2026. július 2. csütörtök

júl. 2
8:18
Alkotmányellenesen akarják elmozdítani Sulyok Tamás köztársasági elnököt (Demokrata)
Sulyok Tamás tervezett elmozdítása alkotmányellenes, erről beszélt Áder János.
júl. 2
8:18
Heves orosz drón- és rakétatámadás érte Kijevet (Demokrata)
Az ukrán hatóságok közlése szerint legalább két ember életét vesztette.
júl. 2
8:18
A rosszul berendezett vagy rendetlen lakás tönkreteheti az idegrendszerünket (Demokrata)
Miért érezzük magunkat egy lakásba belépve azonnal otthon, és miért válunk egy másikban feszültté?
júl. 2
8:18
Fűszerpaprika saját kertből (Magyar Mezőgazdaság)
Mélyvörös szín, selymes textúra és az az összetéveszthetetlen, édeskés illat, ami átjárja az egész konyhát – a jó fűszerpaprika a magyar étel lelke.
júl. 2
8:18
Kinevezték Bács-Kiskun új rendőrkapitányát, aki a kormányváltás után kinevezett, majd pár nap múlva menesztett vezető helyére érkezett (Telex)
Szabó Vendel jól ismeri a megyét, évtizedekig ott szolgált.
júl. 2
8:18
A BUX emelkedéssel zárta a júniust – továbbra is kiegyensúlyozott kereskedés jellemezte a Budapesti Értéktőzsdét (Helló Sajtó!)
A Budapesti Értéktőzsde júniusban emelkedéssel zárta a hónapot, a BUX index 139 892,19 ponton állt, 3,9%-os növekedést mutatva. Az azonnali részvénypiaci forgalom 565,7 milliárd forintot ért el, a befektetők főként az OTP Bank, Magyar Telekom és MOL részvényeire fókuszáltak.
júl. 2
8:18
8 szezonális finomság a dinnyén túl, amelyek észrevétlenül hidratálnak a nagy melegben (Bien)
A forró nyári napokon nem mindig könnyű a megfelelő hidratáltságot fenntartani. Szerencsére számos szezonális finomság segíthet ebben, amelyek nemcsak finomak, hanem észrevétlenül hidratálnak is.
júl. 2
8:18
Reviczky Gábor, Trokán Anna és Haumann Máté is elismerésben részesült (Librarius)
A Magyar Színház évadzáró társulati ülésén, mások mellett Reviczky Gábor, Trokán Anna és Haumann Máté is elismerésben részesült.
júl. 2
8:20
Nem szégyellte, hogy felgyújtotta a templomot, még kérkedett is vele (Demokrata)
"Igen, én tettem. Én égettem fel ezt a csodát, pusztítottam el mások munkáját. Az én örömöm, ha mások sírnak, az én békém a háborúság."
júl. 2
8:21
Dévényi Tibi bácsit egyre kevesebb helyre hívják, mégsem akar nyugdíjas életet: "Üljek itthon a kanapén, és nézzem a falat?" (Blikk)
Nincs jól Dévényi Tibor, az ország Tibi bácsija. A legendás lemezlovas bérmennyire is szeretné, nem képes megállítani az időt, az évek múlása pedig sorra hozza elő az egészségi problémákat. A Három kívánság sztárja a Blikknek bevallotta, romlik a látása és a hallása is, de azt nem tudja elképzelni, hogy abbahagyja a bulikat, a színpad ugyanis feltö
júl. 2
8:21
"Alkotmányellenes" – Megszólalt Áder János Sulyok Tamás elmozdításával kapcsolatban (Infostart)
Úgy fogalmazott, hogy alkotmányos puccsnak, közjogi szőnyegbombázásnak, hideg polgárháború kezdetének vagy egy orwelli világ megérkezésének is nevezhető a Sulyok Tamás eltávolítását övező helyzet.
júl. 2
8:21
Tarolt a vihar: villámcsapás miatt nem jártak a vonatok Bécs és Budapest között (Portfolio)
Hajnalra elhárították a műszaki hibát az osztrák szakaszon, így újraindult a forgalom a hegyeshalmi határátmenetben - közölte a Mávinform csütörtök reggel az MTI-vel.
júl. 2
8:24
Virágzik, de nem köt? Így támogathatjuk a paradicsomot a nagy melegben (Agrofórum)
A paradicsomról sokan úgy gondolkodunk, mint amelyik minél több napot kap, annál jobban érzi magát. Ez részben igaz is, de csak egy határig.
