Autómosó

Több embert is kirabolt egy férfi Budapesten: egy angliai autómosóban sikerült elfogni
2023 május 10.   Life
Európai elfogatóparancs alapján hozták haza a budapesti rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint még 2016-ban kétszer is rabolt egy nap alatt. Az egyik helyszínen társa is akadt.
Kiütötte Audijával a betonfalat Salgótarjánban a bedrogozott sofőr
2023 április 15.   Autószektor
A vezetői engedéllyel sosem rendelkező, az elkövetés idején 19 éves vádlott 2021. december 10-én, délelőtt, Salgótarján belvárosában Audi A4-esével egy önkiszolgáló autómosó területére hajtott, ahol a mosóállások egyikére hajtott, de tovább haladt, és az autómosó falának ütközött.   A sofőr kábítószer fogyasztása után, bódult állapotban vezette a
Bedrogozva ült a volánhoz, még a kerítést is kivitte az autómosóban
2023 április 14.   Magyar Nemzet
A mindössze tizenkilenc éves sofőrt ráadásul addigra már eltiltották a vezetéstől.
Az álommeló: újabb kemény kihívás várt a jelöltekre
2023 április 14.   Márkamonitor
A második selejtezőhét harmadik napján autómosót nyitottak Balogh Levente jelöltjei. A kuncsaftokra vadászva pedig egyre élesebb volt a küzdelem, a cicaharc és a sírás sem maradt el.   Vivien sírva könyörgött idegeneknek, hogy lemoshassa az autójukat A piros csapat egyik tagját annyira szíven ütötte a rengeteg visszautasítás, hogy végül már könnyei
Hatalmas meglepetés: A „közmédia” hírhamisítója megmagyarázta, miért kell nekik saját autómosó
2023 április 4.   Nyugati Fény
Meglepő választ adott.
Azért kell 58 millió forintból saját autómosó az MTVA-nak, hogy biztosítani lehessen a „közmédiától elvárható kulturált” megjelenést
2023 április 3.   444.hu
A pénzügyminisztérium közbeszerzési főigazgatósága éves szinten nagyjából annyit költ egy autó mosására, mint az MTVA egy hónap alatt.
Szolnoki Fidesz-közeli cég épít autómosót az MTVA-nak 58 millióért
2023 március 24.   Telex
A környéken legalább hat autómosót mutat a Google Maps.
Autósoknak segít az új mobilapp
2023 március 22.   MMonline
Magyarországon egyedülálló fejlesztéssel könnyíti meg az autósok és az autóipari szolgáltatók életét az nDRU. A startup vállalkozás egyszerűbbé teszi az autószervizek, autómosók, gumisok, műszaki vizsgabázisok és hasonló szolgáltatók napi működését - és persze a járműtulajdonosok napjait is.Az autóipari szolgáltatók egyik legnagyobb problémája az,
Új ingyenes applikáció segíti az autósokat
2023 március 22.   KKV Magazin
Magyarországon egyedülálló fejlesztéssel könnyíti meg az autósok és az autóipari szolgáltatók életét az nDru. A startup vállalkozás egyszerűbbé teszi az autószervizek, autómosók, gumisok, műszaki vizsgabázisok és hasonló szolgáltatók napi működését - és persze a járműtulajdonosok napjait is.
Új ingyenes applikáció segíti az autósokat
2023 március 22.   NRGreport
Magyarországon egyedülálló fejlesztéssel könnyíti meg az autósok és az autóipari szolgáltatók életét az nDRU. A startup vállalkozás egyszerűbbé teszi az autószervizek, autómosók, gumisok, műszaki vizsgabázisok és hasonló szolgáltatók napi működését - és persze a járműtulajdonosok napjait is.
Új ingyenes applikáció segíti az autósokat
2023 március 21.   ProfitLine
Magyarországon egyedülálló fejlesztéssel könnyíti meg az autósok és az autóipari szolgáltatók életét az nDRU. A startup vállalkozás egyszerűbbé teszi az autószervizek, autómosók, gumisok, műszaki vizsgabázisok és hasonló szolgáltatók napi működését - és persze a járműtulajdonosok napjait is.
A szervizek svájci bicskájává válhat a nDru startup
2023 március 8.   KKV Magazin
Új szolgáltatással, Magyarországon egyedülálló fejlesztéssel könnyíti meg az autósok és az autóipari szolgáltatók életét az nDru. A startup vállalkozás egyszerűbbé teszi az autószervizek, autómosók, gumisok, műszaki vizsgabázisok és hasonló szolgáltatók napi működését: hatékonyabbá teszi a folyamatokat, kiváltja a telefonos ügyfélkommunikációt, seg
Az autósokat kiszolgáló szervizek és szolgáltatók svájci bicskájává válhat a most induló nDRU startup
2023 március 4.   ProfitLine
Új szolgáltatással, Magyarországon egyedülálló fejlesztéssel könnyíti meg az autósok és az autóipari szolgáltatók életét az nDRU. A startup vállalkozás egyszerűbbé teszi az autószervizek, autómosók, gumisok, műszaki vizsgabázisok és hasonló szolgáltatók napi működését: hatékonyabbá teszi a folyamatokat, kiváltja a telefonos ügyfélkommunikációt, seg
Kirakta a kutyust a családja, megkönnyezi a világ, amit ezután tett az eb
2023 február 25.   Femcafe
Minden tökéletesnek tűnt, aztán egy nap a gazdái összepakolták a holmiját és egy autómosónál hagyták a kutyust. Takaróval, vízzel és ennivalóval.
Saját autómosót vesz az állami média
2023 február 22.   Menedzsment Fórum
Saját autómosót vesz a közmédia a Kunigunda utcai telephelyére.
Saját autómosót vesz a közmédia
2023 február 22.   444.hu
35 milliót fizetnek azért, hogy napi 15-20 autót lepucolhassanak.
Autómosás és pénzmosás egyszerre, ez az igazi biznisz
2023 február 10.   Piac és Profit
Nemcsak a piszok, a pénz is majdnem nyomtalanul eltűnt több budapesti autómosóban, amelynek üzemeltetője feketén könyvelte a készpénzben fizetett összegeket. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozóinak felderítése vetett véget az adóelkerülésnek. A cégek ugyanis csak bevételük töredékét vallották be az adóhatóságnak.
Az okosgyárakhoz fogható egy modern autómosó
2023 január 28.   autopro
Komoly automatizáció és informatikai munka áll egy-egy autómosó működése mögött.
Egy 77 éves bácsi bemutatta, hogyan lehet felborulni egy autómosóban
2023 január 10.   Noizz
Ha szándékosan szeretnénk megcsinálni, biztosan nem menne, egy 77 éves amerikai bácsinak azonban véletlenül sikerült oldalára borulnia a Toyotájával egy autómosóban. A biztonsági kamerák rögzítették a mutatványt.
77 éves sofőr száguldott be az autómosóba: felborult az autójával
2023 január 10.   Life
A férfinak másfél órát kellett várnia, mire kimentették.