Az SAP, Európa legnagyobb szoftvervállalata létszámstopot hirdetett és korlátozza az utazásokat, hogy az így felszabaduló forrásokat a mesterséges intelligencia fejlesztésére, valamint az új versenytársakkal szembeni védekezésre fordíthassa. A cég vezetése egy szerda este kiküldött belső körlevélben tájékoztatta a munkatársakat a döntésről a Bloomb
Az elmúlt napokban rengetegen tették fel ugyanazt a kérdést: ha Európában életbe lépett a MiCA szabályozás, akkor melyik kriptotőzsdére érdemes átköltöztetni a portfóliót? Nem véletlen a bizonytalanság. Július 1-jével lezárult a MiCA átmeneti időszaka, így az Európai Unióban már csak azok a szolgáltatók működhetnek hosszú távon biztonságosan, amely
Csütörtök délelőtt 10 órától a parlament Tisza Kálmán termében ült össze az Országgyűlés Művelődési Bizottsága, amelynek napirendi pontja volt: a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA átmeneti vezetőinek kinevezése. A közmédia átalakítása körüli vita nemcsak intézményi kérdésként jelent meg az ülésen, hanem politikai és társadalmi ügykén
Lionel Messi taposása, Folarin Balogun kiállítása, Vinícius Júnior és Jonathan Tah elvett gólja, Harry Kane meg nem adott büntetője. Hiába van VAR a labdarúgó-világbajnokságon, így is kétes játékvezetői ítéletek borzolják a kedélyeket. Akadtak ilyen esetek bőven, kiválasztottunk közülük ötöt, melyek sokaknál kiverték a biztosítékot.
Soha nem látott méreteket öltött a júniusi Bitcoin-őrület a globális nagyvállalatok körében. Miközben a kisbefektetők kivárnak, az intézményi bálnák több mint 9000 BTC-t szippantottak fel a piacról. A vállalati kincstárak már több mint 75 milliárd dollár értékű kriptovalutát tartanak szorosan a kezükben. Miközben a lakossági kisbefektetők reszketv
Nem mindennapi helyzetben próbálja ki magát Sánta Laci és Széphalmi Juliska: a válásuk után is együtt dolgozó, közös gyermeküket közösen nevelő expár az Rtl+ Exek csatája második évadában is bizonyít.
Magyarországon jelenleg az autópályák mintegy 95 százalékán használható a BlueCruise szolgáltatás. Ez a Fordhoz megvásárolható egy összegben, "örökre", de lehetséges havi, vagy éppen éves előfizetés is – körülbelül 10, illetve 110 ezer forintért. Ez praktikus a BlueZone útszakaszokon, amelyek 16 európai ország több mint 135 ezer kilométernyi autópá
Hosszú hallgatás után megszólalt Peking a múlt heti repülőgép-balesetről, amikor Peking legmagasabb felhőkarcolójába, a Citic Towerbe csapódott egy kisrepülőgép.
Egy villámcsapás okozta műszaki hiba miatt szerda éjjel leállt a vonatforgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán. A nemzetközi járatok csütörtök hajnaltól újra a teljes útvonalon közlekednek, bár a Hegyeshalom és Bécs közötti szakaszon a délelőtti órákban még 15-20 perccel hosszabb menetidőre kell számítani.
A balatoni nyaraknak hosszú ideig megvoltak az alapkellékei: a strandbüfé, a lángos, a hekk és az esti fagylaltozás a parton. Már korántsem csak ezekről szól a szezon.
Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága dr. Horváth P. András ügyvédet jelölte ki csütörtökön az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató átmeneti vezérigazgatójának, anélkül, hogy a bizottság a két jelöltet meghallgatta volna.
Robbanásszerűen nőtt a Kalshi és a Polymarket forgalma 2026 júniusában: a két vezető predikciós piaci szolgáltató amerikai platformjaikkal együtt közel 45 milliárd dolláros kereskedési volument ért el. A látványos növekedés legfontosabb motorja a labdarúgó-világbajnokság volt, amely új felhasználókat és jelentős likviditást terelt az eseményalapú k
Egy friss tudományos elemzés szerint a csecsemők képernyőhasználata súlyos, életre szóló fejlődési kockázatokkal jár. Szakértők kongatják a vészharangot, mivel a két év alatti gyerekeknél a digitális eszközök szinte teljesen kiszorítják a természetes fejlődés alapjait.
