2026. június 24. szerda

jún. 24
19:33
Képkockáról képkockára idézték meg Michelle Wildot (Promotions)
Az RTL+ Birodalom című sorozata komoly figyelmet kap, ugyanis a hazai felnőttfilmes ipar felemelkedését dolgozza fel. Gombó Viola Lotti vette magára Michelle Wild (Vad Katalin) szerepét és most elárult pár dolgot.
jún. 24
19:33
Szergej Lavrov: Még van lehetőség a tárgyalásos rendezésre (Demokrata)
Természetesen nem fogunk elfogadni senki által diktált ultimátumokat – tette hozzá az orosz külügyminiszter.
jún. 24
19:33
Az ostromlott Szarajevó és a titokzatos turisták esete (Balk)
Ha valóban igaz, akkor ez az évszázad egyik legocsmányabb háborús fejezete. A „Szarajevó Szafari” legendája bejárta a világot, azok az újságírók, ENSZ-alkalmazottak és háborús tudósítók, akik ott voltak az ostromlott Szarajevóban, azonban értetlenül vakargatják a fejüket. Tim Judah, a Balkán egyik legismertebb nyugati szakértője és Michael Martens,
jún. 24
19:39
A tudósok szerint jobban jár az a csapat a vb-n, amelyik több mérkőzését játszhatja fedett stadionban (Infostart)
Amikor decemberben megtartották a 2026-os világbajnokság sorsolását, az edzők, játékosok és szurkolók mind találgatták, melyik csapat lesz a legkedvezőbb helyzetben, a menetrend és a minél kevesebb utazás tekintetében. De volt egy másik, kevésbé nyilvánvaló szempont is, amit figyelembe kellett venni: előnyben vagy, ha több mérkőzést játszhatsz fede
jún. 24
19:39
Mekkora TV-t vegyek meccsnézéshez? (ProfitLine)
A labdarúgó-világbajnokság igazi közösségi élmény, de a nappalid csak akkor válik valódi lelátóvá, ha a képernyőd is felnő a feladathoz. Ahhoz, hogy a gólöröm és a taktikai harc minden pillanatát tökéletesen át tudd élni, egy átlagos kijelző édeskevés lesz. A labda íve, a fűszálak textúrája és a játékosok minden rezdülése akkor kel életre, ha a tév
jún. 24
19:39
Ráfaragott, aki ma ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 447,74 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel 138 853,98 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok aktuális alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.
jún. 24
19:45
Hegedűs Zsolt szerint az egészségügyben is jön a Tisztítótűz művelet (ATV)
A Tisztítótűz művelet az egészségügyben is folyamatos lesz - közölte az egészségügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
jún. 24
19:45
Középkorú, házas férfi szeretője volt tinédzserként a legendás magyar színésznő (Femcafe)
Minden idők legünnepeltebb magyar primadonnája, Honthy Hanna kivételes pályát járt be, ám hiába volt elképesztően tehetséges, sosem tagadta, hogy a siker érdekében egykor nehéz döntéseket is meg kellett hoznia.
jún. 24
19:45
Kapitány István: Több mint tízszeresére növeljük a szélerőmű-kapacitást (SzMo)
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter bejelentette a magyar szélerőmű-program újraindítását. A 2030-ig tartó fejlesztés első lépése egy 700 megawattos pályázat lesz, aminek tervezetét már július közepén társadalmi egyeztetésre bocsátják.
jún. 24
19:45
Megoldjuk, mondták, a többi gyerek még sincs biztonságban – Olvasónk írása a rendszer vakfoltjairól (WMN)
A befogadó hozzáállás érték, ez jogász olvasónk álláspontja is, aki viszont szülőként azzal szembesült, hogy az iskola egyáltalán nem tud mit kezdeni azzal, ha SNI-s gyerek a bántalmazó. A többi gyerek fél, a szülők aggódnak, az iskola pedig hibáztat – az aggódó szülőket. Mi lesz szeptembertől? Olvasónk, Kata írása.
jún. 24
19:45
Oroszlánok ettek meg két embert három nap alatt (Magyar Hírlap)
Indiában ritka ázsiai oroszlánok támadtak emberekre.
