Cisco

SZÁMALK: háromszoros aranyérem az oktatásban
2010 november 4.   HR Portál
A legfrissebb hivatalos piaci adatok alapján 2010-ben a SZÁMALK Zrt. a legjobb informatikai továbbképző intézet Magyarországon: az it piac meghatározó gyártói, a Cisco, a Microsoft és a VMware (termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó) képzéseinek esetében is az első helyen áll - olvasható sajtóközleményükben.
Együttműködési megállapodást írt alá a Cisco és a Profession.hu
2010 október 20.   HR Portál
Stratégiai megállapodást írt alá a Profession.hu és a HTTP Alapítvány, a Cisco Hálózati Akadémia magyarországi szolgáltató központja. Ennek értelmében az állásportál a nemzetközi informatikai szakemberképző hálózat hivatalos hazai állásközvetítő partnereként segíti a képzésből kikerülő informatikai szakemberek elhelyezkedését.
Ellepték a terroristák a közösségi oldalakat
2010 szeptember 19.   Privátbankár
A közösségi hálózatokon új veszélyforrást jelent a bűnözők még veszélyesebb típusának, a terroristáknak a megjelenése - állítja a Cisco
Új informatikai módszerekkel kell védeni a vállalati adatokat
2010 szeptember 19.   Gondola
Az internetes hálózati megoldásokat szállító Cisco kutatása szerint a cégeknek változtatniuk kell a informatikai biztonságról alkotott szemléletükön, ha meg akarják védeni magukat a támadásoktól
Osztogatják vissza a készpénzt az amerikai vállalatok
2010 szeptember 15.   Portfolio
A jelentős készpénzállománnyal rendelkező amerikai vállalatok újabb és újabb a készpénz-visszajuttatási programokat indítanak, tegnap este a MasterCard jelentett be saját részvény vásárlást, a Cisco...
Mérsékeltebben, de folytatódott az esés az USA-ban
2010 augusztus 13.   ProfitLine
Mérsékelt veszteséggel zártak csütörtökön az amerikai részvénypiacok, miután befektetők hangulatát tovább rontotta a Cisco Systems felől érkező csalódást keltő hírek, valamint miután a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma a hat hónapja nem látott szintre, 484 ezerre emelkedett.
Keményen megütötték a Cisco-t a gyorsjelentésre
2010 augusztus 12.   Portfolio
Felemás gyorsjelentést tett közzé tegnap piaczárást követően a Cisco Systems, a bevétel ugyan 27%-kal nőtt a negyedik pénzügyi negyedévben, a várakozásoktól azonban így is elmarad. Az egy részvényre...
Oroszországban fektet be a Cisco
2010 június 24.   Portfolio
A Cisco Systems az elkövetkező 10 évben 1 milliárd dollárt szándékozik beruházni Oroszországban, hogy kiépítsen egy technológiai központot - közölte a cég vezérigazgatója, John Chambers. A világ...
Megváltoztatja a banki szokásokat az internet-generáció
2010 június 20.   ProfitLine
Az internetes hálózati piac szállítója, az amerikai Cisco felmérése szerint a mostani 30 év alattiak, az úgynevezett internet-generáció igényei hatással lesznek a banki szolgáltatások jövőbeni alakulására is, a pénzügyi szektor az új üzleti modellek és a video szolgáltatások bevezetésével pedig akár 10 százalékos bevételnövekedést is elérhet.
Megváltoztatja a banki szokásokat az internet-generáció
2010 június 20.   Gondola
Az internetes hálózati piac szállítója, az amerikai Cisco felmérése szerint a mostani 30 év alattiak, az úgynevezett internet-generáció igényei hatással lesznek a banki szolgáltatások jövőbeni alakulására is, a pénzügyi szektor az új üzleti modellek és a video szolgáltatások bevezetésével pedig akár 10 százalékos bevételnövekedést is elérhet
Megváltoztatja a banki szokásokat az internet-generáció
2010 június 20.   Metropol
Az internetes hálózati piac szállítója, az amerikai Cisco felmérése szerint a mostani 30 év alattiak, az úgynevezett internet-generáció igényei hatással lesznek a banki szolgáltatások jövőbeni alakulására is, a pénzügyi szektor az új üzleti modellek és a video szolgáltatások bevezetésével pedig akár 10 százalékos bevételnövekedést is elérhet.
A vártnál sokkal jobb eredményt tett közzé a Cisco
2010 május 13.   ProfitLine
A Cisco az elemzői várakozásokat felülmúló eredményekkel zárta üzleti évének áprilissal véget ért harmadik negyedévét. (MTI)
Nem várt meglepetés a Cisco-tól!
2010 május 13.   Portfolio
Az amerikai technológiai óriás, a Cisco Systems tegnap tette közzé negyedéves gyorsjelentését. A bevételek szintjén nem okozott különösebb meglepetést a társaság, az egy részvényre jutó eredményben...
Kiválasztották a legjobb hazai informatikusokat
2010 március 23.   HR Portál
Idén második alkalommal rendezték meg az EuroSkills nemzetközi szakmai verseny magyarországi válogatóversenyét 17-25 éves diákok és fiatal informatikus szakemberek számára. A hazai verseny fő támogatói az IT Services Hungary Kft., a Microsoft Magyarország Kft. és a Cisco Magyarország.
Újra emelkedhet a Cisco!
2010 március 17.   ProfitLine
Miután bejelentésre került egy újabb fejlesztésű router bevezetése, mely megsokszorozza a teljesítményét az internet alapú, illetve mobil rendszerekre épülő kommunikációs hálózatoknak és azok szolgáltatóinak, a Cisco részvények is, habár nagyon gyenge nekifutással, de emelkedni kezdtek.
Innovációs központot hoz létre a Telekom és a Cisco
2010 március 17.   Portfolio
Közel 100 millió forint beruházással innovációs központot hoz létre Budapesten a Magyar Telekom és a Cisco Systems vállalat - írja az MTI. Az erről szóló szerződést a felek kedden írták alá. Az új...
K+F központ nyílik Budapesten
2010 március 17.   hirado.hu
A Magyar Telekom és a Cisco Systems 100 millió eurót ruház be a fővárosban
A Cisco bemutatta távgyógyászati megoldását
2010 március 11.   hirado.hu
A megoldás révén bővülhet az egészségügyi szolgáltatásokat és minőségi ellátást igénybe vevők köre
A Cisco bejelentése erősítette a Sprint Nextel árfolyamát is
2010 március 10.   ProfitLine
A Cisco sikeréből talán a tegnapi kereskedéssorán a Sprint Nextel profitált a maga 6%-ot is meghaladó emelkedésével. Az új fejlesztés biztosan nagy előrelépést hozhat minden telekommunikációs vállalat számára.
Jelentős forgalommal nyugtázta a piac a Cisco bejelentését
2010 március 10.   ProfitLine
Tegnap megérkezett a nagy jelentése a Cisco-nak, azonban nagy mozgást nem hozott a papírok árfolyamában, viszont a forgalma nagyon magas, egészen pontosan 160,7 millió dollár volt egy nap alatt.