A nemrég megválasztott kanadai miniszterelnök új kormányában (magát a kormányfőt leszámítva) pontosan fele-fele arányban vannak női és férfi miniszterek. Történelminek nevezi a sajtó Justin Trudeau frissen megválasztott kanadai miniszterelnök gesztusát: a győztes liberális párt vezetője 15 nőt és 15 férfit kért fel a kormányába miniszternek. "Végre egy kormány, amelyik úgy néz ki, mint…
Mára teljesen világossá vált, hogy az internetet használók imádják a macskás videókat – bénázó, vagy éppen valalmilyen használati tárggyal küzdő cicusról –, mémeket, posztokat, mert ezektől egyből jobb kedvre derülnek. Azonban ezek közül is csak némelyikből lesz akkora sztár, hogy például saját Facebook rajongói oldala legyen, több milliós követővel. Íme néhány cica, amelyet valamilyen okból…
Millió okunk lenne rá, de a legizgalmasabb, hogy ez a tisztítás mellett revitalizál és frissít is. Hogyan?! A teljesen vízálló új termék egyedülálló ‘Dual Motion’ technológiával rendelkezik, mely a kényelmes masszázs funkciójával, a kefe forgó és rezgő mozgásával javítja a bőrfelület alatti mikrokeringést, mely feltárja a bőr valódi, természetes ragyogását. Használhatod tusolás közben, és nem…
A legintimebb pillanatokban nem olyan jó ötlet az idomainkat kritizálni. 1. Járj uszodába és wellnessfürdőbe. Ha képes vagy mások előtt fürdőruhában mutatkozni és megtapasztalni, hogy ők nem látnak benned semmi kivetnivalót, akkor innen már csak egy lépés, hogy az ágyban, meztelenül is el tudd engedni magad. 2. Viseld gondját a testednek. Ahhoz, hogy el tudd fogadni magad olyannak, amilyen…
Az állatokat a legjobban a természetes élőhelyükön szeretjük megnézni (persze csak úgy, hogy ne zavarjuk őket), ezért (is) sétálnánk szívesen ezen a Fokvárostól délre elnyúló homokos tengerparton, ahol hatalmas, simára csiszolódott gránitsziklák teszik változatosabbá a látványt. A part, amely a Table Mountain Nemzeti Park része, körülbelül 2000 afrikai (vagy más néven pápaszemes) pingvin…
Levegőt! - Klímafutás az élő bolygóért szlogennel rendez hétnapos, 700 kilométeres futást november 13-ától, jövő péntektől a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI).
Mert a mágia köztünk van! :) 1. Láthatatlanná tévő köpeny A láthatatlanná tévő köpeny többször is rendkívül fontos szerepet játszik a Harry Potter-regényfolyamban. Tudósok már időtlen idők óta kísérleteznek azzal, hogy a valóságban is előállítsák, és nemrég a Berkeley Egyetem kutatóinak sikerült készíteniük egy 80 nanométer vastag textilanyagot, amelynek segítségével kisebb tárgyakat már…
Nem csak az arcunkra és a kézfejünkre, a dekoltázsunkra és a nyakunkra is figyelni kell, ha nem akarjuk, hogy árulkodjanak a korunkról. Cikkünk megírásában együttműködő partnerünk a Sanitas 24. Az anti-aging bőrápolás nem áll meg ám az arcunknál! Bár minden bizonnyal az arcbőrön jelenkező ráncok a legszembeötlőbbek, a korunkról és életmódunkról a nyakunk és dekoltázsunk is sokat elmond, ezért…
Dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász főorvos válaszol olvasónk kérdésére. Sorozatunkban szakértőink adnak választ az olvasók kérdéseire – most dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász, a Rózsakert Medical Center főorvosa válaszol: Két tinédzser lányom van, 15 és 13 évesek. Tudni szeretném, hogy hány éves kortól ajánlott a nőgyógyász rendszeres felkeresése, mikor vigyem el őket először, illetve…
Az egészséges, szép bőr titka a külső és belső karbantartás. De vajon mit tehetünk a tiszta, fiatalos megjelenéséért, ha nem szeretnénk kizárólag a reklámokban megjelenő kozmetikumokra hagyatkozni?
