2026. július 17. péntek

júl. 17
12:33
László Róbert: A Fidesz jó úton halad a vég felé, közel a 10 százalék (SzMo)
A Political Capital elemzője szerint a Fidesz az áprilisi vereség óta intellektuálisan kiüresedett, és jól látszik, állami propaganda nélkül még ekkora támogatottsága se lenne. Szerinte a volt kormánypárt az MSZP és az LMP sorsára jut.
júl. 17
12:33
Bedrogozva vezetett és verekedett egy férfi (Magyar Hírlap)
Végrehajtandó fogházbüntetés kiszabását indítványozták.
júl. 17
12:33
Újra 3 százalék alá csökkent az infláció az Európai Unióban 2026 júniusában (Üzletem)
A májusi 3,3 százalék után 2,9 százalék volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban 2026 júniusában – tájékoztatott az Eurostat. A ráták 1,0 és 9,2 százalék között szóródnak, a magyar adat a hetedik legkisebb.
júl. 17
12:33
"Öt ok, amiért már nem támogatom Vlagyimir Putyint" címmel posztolt az orosz blogger, őrizetbe is vették (Telex)
Bejegyzése végén arra a következtetésre jutott, hogy Vlagyimir Putyinnak bíróság elé kell állnia.
júl. 17
12:33
Ez a legtöbb, amit meg akarunk mutatni magunkból (Telex)
Kevin Bacon és családja összeálltak, hogy készítsenek egy horrorfilmet, tulajdonképpen saját magukról: egy családról, ahol összefognak, és horrorfilmeket készítenek. Mit tanultak egymásról? Úton vannak-e az unokák? Mik a legjobb filmjeik egymás szerint? Elmondja Kevin Bacon, Kyra Sedgwick és fiuk, Travis Bacon.
júl. 17
12:33
Sarolta hercegnő arany karkötője megható utalást rejt Diána hercegnére (in.hu)
Sarolta hercegnő ismét stílusosan jelent meg a wimbledoni férfi döntőn, de a legnagyobb figyelmet arany charm karkötője kapta. Sokak szerint az ékszer megható tisztelgés volt néhai nagymamája, Diána hercegné ikonikus karkötője előtt.
júl. 17
12:33
Caleb Wilson továbbra is tarthatatlan, újabb fiatalok robbantak a Summer League-ben (nbanews.hu)
A Las Vegas Summer League nyolcadik játéknapján már egyre inkább kirajzolódik, kik lehetnek a torna legnagyobb nyertesei. Miközben néhány top draftolt játékos már befejezte a szereplését, azok, akik továbbra is pályára lépnek, minden lehetőséget megragadnak arra, hogy felhívják magukra az NBA-csapatok figyelmét. A torna hajrájához közeledve már nem
júl. 17
12:45
Jelentkezzen, aki érti, mi történik a magyar benzinárakkal! (Privátbankár)
Újra lángol Irán, a magyar kutakon viszont mintha betonba öntötték volna az árakat.
júl. 17
12:45
Megrendítő hír érkezett: örökre lehunyta szemét Géza úr (Blikk)
Megható történet járta be az internetet egy férfiról, aki 15 évnyi droghasználat után döntött úgy, hogy abbahagyja a szerhasználatot. Édelmayer József befogadott egy macskát az otthonába, ettől a pillanattól kezdve megváltozott az élete. Annyi szeretetet kapott a cicától, hogy képes volt megfordítani a sorsát. Az állat hosszú évekig volt mellette,
júl. 17
12:45
Gyakorlati kódex a mesterséges intelligencia által generált tartalmak jelölésére és cimkézésére (Adózóna)
Az Európai Unió mesterségesintelligencia-rendeletét részben már alkalmazni kell (tiltott alkalmazások), a legfontosabb részeit azonban augusztustól, lépcsőzetesen kell a gyakorlatban is bevezetni. A rendelet az MI jogszerű és tisztességes használatát kívánja elérni azzal, hogy ne veszélyeztesse a szabályozással az innovációt, melyhez gyakorlati kód
júl. 17
12:45
Hétvégi roham előtt: ennyiért adják most a hazai csemegekukoricát a termelők (Agroinform)
Országszerte megjelent a friss hazai csemegekukorica, a termelők kínálata alapján 120–200 forint között alakul a csövek ára.
júl. 17
12:45
A Nestlé bezárja diósgyőri gyárát (444.hu)
Csak üreges csokoládéfigurákat gyártottak itt, de azok iránt csökkent az érdeklődés.
