Tudjuk, hogy a műszerfal hazudik — és mégis hiszünk neki. Megnézzük az adatot, optimalizálunk, és a riport megnyugtat, hogy a valóság ott van a számokban. Kató Tamás új könyve ezt a kényelmet rúgja ki alólunk: amit mérünk, az nem a valóság, csak annak mérhető szelete. A totális mérés korában lettünk a legvakabbak — mert a döntés egyre gyakrabban ot
Újdonságot tesztel a Meta: az Instagramon és Facebookon levő Reels-videókat, amelyek több részből állnak, az újítás keretében össze lehet majd fűzni sorozattá.
A szlovén balközép Delo szerint Janez Janša visszatérése nemcsak Ljubljanában, hanem Brüsszelben is új helyzetet teremt. Az ország legbefolyásosabb napilapja úgy véli, hogy a korábbi kormányfő jóval aktívabb lesz az európai politikában, és felvállalja a konfliktusokat is, főleg annak tudatában, hogy most más idők járnak: az európai jobboldal erőseb
A magyarok többsége, 57 százaléka visszavonná az elmúlt években elfogadott, a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek jogait korlátozó rendelkezéseket, mint pl. az úgynevezett „gyermekvédelmi” törvényt, a transznemű emberek nem- és névváltoztatásának tilalmát vagy az LMBT-gyűlések tiltását – találta a Medián legfrissebb, a válasz
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (Robor) - közölte vasárnap a hatóság.
A zene összeköti az embereket, emlékeket idéz fel, és generációkat köt össze. Vannak dalok, amelyeket szinte mindenki ismer, és vannak előadók, akik örökre beírták magukat a zene történetébe. Vajon felismered a híres dalokat és előadóikat? A kiemelt kép forrása: 123RF.
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (Robor) - közölte vasárnap a hatóság.
XIV. Leó pápa a madridi Cibeles téren tartott miséjén arra szólított fel, hogy az emberek lépjenek ki az önzésből és a közönyből. A pápa hétfőn a spanyol parlamentben is felszólal, amire a katolikus egyházfők közül korábban még nem volt példa.
A sorozatos aszályos évek miatt egyre nagyobb igény van a vízmegtartásra. A vízügynek régóta vannak ilyen projektjei, csak keveset lehetett hallani róluk. Szolnok mellett most éppen madarak miatt töltöttek fel területet, de a vízpótlás nélkül is több száz hektárt kapott vissza a természet. A Tisza-tóból pedig elképesztően nagy területre juttatható
Az Alien: Isolation túlzás nélkül nevezhető minden idők Alien-játékának: a mesterien felépített atmoszféra, a filmhű retrofuturisztikus látványvilág, a feszültségre építő túlélőhorror játékmenet, valamint a játékos viselkedésére dinamikusan reagáló xenomorf együtt hihetetlen játékélményt teremt.
A szervezők szerint "a 141 mandátummal rendelkező új kormánynak nem árt, ha van némi alkotmányos gátja, megakadályozva a teljes és abszolút túlhatalmat", ezért hirdették meg a megmozdulást, ahol a beszédek után virágokat helyeznek el a téren.
Milyen kártevő fúr méretes lyukakat a kerti talajba és miért? Valóban érdemes elkerülni a paradicsom és paprika egymás mellé ültetését? Hogyan lesz a 100 forintos lisztből 1100 forintos kenyér? A hét legolvasottabb cikkeiből válogattunk.
Az összeköltözés és a házasság egyik legfontosabb pénzügyi kérdése sok párnál komoly fejtörést okoz. Bár a közös bankszámla elsőre egyszerű és romantikus megoldásnak tűnhet, szakértők szerint nem feltétlenül ez a legpraktikusabb és legolcsóbb választás.
Tőkesúly volt, ahogy ma is az, kimozdíthatatlan, biztos pont a művészeti élet karneváli világában, támogató és inspiráló jelenléte nélkül elképzelhetetlen nagyszabású irodalmi esemény, kiadvány, melynek bármiféle köze lehet a nemzetközi porondhoz. – A ma 80 éves Karádi Évát Nagy Gabriella köszönti.
Májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata - tudatta a Belügyminisztérium (BM) közleményben az MTI-vel vasárnap.
A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint a hét eleji nyárias meleget egy hidegfront töri meg csütörtökön. A lehűlést eső, zápor, zivatar és sokfelé viharossá fokozódó északi szél kíséri.
Egészen emlékezetes duettől fosztotta meg a világot egykoron egy láma: Freddie Mercury és Michael Jackson a nyolcvanas évek elején több közös dalon is dolgozott, ám az együttműködés végül félbemaradt. A történet egyik legfurcsább részlete szerint a Queen frontembere akkor veszítette el végleg a türelmét, amikor Jackson a stúdióba vitte Louie nevű l
Az An–124-esek nem tartoznak a rendszeresen látott vendégek közé Európa repülőterein sem, megjelenésük általában különleges logisztikai feladatokhoz kötődik.
A YouTube világszerte megelőzte a Netflixet az átlagos napi nézettségben – derül ki a Digital i elemzéséből, amely 20 nemzetközi piac adatait vizsgálta. Az eredmény jól mutatja, hogy az Alphabet tulajdonában lévő videóplatform már nem pusztán közösségi videós oldal, hanem egyre inkább a hagyományos televíziózás és a streaming egyik legfontosabb ver
A Momentum volt elnöke a jelenlegi politikai helyzet veszélyeire hívta fel a figyelmet egy interjúban. Donáth Anna szerint inkább lélekben felkészül a lehetséges veszélyekre, mert nem akarja, hogy meglepetés érje.