Hannoverben 2026. október 20-23. között rendezik meg az EuroBlech Nemzetközi Fémipari Beszállítói Szakkiállítást, amelyen magyar közösségi standon is fogadják az érdeklődőket.
Két évvel ezelőtt debütált DJ Oti a Siófoki Plázs színpadán, ahol Sebestyén Balázs végre megmutatta a közönségnek a benne élő örök gyereket. A rádiós műsorvezető egy gigantikus show-val koronázta meg a születésnapját, bár eredetileg csak a kilencvenes évek iránti rajongását akarta megosztani a rajongókkal. A műsorvezető két éve ezen a napon megmuta
Tíz évvel a támogatási döntés után még mindig nem készült el a Fradiváros első üteme, pedig a beruházásra 25 milliárd forintot kapott az FTC. A rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz, az RTL Híradónak pedig Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár azt mondta: az FTC elszámolását nem fogadták el, ezért részletes vizsgálat indult, és t
Váratlan atrocitás érte Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron, ahol egy férfi hátulról leköpte a miniszterelnököt. A kormányfő szerint a Fidesz propagandája a felelős a társadalmi indulatokért, ezért harag helyett inkább megértéssel és türelemmel fordul az elkövető felé.
Első magyarként és minden idők leggyorsabb férfi idejével úszta át a kanadai Ontario-tavat Mányoki Attila. Az 51 kilométeres távon a viharos éjszaka és a 11 fokra hűlő víz sem tudta megállítani a 53 éves nyíltvízi úszót, aki ezzel újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Stillwater 8 elnevezésű sorozatban.
Több mint 60 ezer ember előtt adott teltházas koncertet Pitbull a Puskás Arénában. A kubai származású amerikai világsztár első budapesti fellépésére kopaszsapkában, ingben és nyakkendőben érkeztek a rajongók, a szupersztár pedig elárulta: novemberben újra visszatér a magyar fővárosba.
Akár veszélyt is jelenthetnek Narendra Modi kormányára az indiaiak kétfarkú kutyái. Az ellenzéki pártok is felszálltak a hullámra, egy vezetőjüket már be is vitték a rendőrök.
Kekvaként július 31-én szűnt volna meg a Mol – Új Európa Alapítvány, de a Mol igazgatósága úgy döntött, más modellben sem akarják működtetni az alapítványt.
Igaz, Magyarországra belátható időn belül még nem. A cég a dizájnra és a kényelemre helyezte a hangsúlyt, a beépített kijelzőt kihagyta, és elég erős üzemidőt ígér intenzív használat mellett is.
Kovács Krisztián íróval a magyar űrkutatás kezdeteiről, az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a szembenézés fontosságáról beszélgettünk A fény magányossága című regénye apropóján. Interjú.
Megalázó helyzetbe került a dunaújvárosi énekes, az X-Faktor felfedezettje, Barkóczi Gyula Ismael: a munkaadó a közösségi médiás múltja miatt gúnyolta ki az állásinterjún.
Kevés gyermek nő fel úgy, hogy születése pillanatától az egész világ figyeli minden lépését. György herceg számára ez a valóság immár 13 éve. A brit trón várományosaként most új mérföldkőhöz érkezett: a kamaszkor küszöbén egyszerre vár rá több önállóság, nagyobb nyilvánosság és egyre komolyabb felkészülés jövőbeli szerepére.
Fél évvel, 2027. január 1-jére tolódik a gyógyszerészi receptfelírási jog élesítése, amely a krónikus betegek gyógyszerellátását egyszerűsítette volna. A halasztás oka az informatikai háttér felkészületlensége.
A Sony bemutatja a Cinema Line sorozat új full-frame kameráját, az FX5-öt. A modell új fejlesztésű, teljesen rétegelt CMOS képérzékelőt kapott, amely a több mint 15 fényértéknyi dinamikatartománynak, a Dual Gain Shooting üzemmódnak és a három alap-ISO-értéknek köszönhetően tovább javítja az érzékenységet.
Az Odüsszeia minden idők egyik legismertebb története, Christopher Nolan pedig nem félt hozzányúlni. Megmutatjuk, miben tér el a film Homérosz eredeti eposzától.
Az iPhone már rég nem csak telefon: fizethetsz vele, tárolhatod benne az irataidat, és egyre több autó esetében a kulcsodat is kiválthatja. Te is beállítanád a digitális autókulcsot? Megmutatjuk, hogyan kell.
Farkasházi Réka szívszorító sorokat tett közzé közösségi oldalán. A színésznő édesapja egy évvel ezelőtt hunyt el, ugyanaz a betegség, ALS végzett vele, ami Karsai Dániellel vagy Eric Dane színésszel.
A történelem nem csupán háborúkból, uralkodókból és évszámokból áll, hanem számos meghökkentő és olykor egészen bizarr eseményt is rejt. Az évszázadok során előfordult, hogy állatokat bíróság elé állítottak, különös adókat vezettek be, vagy éppen szokatlan tárgyakat használtak fizetőeszközként.
