A bőrápolás nem csak a krémeknél kezdődik: az is sokat számít, mit iszunk nap mint nap. Bőrgyógyászok szerint néhány egyszerű ital hozzájárulhat ahhoz, hogy a bőr hidratáltabb, teltebb és ragyogóbb legyen 40 felett is.
November végéig kell lecserélniük a zöld rendszámot a plug-in hibrid autók tulajdonosainak. Eddig csak kevesen tették ezt meg, pedig nem érdemes az utolsó hetekre hagyni az ügyintézést, mert a rendszámok elkészítése is időt vesz igénybe. Ha valaki kicsúszik a határidőből, a járművét ideiglenesen ki is vonhatják a forgalomból.
Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
Rekordméretű tűzijátékkal, légi bemutatókkal és elnöki beszéddel ünnepelte az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulóját, de a történelmi jubileumra rárakódtak a Donald Trump körüli politikai viták is.
Cameron Boozer ugyan emlékezetes teljesítménnyel mutatkozott be a Memphis Grizzlies színeiben a Salt Lake City Summer League nyitányán, de a lefújás után gyorsan lehűtötte a körülötte kialakuló lelkesedést. A 2026-os NBA Draft második választottja hangsúlyozta, hogy még korainak tartja azokat a kijelentéseket, amelyek már most a franchise új vezére
Megkezdődött a vadonatúj BMW X5 hazai forgalmazása, amely a hagyományos motorok mellett plug-in hibrid, elektromos és hidrogénes hajtással is elérhető lesz.
Egy új kutatás szerint az emberi eredetű ózonréteg-vékonyodás már az 1950-es évek végén kimutatható lett volna a mai műszerekkel. A tudósok arra jutottak, hogy a legkorábbi károsodásban nem a CFC-k, hanem a szén-tetraklorid játszhatott kulcsszerepet.
A ceruzák sárga színe mára szinte magától értetődővé vált, de ez nem mindig volt így. A színválasztás mögött egy tudatos márkaépítési döntés áll, amely a 19. század végén született, és máig meghatározza a ceruzák megjelenését. A történet a cseh Hardtmuth ceruzagyártó céghez köthető, amely az 1889-es párizsi világkiállításon mutatta be ikonikus term
Több mint egy kedves gondolat vagy egy népszerű trend: egyre többen keresik az olyan utazási lehetőségeket, ahol az unokáktól a nagyszülőkig mindenki együtt lehet. Az anyagi és kényelmi szempontokon túl a közös élmények, emlékek örökre megmaradnak erősítve a kapcsolatot a család tagjai között.
A mikrozöldségek növekedéséhez fényre és szilárd közegre (földre vagy speciális kókuszrostra) van szükség, és kizárólag a szárukat, illetve az első szikleveleiket vágják le fogyasztásra. Ez a minimális növekedési fázis az, amely a növényt a legértékesebb állapotában kapja el.
Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
A lengyel Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilapnak adott interjút a köztársasági elnök, ahol beszélt a magyar kormány legfrissebb bejelentéseiről is – szúrta ki az MTI.
A NASA egyik legfontosabb űrteleszkópja, a 2004-ben pályára állított Neil Gehrels Swift Obszervatórium veszélybe került: ha nem sikerül megmenteni, még az év vége előtt megsemmisülhet a Föld légkörében.
A korábbi tervezethez képest szigorította a kormány a javaslatot, és ez alapján Hadházy Ákos sem lehet többé országgyűlési képviselő. Szerinte Magyar Péter pont az ellenkezőjét éri el, mint amit szeretne.
A vármegyékből újra megyék, a főispánokból pedig kormánymegbízottak lesznek. Az intézkedés adminisztratív költségei valószínúleg meghaladják a félmilliárd forintot. A megyehatárt jelző táblák cseréin lehetne spórolni, ha meglennének a régiek. De nincsenek meg.
A magyar GDP több mint 20 százalékáért felelős ipar hosszú idő után végre elindult felfelé, de nagyon csalóka a kép: néhány távol-keleti és német óriásberuházás robbant be az év elején, ami óriási területi egyenlőtlenségekhez vezetett – derül ki a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentéséből.
Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap azt kérdezte, vajon mire kapott közvetlenül a választások előtt 7 milliárd forint közpénzt Áder János alapítványa.
