Az ITA Airways vezetése hat-nyolc héten belül dönt arról, hogy pert indít-e a Pratt & Whitney hajtóműgyártó ellen, miután a vállalat hajtóműveivel kapcsolatos problémák az olasz légitársaság nyolcvan gépes flottájának közel ötödét kényszerítették a földre.
A legtöbb F1 rajongónak a futam izgalmai miatt volt emlékezetes az idei Monacói Nagydíj, sokan a vendégek és a divat miatt kísérték figyelemmel a versenyhétvégét.
A volt miniszterelnök a közösségi oldalán osztott meg egy fotót az eseményről, melyhez csak egy rövid üzenetet írt a köztársasági elnöknek címezve. Sulyok Tamást korábban Magyar Péter szólította fel arra, hogy mondjon le a tisztségéről.
6,6 millió dolláros magvető (seed) befektetési kört zárt a magyar alapítású Kodesage, amelynek mesterségesintelligencia-platformja a nagyvállalatok elavult, úgynevezett legacy szoftverrendszereinek feltérképezését, dokumentálását és megújítását segíti – az ügyfél saját informatikai környezetén belül. A kört egy kiemelkedő európai kockázatitőke-befe
A költségvetési hiány várhatóan 2700 milliárd forintos túlteljesülést mutat majd az idén, ami a látszólag elhanyagolható, kisebb tételek felhalmozódásának az eredménye – hívta fel a figyelmet Kármán András pénzügyminiszter egy Facebook-videóban.
A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig 66 pontra növelte az előnyét. A 19 éves versenyzőnek ez volt pályafutása ötödik futamgyőzelme, mindegyiket idén aratta, ugyanis a legutóbbi öt F1-es viadalon ő volt a győztes. A rajt-cél
Dull Szabolcs újságíró szerint a Fidesz támadása Magyar Péter balatoni fotója miatt politikailag kockázatos. Indoklása szerint a luxus vádja azért nem működhet, mert a választók ezt a fogalmat a NER-elithez társítják.
A török tengerpartról a magyaroknak általában Antalya vagy Alanya jut eszébe, pedig a délnyugati partvidék egyik legizgalmasabb nyaralóhelye Marmaris, amely nyáron charterjárattal három óra alatt elérhető. Marmaris azoknak való, akik nem csak strandolni szeretnének.
Van az a pillanat, amikor nem érdemes túl sokáig gondolkodni a nyaraláson. Most pontosan ilyen időszak van: az erős forintnak köszönhetően a magyar utazók idén különösen kedvező feltételekkel foglalhatnak tengerparti pihenést Bulgáriába.
Egy nemzetközi felmérés szerint Budapest Európa legautentikusabb gasztronómiai úti célja: a magyar főváros a hagyományos ételek, a pozitív vendégértékelések és a gazdag kulináris örökség alapján végzett az első helyen.
Sikeresen zárult az 5. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo, amelyet 2026. május 29–30. között rendeztek meg. Az esemény iránt idén is kiemelkedő volt az érdeklődés: a rendezvény már előzetesen sold out lett, így teltház előtt várta a beauty rajongókat, a márkákat, a szakértőket és a szépségápolás iránt érdeklődő látogatókat.
Az idei Internet Hungary mottója egyszerű kérdésnek tűnik: Ki képes kitörni a buborékból? Valójában azonban korunk egyik legfontosabb üzleti, társadalmi és személyes kihívásáról szól.
Bár a jól ismert népi megfigyelés szerint a Medárd-napi esőt negyvennapos csapadékos időszak követi, idén nem érdemes erre számítani. Az előrejelzések kifejezetten száraz folytatást ígérnek, és a napokban várható esőzések sem pótolják majd országos szinten a kialakult csapadékhiányt - tudósított a The Weather on Maps Facebook-oldal.
Alfa Romeo, mert a név kötelez Az olaszok nagyon tudnak kisautót csinálni. Ereikben csordogál a dolce vita, és egy egyszerű robogóból is stílusikont varázsolnak, ugyanígy van ez az autóiknál is Fiattól Ferrari-ig. A kompakt városi kategóriában is régóta meghatározó szereplői a piacnak. Régre, bő harminc évre kell visszamenni az időbe, hogy eljussun
Bár a május közepén érkezett országos esők némileg enyhítették a szárazságot, a tavaszi időszak első fele szinte teljesen csapadékmentes volt. A rendkívüli aszályhelyzet rányomja a bélyegét az idei európai termésvárakozásokra: az előrejelzések szerint az Európai Unióban a búza termése 8 százalékkal (128,7 millió tonnára), az árpáé pedig 9 százalékk
Ahogyan az emberek között is vannak extrovertált és visszahúzódó személyiségek, a kutyák sem egyformák. Vannak olyan ebek, amelyek rajonganak más kutyák társaságáért, míg mások inkább a gazdájukkal vagy az emberekkel szeretnek időt tölteni.
A kagylófülbevalók tökéletes trendnek számítanak, ha a következő nyári vakációdon valami játékos, mégis elegáns kiegészítőre vágysz. Egy kicsit nosztalgikusak, egy kicsit bohémek, ugyanakkor meglepően kifinomultak is – pont ezért lettek 2026 nyarán a divatrajongók kedvencei.
A volt gazdasági miniszter több alkalommal is ötcsillagos hotelekben szállt meg külföldi útjain, alkalmanként több százezer, sőt milliós napi áron. Gyakran használt magánrepülőgépet is az utazásokhoz, melyeket szintén közpénzből fizettek.
Tara Reid hihetetlen átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, de nem pozitív értelemben: az Amerikai pite 50 éves sztárja csak árnyéka egykori önmagának, szinte már felismerhetetlen fiatalkori énjéhez képest.
A klímaváltozás, az egyre nagyobb méreteket öltő nemzetközi növény- és áruforgalom, valamint a turizmus erősödése és a délszaki növények mind nagyobb divatja miatt megnőtt az idegenhonos növénykárosítók megtelepedésének esélye Magyarországon.
Látványosan átalakul a magyar használtautó-piac: egyre többen keresnek elektromos és hibrid modelleket, miközben a dízelautók népszerűsége tovább csökken. A legnagyobb nyertes egyértelműen a Tesla, amelynek Model 3 típusa már messze a legkeresettebb használt elektromos autó Magyarországon. A hibrideknél a Toyota tarol, az összesített lista élén tov
Még sok falat le kell döntenünk ahhoz, hogy valódi egyenlőség legyen a családokban, ám a felvilágosult gondolkodásnak leggyakrabban mi magunk vagyunk az akadályai. Legalábbis ez derült ki számomra két szociológus, Sztáray Kézdy Éva és Drjenovszky Zsófia könyvéből. Az Apákra bízva azokról a férfiakról szól, akik vállalták, hogy huzamosabb időre ők m
A boszniai válogatott története során másodszor jutott ki a labdarúgó-világbajnokságra, és ehhez egy olyan hivatalos dalt kapott, amelyet már most milliók hallgattak meg. Az „Én Boszniából jövök, vigyél el Amerikába” refrénnel futó szerzemény azonban nem teljesen új: a Dubioza Kolektiv egy közel másfél évtizeddel ezelőtti slágerét vette elő, rövidí