júl. 2
8:24
Robotkutyák figyelhetik a beteg növényeket (Mezőhír)
A mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban robotokkal segítheti a beteg növények korai felismerését.
júl. 2
8:24
Magyar szakember vezeti az európai ökogazdálkodást (Agrárágazat)
Az ökológiai mezőgazdaság európai vezetésébe magyar szakember került, ami az agrárium számára is fontos mérföldkő.
júl. 2
8:24
A Bühler Versatile felvásárolja az Atlas csoportot (GépMax)
A Bühler Versatile megállapodott az Atlas csoport felvásárlásáról, amely jelentősen erősítheti európai jelenlétét.
júl. 2
8:24
Fenntarthatóbb csomagolások hódítanak világszerte (Transpack)
Az italipar vezető márkái egyre innovatívabb csomagolási megoldásokkal kísérleteznek, amelyek új szintre emelhetik a fogyasztói élményt.
júl. 2
8:24
Sokszoros áron hirdetnek lakásokat, amiket az év elején adott el a fideszes önkormányzat (Forbes)
A belvárosi önkormányzat öt éves elidegenítési tilalom mellett adta el az ingatlanokat, de az új tulajdonosokat ez nem hatotta meg.
júl. 2
8:24
Figyelmeztetik a nyugdíjasokat, komoly változás lesz a folyósításnál (naphire.hu)
Változás áll be a nyugdíjfolyósításban.
júl. 2
8:24
Állandóan édességet enne? Ezt jelezheti vele a szervezete (EgészségKalauz)
Ha időnként megkívánunk valami édeset, az teljesen természetes. Ha azonban ez szinte minden nap jelentkezik, érdemes utánajárni, mi állhat a háttérben.
júl. 2
8:24
Kánikulában is hideg levegő áramlik ebből a különös balatoni hegyoldalból (Drive)
Miközben Magyarországon az elmúlt napokban több helyen is 40 Celsius-fok körül alakult a hőmérséklet, a Szent György-hegy északi lejtőjén található Sárkány-liknál egészen más körülmények várják a kirándulókat. A jégbarlang néven is ismert látványosság nem véletlenül kapta ezt a jelzőt: sajátos mikroklímája miatt a legmelegebb hónapokban is érezhető
júl. 2
8:27
Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak (Privátbankár)
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
júl. 2
8:27
Rendkívüli fordulat a magyar devizapiacon: nem várt irányba indult el a forint csütörtök reggel (Pénzcentrum)
Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 2
8:30
Amíg a digitalizáció első lépésein gondolkodunk, elhúz mellettünk a világ (autopro)
Ács Istvánt választották az Ipar 4.0 Technológiai Platform elnökének. A Bosch Rexroth-ot több évtizedig vezető szakember az autopro.hu-nak adott interjút a digitalizáció fontosságáról.
júl. 2
8:30
Használtan is egyre több magyar keres hibridet: mutatjuk a legnépszerűbb típusokat! (Autónavigátor)
Valóságos roham indult a részben elektromos hajtású járművek iránt a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 májusi statisztikái szerint.
júl. 2
8:30
Áder János: alkotmányellenesen akarják elmozdítani Sulyok Tamás köztársasági elnököt (Magyar Hírlap)
A korábbi államfő alkotmányos puccsnak nevezte az eljárást.
júl. 2
8:30
Nyári outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel az elkövetkezendő hónapokban (InStyle)
Szuper outfitötleteket hoztunk a nyári hónapokra!
júl. 2
8:30
Nem akármilyen vihar csaphat le ma itthon: mutatjuk, hova, mikor ér (Agrárszektor)
Tíz megyére elsőfokú figyelmeztetés lépett érvénybe zivatar és felhőszakadás veszélye miatt Magyarországon. Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat, valamint intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
júl. 2
8:33
Elhunyt László Ervin filozófus, jövőkutató (Infostart)
A filozófus, író, kutató, zongoravirtuóz 94 éves volt. Munkásságáért korábban Nobel-békedíjra jelölték, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.
júl. 2
8:36
Rendőrt kellett hívni a dobozba zárt cicához – amit Anna a chip leolvasásakor megtudott, arra ő sem számított (Femcafe)
Megrázó, ám végül szívmelengető történet borzolja a kedélyeket: egy elhanyagolt, dobozba zárt macska megmentése után a mikrochip ellenőrzése olyan titkot tárt fel, amely teljesen új megvilágításba helyezte a magára hagyott állat múltját.