A november sok szempontból az egyik legaktívabb hónap az éves körforgásban, és az egyik legnehezebb is. Aktív, mert itt az év végi hajrá, amikor még idén utoljára teljes erővel belevethetjük magunkat a munkába, hogy a december, az év vége valóban ünnepi hangulatúra sikeredhessen. És nehéz: hiszen ahogy telnek a napok, úgy fogy a fény, úgy jönnek a mind hidegebb fuvallatok és velük a…
Robin Sharma a földteke egyik legjobb sikertanácsadója, olyan ember, akinek gondolataira neves vállalatok igazgatói, vezető cégtulajdonosok, rocksztárok és koronás fők figyelnek oda.
Két és fél perc = garantált meghatódás + szívmelengető ünnepi hangulat. Nem csak Billy Elliot rajongóknak: a Burberry kisfilmje annyira vidám, üdítő és jól kitalált (azzal együtt, hogy borzasztóan egyszerű a koncepció), hogy mi majd elolvadtunk tőle. A híres musical 15 éves szülinapját ünneplő videóban feltűnik Romeo Beckham, Naomi Campbell, Elton John (aki a musical zenéjét jegyzi), Julie…
A szürke, sötét őszi hónapok beköszöntével éppen a fényt állítja legújabb kiállítása középpontjába a bécsi Hofmobiliendepot. A Lightopia című tárlat a dizájntörténelem híres világítótesteit, lenyűgöző installációkat és a jövő vízióit vonultatja fel.
Nyugalom, a NőiCsizma Design segít benne. Karácsony táján mindenkiben felhorgad az alkotóvágy, akinek akár csak egy csepp kreatív vér is csordogál az ereiben. Nem véletlenül: a tél az otthon levés időszaka, örömmel csinosítjuk, díszítgetjük a lakásunkat az ünnepre. De főleg, ha igazán szeretünk valakit, annak saját készítésű ajándékot is megpróbálunk a karácsonyfa alá csempészni. Valami olyat,…
A bécsi kamaszlányok 20 százaléka jobban aggódik a testsúlya és alakja, mint a családon belüli konfliktusok miatt. Egyharmaduk retteg az elhízástól, több mint háromnegyedük pedig csontsovány szeretne lenni – derül ki egy friss felmérésből.
Továbbra is cél a farkasok Magyarországra telepítése - mondta el az m1 aktuális csatornán pénteken Szilágyi István, a Fehér Kereszt Alapítvány elnöke. A farkas az ökológiai rendszerben is fontos szerepet tölt be, szelektálva az erdők vadállományát, de várhatóan 10-15 évre lesz szüksége a társadalomnak ahhoz, hogy megtanuljon együtt élni a farkasokkal - jegyezte meg.
A 2016-os Guiness Rekordok Könyvében – amely a GABO Könyvkiadó gondozásában jelent meg – jó néhány érdekes, meghökkentő, hihetetlen rekorddal találkozunk. Most az építészet témaköréből csemegézünk. Íme 5 ház, amelyben hihetetlen, de élnek emberek.
Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatának bevezetését Budapesten Tarlós István főpolgármester szombat hajnalban. Ha nem javul a levevő minősége, vasárnap hajnaltól megtiltják a legszennyezőbb, fekete környezetvédelmi matricás autók közlekedését. Az önkormányzat azt javasolja, hogy ne szellőztessünk és ne tartózkodjunk a szabadban.
Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatának bevezetését Budapesten Tarlós István főpolgármester szombat hajnalban. Ha nem javul a levevő minősége, vasárnap hajnaltól megtiltják a legszennyezőbb, fekete környezetvédelmi matricás autók közlekedését. Az önkormányzat azt javasolja, hogy ne szellőztessünk és ne tartózkodjunk a szabadban.
A szarvasmarha erélyes növekedése, jelentős tejtermelése, kiváló ellenálló képessége miatt az egész világon elterjedt. Színe szabálytalan, különböző árnyalatú, piros-, illetve sárga-tarka.A marhahús tápanyagokban az egyik leggazdagabb étek, így azt fogyasztani nem vétek. Szinte az összes esszenciális tápanyagot tartalmazza, de a többi húshoz képest a legnagyobb koncentrációban. Ezek az összetevők…
Novemberre kimerülnek a nyáron felhalmozott tartalékok, mire a tél megérkezik, a hazai lakosság többsége már D-vitamin-hiányban szenved, tél végére pedig szinte majd mindenkinél kritikusan alacsonnyá válik a napfényvitamin szintje.