jún. 24
19:45
Robot, 3D nyomtatók és microlearning: 1,6 milliárd forintos fejlesztési program zárult a Bge-n (Digital Hungary)
Sikeresen lezárult a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) eddigi legnagyobb összegű európai uniós vissza nem térítendő támogatásból megvalósult fejlesztési programja. A "Digitális fejlesztés és oktatási innováció a Budapesti Gazdasági Egyetemen" című RRF-2.1.2-21-2022-00031 projekt 2022. június 7. és 2026. június 30. között, 1,603 milliárd for
jún. 24
19:45
Így hajtogass pólót, nadrágot, alsóneműt – sokkal rendezettebb lesz a szekrény (Bien)
Nem férsz el a szekrényedben, sosem találod, amit keresel és összegyűrődnek a ruháid? Itt a megoldás! A minimalista otthonok és a rendszerezés 21. századi istennője, Marie Kondo szerint persze az első és legfontosabb lépés a selejtezés. Azzal is nagyon sokat segítesz magadnak, ha a ruháidat áttekinthetően, rendszerezetten és a lehető legkisebb hely
jún. 24
19:47
Őrizetbe vették Fonyód volt polgármesterét (Magyar Hírlap)
Az egykori fideszes városvezető gyanús számlák ügyében került a hatóságok elé.
jún. 24
19:51
A muskátli a nagy melegben különösen érzékeny lehet - ezt érdemes most megtenni (Agroinform)
A nyári kánikulában a muskátli érzékenyebbé válik, de néhány egyszerű praktikával egész szezonban virágpompás maradhat. Mutatjuk, mire figyelj a szép muskátliért!
jún. 24
19:51
Vége a forint szárnyalásának? Gyengülés a devizapiacon - ennyit ér jelenleg a magyar pénz (Pénzcentrum)
Gyengült kissé szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. Az árfolyamok alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.
jún. 24
19:51
"Ne menjetek el a meccsre!" – Zokogva jelentette be a jósnő, mi fog történni Neymarékkal a pályán (Femcafe)
Egészen szürreális, egyben hátborzongató jóslat tartja lázban a futballvilágot a világbajnokság kellős közepén. Egy hihetetlenül népszerű brazil jövőlátó ugyanis könnyek között, hideg verejtékben úszva arra kérte a gyanútlan szurkolókat, hogy azonnal meneküljenek a stadionból.
jún. 24
19:51
Késnek a vonatok a Balaton északi partján (Magyar Hírlap)
Meghibásodott szerelvény miatt.
jún. 24
19:51
Vitákat kavart az 1843-as gőzhajó megújulása, pedig valójában csak a körítés változott (Roadster)
Bristol leghíresebb hajója megújul.
jún. 24
19:51
Az AI-fejlesztő cégek jelentette hatalomkoncentráció miatt aggodalmaskodik az egyik legnagyobb AI-fejlesztő cég vezére (ICT Global)
Satya Nadella, a Microsoft CEO-ja szerint nem szabad hagyni, hogy a mesterséges intelligencia jövőjét néhány techóriás szabja meg. A szakember ugyanakkor az olcsóbb AI-modellek szélesebb körű elérhetőségét, valamint a technológia előnyeihez való hozzáférés demokratizálását is szorgalmazza.
jún. 24
19:57
Nem járnak a vonatok a Balatonnál egy szakaszon (Infostart)
Meghibásodott szerelvény miatt késésre és pótlóbuszos közlekedésre kell számítani a Balaton északi partján - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján szerda este.
jún. 24
19:57
Szenvedélyes nőkkel mozizhatsz a Várkertben - Nyerj jegyeket! (FilmHu)
Július 1-jén hivatalosan kezdetét veszi a Várkert Bazár és a Filmhu közös nyári vetítéssorozata, a vetítésre pedig ingyenes jegyeket is kisorsolunk a a játékunkon helyesen válaszoló olvasóink között. Elsőként Herendi Gábor legfrissebb romantikus sikerfilmjét, a Balsai Móni, Básti Juli és Varga-Járó Sára csodálatos hármasával készült Szenvedélyes nő
jún. 24
19:57
Több mint száz drónt vetett be az orosz hadsereg éjszaka (Magyar Hírlap)
A légvédelem a drónok zömét elfogta, de vannak civil áldozatok is.
jún. 24
19:57
Fidel Castro foglya és a versenytársak idolja – 115 éve született Juan Manuel Fangio (Racingline)
Juan Manuel Fangio karrierjére emlékezünk.
jún. 24
19:59
Átveszik a vezetést az elektromos autók Európában (Magyar Hírlap)
A nehéz-tehergépjárművek piacán ugyanakkor az átállás még kezdeti szakaszban jár.