júl. 2
8:36
Kifogyott a benzin az autójából, 170 kilométert bolyongott az országban egy férfi, aki hőgutát kapott (SzMo)
A KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat talált rá egy napok óta bolyongó, kimerült férfira egy mezőgazdasági területen. Az illető Jakabszállásról indult, és egy civil bejelentése után mentették meg, hőguta gyanújával.
júl. 2
8:36
Az észak-koreai mozi csúcsa: a kommunista Godzilla (Hamu és Gyémánt)
Mielőtt Észak-Korea vezetője lett volna, Kim Dzsongil már a rezsim kulturális életét irányította. Kim Ir Szen fiaként a mozit a propaganda egyik legerősebb fegyverének tartotta, és arról álmodozott, hogy Észak-Korea filmjei egyszer majd a világot is meghódítják. Amikor ez a saját rendezőivel nem sikerült, a történet egészen abszurd fordulatot vett:
júl. 2
8:36
Mától még többen tesztelhetik a Mol Bubi 3.0 szolgáltatását (Autószektor)
Közleményük szerint a csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését. Ettől a naptól kezdve a BudapestGO alkalmazásban jelenleg érvényes (bármilyen típusú) bérlettel rendelkezők, valamint azok, akik 2024-ben vagy 2025-ben éves vagy féléves MOL Bubi-bérletet vásároltak, díjmentesen tesztel
júl. 2
8:36
Nem csupán olcsóbb, veszélyesebb is volt: az Eu most rendet tesz a kínai webshopok körül, de mit jelent ez a magyar vásárlóknak? (Digital Hungary)
Véget ér a rendkívül olcsó csomagok korszaka az olyan kínai webshopoktól, mint a Temu, a Shein vagy az AliExpress. Az Európai Unió új vámszabályokat vezet be, amelyek jelentős hatással lesznek a magyar vásárlókra is, az Árukereső.hu pedig igyekszik tisztázni a felmerülő kérdéseket.
júl. 2
8:39
Átírják a német adórendszert, hajnalig vitatkoztak róla (Menedzsment Fórum)
Átfogó reformok jönnek.
júl. 2
8:39
Közbeszerzési, fejlesztéspolitikai, védelmi tárgyú kormányrendeletek a legújabb Magyar Közlönyben (Adózóna)
Közbeszerzési, fejlesztéspolitikai, védelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet, egy további rendelet és három határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2026. évi 83. számában július 1-jén.
júl. 2
8:39
0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai Stoxx600 (ProfitLine)
A kimondottan erős második negyedév után (+10%-os erősödés Q2-ben) 0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai Stoxx600. Bár a DAX 0,2%-ot erősödött, a CAC 40 0,8%-kal, az Ftse100 pedig 0,2%-kal került lejjebb. A technológiai szektorindex 1,2%-ot esett, amiben az Asml 4,6%-os csökkenése is szerepet játszott. A mesterséges intelligenciához
júl. 2
8:39
Hol tart most a Semcorp-botrány? (Portfolio)
Közleményben reagált az akkumulátor-botrány főszereplője az elmőlt napok fejleményeire. A Semcorp Hungary Kft. nagyra értékeli, hogy Debrecen város vezetése lehetőséget biztosított a személyes egyeztetésre. Hogy ez milyen eredményekkel járt, nem világos, hiszen Debrecen polgármestere tegnap késő délután a város elhagyására szólította fel a gyárat.
júl. 2
8:41
Engedett az EU a lobbistáknak, most ezért a techóriások miatt szabadulhatnak el az energiaárak Európában (Portfolio)
Az Európai Unió a technológiai óriások nyomására olyan új szabályozáson dolgozik, amely a korábban tervezettnél jóval enyhébb feltételeket szabna az adatközpontok éghajlati hatásainak elszámolásánál. A Financial Times által megismert tervezet szerint a vállalatok olcsóbb kompenzációs megoldásokkal, például zöldtanúsítványok vásárlásával is ellensúl
júl. 2
8:42
Borzalmas bűntett (Magyar Hírlap)
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megölte édesanyját, majd lebetonozta holttestét.
