Kínában májusban is tovább csökkentek a személyautó-eladások, ami már a nyolcadik egymást követő hónapja tartó visszaesést jelenti. Ez egyre nagyobb nyomást gyakorol a külföldi gyártókra – élükön a Volkswagennel –, amelyek helyben fejlesztett elektromos modellekkel igyekeznek újjáéleszteni kínai üzletágukat.
Tragikus esemény történt vasárnapról hétfőre virradó éjszaka: nem sokkal éjfél után a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja kizuhant a kollégiumi épület ötödik emeletéről.
Kiderült, hogy nem mindegy, honnan származik a nitrát, mert ellentétes hatással lehet az agy egészségére. A zöldségek antioxidánsai segítenek a feldolgozásban, ez a védelem azonban hiányzik a vízből és a húsokból is.
A "100 nap – 100 vállalkozás" program végére egy kőkemény, pontos problématérképet fogunk összeállítani konkrét cégek valós példáin keresztül – mondta a vosz.hu-nak adott interjúban Balogh Károly, a Vosz országos társelnöke.
Az Otthon Start programban részt vevő hazai bankok több százezer forintos egyszeri jóváírásokkal, induló díjkedvezményekkel és a hivatalos 3 százaléknál is alacsonyabb kamatokkal versenyeznek a lakásvásárlókért.
Bódi Csabinak a túlsúlya miatt már a legegyszerűbb tevékenységek is nehézséget okoztak, ezért elhatározta, hogy változtat az életmódján. Bár a rajongók véleménye megoszlik a fogyásáról, az előadó számára az egészsége és családja a legfontosabb. A zenész büszkén vállalja új külsejét és életmódját, amely nemcsak neki, hanem szeretteinek is pozitív vá
Varga Ferenc édesapja példájára lett tűzoltó Óbudán. Az évek során különböző pozíciókban dolgozott, 2012-től pedig egy évtizeden át a fővárosi katasztrófavédelmet vezette. A szakemberek szerint személye garancia lehet arra, hogy a magyar katasztrófavédelem a legbiztosabb kezekbe került.
Májusban 43,5 milliárd forintos többletet ért el a költségvetés - derül ki a Pénzügyminisztérium előzetes adatközléséből, amelyet már az új kormány Pénzügyminisztériuma adott ki, bővebb információkat szolgáltatva a nyilvánosság felé. Ezzel az első 5 hónap egyenlege -3806 milliárd forint pénzforgalmi szemléletben, ami még mindig rendkívüli összeg a
Az Integritás Hatóság elnöke szerint berendelték az IM-be, és elmondták neki, mit várnak tőle, illetve mit ne csináljon. A volt igazságügyi miniszter elismerte a találkozó tényét, és azt, hogy ezt ő kezdeményezte, de szerinte csak Biró javaslatairól és "egyéb igényeiről volt szó".
Miközben az utazási kedv töretlen, több országban egyre hangosabbak azok a vélemények, amelyek szerint a látogatók számának növekedése komoly terheket ró a helyi közösségekre. Friss nemzetközi elemzés alapján Spanyolországban, Olaszországban…
A Pallas-macskák általában a tél leghidegebb időszakában kezdenek családalapításba, így az év eleji fagyoknak idén különös jelentősége lett. A Fővárosi Állat- és Növénykertben ugyanis megszületett Bohus és Lucy első közös kölyke, amelyre még a gondozók sem számítottak ilyen hamar.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a középiskolást, aki hétfőre virradó éjszaka zuhant ki egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről. A tragédia után azonnal pszichológusok érkeztek az intézménybe, az eset pedig rávilágított a diákok mentális egészségének kritikus helyzetére is.
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
Peking fokozza az ellátási biztonságot: az új ötéves terv szerint 725 millió tonnára nőne az évi gabonatermelés, kiemelt helyen az AI, a drónok és a gépesített betakarítás. Erre lehet számítani az ázsiai nagyhatalomtól.
A Citigroup is csatlakozott azon Wall Street-i brókercégek táborához, amelyek 8000 pont fölé emelték az S&P 500 indexre vonatkozó, 2026 év végi célkitűzésüket. A bank 7700-ról 8100 pontra módosította az előrejelzését, ami az index legutóbbi záróértékéhez képest megközelítőleg 10 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Több mint 173 milliárd forint pluszt mutatott áprilisban a devizabetét-tranzakciók egyenlege, ami arra utal, hogy a lakosság igyekezett kihasználni az erős forint adta lehetőségeket.
Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával se
Portugáliában találkozott a Most Traveled People nevű közösség mintegy 200 tagja, közülük 103-an igazoltan jártak már a bolygó mind a 193, Ensz által elismert országában. A hihetetlen történetek mellett azt is elmondták, nagyjából mennyibe kerülhet a világutazás.
Másodszor aratott diadalt a nemzetközi italszakma egyik legrangosabb versenyén a magyar Carly’s. A World Drinks Awards londoni gáláján a családi manufaktúra Aperitivo itala nyerte el a "Világ Legjobb Boralapú Koktélja" címet. A Zamárdiból érkezett csapat tavaly Gin Tonic termékével ért fel a csúcsra.
Nem mindenkinek adatik meg, hogy egész nyáron a Balatonnál üldögéljen, de egy jól megválasztott háttérképpel legalább naponta többször is rápillanthatunk a magyar tengerre. Lehet, hogy évente csak néhány napot töltünk a partján, mégis hónapokig abból élünk. Egy naplemente Tihanyból, egy stég a reggeli ködben vagy a türkizkék víz a déli parton sokak
Öt esztendeje alkot egy párt az RTL sztárja, VV Bálint – azaz Filipánics Bálint – és a Next Top Model Hungary ezüstérmét megszerzett Czibolya Nikolett. A páros most megtartotta az esküvőt is.
Kánikulával indul az új hét, majd szerdán hidegfront érkezik hazánkba. A legmelegebb tájakon 32–33 fok lesz, csütörtökre viszont mindenhol jelentősen visszaesik a hőmérséklet.
A tőzsdei jelenlét egyik kulcseleme a befektetői kapcsolattartás, vagyis az investor relations, amely ma már nemcsak kötelező tájékoztatási feladat, hanem stratégiai eszköz is lehet a bizalomépítésben, a likviditás növelésében és a vállalat értékeltségének javításában. Magyarországon ugyanakkor az IR-tevékenység sok cégnél még mindig inkább megfele
A Wizz Air bejelentette, hogy elérhetővé teszi a szélessávú fedélzeti internetet a járatain. A vállalat 2027-től fokozatosan szereli fel flottáját a Starlink műholdas rendszerével, így az utasok utazómagasságban is folyamatosan online maradhatnak.
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Miközben a hazai munkaadók leginkább a fülöp-szigeteki munkaerővel vannak megelégedve az itt dolgozók precizitása miatt, éppen innen lesz a legnehezebb behozni majd új vendégmunkásokat a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak. Ezzel szemben – a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint – a Tisza-kormány nem nehezíti a nagy kínai autó- és
Fontos lenne az erdőügy hangsúlyosabb kormányzati képviselete - mondja Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektor, aki szerint a fenntartható erdőgazdálkodáshoz higgadt, szakmai alapú társadalmi párbeszédre van szükség.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tervezett átalakításáról, a kertészetben rejlő növekedési lehetőségekről, az agráriumot érintő minisztériumi feladatok új felosztásáról, valamint az aranykalászos gazda képzés felülvizsgálatáról is beszélt Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter az Agrotrendnek adott interjúban.
Az egyik leginkább alulértékelt, mégis ingyenesen elérhető alapanyag a nagy csalán (Urtica dioica), amelyből minimális ráfordítással, erjesztéssel rendkívül magas beltartalmi értékű növényerősítő és kondicionáló oldat készíthető.
Rohamosan terjed világszerte a "tiszta élelmiszereket" hirdető diéta, ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet a szakembereknek, hogy számos tévhit ugyanúgy ezzel párhuzamosan éri az embereket – közölte a Science Alert.
Májusban 43,5 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere, szemben az egy évvel korábbi 129,5 milliárd forintos szufficittel - jelentett gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Egy brazíliai esetleírás szerint egy előrehaladott Alzheimer-kórban szenvedő, nyolcvanas éveiben járó nő pszilocibintartalmú gombák fogyasztása után átmenetileg visszanyerte beszédképességét. Bár a megfigyelés még előzetes jellegű, új irányt mutathat a demencia tüneteinek kezelésében - írta meg a Sciencealert.
Miközben a háztartási bankszámlákra 215 milliárd forinttal több áramlott be áprilisban, mint amennyit kivontunk, az értékpapíroknál nettó tőkekivonás történt, de ennél kisebb, 144 milliárd forintos összegben – derült ki az MNB hétfőn közzétett adataiból. Áprilisban még nem érvényesült a májusi FixMÁP-hajrá, így a lakossági állampapírpiac gyenge hón
Az utóbbi években a repülés egyet jelentett a digitális detox-szal. Amint az ajtók bezáródtak, a telefon repülő üzemmódba került, az internetkapcsolat megszűnt, az utasok pedig órákra eltűntek az online világból.…