízhálózatról történő öntözések miatt – közölte kedden az MTI megkeresésére a Zalavíz Zrt.
Belgiumban mintegy 270 szervezetet – köztük ügyvédi irodákat, önkormányzatokat és iskolákat – érintett egy februári kibertámadás, amely során a támadók tűzfalak feltörésével jutottak be a rendszerekbe – közölte kedden a belga Secutec kiberbiztonsági vállalat.
Kétség sem fér hozzá, hogy Charlène hercegné volt a leggyönyörűbb az idei Monte-Carló-i Televíziós Fesztivál záróünnepségén – felejthetetlen estélyi ruhája láttán biztosan neked is tátva marad a szád.
Újabb fordulatot vett a Nemzeti Kulturális Alap körül kirobbant támogatási ügy: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hat embert vett őrizetbe költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt.
Sűrű, de gyümölcsöző tanácskozást tartottak Gödöllőn a V4-ek kormányfői, megállapodtak, hogy minden EU-csúcs előtt összeülnek, és egyeztetik mindazt, amit közösen tudnak képviselni, hisz volt már ennek korábban is eredménye; 68 millió embert képviselnek az Európai Unióban. Sajtótájékoztató Gödöllőn.
Barcelona felzárkózott London mellé a szállodabefektetők európai rangsorában: a Cbre „European Hotel Investor Intentions Survey” felmérése szerint a befektetők továbbra is elsősorban a jól teljesítő, kínálati korlátokkal jellemezhető piacokra összpontosítanak. A kutatás szerint a befektetői bizalom továbbra is erős az európai szállodapiacon: a vála
A rajongók teljesen kétségbeestek, amikor kiderült, hogy a népszerű magyar zenekar frontembere egy súlyos, gyógyíthatatlan fertőzéssel küzd. A zenész most megtörte a csendet, és a közösségi oldalán végre őszintén elárulta, milyen állapotban van.
A már nem Semjén Zsolt által elnökölt Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Vadászkamara közös ülésen döntött a volt kormány államtitkárának felmentéséről, a közpénzzel támogatott kiadóval is szerződést bontanak. Kovács gonoszságról és ostobaságról ír.
Néhány évvel ezelőtt az európai autóipar még viszonylag nyugodtan figyelhette a kínai gyártók terjeszkedését. Az akkori várakozások szerint a kínai márkák elsősorban az olcsóbb modellek piacán jelenthetnek kihívást, miközben az európai gyártók technológiai, márkaépítési és minőségi előnye továbbra is megkérdőjelezhetetlen marad. 2026-ra azonban vil
A megtakarításra szánt havi összeg megadásával a majdani pénztári nyugdíjkiegészítés, az elvárt havi nyugdíjkiegészítéshez pedig a befizetendő havi összeg számítható ki a jegybank új Önkéntes Nyugdíjpénztári Kalkulátorával – akár konkrét piaci szereplőknél is. A kalkulátor segít a nyugdíjcélú előtakarékoskodásra való felkészülésben, megtakarítások