Több mint ötven évvel a dallasi merénylet után a kikiáltási árat jóval meghaladó összegért, 100 ezer dollárért (29,2 millió forint) árverezték el egy szombati dallasi aukción a John F. Kennedy volt amerikai elnököt szállító limuzin rendszámtábláit. Ugyanezen az árverésen 118 750 dollárt (34,7 millió forint) fizettek az elsüllyedt Titanic óceánjárón felszolgált utolsó első osztályú vacsora egyetlen…
Nemcsak a madáretetők építése fontos ősszel, hanem az odúk kihelyezésére is figyelni kell - hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani Egyesület. Orbán Péter, a szervezet munkatársa az InfoRádiónak elmondta: a legfontosabb szempont, hogy az odúk nyílása ne észak felé nézzen.
Hagyományos és részben elfeledett Kárpát-medencei fűszereket mutat be a Magyar Konyha Kiadó "22 fűszer, 60 recept" című új kötete. Az Ambrus Lajos írásait, Gyurik Gábor - a pannonhalmi Viator Étterem séfjének - receptjeit és Burger Barna fotóit tartalmazó kötet megjelenése alkalmából az InfoRádió Lévai Anikót, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnökét kérdezte.
A következő napokban is folytatódik a ködös, napos időjárás, helyenként 20 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek. Emellett viszont többször megerősödik a szél és többfelé kisebb eső is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Zűrös szerelmi ügyek, lelki gondok, kiborulások és hatalmas viták: izgalmas hétnek nézünk elébe! KOS (Március 21. – április 20.) Jókedvűen indulsz neki a hétnek, érzed a csonjaidban, hogy csupa szuper dolog vár rád az elkövetkező napokban. Remek bizonyíték lesz ez arra, hogy valóban minden – vagy legalábbis sok minden – csak a hozzáálláson múlik: semmi extra nem történik majd veled, nem nyered…
A Getting Things Done egyszerű eszközökkel ígér stresszmentes hatékonyságot. Az életvezetési és time management módszer kitalálója Magyarországon tart előadást és könyve is megjelenik magyarul. Amikor ezt a cikket írom, reggel háromnegyed hat van, de már hajnali három óta fent vagyok és a megelőző vasárnap is 10 órát dolgoztam. Mégsem sikerült elkészülnöm a határidőre vállalt prezentációval, amin…
"Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik"- vallja a mondás. De tudta, hogy a lúdpecsenye nem csak fenséges íze miatt volt népszerű, hanem jósoltak is belőle? Hallott már Szent Márton vesszejének szerencsehozó hatalmáról? Szeretne egy-két könnyen elkészíthető ludas receptet kipróbálni? Mindent megtudhat írásunkból! Mi a recepteket már kipróbáltuk, a vessző is megvan, jöhet a…
Már feladtad? Akkor most kezdd újra. :) "Egyedül vagyok, de nem magányos", "Most nincs időm egy komoly kapcsolatra", "Jól vagyok így, ahogy vagyok" – gyakori kifogások ezek, amelyek útját állhatják annak, hogy tényleg boldogok legyünk. Mostanság, amikor a párkeresés tradicionális forgatókönyve teljesen felborult, amikor a férfiak azért félnek közeledni hozzánk, mert attól tartanak, hogy…
Többek között. A felnőtteknek szóló színezőkönyvek nem véletlenül ilyen sikeresek. És most az Éva Adventhez is ajándékba járnak kiszínezhető képeslapok! 1. Kiaknázhatjuk vele a bennünk rejtőző kreativitást Mert kreatív tevékenység, amihez az agyunknak egy olyan szegletét kell bekapcsolnod, amit a legtöbben ritkán használunk. 2. Jobban kikapcsol, mint a tévé „Olyan világban élünk, amelyben…
