A zöldségek rendszeres fogyasztása nemcsak az emésztésednek tesz jót, hanem vitaminokkal, ásványi anyagokkal, rostokkal és különböző növényi vegyületekkel is ellátja a szervezetedet. Nem mindegy azonban, hogy mindig ugyanazt az egy-két fajtát választod, vagy tudatosan törekszel a változatosságra. Az alábbiakban 7 olyan zöldséget gyűjtöttünk össze,
Bár a Stripe és az Advent International közös, 53 milliárd dolláros felvásárlási ajánlata jelentős prémiumot kínál a PayPal részvényeseinek, a cég igazgatótanácsa egyelőre nem támogatja az ügyletet.
Július 25-én délután izgalmas fesztiválhelyszínné alakul a pilisvörösvári Kacsa-tó partja, ahol a klasszikus piaci hagyományok találkoznak a modern kultúrával és a jótékonysággal. A vízen úszó színpadon olyan előadók lépnek fel, mint a Carson Coma akusztik trió, a kreatív workshopok mellett pedig influenszer gardróbvásár is színesíti a programot. L
A rendkívül alacsony vízállás időnként olyan rég elfeledett tárgyakat és építményeket tesz láthatóvá, amelyek máskor a folyók mélyén rejtőznek. A Duna horvátországi szakaszán egy második világháborús bombára és egy közel száz éve elsüllyedt hajó roncsára bukkantak, Szolnoknál pedig előkerültek Magyarország első állandó, Tiszán átívelő hídjának mara
Nyár közepén általában nem azért indulunk útnak, hogy szándékosan eltévedjünk, Kiszombor határában viszont éppen ez a program lényege. A magas kukoricaszárak között idén mesebeli feladatok, rejtvények és több kilométernyi kanyargós ösvény vár ránk – vagyis minden adott ahhoz, hogy egy kirándulás idejéig egy szabadtéri kalandfilm szereplőinek képzel
Az Egyesült Arab Emírségek Általános Polgári Légiközlekedési Hatósága kiadta a műszaki tervezési engedélyt az ország első kereskedelmi vertiportjára, amely teljes körűen képes függőleges fel- és leszállást végző járművek (eVTOL) kiszolgálására.
Megérkezett a csütörtök, tele apró lehetőségekkel! Nézd meg, mire számíthatsz július 23-án a munkában, a szerelemben és a családi életben, csillagjegyed szerint.
Charles Darwin utolsó tudományos könyvét a földigilisztákról írta. Már a 19. században felismerte, hogy ezek az apró állatok a termőtalaj legfontosabb építői. Napjainkban a klímaváltozás miatt ismét a figyelem középpontjába kerültek.
Lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadta a dunakeszi patikus a receptre felírt fogamzásgátló gyógyszer kiadását. Hibát követett el a receptre felírt fogamzásgátló gyógyszer kiadását lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadó dunakeszi patikus. Ez derült ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) állásfoglalásából. A botrány ta
Egy családi ház felépítése a legtöbb ember életében a legnagyobb pénzügyi és érzelmi beruházás. Noha az építőipart időről időre megrázzák a tisztességtelen kivitelezőkről szóló hírek, a legtöbb építkezési katasztrófa elkerülhető. Ehhez csupán kellő körültekintésre, tudatos döntésekre és a legfontosabb szakmai alapelvek betartására van szükség.
Egy aprócska szobában él a Heim Pál gyermekkórházban az a 6 éves kisfiú, aki már karácsony óta lakik az intézményben pusztán azért, mert nincs hová mennie. A gyereket azért nem engedik vissza a családjához, mert otthon bántalmazták, de jelenleg egyszerűen nincs jobb hely számára, mint a kórház pszichiátriája.
Miért sárgulnak el a kis uborkák az uborka szárán? Rengeteg mini uborka van rajta, 1-2 cm-es méretűek, és elkezdtek elsárgulni. Hogyan tudom megállítani? Így nem tudok róla szüretelni semmit. A növények balkonládában vannak a ház fala előtt, napközben bőven éri a napsugár, este öntözöm őket.
Bár Magyar Péter azt mondta, hogy nem veszik át Balásy Gyula vállalatait, most mégis átvilágítják a cégeket, és kedvező eredmény esetén vagyonuk az államhoz kerülhet.
József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
A Watch Ultra 2 extrém sportolóknak lehet hasznos, rágyúrt a terepfutásra és a búvárkodásra. Igazán nagy fejlesztések most az egészségkövető appban történtek, így a Samsung most már fel tudja venni a versenyt a profi márkákkal is.
