Intel

Összeállnak a techcégek az amerikai hadsereggel
2026 május 1.   Portfolio
A Pentagon bejelentette, hogy hét vezető technológiai vállalattal kötött megállapodást a mesterséges intelligencia katonai alkalmazásának felgyorsítása érdekében.
Két tűz között nő fel egy generáció: a gyerekek érzik, hogy az AI árthat nekik – mégis kötelező használniuk
2026 május 1.   Igényesnő.hu
A Z generáció egyszerre fél a mesterséges intelligenciától és készül arra, hogy nélküle nem lehet jövője. Ez a belső ellentmondás már most formálja a gyerekek gondolkodását, motivációját és önbizalmát. Az oktatás, a munkaerőpiac és a technológiai ipar egyetlen irányba mutat: a mesterséges intelligencia használata elkerülhetetlen. A gyerekek azonban
A kripto lett a leggyakrabban némított téma az X-en
2026 május 1.   BitcoinBázis
A kriptovaluták kerültek az első helyre az X leggyakrabban némított témái között, amióta bevezették az úgynevezett „szundi” funkciót. Ebben jelentős szerepet játszhat a kriptós tartalmakat elárasztó spam, valamint a mesterséges intelligencia által generált, gyakran alacsony minőségű bejegyzések is. A hírt Nikita Bier, az X termékigazgatója osztotta
A mesterséges intelligencia elpusztíthatja az emberiséget?
2026 május 1.   Magyar Hírlap
Mint a Terminátorban.
Tényleg okosabbak vagyunk? Meglepő eredmény a neandervölgyiek intelligenciájáról
2026 május 1.   Hamu és Gyémánt
A neandervölgyiekről sokáig az a kép élt a köztudatban, hogy fejletlenebb gondolkodású, primitívebb lények voltak, mint a modern ember. Egy friss kutatás eredménye azonban azt sugallja, hogy ez az elképzelés inkább előítélet, semmiképp sem tudományos tény.
Az AI bevezetése már nem technológiai kérdés, hanem vállalatirányítási feladat
2026 május 1.   FinTechRadar
Az AI Hungary 2026 „Vállalatirányítás és MI” előadásblokkja egyértelmű üzenetet közvetített: a mesterséges intelligencia vállalati alkalmazása túllépett a kísérletezés korszakán.
Az AI bevezetése már nem technológiai kérdés, hanem vállalatirányítási feladat
2026 május 1.   Fintech
Az AI Hungary 2026 „Vállalatirányítás és MI” előadásblokkja egyértelmű üzenetet közvetített: a mesterséges intelligencia vállalati alkalmazása túllépett a kísérletezés korszakán. A kérdés ma már nem az, hogy mire képes a technológia, hanem az, hogy egy szervezet képes-e biztonságosan, mérhetően és üzletileg megtérülő módon beépíteni azt a működéséb
Budapestre látogat a mesterséges intelligencia szakmai elitje: ingyenes nemzetközi szimpóziumot rendez a HUN-REN
2026 május 1.   Helló Sajtó!
Május 21–22. között a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) és a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem (NTU) immár második alkalommal, még ambiciózusabb és még szélesebb spektrumot átölelő programmal rendezi meg angol nyelvű AI Symposium 2026 tudományos konferenciáját.
AI-forradalom a front mögött?
2026 május 1.   Magyar Hírlap
Dronok, robotok és a mesterséges intelligencia segíti az aknamentesítést Ukrajnában.
AI-forradalom a front mögött?
2026 május 1.   Magyar Hírlap
Dronok, robotok és a mesterséges intelligencia segíti az aknamentesítést Ukrajnában.
Árucikk lett a gyerekből: rendelésre alkotott embriók között válogathatnak a kőgazdag szülők
2026 május 1.   Blikk
A mesterséges intelligencia és a genetika fúziója alapjaiban írja át a családalapítás szabályait.
