-
Orbán: a kormány sürgeti a devizahitel-forintosítást, az internetadó lekerült a napirendről
2014 november 4.
hirado.hu
-
A fair bankokról szóló törvény a hitelfelvevőket védi majd - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak, miután több órán át részt vett a Fidesz-KDNP budapesti frakcióülésén.
-
Minden szolgáltató tiltakozott az internetadó ellen
2014 november 4.
Metropol
-
Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakció ülése után azt mondta: a távközlési adó kiterjesztését levették a napirendről.
-
Még bármekkora lehet az internetadó
2014 november 4.
Kripto Akadémia
-
Az adócsomag érintetlen, csak a felső határt törölték el.
-
Az Éva szerzője a világ egyik legnézettebb hírműsorában
2014 november 4.
Éva Magazin
-
Hevesi Flóra a netadó elleni tüntetések apropóján került be BBC World News-ba. Hevesi Flóra, az Éva állandó szerzője, aki jelenleg Londonban él, interjút adott a BBC híradójának. Flóra a londoni Kreatív Ellenállás csoportosulás tagja, amely egy londoni magyarokat tömörítő szervezet. A Creative Resistance is részt vett (a magyarországi tüntetőkhöz hasonlóan) a netadó elleni tiltakozásban, és a BBC…
-
Gulyás: fideszesek is elutasítják az internetadót
2014 november 4.
ATV
-
Bár a miniszterelnök ebben a formában visszavonta az internetadót, de nem nyugodtunk meg, ismerjük Orbán Viktort, folyamatosan figyeljük az eseményeket – ezt Gulyás Balázs mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
-
A rendőrök pont a csetepaténál nem voltak ott
2014 november 4.
ATV
-
Szombaton újra tüntetés lesz Budapesten. Itt már nemcsak az internetadó, hanem a jogtalanságok ellen is tiltakoznak. Közben: továbbra sem tudni, a rendőrség miért hagyta, hogy az első internetadó elleni tüntetésen a tömeg megrongálja a Fidesz-székházat. Az ATV felvételein az látszik, hogy pont akkor nem voltak ott a rendőrök, amikor már javában dobálták a székházat.
-
Amerika is az internetadón nevet - videó!
2014 november 3.
Blikk
-
Vasárnap este az HBO Last Week Tonight with John Oliver című show műsorában perceken át beszélt a műsorvezető az internetadó ellen kialakult tüntetésről és persze Orbán Viktorról is elmondta a véleményét.
-
Orbán elszámította magát
2014 november 3.
Alternatív Energia
-
Külföldi sajtó az internetadóról.
-
A magyarországi internetadóról ír a Der Standard
2014 november 3.
Metropol
-
Orbán Viktor először számította el magát - olvasható a liberális osztrák lap hétfői számában megjelent véleménycikkben. Hírünk a világban.
-
Jót mulatnak Orbánon - videó!
2014 november 3.
Alternatív Energia
-
A műsorban az internetadó, a tüntetések és a miniszterelnök volt terítéken.
-
Schiffer lemondatná Tállait - percről percre
2014 november 3.
ATV
-
Az LMP társelnöke szerint az internetadó ügyében a kormány által most megígért nemzeti konzultáció már lezajlott, ugyanis tömegek mentek utcára a véleményük kifejezése céljából.
-
Internetadó: szociális párbeszéd nélkül nem megy
2014 november 3.
HR Portál
-
A LIGA Szakszervezetek üdvözli az internetadó visszavonását, de ezzel is igazoltnak látja a szociális párbeszéd bevett formáinak alapvető szükségességét.
-
KDNP: helyes lépés az adókiterjesztés visszavonása
2014 november 2.
Metropol
-
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége helyesli "a tévesen internetadóként" emlegetett adókiterjesztés visszavonását.
-
Megszólalt a KDNP a "tévesen internetadónak hívott adóról"
2014 november 2.
Portfolio
-
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége helyesli "a tévesen internetadóként" emlegetett adókiterjesztés visszavonását, és reméli, hogy a kistelepülések internetellátásának fejlesztése emiatt nem...
-
A KDNP sem örült volna a netadónak
2014 november 2.
ATV
-
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége helyesli "a tévesen internetadóként" emlegetett adókiterjesztés visszavonását, és reméli, hogy a kistelepülések internetellátásának fejlesztése emiatt nem késik.
-
Jövő januártól lennének zárva a boltok vasárnaponként
2014 november 2.
Portfolio
-
Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára a HírTV szombat esti műsorának vendége volt, ahol beszélt az internetadó elleni tüntetésről és a KDNP-s szabad vasárnap kezdeményezésről. Terveik...
-
Hiába vonták vissza, sokan már buktak az internetadón
2014 november 2.
Privátbankár
-
A Budapesti Értéktőzsdén az előző heti kétszeresét érte el a forgalom, és a részvényárak is nőttek. A hét nyertese 1,8 százalékos emelkedéssel a Magyar Telekom volt, az előző héten bejelentett, most visszavont internetadón azonban összességében buktak a befektetők.
-
Internetadó - megrángatták tisztesen az MTelekomot
2014 november 2.
ProfitLine
-
A BÉT-en az előző heti kétszeresét érte el a forgalom, és az árak is nőttek. A hét nyertese 1,8 százalékos emelkedéssel a Magyar Telekom volt. A BUX egy hét alatt 0,13 százalékkal 22,08 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 17 320,32 ponton állt. A heti forgalom 25,3 milliárd forint volt, míg az előző héten 12,2 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.
-
Ezért nőhet Orbán népszerűsége a netadó kapcsán
2014 november 2.
ATV
-
A tüntetők és az ellenzéki pártok is úgy vélik, Orbán Viktor továbbra sem tett le az internetadó bevezetéséről, a nemzeti konzultáció bejelentésével csak az időt akarja húzni. A Századvég politikai elemzője viszont azt mondja, a miniszterelnök népszerűsége nőhet is az internetadó kapcsán. További információk a videóban.
-
Rétvári: jobban működik a polgári demokrácia, mint nyolc éve
2014 november 2.
Infostart
-
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint sokkal jobban működik Magyarországon a polgári demokrácia, mint nyolc évvel ezelőtt, ezt igazolja az internetadó elleni tüntetések kormányzati kezelése, az adójavaslat visszavonása.