Internetadó

November 18-án dönthetnek az internetadóról
2014 október 27.   Metropol
A kormány támogathatónak tartja a felső plafont, a Fidesz elítéli a vandalizmust, a Jobbik ötpárti egyeztetést kezdeményez.
Internetadó: már van módosító javaslat
2014 október 27.   Adózóna
Már beérkezett az első módosító javaslat az adócsomaghoz, de azt a felső korlát bevezetését megígérő fideszesek nyújották be, hanem az MSZP két képviselője.
A Jobbik nagyon tart attól, hogy az internetadó elleni tüntetés kommunista ésvagy euroatlantista trükk volt!
2014 október 27.   444.hu
A jobbikos Farkas Gergely szerint az embereket a Fidesz köpönyegforgatása háborította fel, vagyis az, hogy az internetadót, amit ellenzékben még elleneztek, kormányon már bevezetnék. Utána zavaros fejtegetésbe kezdett arról, hogy nagyon helyesen követelték a szervezők a pártsemlegességet, de nem lehet-e … Folytatás
Lendvai: új típusú ellenzék szerveződhet az internetadó-ügy mentén
2014 október 27.   ATV
Méltányosság nélkül, a szolidaritás kiölésével nem lehet tartósan hatalmat gyakorolni – ezt üzenték tegnap az internetadó ellen tüntetők Orbánéknak Lendvai Ildikó szerint.
Egy üveg étolajjal lepték meg Varga Mihályt - percről percre
2014 október 27.   ATV
A nemzetgazdasági miniszter szerint lesz felső korlátja az internetadónak. Ismerteti az adócsalás ügyében indult nyomozás eredményeit is, majd kap egy üveg étolajat az MSZP-től.
Internetadó: a Jobbik ötpárti egyeztetést kezdeményez
2014 október 27.   hirado.hu
A Jobbik a parlamenti frakcióval rendelkező pártokat ültetné tárgyalóasztalhoz kedden vagy szerdán.
Lukács szerint a kormánynak nincs erkölcsi alapja az adóztatáshoz
2014 október 27.   444.hu
Nemhogy új adók bevezetéséhez, de a már meglévők beszedéséhez sem. “Hölgyeim és uraim, azt kiabálják az emberek az utcán, hogy bűnözőknek nem fizetünk adót” – idézte a vasárnapi tüntetés egyik skandálását. Szerinte vissza kell vonni az internetadót és meg kell … Folytatás
Dr. Hargitai János (KDNP) rájött!!!
2014 október 27.   444.hu
Megfejtette, hogy a vasárnapi demonstráción az internetadó csak ürügy volt, valójában egy kormányellenes tüntetésnek lehettünk tanúi!4!
Internetadó: a kormány támogathatónak tartja a 700 forintos plafont
2014 október 27.   Infostart
A kormány támogathatónak tartja azt a fideszes felvetést, hogy 700 forintban maximalizálják az adatforgalomra kiterjesztett távközlési adó felső mértékét - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a parlamentben.
Drágulhat az élelmiszer - Fogják a fejüket a kukoricatermelők
2014 október 27.   Privátbankár
Lesz internetadó, maximum 700 forint havonta – Drágább lehet az élelmiszer – A Fővárosi Ítélőtábla és az Alkotmánybíróság is devizahiteles ügyeket tárgyal
Tóbiás: A kormánynak helyre kell állítania a közintézmények iránti bizalmat!
2014 október 27.   hirado.hu
Az MSZP elnöke a sajtótájékoztatón azt is hangoztatta: az internetadó semmilyen formában nem elfogadható.
Az emberekkel fizettetik meg!
2014 október 27.   444.hu
A jobbikos Z. Kárpát Dániel szerint a kormány sárgalappá próbálja lealkudni a pirosat, amit vasárnap este kiosztott neki a nép. Szerinte az internetadó hülyeség, mert járulékos káraival sokkal nagyobb veszteséget okoz a remélt 20 milliárdos bevételnél. “Önök csődöt mondtak a … Folytatás
Tóbiás: a kormánynak helyre kell állítani a közintézmények iránti bizalmat!
2014 október 27.   Kripto Akadémia
A pártelnök hangsúlyozta: az internetadó semmilyen formában nem elfogadható.
Varga egyeztetne az internetadóról
2014 október 27.   444.hu
Varga Mihály szerint a kormány készen áll az egyeztetésre az internetadóról. Támogathatónak véli a Fidesz kezdeményezését, hogy korlátozzák az adó legnagyobb mértékét. Szerinte az adó a távközlési szolgáltatókat terheli majd. Ezt még egyszer elmondta. “Az erőszak használata viszont teljes mértékben … Folytatás
Hende: Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák bérét
2014 október 27.   444.hu
Jön a katonai életpályamodell, egyszeri 30 százalékos fizetésemelés jövő év közepétől. Az internetadóhoz persze semmi köze az egésznek.
Netadó: magyar felkelésről ír a nemzetközi sajtó
2014 október 27.   ATV
Az egész nemzetközi sajtót bejárta a tegnapi internetadó elleni tüntetés. Beszámolt róla a Bloomberg, a Reuters, a BBC, a Russia Today, a Yahoo News, de még a kínai sajtó is.
Az MSZP internetadó törlését célzó javaslata
2014 október 27.   Kripto Akadémia
Az Orbán-kormány végső soron a jövőt készül megadóztatni.
Fidesz: tízmilliós kár érhette a székházat
2014 október 27.   ATV
A Fidesz nyitott minden vitára, a vandalizmus és az erőszak azonban semmilyen vitának nem lehet elrendezési módja - mondta Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján, a Fidesz Lendvay utcai székházánál, ahol előző este, az internetadó elleni tüntetés lezárása után erőszakos cselekmények történtek.
Két bank megy neki az államnak - Lesz internetadó
2014 október 27.   Privátbankár
Egyre optimistábbak az üzleti élet szereplői és a fogyasztók is: nem tartanak inflációtól és munkanélküliségtől – A parlamentben is téma lesz az internetadó – Gyengül a forint az euróhoz képest, visszatért az élet a tőzsdére
Üdvözli a kormánnyal szemben kibontakozó ellenállást a DK
2014 október 27.   hirado.hu
A párt szerint a vasárnapi tüntetés közvetlen oka az internetadó tervezett bevezetése volt, a megmozdulás azonban "az Orbán-rendszer elleni tiltakozássá alakult át".