jún. 24
20:01
Vízkorlátozás lépett életbe Zalaegerszegen (Magyar Hírlap)
Nagyon magas az idei vízfogyasztás.
jún. 24
20:03
"Köpködött, kártékony volt, és most pofátlanul visszajön tanítani" – kiakadtak az Elte-oktatók Maruzsa Zoltán visszatérése miatt (SzMo)
A volt köznevelési államtitkárt egy tanszéki értekezleten szembesítették kollégái az oktatáspolitikában játszott szerepével. Az oktatók petíciót is indítottak, hogy a jövőben legfeljebb négy évig lehessen távol maradni politikai megbízatás miatt.
jún. 24
20:03
Morzsák az Autó-Motor régi számaiból 23. rész: kilencven éves rafkós tanácsok autósoknak, motorosoknak (Autószektor)
Szerző: Bánffi Tibor Részlet az Autó motor 1934. évi 6. évfolyam 11. számából. TIPPEK ÉS TANÁCSOK... Nincsen kellemetlenebb, mint amikor sötétben kell valami országúti szerelést  végezni. Hiába van kéznél a zseb villanylámpa, az embernek csak két keze van és ha egyikkel a villanylámpát tartja, úgy a másik kézzel nem igen képes elvégezni a szükséges
jún. 24
20:03
Házi meggybefőtt tartósítószer nélkül: A nagymamám receptje (FreeMix)
Utolsó frissítés: 2026-06-24 Nagymamám tartósítószer-mentes meggybefőtt receptje. Egyszerű, roppanós és természetes. A nyári konyha asztalán roskadozó meggyes ládák látványa és a gőzölgő fazekak illata mindannyiunkban mély nyomokat hagyott. Ma egy olyan hagyományos eljárást mutatok be, amellyel vegyszerek nélkül is évekig eláll a gyümölcs. Nagymamá
jún. 24
20:09
Végre egy jó hír is jött a Velencei-tó vizéről (Infostart)
Az alacsony vízállás miatt nem minden strand üzemel – itt a lista a nyitva tartókról.
jún. 24
20:09
A saját honlap valódi értéke a modern piacon (ProfitLine)
A mai üzleti világban egy vállalkozás sikere és megítélése szorosan összefügg azzal, hogy milyen digitális lábnyomot hagy maga után. Sokan még mindig csupán egy kötelezően letudandó feladatként tekintenek a saját weboldalra, pedig egy igényes honlap ennél jóval többet jelent. Valójában ezt nevezetjük a cég első számú digitális névjegykártyájának, a
jún. 24
20:09
Repülővel érkezett a segítség: újraindulhatnak a halasztott műtétek a magyar kórházban (Portfolio)
Újra működik a hűtőrendszer az Országos Onkológiai Intézet műtőiben, így csütörtöktől visszatérhetnek a tervezett műtétek – jelentette be az intézmény a Facebookon. Korábban Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter ígért azonnali intézkedéseket a helyzet miatt.
jún. 24
20:09
A hőség miatt részlegesen feloldják a hétvégi kamionstopot (Demokrata)
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium a következő napokban érvénybe lépő harmadfokú hőségriasztás miatt részlegesen feloldja a hétvégi kamionstopot.
jún. 24
20:15
Így fektettek a magyarok állampapírba (Infostart)
Az előző hónapban a lakossági állampapírok közül a Fix Magyar Állampapír értékesítése volt a legjelentősebb.
jún. 24
20:15
1919-től napjainkig: így építi a gazdák tudása az Ragt-t (Agroinform)
Húsz éve van jelen a magyar mezőgazdaságban a francia hátterű RAGT. A jubileum apropóján Sík Imrével, a RAGT Vetőmag Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
jún. 24
20:15
Vitézy Dávid belenyúl a hőségállapt miatt hozott korlátozásba (Portfolio)
A hétvégére várható extrém hőség miatt enyhít a kamionstop szabályain a kormány, hogy a teherautó-sofőrök könnyebben elérhessék a pihenőhelyeket, és csökkenjen az áruszállítás kockázata. A tartós kánikula nemcsak az embereket, hanem a járműveket és az ellátási láncokat is fokozott terhelésnek teszi ki, de a minisztérium döntése szerint a hajnali ór
jún. 24
20:15
Messi és Ronaldo is duplázott, Mbappé beérte Klosét, drámai végjáték várható a foci-vb-n (Igényesférfi.hu)
Lezárult a 2026-os észak-amerikai foci-vb csoportkörének második fordulója, ahol a franciák, az argentinok és a portugálok is magabiztos győzelmet arattak sztárjaik vezetésével.