Palvin Barbara mindig is feltűnő jelenség volt, amióta pedig babát vár, csak úgy vonzza a lesifotósokat. Elég az utcára kilépnie és máris lencsevégre kapják a kíváncsi paparazzók.
A kiszámíthatatlan makrogazdasági környezet, az inflációs hullámok és a tartósan velünk maradó hibrid munkavégzés alapjaiban írják át az irodáról alkotott fogalmainkat.
Július 1-től a legtöbb banknál megdrágultak a lakossági számlák. Lejárt a díjstop, és az ügyfelek többsége 4,4 százalékos vagy kicsivel ez alatti díjemelkedéssel számolhat.
A jövőben egy rutin fogkőeltávolítás akár többről is szólhat, mint a szebb mosolyról. Miközben a páciens esztétikai vagy szájhigiéniai okból ül a fogorvosi székbe, a fogkőben rejtőző kémiai nyomokból, meglepő módon, fontos információk nyerhetők az egészségi állapotáról.
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium biztosítja az Országos Jégkármérséklő Rendszer (Jéger) működéséhez szükséges költségvetési forrást, így a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ismét a korábbi, megszokott működési rend szerint üzemeltetheti a Jéger-t. Ennek megfelelően a rendszer a HungaroMet Zrt.-től kapott jelzések alapján már nemc
A 2024. novemberi bemutató óta szinte le sem került a mozik műsoráról, júliusban viszont bővített változatban lehet megnézni nagyvásznon a Demjén Ferenc slágereiből készült zenés filmet. A nyári vetítésekre a Hogyan tudnék élni nélküled?a készítők meglepetéssel készülnek: a film előtt a nézők exkluzív betekintést nyerhetnek a novemberben érkező más
A 69 éves sofőr egy útkarbantartás miatti terelésnél rossz irányba kanyarodott, de nem értette, hogyan került a forgalommal szemközti oldalra. A rendőrök feljelentést tettek ellene, és kezdeményezték a vezetésre való alkalmasságának felülvizsgálatát is.
Az Európát sújtó hőhullám különösen fókuszba helyezte a klímaváltozás elleni fellépés kérdését. A júniusban Bonnban rendezett ENSZ-klímatárgyalások ugyanakkor azt is megmutatták, milyen nehéz nemzetközi megállapodásra jutni a kibocsátáscsökkentésről.
Bár az angol nyelvű előzetes már június elején megérkezett, Shrek új magyar hangja eddig kérdéses volt a rajongók számára. Most kiderült, ki szinkronizálja az ogret – itt a magyar trailer.
Egy nemzetközi összefogás eredményeként sikerült megmenteni a 43 éves Hernán Gilt, akit a venezuelai La Guaira állam Catia La Mar városában, egy földrengés következtében beomlott őrbódé törmelékei alól húztak ki. A mentésben helyi és nemzetközi csapatok is részt vettek.
Hajszálon múlt, hogy nem végződött dupla tragédiával a mai nap a Római-parton. Két kisgyermeket kapott el a Duna sodrása, akiket egy táborozó vett észre és indult a megmentésükre.
A Kongói DK az angolokkal szemben elveszített szerdai mérkőzés és világbajnoki kiesés utáni sajtótájékoztatón közölte, hogy elhunyt Sébastien Desabre szövetségi kapitány édesapja. A labdarúgó-vb kieséses szakaszának első körében 2–1-re maradt alul az afrikai válogatott.
Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét a The Magnum Ice Cream Company. A fejlesztés részeként új gyártósort állítottak üzembe, amelyen megkezdődik a Magnum Bonbon termékek gyártása.
Az Országgyűlés művelődési bizottsága csütörtökön megválasztotta a közmédia átmeneti vezetését. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Horváth P. András ügyvéd lett, akinek elsődleges feladata nem a szerkesztőségi munka irányítása, hanem a közmédia jogi és gazdasági átvilágításának levezénylése lesz.