Lemondott Vadász Gábor (Momentum), a XII. kerület alpolgármestere; a politikus lemondását azzal indokolta, hogy megromlott a munkakapcsolata Kovács Gergely (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) polgármesterrel.
Miközben világszerte egyre több vállalat az AI miatt átalakuló munkahelyekről és leépítésekről beszél, a Walmart szerint az emberi munkaerő továbbra is kulcsszereplő marad. A világ egyik legnagyobb foglalkoztatója tíz olyan karrierutat mutatott be, amelyekre a jövőben is nagy szükség lesz – köztük sofőrök, technikusok, vezetők és adatszakemberek mu
Várhatóan az augusztus 31-i ülésén dönthet az Országgyűlés a Független Közmédia Testület tagjairól - közölte Radnai Márk (Tisza Párt), az Országgyűlés művelődési bizottságának alelnöke a bizottság szerdai ülésén.
Élénk, helyenként erős szél, elszórt záporok és zivatarok, majd sok napsütés és fokozatosan erősödő nyárias meleg határozza meg a következő napok időjárását.
A magyar építőipar teljesítménye 2026-ban sem javul érdemben, sőt kedvezőtlen esetben akár négyszázalékos visszaesés is bekövetkezhet – mondja a Növekedésnek Koji László. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint legkorábban az utolsó negyedévben jelenhetnek meg kedvezőbb adatok, elsősorban a magánberuházások, valamint a laká
A részvénypiacok új csúcsok közelében járnak, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos optimizmus töretlen, a befektetők pedig egyre inkább úgy viselkednek, mintha a geopolitikai és gazdasági kockázatok most már nem jelentenének valódi veszélyt. Jamie Dimon szerint azonban ez komoly tévedés lehet. A JPMorgan Chase vezérigazgatója úgy véli, a piac
Időjárás Magyarországon – 2026. július 23., csütörtök: Hidegfront hatására több helyen megnövekszik a felhőzet, élénk lesz a légmozgás és csapadék is előfordul.
Az intézkedés célja a közrend és a lakosság nyugalmának védelme, valamint a kulturális örökség és a környezet megóvása. Bár korábban Zadarban, Hvaron és Splitben is szó esett egy ilyen szabály bevezetéséről, Horvátországban
Rendkívüli biztonsági incidenssel kellett megküzdenie a közelmúltban az OpenAI-nak, amikor modelljeik képességeit tesztelték. Mint azt kedden este az OpenAI nyilvánosan is elismerte: egyik mesterségesintelligencia-modellje egy rejtett biztonsági hibát kihasználva kiszabadult egy ellenőrzött tesztkörnyezetből, majd betört a Hugging Face szervereire.
Vannak, akik úgy hiszik, mindannyiunk mellett ott áll egy szimbolikus állati vezető, amely bizonyos tulajdonságokat tükröz, erőt adhat a nehéz helyzetekben, és emlékeztethet a bennünk rejlő képességekre. Az alábbiakban eláruljuk, neked melyik állat a spirituális vezetőd!
A kutatók bíztatják a lakosságot, hogy készítsenek felvételeket a MosquiTUNE mobilalkalmazás segítségével, hogy a világszerte gyűjtött adatok mellett minél több magyarországi minta is rendelkezésre álljon a későbbi, hangalapú, mesterséges intelligenciát is használó fajfelismerő rendszerek fejlesztéséhez.
Miközben az Nvidia és a többi technológiai óriás újabb rekordokat dönt a tőzsdén, egyre többen teszik fel a kérdést: valódi AI-forradalom zajlik, vagy ismét egy buborék fújódik a piacokon? A Pénzcentrum három hazai alapkezelő szakértőjét kérdezte arról, meddig tarthat még a mesterséges intelligencia rali, hol látják a legnagyobb kockázatokat, és me
Bár a megállapodás szövegét nem hozták nyilvánosságra, de sajtóhírek szerint a megállapodás lehetővé teheti Szaúd-Arábiának, hogy a jövőben uránt dúsítson.
Nem szűnik a botrány az Operettszínházban, a színészek levélben tiltakoznak, a vezetők meg mossák kezeiket. Egyre dagad a botrány az Operettszínházban, kipakoltak az ott dolgozó színészek. Hónapok óta egymást érik a balhék, amit áprilisban a korábban ott dolgozó Mészáros Árpád Zsolt robbantott ki. Ő a vezetőség részéről tapasztalt bántalmazó magata