Internetadó

A bíróság rendes eljárásban tárgyalja a tüntetők ügyét
2014 október 29.   Gondola
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán úgy döntött, hogy rendes eljárásban tárgyalja az internetadó elleni első tüntetésen őrizetbe vettek ügyét, mivel a gyorsított eljáráshoz nem állt rendelkezésre minden bizonyíték
Tüntetés az internetadó ellen – így látta a rezsibiztos
2014 október 29.   Adózóna
Nyilvánossá tenné az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi, a vasárnap esti internetadó elleni tüntetés ügyében tartott zárt ülésének jegyzőkönyvét a testület fideszes alelnöke. Németh Szilárd erről szerdán az M1 Ma reggel című műsorában beszélt.
Új rekord a Telenornál - Internetadóval ez se lett volna meg
2014 október 29.   Portfolio
Új csúcsra emelkedett a Telenor-csoportnál az árbevétel és az előfizetések száma. A bevételek bővülése mögött részben az áll, hogy a társaság sikeresen váltja bevételekre a dinamikusan bővülő...
Százezres tüntetésről ír a nemzetközi sajtó
2014 október 29.   ATV
A Reuters hírügynökség, a Deutsche Welle, az International Business Times és az orosz Russia Today is százezres tüntetésről számolt be a keddi internetadó elleni demonstrációt követően. Az Al-Dzsazíra is arról írt, hogy magyarok tízezrei vonultak utcára.
Több tízezren tüntettek Budapest utcáin - Képgaléria
2014 október 29.   ATV
Nézze meg a tegnap esti tüntetésről készült képgalériánkat. Az internetadó elleni demonstráció a József nádor téren kezdődött, majd a tömeg az Astroiát érintve, az Erzsébet hídon át a Clark Ádám térre vonult.
Újabb tüntetés volt a netadó ellen
2014 október 29.   HR Portál
Újra több tízezren tüntettek kedden este a fővárosban az internetadó ellen, vidéken is több helyen voltak megmozdulások. A tervek szerint november 17.-én folytatódik tovább a tiltakozás. Közben az Európai Bizottság is kritikával illette az új adónemet, a cégek pedig az innovációt féltik, írja az Index.
Az internetadóról
2014 október 29.   Alternatív Energia
A fideszesek az országgyűlési választások előtt nem hirdettek részletes, számon kérhető programot.
Internetadó - Navracsics nem minősíti a vitát
2014 október 29.   ProfitLine
Navracsics Tibor, Magyarország új uniós biztosa nem minősítette a tervezett internetadóval kapcsolatos vitát kedden az ATV-ben. Annyit mondott, hogy az internet terjedésének akadálytalannak kell lennie, de ebben szerinte a kormányoldal és az ellenzék is egyetért.
„Észak-Korea és Kína előtt”: újabb bírálatok a netadóról
2014 október 29.   ATV
A magyarországi legnagyobb úgynevezett fáljcserélő oldalának egyik tulajdonosa is élesen bírálta az internetadó bevezetésének ötletét. Szentgyörgyi Dávid szerint inkább az internetet terhelő áfa mértékét kellene csökkenteni. Egy filmproducer pedig arról beszélt, hogy a felső plafonhoz kötött internetadó komoly problémákat fog okozni az üzleti szférában. Részletek a videóban.
Újra tüntettek az internetadó ellen
2014 október 28.   Gondola
A József nádor téren kezdődött, a Clark Ádám téren ért véget az új közteher elleni demonstráció.
Volt fideszes agytröszt vezette a pécsi netadóellenes tüntetést
2014 október 28.   444.hu
Mellár Tamás, a hírekben mostanában gyarkan szereplő Századvég Gazdaságkutató Zrt. volt kutatási igazgatója, a KSH egykori elnöke a HVG szerint a kedd esti rendezvény szónokaként arról beszélt, hogy az internetadó nemcsak egy adónem a sok közül, hanem az információhoz jutás … Folytatás
Visszavonhatják a netadót? Tállai nem kommentál
2014 október 28.   ATV
Megkezdődött a 2015-ös adócsomag vitája a parlamentben. Az ellenzéki képviselők elhibázottnak tartják az egészet, a legtöbb kritikát azonban most is az internetadó kapta. Tállai András parlamenti államtitkár nem árulta el, hogy a civil tiltakozás hatására egyáltalán megfontolja-e a kormány az adó visszavonását. Az újságíróknak ugyanakkor azt mondta: nem előfizetésenként, hanem háztartásonként kell…
Lenulláznák az internetadót
2014 október 28.   Adózóna
A kormány által bevezetni javasolt internetadó ellen kezdődött újabb tüntetés Budapesten, az V. kerületi József nádor téren kedd este. A felszólalók a törvényjavaslat visszavonását követelték, majd a budai Clark Ádám térre indultak a tiltakozók.
"Ez még csak a kezdet!" - skandálta a tömeg
2014 október 28.   Alternatív Energia
Ismét több tízezer ember tüntetett kedden az internetadó ellen a fővárosban.
Netadó - Nullát kiáltott a tömeg
2014 október 28.   Alternatív Energia
Tucatnyi magyar és több külföldi városban is tüntettek az internetadó ellen.
Tízezrek tüntettek az internetadó ellen
2014 október 28.   Blikk
Budapest – Több tízezer ember vonult az utcára a kedd esti, immár második tüntetésen az internetadó ellen. A tömeg a szónokok meghallgatása után a József nádor térről indult a Clark Ádám térre. A tüntetés egyelőre békés, nem volt szükség rendőri beavatkozásra.
Ekkora tömeg tüntetett kedden Budapesten
2014 október 28.   444.hu
Különböző becslések 10 és 40 ezer fő közé teszik az internetadó kapcsán összegyűltek számát. Akárhányan is voltak, az biztos, hogy többen, mint vasárnap.
Az internetadóról - friss információk a Fidesz-től
2014 október 28.   ProfitLine
A Fidesz a távközlési adó kiterjesztésénél is "szigorú törvénnyel" garantálja, hogy a szolgáltatók ne háríthassák át a költségeket az előfizetőkre - közölte a kormánypárt sajtóirodája kedden az MTI-vel.
Állítólag az Index szerint állítólag Orbán állítólag azt üzente e fideszeseknek
2014 október 28.   444.hu
Hogy tartsanak ki. És ő hajthatatlan internetadóilag. (állítólag)
Ismét tüntettek az internetadó ellen
2014 október 28.   Gondola
A kormány által bevezetni tervezett internetadó ellen kezdődött újabb tüntetés Budapesten, az V