Összefüggést találtak amerikai kutatók az állandó takarítási kényszer és a depresszió terjedése között. Úgy vélik, hogy az immunrendszer nem képes megfelelően megerősödni, mivel nem találkozik kórokozókkal, ez pedig végső soron befolyásolja az agy működését.
A magyar netezők többsége nem kéri ingyen az internetről beszerezhető nagyfelbontású (HD) mozifilmeket és tévésorozatokat - derül ki abból az online felmérésből, amely alapján a netezőknek csupán kevesebb mint tíz százaléka nem adna pénzt a jó minőségért.
Mától már nem szerencse kérdése, hogy valakihez baj esetén defibrillátorral felszerelt mentő érkezik-e vagy sem. Miután befejeződött az Országos Mentőszolgálatot támogató "Segíts okosan!" jótékonysági kampány, az ennek révén összegyűlt összeg jóvoltából a szervezet minden járművét ellátják az életmentő készülékkel. Az akció részeként - a korábbi évekhez hasonlóan - meghirdették a mentőállomások…
Hibás volt az ajtaja annak a metrószerelvénynek, ami tegnap égett ki az Árpád hídi megállóban. A Metróközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondta: a jármű néhány perccel azután kezdett füstölni, hogy a vezető az utasokat leszállította szerelvényről.
„Repülőt gyárt Jani, Feri, Köszörül, kitalál, Kicsi Kati nézegeti, Ide áll, oda áll. Varrogat a Teri, Bözsi, Jár a tű, a fonál, Kicsi Laci nézegeti, Ide áll, oda áll.” (Weörös Sándor: Fiúk, lányok)
Olvasónk egy égető kérdéssel fordult felénk. Rájött, hogy a bor mámorító hatása pozitvan hat a szexuális életére. Kíváncsi, hogy e mennyei nedű nélkül is tud-e olyan heves lenni.
Aki ma jogosítványra pályázik, számos autósiskola kínálatából választhat. Vannak drágák, ahol prémium autókba ültetik a tanulót, vannak olcsók, ami nem feltétlenül jelent silány oktatást és vannak olyanok is, amelyikben a diák igényeihez igazodnak.
Meghalt egy fiatal motoros a 6301-es úton Mátyásdombnál szerdán történt balesetben; egy teherautó ütötte el, a motoros ittas volt - közölte a rendőrség.