IBM

IBM - Vártánál jobb eredmény, javuló várakozások
2010 január 20.   ProfitLine
A vártnál magasabb adózott eredményt jelentett tavalyi utolsó negyedévérő, profitja 9 százalékkal, 4,8 milliárd dollárra nőtt 2009 utolsó negyedében az egy évvel korábbi 4,4 milliárdról.
Izgalmak nélkül csorgott lefelé az ázsiai régió részvénypiaca
2010 január 19.   ProfitLine
Eseménytelenül zajlott a kereskedés a főbb ázsiai tőzsdéken kedden, többnyire lefelé mutatott az irány, miután Amerikából nem kaphattak iránymutatást, mert ott hétfőn ünnep miatt zárva volt a tőzsde. A befektetők kivárnak: várják a "nagyágyúk", köztük a Citigroup és az IBM eredmény beszámolóját.
Apartheid-vád a Daimler ellen
2010 január 11.   hirado.hu
A vádlottak padján a német autóóriás mellett a fegyvergyártással foglalkozó Rheinmetall, továbbá neves amerikai konszernek, a Ford, a General Motors és az IBM ülnek majd
Emberi erőforrás-stratégia és szervezeti átalakítás
2009 december 9.   HR Portál
Tehetséggondozás, valamint hatékony emberi erőforrás menedzsment segítségével a piac változásaihoz gyorsan alkalmazkodó munkaerő bázis hozható létre. Az IBM tanácsadói Önnel közösen dolgozzák ki az ehhez legmegfelelőbb stratégiát.
Vállalati szuperportált fejlesztettek
2009 november 17.   hirado.hu
A fejlesztés az IBM külföldön piacvezető WebSphere portál-technológiájára épül
Kezdő blogger nyerte az IBM versenyét
2009 november 12.   Metropol
Soha nem blogolt korábban Frank Regina, a Smarter Hungary blogíró verseny egyik nyertese.
Öt milliárd dollárért vásárol vissza részvényeket az IBM
2009 október 27.   Portfolio
5 milliárd dollárral növeli az IBM saját részvény vásárlási programját - jelentette be a társaság ma. A befektetők pozitívan fogadták a hírt, a technológiai óriás részvényei 1.2%-os pluszba lendültek...
A Google és az IBM is meglepett mindenkit
2009 október 16.   Privátbankár
A vártnál nagyobb adózott eredményről számolt be a Google amerikai internetes kereső és tartalomszolgáltató; az IBM is felülmúlta a várakozásokat
IBM - Bejött a profilváltás, 7%-al csökkenő bevétel mellett 14%-al emelkedő nyereség
2009 október 16.   ProfitLine
Az IBM a vártnál magasabb adózott eredményt és bevételt ért el a harmadik negyedévben. A technológiai cég profitja 14 százalékkal, 3,2 milliárd dollárra emelkedett, részvényenként 2,40 dollár lett az egy évvel korábbi 2,8 milliárd dollár, részvényenként 2,04 dollár után.
IBM - Bejött a profilváltás, 7%-al csökkenő bevétel mellett 14%-al emelkedő nyereség
2009 október 16.   ProfitLine
Az IBM a vártnál magasabb adózott eredményt és bevételt ért el a harmadik negyedévben. A technológiai cég profitja 14 százalékkal, 3,2 milliárd dollárra emelkedett, részvényenként 2,40 dollár lett az egy évvel korábbi 2,8 milliárd dollár, részvényenként 2,04 dollár után.
A Google és az IBM is meglepett mindenkit
2009 október 16.   Privátbankár
A vártnál nagyobb adózott eredményről számolt be a Google amerikai internetes kereső és tartalomszolgáltató; az IBM is felülmúlta a várakozásokat
Kiütné az IBM a nyeregből a Google-t
2009 október 2.   Pénzcentrum
Lehet, hogy Google érdekes és izgalmas dolgokkal áll elő hónapról hónapra, a megbízhatóság és biztonság tekintetében azonban senki nem vitathatja el az IBM érdemeit. Ezekre támaszkodva vezeti be a cég új webmail szolgáltatását, mellyel nem titkoltan a Gmail-nek szeretne konkurenciát támasztani...
Újabb vásárlásba kezd az IBM
2009 szeptember 22.   ProfitLine
Az amerikai International Business Machines Corp. (IBM) keddi bejelentése szerint a szingapúri székhelyű tanácsadással és adatbányászati szolgáltatásokat nyújtó, magánkézben lévő RedPill Solutions vállalat megvásárlását tervezi.
Maratoni versennyel keres programozókat az IBM
2009 szeptember 8.   HR Portál
Nem lesz egyszerű dolguk azoknak a hallgatóknak, akik nevezni szeretnének az IBM októberi, 48 órás programozó versenyére, ám megéri. A legjobb csapatok értékes nyereményekre számíthatnak, s a maratoni megmérettetésen a koncentrált munka mellett kikapcsolódásra is lehetőségük lesz a megfáradt versenyzőknek - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Hétfőn indul a nevezés az IBM programozó bajnokságra
2009 szeptember 7.   hirado.hu
Az első 20 regisztráló csapat indulhat ősszel a megmérettetésen
Csökkent az adathalászó levelek száma
2009 augusztus 26.   Gondola
Az internetes bűnözők újfajta módszerek felé fordulnak, érezhetően csökkent ugyanis a "phising" (adathalászó) levelek száma - derült ki az IBM jelentéséből. Az ilyen e-maileket valódinak...
Az IBM DNS-technológiát kutat a processzorgyártáshoz
2009 augusztus 18.   hirado.hu
Bár a technológia ígéretes, a tudósok szerint még több évre járunk attól, hogy használni is lehessen
Blogíró versenyt hirdetett az IBM
2009 augusztus 12.   Kreatív Online
Az IBM keresi Magyarország legjobb ifjú bloggerét. A verseny augusztus 10. és október 31. között zajlik.
1,2 milliárd dolláros akvizíció az IBM-től
2009 július 28.   ProfitLine
Az International Business Machines (IBM) keddi bejelentése szerint részvényenként 50 dollárért, összeértékben hozzávetőlegesen 1,2 milliárd dollár készpénzért megveszi az SPSS Inc. vállalatot. (ProfitLine.hu)
Bevásárol az IBM
2009 július 28.   Portfolio
1.2 milliárd dollárért vásárolja fel az IBM az SPSS nevű céget, a tranzakció 2009 második felében zárulhat le - tette közzé a két vállalat mai, közös közleményében. Részvényenként 50 dollárt ad az...