júl. 2
8:42
Felismerhetetlenségig átfestve: 1966-ba és 1776-ba is visszarepítenek a silverstone-i F1-es autók (Racingline)
A McLaren Silverstone-ban ismét a kezdetekhez nyúlik vissza, de most kicsit másképp.
júl. 2
8:42
"A legfájóbb pont volt" – Fenyvesi Barna összeomlott, miután Kármán Odett visszautasította (rtl.hu)
Az Exek csatája – Reunion kibeszélőjében nemcsak Fenyvesi Barna vitái és meglepő egyéjszakás kalandja, de csajozós próbálkozásai is szóba kerültek. Az egykori villalakó például Kármán Odettet is kiszemelte magának, amire Kamarás Norbi nem volt rest rákérdezni. Vajon Odett akkori reakciója igaz volt, vagy teljesen más fordulattal is folytatódhatott
júl. 2
8:42
Nektek is jár az ötcsillagos! Íme a Balaton legjobb családi strandjai (Kölöknet)
A Balatonnál több tucat strand közül választhatnak a családok, de nem mindegy, hol mennyire tiszta a környezet, milyen a vízpart, vannak-e árnyékos pihenőhelyek, játszóterek vagy éppen családbarát szolgáltatások. Íme azok a balatoni strandok, amelyek tavaly elnyerték az ötcsillagos Kék Hullám Zászló minősítést – vagyis jó eséllyel idén sem okoznak
júl. 2
8:42
Árháború az újautó-piacon: ez a gyártó mindenkinek alávágott (Haszon.hu)
A Dacia Sandero ismét az árérzékeny vásárlók egyik legvonzóbb ajánlatává vált a magyar újautó-piacon, június 29-től ugyanis már 5,7 millió forintért hazavihető. A hatmillió forint alatti kategóriában van még négy másik autó.
júl. 2
8:45
Új államtitkárt nevezett ki Sulyok Tamás (Infostart)
Az Egészségügyi Minisztérium új államtitkárának kinevezése július első napjától érvényes.
júl. 2
8:45
Oscar-kvalifikációt szerzett a kisfilm, amiben egy valódi medve szerepel – beszélgetés a rendezővel, Konrád Zsuzsannával (Éva Magazin)
A Valami vad egy bizarr humorú családi- és felnövéstörténet, amelyben egy felvételi előtti lány medvévé változik. A kisjátékfilm elnyerte a tallinni PÖFF és a Friss Hús fődíját is, amivel Oscar-kvalifikációt szerzett. A rendezővel, Konrád Zsuzsannával beszélgettünk.
júl. 2
8:45
A hiteles Linkedin-jelenlét a modern employer branding kulcsa: Takács Dorottya, Lidl (HR Portál)
Hogyan vált a LinkedIn a napi munka és a munkáltatói márkaépítés nélkülözhetetlen, mérhető hatású eszközévé? Erről is beszélt Takács Dorottya, a Lidl Magyarország HR igazgatója, aki bekerült a nagyvállalati HR vezetők Linkedin-jelenlétét bemutató listánk top 10 helyezettje közé.
júl. 2
8:45
Hol tart most a debreceni Semcorp-botrány? (Portfolio)
Közleményben reagált az akkumulátor-botrány főszereplője az elmúlt napok fejleményeire. A Semcorp Hungary Kft. nagyra értékeli, hogy Debrecen város vezetése lehetőséget biztosított a személyes egyeztetésre. Hogy ez milyen eredményekkel járt, nem világos, hiszen Debrecen polgármestere tegnap késő délután a város elhagyására szólította fel a gyárat.
júl. 2
8:47
Tőzsdére ment volna a Leopard harckocsik gyártója, de meggondolta magát (Portfolio)
A KNDS harckocsigyártó elhalasztotta a régóta várt tőzsdei bevezetését, miután a hadiipari részvények gyengén teljesítettek az elmúlt hónapokban a tőzsdéken - közölte a Cnbc.
júl. 2
8:48
Manfred Weber szerint Orbán Viktor bukása alapjaiban rázza meg az európai szélsőjobboldalt – "A hősük volt és választást vesztett" (ATV)
Manfred Weber szerint Orbán Viktor választási veresége komoly következményekkel jár az európai szélsőjobboldal és a populista erők számára. Az Európai Néppárt elnöke az Euronewsnak adott interjúban a Tisza Párttal való együttműködésről, valamint az ukrán uniós csatlakozás ügyében bekövetkezett változásokról is beszélt.

Keresés