-
Óriási gócpontok a tőzsdén, Magyarország bizonyíthat
2026 július 16.
ProfitLine
-
A magyar részvények 2026 első fél évében 26,6 százalékos hozamot értek el, miközben a feltörekvő piaci részvények 23,8 százalékkal, a nyersanyagok pedig 11,8 százalékkal emelkedtek. Az olajpiaci kockázatok, a mesterséges intelligencia által hajtott technológiai rali és a befektetői tőkeáramlások átrendeződése továbbra is meghatározzák a globális pi
-
Mesterséges intelligencia válogatta ki az elbocsátandókat? Beperelték a Metát az alkalmazottak
2026 július 16.
HR Portál
-
A Meta huszonhat jelenlegi és volt alkalmazottja nyújtott be csoportos keresetet, mivel állításuk szerint a vállalat algoritmusok alapján döntött a tömeges létszámleépítésekről. A vádak szerint a rendszer hátrányosan megkülönböztette azokat, akik például szülési szabadságon voltak, mivel róluk kevesebb mérhető adat állt rendelkezésre.
-
Mindenkit maga mögé utasított a legfiatalabb versenyző az AI-verseny döntőjében
2026 július 16.
FinTechRadar
-
Július 15-én a Haris Park adott otthont a Futureproof Challenge második negyedéves fordulójának döntőjére, ahol hét versenyző mutatta be, mit lehet ma kihozni a mesterséges intelligenciából.
-
Egy kutatás szerint a vállalatok többsége még nem tudja kimutatni AI-beruházásainak üzleti értékét
2026 július 16.
Portfolio
-
A vállalatok többsége még nem tudja kimutatni mesterséges intelligencia (AI)-beruházásainak üzleti értékét, a cégek jelentős része továbbra is pilotprojektekre és elszigetelt AI-alkalmazásokra épít - derül ki az EY és az Oxford Economics globális kutatásából.
-
Mindenkit maga mögé utasított a legfiatalabb versenyző az AI-verseny döntőjében
2026 július 16.
Fintech
-
Július 15-én a Haris Park adott otthont a Futureproof Challenge második negyedéves fordulójának döntőjének, ahol hét versenyző mutatta be, mit lehet ma kihozni a mesterséges intelligenciából, ha az ember nem a technológiából, hanem egy valódi, hétköznapi problémából indul ki. A döntőbe jutott pályamunkák között volt igazolványügyintézést gyorsító r
-
Masszív beruhását jelentett be az USA-ban a világ legnagyobb szerződéses chipgyártója
2026 július 16.
Portfolio
-
A tajvani TSMC, a világ vezető mesterségesintelligencia-chipgyártója és az Nvidia egyik legfontosabb beszállítója újabb, 100 milliárd dolláros beruházást jelentett be arizonai üzemeiben, és ezzel párhuzamosan megemelte az idei beruházási keretét is. A társaság előrejelzése szerint a mesterséges intelligencia vezérelte kereslet egészen 2030-ig rendk
-
Meglepő helyről jöhet a vidéki vegyesboltok megmentője – Ez lehet a bevásárlás jövője
2026 július 16.
Portfolio
-
A kiskereskedelmi automatizáció Magyarországon hagyományosan három-öt éves lemaradásban van Nyugat-Európához képest, ám az utóbbi időszakban itthon is felgyorsult a fejlődés: az önkiszolgáló kasszáktól a mesterséges intelligenciával működő képfelismerő rendszereken át a távfelügyelettel üzemelő, éjjel-nappal nyitva tartó boltokig. Ezek a megoldások
-
"Mintha ballisztikus rakétát adnánk az emberek kezébe" - Súlyos figyelmeztetés jött az AI-csúcsmodell miatt
2026 július 16.
Portfolio
-
Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója szerdán arról beszélt, hogy az Anthropic Mythos nevű mesterséges intelligencia modellje által hordozott kockázatok valós problémát jelentenek, amelyet az amerikai kormány igyekszik kézben tartani. A bankvezér kijelentése rávilágít azokra az aggodalmakra, amelyek miatt Washington beavatkozott a rendkívül
-
A digitális szem, amely kiszűri a hibákat
2026 július 16.
autopro
-
A digitalizáció és a mesterséges intelligencia ma már nem a jövő, hanem a modern autógyártás mindennapi működésének meghatározó elemei – erről beszélgettünk az Integrator FM legújabb epizódjában Hoffer Tamással, az Audi Hungaria digitalizációért felelős vezetőjével.
