-
Ipari módon verik át az embereket
2025 november 4.
Médiapiac
-
A világ újságírói újfajta spamáradat közepén dolgoznak: mesterséges intelligencia által generált sajtóközlemények lepik el a postafiókokat. A digitális PR-ügynökségek automatizált rendszerekkel küldik a „tökéletes” közleményeket – milliószám, pillanatok alatt. A probléma: sok közülük teljesen hamis, kamu és fiktív személyekre hivatkozik, és gyanús
-
Csendben halasztották a szavazást a Chat Control-ozott uniós gyerekvédelmi rendeletről
2025 október 15.
Telex
-
A belügyminiszterek ülését záró sajtótájékoztatón már egy árva szó sem esett a javaslatról, amely miatt EP-képviselőket is spameltek, a migrációról annál több.
-
Áll a bál Bitcoin-fejlesztők között, végtelen történet a „spam-háború”
2025 szeptember 1.
BitcoinBázis
-
A Bitcoin történetében nem ez az első alkalom, hogy a fejlesztők és a közösség tagjai élesen eltérő nézetek mentén ütköznek meg. A 2017-es úgynevezett blokkméret-háború után most ismét hasonló konfliktus bontakozik ki: a Bitcoin Core (a hálózat hivatalos, alapértelmezett szoftvere) és a Bitcoin Knots (egy alternatív kliensprogram) közötti vita gyor
-
Képek a Bitcoin blokkláncon? Így trükközhetnek a spammerek a rendszerrel
2025 augusztus 27.
BitcoinBázis
-
A Bitcoin Core 30-as verziója (v30) a hálózat legnépszerűbb full node-szoftverének következő verziója. Ez megnöveli a csomópontok (node-ok) által alapértelmezés szerint a mempoolba befogadott, a bitcoin láncon belüli mozgásával nem kapcsolatos adatok mennyiségét. Pont emiatt kritikák érték és a közösség nagyon megosztott volt a változás miatt. Az ú
-
Tízmillió Facebook-profilt törölt a Meta, és most rákapcsol – ez az oka
2025 július 16.
Infostart
-
A Meta átfogó intézkedéseket vezet be a hírfolyam relevánsabbá és hitelesebbé tétele érdekében, a spamszerű tartalmak kiszűréséért. Eddig nagyjából 10 millió kamuprofilt töröltek.
-
Tízmillió profil tűnt el a Facebookról
2025 július 16.
ICT Global
-
A Meta a hét elején közölte, hogy az idei első félévben mintegy tízmillió olyan profilt távolított el a Facebook, amelyek nagy tartalomgyártóknak adták ki magukat. Az akció része a cég "spammelő tartalmak" elleni küzdelemének.
-
Kiderült: 10 millió Facebook-profit távolítottak el
2025 július 14.
Portfolio
-
A Meta bejelentette, hogy 2025 első felében mintegy 10 millió olyan profilt távolított el, amelyek nagy tartalomgyártókat személyesítettek meg, ezzel is küzdve a spamszerű tartalmak ellen - közölte a Cnbc.
-
Nemcsak a horgászokat, hanem a látássérült embereket is spammelte saját szövetsége egy kormányzati konzultációval
2025 május 26.
444.hu
-
Ráadásul ez a tömegszervezet szinte szó szerint ugyanazzal indokolta, miért foglalkozik a konzultációval, mint a horgászszövetség.
-
Óriási takarításba kezd a Facebook, kommentek, bejegyzések fognak eltűnni
2025 április 26.
Infostart
-
A közösségi médiát üzemeltető Meta úgy döntött, hogy kisöprik a spam tartalmakat.
-
Az oltásregisztrációnál megadott címeken spamel a kormány az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló szavazásról
2025 április 2.
444.hu
-
Kormányzati tájékoztatás történik épp.
-
Spam-hívások: ha felveszed ezt a számot, könnyen a pénztárcád bánhatja
2025 március 24.
Ripost
-
Kéretlen telefonhíváskat kapsz? Ezt kell tenned!
-
Az 5 legjobb ingyenes ideiglenes e-mail szolgáltatás
2025 március 14.
ICT Global
-
A digitális világban a spam e-mailek és a nem kívánt üzenetek egyre nagyobb problémát jelentenek. Az ideiglenes e-mail szolgáltatások ideális megoldást kínálnak arra, hogyha csak rövid ideig vagy kifejezett céllal regisztrálnánk valahova.
-
Harcolj a spamrobotok ellen
2025 február 16.
Mínuszos
-
A One Magyarország Alapítványa, az egyik vezető távközlési vállalat társadalmi szervezete, a nemzetközi Safer Internet Day alkalmából digitális szabadulószobát hoz létre. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos és biztonságos internethasználat fontosságára. Egy friss hazai kutatás szerint a 13-16 éves diákok ötöde egyáltalán nem
-
Volt, aki csak péntek reggelre vette észre a spamek között a bombafenyegetős levelet
2025 január 24.
Telex
-
Emiatt a rendőrség pénteken is kivonult egy iskolához.
-
Az emberek döntő része találkozott már online csalóval
2024 december 19.
Mínuszos
-
Az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk. Rengeteg csalás, átverés vesz bennünket körül változatos formában: e-mailben érkező spamek (kéretlen levelek), böngészés közben felugró ablakok, de megtalálható mindez a közösségi médiában is. Sajnos
-
Újra spamel a kormány: Budapesten már elkezdték kézbesíteni a "nemzeti konzultációs" "kérdőíveket"
2024 október 28.
444.hu
-
A fővárosiak a következő két hétben megkapják, utána vidéken ütemezetten zajlik majd a kézbesítés, az irányítószámok emelkedő sorrendjében.
-
"Hamarosan"?! 5 felesleges sallang az emailekben
2024 június 26.
Bien
-
Elgondolkodtál már azon, hogy hány emailt küld el naponta az emberiség? A válasz felfoghatatlan, több, mint 100 milliárdot. Ebben benne vannak a spam-ek is, azonban kétségtelen, hogy az email rendkívül fontos kommunikációs forma, főleg céges berkekben. Céges emailt írni a főnöködnek vagy egy fontos ügyfélnek idegőrlő lehet, hiszen nem mindenki báni
-
A Coinbase új mérőszámmal rukkol elő a kriptopénzek elterjedésének pontos nyomon követésére
2024 június 11.
BitcoinBázis
-
Az Egyesült Államok legnagyobb kriptotőzsdéje, a Coinbase egy új mérőszámot javasol, amely pontosabban méri a blokkláncok és kriptopénzek valódi elterjedését. Egy új blogbejegyzésében a kriptotőzsde kifejti, hogy a hagyományos mérőszámok, mint a teljes tranzakciók száma vagy a napi aktív címek száma, torzulnak a spam és a Sybil támadások miatt. Ezé
-
Felvetted a telefont egy csalónak? Ezt mindenképp meg kell tenned
2024 június 4.
naphire.hu
-
Tegyük fel, hogy meggondolatlanul felvettél egy spam-hívást - az első az lehet, hogy le akarod szidni a vonal másik végén lévő csalót. Azonban a szakértők azt tanácsolják, "csak ezt ne tegyük."
-
Továbbra is spammel a kormány, most háborús riogatást küldtek a vakcinainfós emailcímekre
2024 május 13.
Telex
-
A Rogán Antal által irányított Kormányzati Tájékoztatási Központ időnként olyan leveleket is kiküld, aminek semmi köze a koronavírus-járványhoz.