Nemrégiben derült ki, hogy a Magyar Péter vezette kormány tagjai és a minisztériumi dolgozók nem mennek szabadságra idén nyáron. A Magyar-kormány az áprilisi választási győzelem és a májusi hivatalba lépés után azonnal munkához látott, kiemelten az uniós pénzek hazahozatala és a sürgős kormányzati projektek miatt. A korlátozás közvetlenül a kormány
A Revolut megkezdte ügyfelei értesítését a Tether Usdt fokozatos kivezetéséről. A MiCA-szabályozáshoz kapcsolódó intézkedés értelmében először a vásárlásokat és a befizetéseket állítják le, augusztus végén pedig a megmaradt USDT-egyenlegeket automatikusan hagyományos pénzre válthatják. Az ügyfeleknek így rövid időn belül dönteniük kell arról, hogy
Újabb feszült fejezetéhez érkezett a brit királyi család drámája. Bár sokan reménykedtek benne, hogy III. Károly király négy év után végre újra személyesen is láthatja legkisebb unokáit, a legfrissebb értesülések szerint a találkozó meghiúsult. Harry herceg ugyan napokon belül az Egyesült Királyságba utazik, ám felesége, Meghan Markle és gyermekeik
A neves ügyvéd a Klikk TV Mélyvíz című műsorában beszélt a közmédia átalakításáról és a felelősségre vonás nehézségeiről. Szerinte a jogi elévülés miatt szinte lehetetlen a számonkérés, ezért a társadalom erkölcsi ítéletére maradhat a feladat.
Augusztus a nyári főszezon egyik legerősebb hónapja, ezért a repülőjegyek ára sok útvonalon látványosan megugrik. Budapestről indulva mégsem teljesen reménytelen olcsó repülőjegyet találni, több európai úti célra ugyanis továbbra is el lehet jutni 15 ezer forint alatt.
A polgármester a Facebookon reagált a 13 évvel ezelőtti Célpont-riport miatt bocsánatot kérő Bodacz Balázsnak. A polgármester a lánya, Pikó Fruzsina üzenetét is közzétette, amely az elhunyt aktivistára, Rózsa Milánra emlékezik.
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosD
Kevés felkavaróbb és tragikusabb életút van a magyar futballban, mint Lukács Sándoré. A Honvéd egykori tízszeres válogatott hátvédje megjárta a börtönt, elhagyta a felesége, elvesztette az otthonát, és az édesanyja szűk panellakásába kényszerült. Az igazi dráma azonban kórházban érte:
Egy friss kutatás szerint tízből kilenc önéletrajz tartalmaz logikai ellentmondásokat az AI-használat miatt, ami alaposan megnehezíti a HR-esek dolgát. A szakértők szerint a megoldás az interjútechnika átalakításában és a „hogyan” típusú kérdésekben rejlik.
A mesterséges intelligencia alapvetően alakítja át a felsőoktatást és a tudományos életet. Új lehetőségeket nyit meg az oktatásban, támogatja a kutatásokat, gyorsítja az információfeldolgozást, és a mindennapi munkavégzés számos területén nyújt segítséget. Éppen ezért a Széchenyi István Egyetemen fontos cél, hogy ne csupán kövesse a technológiai vá
A fehér póló és a farmer örök klasszikus, de néhány egyszerű stílustrükkel pillanatok alatt sokkal divatosabbá és karakteresebbé varázsolhatod ezt az alap összeállítást.
A 2026. július 8. és 12. között megrendezendő, jubileumi ötvenedik EFOTT lesz az utolsó, amelyet a Velencei-tónál tartanak meg. A szervezők a rendezvény iránti rendkívüli érdeklődéssel indokolták a helyszínváltást, mivel a fesztivál mára kinőtte jelenlegi otthonát.
Tíz évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a kaiserslauterni Westpfalz-Klinikum. Az együttműködés eredményeként létrejön a Semmelweis Egyetem második németországi campusa, ahol évente nyolcvan hallgató kezdheti meg tanulmányait. A partnerség nemcsak az orvosképzést bővíti, hanem új lendületet ad a kutatási
Akit érdekel az agrárium világa, Szomor Dezső nevét hallva általában kapásból rávágja: ő a magyar szürkemarha megmentője. Ő inkább a néhai Bodó Imre professzor emeritusnak tulajdonítja a történelmi szerepet. Önmagának csak az őshonos fajtamentés egyik gyakorlati megvalósítója szerepét vindikálja és ehhez is sietve teszi hozzá, hogy annak idején hét
Állítsa be a Nap Hírét elsődleges forrásként a Google-ben!› Az Országos Jégkármérséklő Rendszer ismét a megszokott működési rend szerint üzemelhet – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, miután az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium biztosítja a költségvetési forrását. Ez egyben azt is jelenti, hogy a JÉGER narancssárga riasztás