jún. 24
20:15
Bennfentesek válást jósolnak Harry hercegnek és Meghan hercegnének (Magyar Hírlap)
"Gyakorlatilag vergődnek".
jún. 24
20:15
Már az államigazgatás szereplőit is érintheti a Tisza párt tisztítótüze (Demokrata)
Már az államigazgatás szereplőiről is kérdezik az embereket.
jún. 24
20:15
Télen-nyáron díszít a kúpvirág (Magyar Mezőgazdaság)
Az utóbbi évek extrém időjárása, a rekkenő nyári hőségek és a kiszámíthatatlan csapadékeloszlás miatt egyre jobban felértékelődnek a szárazságtűrő dísznövények, amelyek képesek túlélni ezeket az extrém körülményeket. Bemutatkozik a kúpvirág.
jún. 24
20:15
Teszteld: Mit szólna hozzád a macskád, ha beszélni tudna? (Bien)
Ha van cicád, biztosan te is tapasztaltad már, hogy néha olyan értelmesen néz, hogy szinte azt várod, mindjárt megszólal és mond neked valamit.
jún. 24
20:17
Miért félünk letenni az alkoholt? A FOMO hatása az ivásra (Igényesférfi.hu)
Le tennéd a poharat, de félsz, hogy unalmas leszel, és elmaradnak a barátok? Pszichológiai tény, hogy a változástól való félelem jobban fogva tart, mint maga az alkohol.
jún. 24
20:17
Karácsony Gergely nemzeti ünneppé tenné a Pride-ot (Demokrata)
Vérlázító módon reagált Budapest főpolgármestere az Erzsébet hídra kitűzött magyar zászlókra.
jún. 24
20:21
Bíróságra rángatták a Covid-vakcina gyártóját – döntöttek a Pfizer bűnösségének ügyében (Portfolio)
A connecticuti szövetségi bíróság elutasította a Pfizer elleni vádakat egy nagyszabású generikusgyógyszer-kartellperben, amelyben 45 amerikai állam tucatnyi gyógyszergyártót vádol árrögzítéssel és piacfelosztással. A bíró szerint az államok nem tudták bizonyítani, hogy a Pfizer közvetlenül részt vett volna az összejátszásban, vagy tudomása lett vol
jún. 24
20:27
Budapesten kapnak művégtagokat az ukrajnai sebesültek (Magyar Hírlap)
A program öt lépcsőben összesen nagyjából száz ukrajnai páciens számára biztosít szakszerű művégtag-kezelést.
jún. 24
20:33
Bukta lett Havasi Bertalan feljelentése Magyar Péter ellen – lépett az ügyészség (ATV)
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában elutasította azt a hivatali visszaélés miatt tett feljelentést, amelyet Havasi Bertalan és ifj. Tényi István nyújtott be Magyar Péter ellen. A határozat szerint a kifogásolt cselekmény nem valósított meg bűncselekményt.
jún. 24
20:33
Történelmi eset Hollandiában: 12 év alatti gyermeken alkalmaztak eutanáziát (naphire.hu)
Egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő 12 év alatti gyermeken hajtottak végre eutanáziát először Hollandiában. Az országban 2002 óta legális az eutanázia bizonyos feltételek teljesülése mellett azok számára, akik gyógyíthatatlan betegségben vagy elviselhetetlen testi vagy lelki problémákkal küzdenek.
jún. 24
20:33
Gyula Tv Híradó 2026. 06. 24. (Gyulatelevízió)
Témák: A sok napsütés mellett az egész családnak szóló kikapcsolódást és feltöltődést kínál a hétvégi Körösvölgyi Sokadalom, és a Gyulai Várszínház pénteken megnyíló nyári évada. A két program hagyományosan a nyár nyitányát jelenti a városban. Még idén megjelenhet a Gesztenye úti mesék könyvsorozat harmadik része. Sándor Petra, a kötet szerzője 3Té
jún. 24
20:39
Kicsit gyengült a forint szerdán (ProfitLine)
Gyengült kissé szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
jún. 24
20:45
Felfüggeszti a Kormányhivatal a debreceni Semcorp tevékenységét (Magyar Hírlap)
Az erről szóló döntést keresettel támadta meg a Semcorp.

Keresés