-
Robotok fejlesztésére adhatja a fejét az Nvidia
2026 július 16.
Portfolio
-
Az Nvidia csütörtöki bejelentése szerint szorosabb együttműködésre lép olyan meghatározó japán vállalatokkal, mint a Fanuc és a Yaskawa Electric, hogy felgyorsítsák a robotika és a mesterséges intelligencia fejlesztését.
-
Így csökkenthetik az okosmérők a villanyszámlát és az energiapazarlást
2026 július 16.
NRGreport
-
Miközben Európa több országában már szinte teljes a lefedettség az okosmérőket illetően, a német háztartásoknak mindössze töredéke használja az intelligens eszközöket.
-
A mesterséges intelligencia fejlődése és az ipari forradalom párhuzamai
2026 július 16.
newtechnology.hu
-
A mesterséges intelligencia elterjedése nyomán a világgazdaság olyan mélyreható szerkezeti átalakulás előtt áll, amely jelentőségében az ipari forradalomhoz mérhető, annak ütemét azonban várhatóan jóval meghaladja. Az első ipari forradalom ugyan
-
A Marsra edzett mesterséges intelligencia 73 új, potenciálisan gyilkos vulkánt talált a tenger alatt
2026 július 16.
Rakéta
-
Egy marsi kráterek keresésére kiképzett mesterséges intelligencia segítségével a kutatóknak sikerült hetvenhárom eddig ismeretlen, hatalmas tenger alatti vulkáni kalderát azonosítaniuk a Föld óceánjainak mélyén.
-
Sikersztori Magyarországon: dől a pénz azokhoz, akik ebbe fektették a megtakarításaikat
2026 július 15.
Pénzcentrum
-
A magyar részvények 2026 első fél évében 26,6 százalékos hozamot értek el, miközben a feltörekvő piaci részvények 23,8 százalékkal, a nyersanyagok pedig 11,8 százalékkal emelkedtek. Az olajpiaci kockázatok, a mesterséges intelligencia által hajtott technológiai rali és a befektetői tőkeáramlások átrendeződése továbbra is meghatározzák a globális pi
-
Trump közzétett egy térképet, amelyen Kanada, Grönland és Venezuela az Egyesült Államok részeként látható
2026 július 15.
Magyar Hírlap
-
Provokatív mesterséges intelligencia által generált kép.
-
AI-forradalom a munkahelyeken: a mesterséges intelligencia teljesen átírja az elvárásokat
2026 július 15.
Piac és Profit
-
A mesterséges intelligencia amellett, hogy növeli a termelékenységet és hozzájárul a munkaidő hatékonyabb kihasználásához, alapjaiban formálja át a munkavégzést, a vezetői szerepeket és a munkavállalói élményt is, állapítja meg a Boston Consulting Group (BCG) friss kutatása. A kérdés: mit tegyenek a munkavállalók heti egy munkanappal, amit megspóro
-
Kimondta az IMF igazgatója: olyasmi közeleg, amire a második világháború óta nem volt példa
2026 július 15.
Portfolio
-
Christian Mumssen, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) stratégiai igazgatója szerint az világ kormányainak a költségvetési és monetáris politika hitelesség megőrzésére van szükségük az árstabilitás fenntartásához. A szakember szerint a világgazdaságot egyszerre érik jelentős sokkhatások – a kereskedelmi feszültségektől a háborúkon át a mesterséges intell
-
Nagy dobásra készül a Siemens az ipari mesterséges intelligenciában
2026 július 15.
Integrator FM
-
A Siemens stratégiai együttműködésre lépett a HighByte ipari szoftverfejlesztő vállalattal annak érdekében, hogy egyszerűbbé tegye az ipari adatok kezelését és a mesterséges intelligenciára épülő alkalmazások fejlesztését. A közös megoldás a gyártóüzemekben keletkező adatok egységes kezelésével segítheti a digitalizáció és az ipari MI gyorsabb beve
-
Az Iveco mesterséges intelligenciával védi a Dailyt
2026 július 15.
GépMax
-
Az Iveco Daily Stolen Vehicle Assistance rendszere mesterséges intelligenciával és geokerítéssel védi a haszonjárművet.
-
Heti 2,7 millió forintos fizetés gyakornokként? Van ilyen cég
2026 július 15.
HR Portál
-
A Susquehanna International Group elképesztő fizetéssel csábítja a tehetségeket a mesterséges intelligencia térnyerése közepette. A heti több millió forintos alapbér mellett lakhatást és egyéb juttatásokat is kínálnak a hallgatóknak.