júl. 17
12:45
Horrorisztikus szálláshelyek: Végül az éj leple alatt kénytelenek voltunk angolosan távozni (WMN)
Szarcunami, ajtó helyett pokróc, döglött madár az ágy alatt, klumpában részegen mulató felső szomszéd Szálláshelyek a pokolból rovatunk következik! Újraolvasó
júl. 17
12:45
A bőrével lát és a karjaival gondolkodik – nehéz elhinni, hogy a polip ezen a bolygón fejlődött ki (Hamu és Gyémánt)
A polip azon kevés állat közé tartozik, amely különleges képességei révén akár földönkívüli élőlény is lehetne. Képes pillanatok alatt megváltoztatni színét és bőrének felszínét, teste szinte bármilyen résen átfér, tapadókorongjaival pedig ízlelni és szaglászni is tud. Ami azonban igazán különlegessé teszi, az az idegrendszere: mintegy félmilliárd
júl. 17
12:45
Hegedűs Zsolthoz fordult 18 civil szervezet, hogy a miniszter vonja be a nőket a szívhangrendeletről szóló egyeztetésbe (Telex)
Aggasztónak tartják, hogy nem nyilvános a meghívottak listája. A levelet aláírta az Emma Egyesület, Másállapotot a szülészetben, TASZ, és az Amnesty International is.
júl. 17
12:45
12 év után újra filmet készít A Gyűrűk Ura legendás rendezője (in.hu)
Peter Jackson hosszú kihagyás után ismét játékfilmet rendez. A Gyűrűk Ura Oscar-díjas alkotója megerősítette, hogy következő projektje a Tintin kalandjai folytatása lesz, amelynek forgatókönyvén már évek óta dolgozik.
júl. 17
12:45
"Én üldöztem a szeretetemmel, ő pedig menekült" – Tippek az "elkerülő" partnerhez, mielőtt megőrülnél (Bien)
Nem lehetsz mindig önfeláldozó, mert abba belehal a lelked. Ismerd meg, hogyan invesztálj magadba és hagyd abba a koldulást a kapcsolatodban.
júl. 17
12:45
Komoly fordulat jöhet a horgászatban: mutatjuk, ki lett a Mohosz elnöke (Agrárszektor)
Hivatalosan is Puskás Norbert vette át a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) vezetését, míg az elnökhelyettesi tisztséget Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna tölti be. A tisztújításra azt követően került sor, hogy a korábbi elnök, Szűcs Lajos tavasszal, a szervezeten belüli nyomás hatására lemondott posztjáról.
júl. 17
12:45
Jeszenszky Géza szerint Szijjártó politikai pályája végleg lezárult (Kontroll.hu)
Jeszenszky Géza úgy véli, hogy Szijjártó Péter BYD-hoz igazolása súlyos etikai kérdéseket vet fel, és a volt külügyminiszternek nincs esélye a politikai visszatérésre.
júl. 17
12:51
Orbán Viktornak csak az egyik barátja lesz ott a vb-döntőn, egy újabb hagyományt rúg fel a FIFA (Menedzsment Fórum)
Javier Milei még a kabátját sem fogja levenni. Trump először megy ki meccsre, a FIFA pedig amerikai stílusú gyűrűket is oszt majd a döntő végén.
júl. 17
12:51
Dráma a Dráván: történelmi rekord közelében a folyó vízállása, Barcsnál akár át is lehet sétálni rajta (Blikk)
Lesújtó állapotok uralkodnak több más folyóhoz és állóvízhez hasonlóan a Dráván is. Horvátországban már megszületett az újabb negatív rekord, Barcsnál pedig már nem járunk messze tőle. A szakemberek szerint több dolog áll a jelenség hátterében.
júl. 17
12:51
Nem fogy a csokinyuszi: bezárja diósgyőri gyárát a Nestlé, mi lesz a dolgozókkal? (Pénzcentrum)
A szezonális édességek iránti kereslet visszaesése miatt az év végén befejezi a termékek előállítását a Nestlé diósgyőri üzemében - erősítette meg a hírt Nestlé Hungária pénteken.
júl. 17
12:51
Íme az 5 zseniális divattrükk, amivel a 79 éves Kamilla királyné igazi stílusikonná vált (Femcafe)
Kamilla királyné július 17-én ünnepli a 79. születésnapját, és megmutatja, hogy a stílus nem korfüggő. Íme az 5 legizgalmasabb divatpraktikája, amiket bárki könnyedén elleshet.
júl. 17
12:51
Ukrajna ismét orosz hajókat támadott a Fekete-tengeren (Magyar Hírlap)
Tájékoztatása szerint a pénteki művelettel együtt összesen 159 orosz hajót ért ukrán dróntámadás.