Több mint 8000 alkalmazottjától válik meg a Meta, hogy pénzhez jusson
2026 május 1.   ATV
A Meta a dolgozók bére helyett inkább a mesterséges intelligenciára (MI) fordítja a pénzt, ezért a cég több mint 8000 alkalmazottjától megválik.
Olyan erős Ai-t fejlesztett az Anthropic, hogy az amerikai kormányzat korlátozná az elérhetőségét
2026 május 1.   Kripto Akadémia
Az Anthropic áprilisban mutatta be új, Mythos nevű mesterséges intelligenciáját, ami olyan szoftveres sérülékenységeket képes megtalálni és kihasználni, amiket eddig évtizedek óta használt rendszerekben sem vettek észre. A fejlesztés egyszerre hangzik kiberbiztonsági áttörésnek és rémálomnak, attól függően, kinek a kezébe kerül az eszköz. Az amerik
Az AI nem munkahelyeket, hanem feladatokat automatizál
2026 április 30.   ICT Global
Igaz, hogy negatív spirálba került az IT szakma, és a mesterséges intelligencia a programozók munkáját is veszélyezteti? Itt az idő mélységében is megvizsgálni a helyzetet, hiszen az aggodalmak mellett létezik optimista forgatókönyv is, miszerint – ahogy a Világgazdasági Fórum előrejelzése is mutatja – 2027-ig akár 40%-kal nőhet a mesterséges inte
Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-alapú kereskedési infrastruktúráját – derül ki a Messari jelentéséből
2026 április 30.   KriptoMagazin
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, kiemelte egy frissen publikált Messari Pulse-jelentés megállapításait, amely a mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerének korai elterjedését vizsgálja. Ez a négyrétegű termékrendszer a Bitget szélesebb kereskedési infrastruktúrájának része, amely világszerte 125 mill
Omán külön gazdasági övezettel gyorsítja az AI-fejlesztéseket
2026 április 30.   KriptoMagazin
Omán 2026. április 30-án királyi rendelettel létrehozta a Mesterséges Intelligencia Különleges Gazdasági Övezetet a fővárosi kormányzóságban, Maszkatban. A döntést Haitham bin Tarik hirdette ki az ország mesterséges intelligencia stratégiájának formalizálása érdekében. Az állami közlés szerint az új fejlesztési terület a Vision 2040 program egyik k
Egy munkavállaló javára döntöttek mesterséges intelligencia miatti elbocsátás ügyében Kínában
2026 április 30.   Adózóna
Egy kínai bíróság egy mesterséges intelligencia (MI) miatti munkajogi vitában a munkavállaló javára döntött, hangsúlyozva, hogy az automatizáció önmagában nem szolgáltat jogszerű indokot az elbocsátásra – jelentette a kínai állami média.
Paradigmaváltás közeleg: főnixként támad fel a fintech szektor
2026 április 30.   Portfolio
A régi fintech-modell halódik. Nem azért, mert a bankok nyertek, és nem azért, mert kifogyott az innováció, hanem mert a mesterséges intelligencia, a szabályozói szigor és a szűkülő tőke egyszerre írja újra a játékszabályokat. Aki most megérti, mi történik, az lesz az új korszak nyertese. Erről a témáról is szó lesz a Portfolio május 28-ai Financia
Brutálisan nő a Meta, mégis zuhan az árfolyam
2026 április 30.   Portfolio
Erős első negyedéves számokat közölt a Meta, a Facebookot és az Instagramot tulajdonló technológiai óriás bevétele és profitja is jóval a várakozások felett alakult. A részvény azonban mégis nagy eséssel reagált a gyorsjelentésre, a befektetőket ugyanis egyre inkább az aggasztja, hogy a vállalat elképesztő tempóban égeti a pénzt a mesterséges intel
A mesterséges intelligencia segítségével élesztették fel Val Kilmert - így reagált a lánya
2026 április 30.   BorsOnline
Mesterséges intelligencia segítségével élesztenék fel.