Utolsó frissítés: 2026-07-22 A feltűnően nagy gombócok mögött gyakran több a levegő és a növényi zsír, mint a valódi gyümölcs vagy kakaó. Mutatjuk, hogyan ismerheted fel a prémium minőségű fagyit a pultban! A nyári hőségben nincs is jobb, mint egy hűsítő fagyi. De ha nem vagy elég éber, a látványos adagok könnyen becsaphatják az érzékeidet.
Tovább éleződik az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus: Donald Trump egy újabb, földalatti iráni nukleáris létesítmény elleni támadást helyezett kilátásba, miközben a térségben folytatódnak a légicsapások és dróntámadások. A konfliktus egyre nagyobb hatással lehet a globális energiapiacokra is.
Álláspontjuk szerint kockázatot rejthet, hogy egy volt külügyminisztertől, akinél minősített adatok tömkelegei vannak egy olyan vállalathoz, jutnak információk, amely nem a mi szövetségi rendszerünkön belül van.
A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospa
A németországi Alsó-Szászország tartományának környezetvédelmi minisztériuma engedélyezte, hogy a lingeni nukleáris fűtőelemgyár orosz tervezésű atomerőművekhez készült fűtőelemeket állítson elő a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat technológiájának felhasználásával, szigorú biztonsági feltételek mellett – közölte a német szövetségi körn
Fenyő Iván régóta spirituális úton jár, és szereti őszintén és nyíltan megosztani a véleményét bizonyos kérdésekről a követőivel. A 47 éves színész ezúttal a női testalkat és szépség közötti összefüggésről osztotta meg a gondolatait.
A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
Keszthely felfüggeszti a tagságát a Balatoni Szövetségben, a kutyás strand üzemeltetőjével kötött szerződést pedig felbontja – ezekről is vitázott szerdán a város képviselő-testülete.
Elton Acolatse élvezi, hogy visszatérhetett Hollandiába a Ferencváros játékosaként. Borbély Balázs vezetőedző szerint van két dolog is, ami előnyt jelenthet számukra a Twente elleni Európa-liga-selejtezőn. A Fradi megtartotta a csütörtöki mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.
Az Országgyűlés várhatóan augusztus 31-én dönt a Független Közmédia Testület tagjairól. A kilenctagú szervezet tulajdonosi és felügyeleti jogokat gyakorol majd az átalakuló közmédia társaságai felett, így szerepe lehet a vezetők kiválasztásában, a gazdálkodás ellenőrzésében és közvetve a hazai médiapiac egyik legnagyobb tartalomgyártó rendszerének
Félidejéhez ért az a fővárosi tízhetes közlekedésbiztonsági kampány, amelyet a vakáció kezdetével hirdetett meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK); szerdán a Margitszigetnél tartottak ellenőrzést a rendőrök – tette közzé az MTI.
Hetekig rothadt a szemét Budapest több kerületében a nyári hőségben, egyes helyeken nyüvek is megjelentek a kukákban. A MOHU elismerte, hogy fennakadások voltak a hulladékszállításban, amelyeket munkaerőhiánnyal, betegségekkel, szabadságolásokkal és műszaki problémákkal magyarázott.
A Deadpool és a Logan után már nem kérdés, megéri-e felnőtteknek készíteni képregényfilmeket, sőt, a Joker azt is bebizonyította, hogy jól ismert gonoszok eredetsztorijaihoz is érdemes úgy hozzányúlni, hogy az alkotók nem hülyéskedik el a dolgokat.
Elárasztották a YouTube-ot a gépies és sokszor kifejezetten zavaró AI-generált videók, de a platform most megelégelte a helyzetet, és szigorú szabályokkal lép fel az AI-szemét ellen.
"A Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv világos kiállás a vonatközlekedés mellett, amely a fenntartható fejlesztés kulcsa, a klíma- és környezetvédelem fontos eszköze, és rendszerint a legfejlettebb oszágokban működik a legjobban."
Immáron két éve, hogy Dobó Ági és családja úgy döntött, hogy Costa Ricán kezdenek új életet. Az év nagyobb részét kint töltik, ám a nyári hónapokra hazajöttek. Hogy miként sikerült beilleszkedniük egy másik kultúrába, hogyan hatott ez a házasságára és meddig terveznek ott élni, arról a Reggeli vendégeként mesélt az rtl.hu-nak is.
Nagy Gábor Bálint szerint az ügyészség nem válhat politikai küzdelmek eszközévé, ezért augusztus 25-ével lemond. Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint Nagy Gábor Bálint lemondása nem más, mint tiltakozás a Magyarországon épülő Tisza-féle politikai önkénnyel szemben. Magyar Péter úgy reagált: újabb "Orbán-bábtól" szabadult meg az ország.
Hollywoodot megrázta a fiatal színésznő, Kaylee Hottle tragikus halála. A mindössze 18 éves, siket színésznő, aki a Godzilla vs. Kong és a Godzilla x Kong: The New Empire című filmekben vált ismertté, egy marylandi közlekedési balesetben vesztette életét.