Notebook

Keresettebbek a drágább, de többet tudó notebookok
2018 szeptember 7.   vg.hu
A notebookok nagy hányadát már előre telepített, az első bekapcsoláskor azonnal használatba vehető Windows-zal veszik meg.
Megduplázódnak a laptop-eladások az iskolakezdési időszakban
2018 szeptember 6.   ProfitLine
Az iskolakezdési időszakban jellemzően megduplázódik a laptopok eladása, a Notebook.hu azzal számol, hogy az idén ebben az időszakban 20 százalékkal több laptopot adnak el.
Figyeljünk oda ezekre: így nyaralhatunk biztonságosan a készülékeinkkel
2018 augusztus 8.   Blikk
Legyen az a Balaton vagy a horvát tengerpart, manapság már okostelefonunk nélkül nem indulunk el sehova, többségünk pedig még a tabletjét vagy a notebookját is magával viszi a nyaralásra. Az azonban, ha nem otthonunkban használjuk a nyílt vezeték nélküli és a közösségi hálózatokat, néhány veszélyt magában rejthet, amelyre jobb, ha előre felkészülün
Zuhanórepülésben az Apple MacBookjai
2018 április 20.   Menedzsment Fórum
A Laptop Mag idei notebook-toplistája szerint az egykor abszolút uralkodó gépek képtelenek megújulni, és egyre lejjebb csúsznak a rangsorban.
856 milliót költetnének a rabok képzésére Pintérék
2018 március 14.   Menedzsment Fórum
70 ezer főre kötnének élet- és balesetbiztosítást, de 679 új notebookot és 50 tréning koffert is venne a Belügyminisztérium.
Elszabadult bányászprogramot találtak egy maces naptár appban
2018 március 13.   FinTechRadar
Nem lesz olyan notebook tulajdonos, aki azt mondja, hogy egy 1-2 dolláros program megvásárlása helyett szívesen hagyja pörgetni a processzort és merülni az akkut.
Itt a világ egyik legkönnyebb notebookja: a Matebook X Pro
2018 március 1.   Blikk
A Huawei a barcelonai Mobile World Congress (MWC) kiállításon mutatta be új, ultravékony és nagy teljesítményű PC-jét, a Matebook X Pro-t.
MLP: Át kellene állni digitális oktatásra
2017 augusztus 2.   HR Portál
A digitális oktatásra átállást szorgalmazza a Magyar Liberális Párt, amely szerint ingyen tankönyvek helyett a diákoknak notebookokat kellene kapniuk - írja az MTI.
Liberálisok: át kell állni a digitális oktatásra
2017 augusztus 2.   hirado.hu
A digitális oktatásra átállást szorgalmazza a Magyar Liberális Párt, amely szerint ingyen tankönyvek helyett a diákoknak notebookokat kellene kapniuk.
Új marketingvezető a Mall.hu-nál
2017 július 25.   Kreatív Online
Tóber Edina korábban a Notebookspecialista.hu senior marketingmenedzsere volt.
Laptopot szeretnél? Így szerezz rá állami ingyenpénzt
2017 március 2.   Portfolio
Már két hete lehet jelentkezni Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hat kiválasztott járásában, arra a lakossági pályázatra, melyen közel 3000 notebookot és tabletet lehet kapni, méghozzá térítésmentesen,...
2017 a szuperkönnyű laptopok éve lesz
2016 december 27.   Gondola
Már az év végén bemutatta a 2017- re szánt Notebook 9 személyi számítógépeit a Samsung, a társaság az új modelleknél egyértelműen a hordozhatóságra helyezte a hangsúlyt
2017 a szuperkönnyű laptopok éve lesz
2016 december 27.   hirado.hu
Már az év végén bemutatta a 2017- re szánt Notebook 9 személyi számítógépeit a Samsung, a társaság az új modelleknél egyértelműen a hordozhatóságra helyezte a hangsúlyt. A 15 hüvelykes kijelzővel ellátott változat kevesebb mint egy kilogrammot nyom, ami azt jelenti, hogy az előző verzióhoz képest mintegy negyedével sikerült csökkenteni a súlyát, és alig nehezebb, mint a 12 hüvelykes MacBook -…
Bemutatták a világ első hajlított kijelzős gaming notebookját
2016 szeptember 3.   hirado.hu
Az Acer az IFA-n rántotta le a leplet az új Predator 21 X gaming laptoptól, amely elsőként alkalmaz hajlított kijelzőt notebook esetében.
Egy menedzser legyen zaklatott
2016 augusztus 11.   HR Portál
Jól ismerjük a menedzseri fizimiskát: elegáns, decens külső, maximum egy-másfél éves technológiát képviselő eszközök, notebook, okostelefon, tablet, hogy minden alkalomra meglegyen az aktuálisan előhúzható cucc. És mindehhez komoly, zaklatott tekintet, mert hát hogyan másként lehetne elviselni azt, hogy az ember naptárja két-három hétre előre sűrűn tele van rakva programmal, mindenekelőtt…
Eláruljuk, mire képes a Dell 2 az 1-ben laptopja!
2016 július 29.   Blikk
A Dell XPS 12 notebookjai nem csak a munkában társak, az igazán szép 2 az 1-ben modellekkel a fesztiválok minden feledhetetlen percét rögzíthetjük, hogy egyetlen emlékünk se vesszen kárba. És mindent azonnal meg is oszthatunk. Csak ne felejtsük otthon a gépünket!
Most ingyen pótolhatjuk az Evernote-ot
2016 július 14.   hirado.hu
Ilyen durván azért még senki sem jött tőlük piacot foglalni, mint a Zoho Notebook.
5000 notebookot osztottak szét Nyíregyháza környékén
2015 november 17.   Alternatív Energia
1,7 milliárd forint hazai forrást fordítottak a programra.
Ingyen kapnak laptopot a rászorultak Nyíregyházán
2015 november 17.   Infostart
Ötezer notebookra és ezer táblagépre lehet pályázni Nyíregyháza térségében a rászorulóknak a Digitális Magyarország Programban. Az eszközöket ingyen kaphatják meg, mert ez egy kísérleti alprogram - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.
Több ezer notebookot és tabletet osztanak szét ingyen - így kaphatsz te is egyet!
2015 november 16.   Privátbankár
5000 notebook és 1000 tablet talál ingyenesen gazdára Nyíregyházán.