júl. 17
12:51
Jön a fordulat: a héten zivatarok törik meg a hőséget (Mezőhír)
A mezőgazdaság munkáit zivatarok, viharos szél és hirtelen lehűlés nehezítheti a hét további napjain.
júl. 17
12:51
Felértékelődik az őszi vetés – ez a Pronto szakterülete! (GépMax)
A mezőgazdaság alkalmazkodik a szárazodó klímához: az őszi vetés szerepe felértékelődik, ebben kínál megoldást a Horsch Pronto.
júl. 17
12:51
Fontos integrációs mérföldkőhöz érkezett a cargo-partner (Transpack)
A cargo-partner új integrációs lépései tovább erősítik közép-európai logisztikai hálózatát és szolgáltatásait.
júl. 17
12:51
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat pénteken és szombaton (EgészségKalauz)
Pénteken továbbra sem várható országos, markáns hideg- vagy melegfront, ugyanakkor egy labilis, meleg légtömeg alakítja időjárásunkat.
júl. 17
12:57
Bod Péter Ákos: Ügyek, amelyekkel mielőbb kezdenie kell valamit a Magyar-kormánynak (Privátbankár)
A Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár az Európai Tanács ajánlásait átlapozva arra jutott, noha azok nem igazan bírnak fegyelmező erővel, de hivatkozási alapnak is jók lehetnek, ha a kormány már elszánta magát az olyan korrigáló döntésre, amelynek nem csak azonnali nyertesei vannak.
júl. 17
12:57
Itt a nagy hír, Szoboszlai Dominik aláírt (Infostart)
2031-ig szóló hosszú távú szerződést írt alá a magyar szupersztár a Liverpoollal.
júl. 17
12:57
Augusztusban ismét mozikban Sylvester Stallone 80-as évekbeli klasszikusa, a Kobra (FilmHu)
A pizzát ollóval vágó nyomozót a Pannonia Movie Kft. a film 40 éves jubileumának alkalmából küldi újból a mozikba.
júl. 17
12:57
Már csak a nők hiányoznak a szívhangrendeletről szóló egyeztetésről (444.hu)
Nehezen lenne érthető, ha a szívhangrendelet kapcsán megvalósuló szakmai egyeztetésből éppen a legfőbb érintettek, a nők és képviselőik maradnának ki - írta az egészségügyi miniszternek címzett nyílt levelében 18 szervezet.
júl. 17
13:03
Most jött a hír, bezárják a magyar gyárat, már a dolgozókat is értesítették (ATV)
Újabb rossz hír a térségben élők számára, a termelés az év végével áll le, a gyárat megpróbálják értékesíteni.
júl. 17
13:03
A Vadászkamara a kotorékvadászat szabályainak szigorítását támogatja, de a módszer betiltását nem (Agroinform)
Szakmai egyeztetést folytatott az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) az Élő Környezetért Felelős Minisztériummal (ÉKFM) a kotorékvadászat és a ragadozógazdálkodás jövőjéről.
júl. 17
13:03
Jó hírrel szolgált a vonatozóknak Vitézy Dávid: fontos vonalon szűnhetnek meg a késések (Portfolio)
Újabb üteméhez érkezett a Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen vasútvonal nyári nagykarbantartása – írta Facebook-oldalán Vitézy Dávid építési és beruházási miniszter.
júl. 17
13:03
Csaknem 4,9 millió dollárért kelt el Pelé 1958-as világbajnoki meze (Magyar Hírlap)
A világ egyetlen háromszoros világbajnoka 2022. december 29-én, 82 éves korában hunyt el.
júl. 17
13:09
Különleges vendéget fogadott Forsthoffer Ágnes (Infostart)
Oktatási és gazdasági együttműködésről is szó volt azon a találkozón, amelyen Forsthoffer Ágnes házelnök Baden-Württemberg tartományi parlamentjének elnökét fogadta az Országházban – közölte az Országgyűlés sajtóirodája.
júl. 17
13:09
A legrejtélyesebb magyar kalandor – beszélgetés a Lazy Lion álnevű utazóval (Hamu és Gyémánt)
"Halhatatlanná válik az, aki feledhetetlen történeteket mesél" – mondta egyszer egy kofa a marrákesi bazár mélyén annak a legendás utazónak, aki a szóbeszéd szerint sosem a saját nevén, hanem Lazy Lion álnéven foglalta útjait az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság gőzöseire. Az utazás aranykorát megélő életművész kalandort, akinek
júl. 17
13:09
A Red Bull és a Ferrari a McLaren és a Mercedes előtt – ez történt a Belga Nagydíj első szabadedzésén (Racingline)
A Belga Nagydíj első szabadedzésén kiderülhet, hogy a spái pálya mennyire fekszik az F1 idei versenygépeinek.
