-
Nem sikerült "másképp elintézni"
2023 szeptember 12.
Magyar Hírlap
-
Vezetéstől eltiltás, ittasság és kicsit több bátorság, mint kellett volna.
-
Két nap alatt kétszer sikerült ittas vezetésen kapni a vezetéstől többszörösen eltiltott sofőrt
2023 szeptember 7.
Mandiner
-
A rendőrök a sofőrt gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe is vették.
-
Négy hónapra eltiltották a vezetéstől a mohácsi polgármestert, miután ittasan balesetezett a rollerével
2023 augusztus 30.
Telex
-
Az ügyészség súlyosabb büntetést kért a polgármesterre.
-
Azt mondják ránk, olyanok vagyunk, mintha gyilkosokat védenénk – Eltiltottak, 1. rész
2023 augusztus 28.
Telex
-
Rendszeresen visszaeső eltiltott autósoknak, köztük ittas vezetőknek segítenek erre szakosodott budapesti ügyvédek – de miért nem tud a rendszer hatékonyan fellépni a szabályszegő autósok ellen? A vezetéstől eltiltás évente több tízezer embert érint Magyarországon, velük foglalkozunk a Telex kétrészes videójában.
-
Hároméves kislányával az autóban szakított át egy kerítést egy ittas sofőr Lajosmizsén
2023 augusztus 11.
Telex
-
A kecskeméti férfit első fokon eltiltotta a bíróság a vezetéstől.
-
Borzalmas hétvégi mérleg: hét halott, 34 súlyos sérült a magyar utakon
2023 augusztus 7.
Autószektor
-
A szolgálatot ellátó állomány összesen 509 személyt fogott el, közülük 55 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 310 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 598 embert állítottak elő, köztük 251 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 44 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 294 esetben történt
-
24.hu: Lázár minisztériumában vizsgálják a vezetés előtti alkoholfogyasztás engedélyezésének lehetőségét
2023 július 27.
Telex
-
Neves borászok évek óta javasolják, hogy enyhítsenek a zéró tolerancián, és bár az ittasan okozott balesetek száma régóta csökken Magyarországon, a belügyminiszter ellenzi a változtatást.
-
Vizsgálja a zéró tolerancia kérdését Lázár minisztériuma
2023 július 27.
Forbes
-
„Összegyűjtik az ittas vezetéssel kapcsolatos szabályozási gyakorlatokat”, erősítette meg az Építési és Közlekedési Minisztérium.
-
Idén már a negyedik miniszter távozik az új-zélandi kormányból, ezúttal ittas vezetés miatt
2023 július 24.
Telex
-
Kiri Allan új-zélandi igazságügyi miniszter vasárnap éjjel okozott balesetet, majd a rendőri intézkedésnek is ellenállt.
-
Egyiptom leghíresebb fáraója ittas vezetés miatt halhatott meg
2023 június 13.
Helló Magyar
-
Fiatalság bolondság? Úgy tűnik, hogy Tutanhamon imádott szekérrel versenyezni és bort inni, mindezt egyszerre
-
Egy nap alatt kétszer büntették meg ittas vezetésért
2023 június 5.
Mandiner
-
Először teherautóval, majd autóval közlekedett ittasan a veszprémi férfi.
-
Hét ember halt meg a hétvégén az utakon
2023 május 22.
Autószektor
-
A szolgálatot ellátó állomány összesen 503 személyt fogott el, közülük 87 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 234 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 513 embert állítottak elő, köztük 205 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 26 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 252 esetben történt
-
Sörnek öltözött sofőrt kapcsoltak le ittas vezetésért Kansasban
2023 május 12.
Telex
-
A helyi rendőrség szerint annyira figyelemreméltó volt az eset, hogy még Facebookra is posztolták.
-
Sörösdoboznak öltözve vezetett egy férfi Kansasban: a rendőrök résen voltak és megállították
2023 május 11.
Mandiner
-
A férfit bevitték a helyi fogdába ittas vezetés gyanújával.
-
Zalatnay-botrány: hány konyakmeggyet kell enni ahhoz, hogy elvegyék a jogosítványt?
2023 április 12.
Pénzcentrum
-
Ittas vezetés miatt bevonták Zalatnay Sarolta jogosítványát, de állítása szerint csupán konyakmeggyet evett, ezért jelzett be a szonda. Valóban csak az édesség miatt került bajba az énekesnő, vagy csak kifogást keresett? Egyáltalán be lehet rúgni a konyakmeggytől, tényleg kimutatja a szonda? Ennek jártunk most utána.
-
Kiderült az igazság Zalatnay Sarolta ittas vezetéséről: ezért ugrott a jogsija valójában
2023 április 12.
Pénzcentrum
-
Bevonták Zalatnay Sarolta jogosítványát ittas vezetés miatt. Az énekesnő egy buliról tartott haza, ahol elmondása szerint mindössze pár szem konyakmeggyet fogyasztott, a pezsgőt vissza is utasította! A Hot! magazinnak számolt be Zalatnay az incidensről.
-
Ittas vezetés józanul? Ha csak ennyit aludtunk, ne kockáztassunk
2023 április 7.
Hamu és Gyémánt
-
Egy új kutatás szerint érdemes átgondolni azt a lehetőséget, hogy az ittas vezetéshez hasonlóan a fáradt vezetést is korlátozzák. Egy friss tanulmány szerint, ha valaki a vezetést megelőző este öt óránál kevesebbet aludt, ugyanolyan valószínűséggel szenvedhet balesetet, mintha alkoholt fogyasztott volna. Az elmúlt évtizedekben az alkohol o
-
Pofátlanság: elvették a jogsiját ittas vezetés miatt, majd újra ittasan vezetett – ez lett a vége
2023 április 1.
Mandiner
-
Az ittas sofőrt Asóörsön és Balatonalmádiában is igazoltatták.
-
Újítás a Mol Limónál, ennek sokan örülhetnek
2023 március 30.
Portfolio
-
A Mol Limo új díjazást vezetett be, a közösségi autómegosztó új díjszabási rendszerében a bérlés díját ezentúl az eltelt idő helyett elsődlegesen a megtett út határozza meg, a percdíjak ezáltal kedvezőbbé váltak, olvasható a vállalat közleményében. Emellett a biztonság növelését szolgálja, hogy a kötbér ittas vezetés esetén 350 000 forintra nőtt.
-
Ittas vezetésért elvették a Bayern München sztárjának jogosítványát
2023 március 16.
Autószektor
-
A Bild cikke. Képernyőfotó. A világbajnok futballistát tavaly is előállították ittas vezetésért, akkor klubja is megbüntette őt, ezért Pavard a katari vb előtt kilátásba helyezte, hogy a 2024-ben lejáró szerződését követően eligazol a német bajnokcsapattól. A Bild szerint a francia játékost már 2018-ban is elkapták ittas vezetésen. A legutóbbi ese