júl. 17
13:09
Emberi testrészekkel fenyegetőzött a temetkezési vállalkozó (AC News)
Egészen bizarr fenyegetés miatt került a figyelem középpontjába egy osztrák temetkezési vállalkozó.
júl. 17
13:09
Szilágyi Tibor szavalt a saját temetésén – hangjáért volt, aki bankot rabolt volna (Médiapiac)
Utolsó útjára kísérték Szilágyi Tibor színművészt a Farkasréti temetőben július 16-án. A gyászolóknak ő maga is mondott verset hangfelvételről: József Attilától a Levegőt című költeményt adta elő.
júl. 17
13:09
Nyolc év fegyház: fejszével támadt a rendőrökre, majd rendőrbuszba csapódott egy férfi (MagyarMa.hu)
A törvényszék súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott többszörös életelleni bűncselekmény hajtott végre, az elkövetés kitartó volt, valamint azt, hogy több közúti közlekedési szabályt is megszegett.
júl. 17
13:11
Vitatott törvények elfogadása után feloszlatta magát az izraeli parlament (MagyarMa.hu)
Az utolsó hetet éles politikai konfliktusok jellemezték, amikor a koalíció gyorsított eljárásban több rendkívül megosztó törvényt fogadott el, és számos költségvetési átcsoportosítást hagyott jóvá.
júl. 17
13:13
Befejezi a gyártást a Nestlé Diósgyőrben, folyamatban az üzem értékesítése (MagyarMa.hu)
A vállalat célja, hogy a lehető legtöbb munkavállaló számára munkalehetőséget biztosítson, ezért az üzemet olyan befektetőnek adja át, aki folytatni kívánja az édességgyártást.
júl. 17
13:15
NKA: új alelnököt nevezett ki Tarr Zoltán (Infostart)
Mattyasovszky-Zsolnay Bencét, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ügyvezetőjét nevezte ki Tarr Zoltán a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnökének - közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
júl. 17
13:15
Az amerikai nagybank már látja, mikor lehet vége a forintnak - Ítéletet mondott az euróbevezetési tervekről (Portfolio)
A magyar kormány euróbevezetési tervei reálisak, a költségvetési feltétel teljesítése ugyan kihívás, de megoldható – írja legfrissebb elemzésében a Goldman Sachs. Az amerikai befektetési bank szakemberei szerint jelenleg mintegy 70 százalék annak esélye, hogy a 2030-as évek elején be tud lépni az ország az eurózónába, ha minden a legjobban alakul,
júl. 17
13:15
Elképesztő tempóban hódítanak a kínai autók Magyarországon: tömegek keresik ezeket a slágermodelleket (Pénzcentrum)
Már nem csak próbálkoznak: letarolhatják a magyar autópiacot a kínai márkák. Az idei első félév adatai szerint minden tizedik újonnan forgalomba helyezett személyautó kínai gyártóhoz köthető Magyarországon, a vásárlók pedig elsősorban a kedvező árú SUV-modellekre és elektromos autókra harapnak rá. Megmutatjuk, mely márkák és modellek hódították meg
júl. 17
13:15
Gesztesi Panka: "Ahogy egyre telik az idő, nagyon máshogy éli meg az ember a gyászt" (Glamour)
A GLAMOUR Talks with Illés Gabriella podcast legújabb vendége Gesztesi Panka. A fiatal tehetség ritkán hallható őszinteséggel mesél családjáról, édesapja elvesztéséről, édesanyjával való különleges kapcsolatáról, a közösségi média hatásairól és arról, hogyan tanulta meg fiatalon értékelni az igazán fontos dolgokat. Nézd meg a videót!
júl. 17
13:15
Több száz településen nincs gyerekorvos, 2010 óta a háziorvosok 15 százaléka eltűnt (WMN)
Egyre kevesebb orvosnak kell ellátnia egyre több beteget.
júl. 17
13:15
Melyik a legtermelékenyebb hét az évben? Az, amikor senki sem dolgozik (Forbes)
Évek óta ünnepeljük a hajszoltság kultúráját. De mi történik, ha egy cég leáll egy teljes hétre? Most az is figyeljen, aki olyan iparágban dolgozik, ahol ezt nehéz vagy szinte lehetetlen megtenni. A mindenki számára jól működő munkahelyek egyik legismertebb szószólójának véleménycikke. Minden évben, közvetlenül a Cannes Lions, vagyis az év egyik le

Keresés