Az Éva Advent különszámhoz ajándék kiszínezhető képeslapok járnak. A beküldött kiszínezett képeslapokkal nyerhettek is! Színezni szuper! Képeslapokat – mármint igazi, papírból készült, postán feladható képeslapokat – küldeni csodálatos! És mindezt a közelgő karácsony alkalmából? Naná! Éppen ezért csomagoltunk nektek 2 db kiszínezhető ünnepi képeslapot az Éva Advent mellé ajándékba. De ez még nem…
Az idei ünnepi szezonban is kitesznek magukért a reklámkészítők. Az adventi idény arra való, hogy újra és újra meghatódjunk még akkor is – sőt, főleg akkor! –, amikor reklámfilmeket nézünk. Ennek a John Lewis-hirdetésnek a főszereplője például egy Lily nevű kislány, aki egy szép tiszta estén, amikor a Holdat fürkészi a távcsövével, látja, hogy egy idős bácsi lakik ott. Úgy dönt, hogy…
Természetesen minden menyasszony gyönyörű és sugárzóan szép a nagy napon. Azonban van néhány esküvői ruha, mely már önálló élettel rendelkezik, szinte túlnőtt azon, aki valaha hordta. 1. Katalin hercegné Az utóbbi évek leghíresebb, Sarah Burton (Alexander McQueen) által tervezett menyasszonyi ruháját biztos, hogy Katalin viselte, 2011-es londoni esküvőjén. 2. Elizabeth Taylor A brit…
Előbb-utóbb mindenkinek ráncos lesz a bőre, ez a kor előrehaladtával sajnos elkerülhetetlen. Ha azonban időben elkezdjük ápolni, több évet, sőt akár egy évtizedet is letagadhatunk a korunkból. A bild.de összeállításából megtudhatjuk, melyek a legjobb tippek.
Biztosan te is láttál már olyan embereket sétálni az utcán, akik a telefonjukat bújva látszólag tudomást sem vesznek a körülöttük zajló világról. Most egy kutatásból kiderült, hogy ez a magatartás több veszéllyel jár, mint gondolnánk, írja a dailymail.
A magyar énekes immár Gwen Stefani teamjének tagjaként az All Around The World-öt adta elő Lisa Stansfieldtől. Most a nézők szavazatain múlik, hogy továbbjut-e. Király Viktor nem a levegőbe beszélt, amikor azt állította, hogy közel áll hozzá a soul műfaj. A magyar énekes az amerikai The Voice élő adásában immár Gwen Stefani mentoráltjaként mutatta meg, mit tud. Nézzétek meg, hogyan adja elő az…
Májusig 30 okoskukát telepít a brüsszeli önkormányzat a város szívébe és az uniós intézményeknek otthont adó kerületbe - jelentette kedden a La Libre Belgique belga napilap.
Egészséges és tartós súlyvesztés, amihez még koplalni sem kell Tudta, hogy úgy is fogyókúrázhatunk, hogy zsírégető gyümölcsöt iktatunk rendszeresen az étrendünkbe? A déli gyümölcsök közül az avokádó, a kókuszdió, és a grépfrút fokozni tudják a szénhidrátok, zsírok metabolizmusát, csökkentik a zsírpárnákat. A sokaknak ismeretlen Garcinia cambogia is ebbe a csoportba tartozik, sőt a legújabb…
Az egyik legfelkapottabb amerikai tévésorozatról beszélünk egyébként; sajnos még nem vetíti magyar tévécsatorna. Az, hogy Britney Spears is felbukkant a Jane The Virgin hétfőn sugárzott epizódjában, egy jel a sok közül, ami arra utal, hogy az Egyesült Államok egyik legfelkapottabb tévéműsoráról beszélünk. Ebben a konkrét esetben azt kell mondanom, hogy a fősodorral úszom, vagyis egyetértek az…
Jelentősen bővülhet a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, továbbá számos, az időseket érintő ellátási forma - az önellátási képességre tekintettel - differenciált lesz 2017-től - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy keddi, budapesti szakmai konferencián.
A november 12-13-14-én esedékes Joy Napokon 245 féle 20–65%-os kupon között válogathatunk. Balogh Viki most megmutat néhány darabot a shopping listájából, amit ezen a hétvégén nagy kedvezménnyel szerezhet be. Hihetetlen, hogy mindjárt itt a Joy Napok – kezdi a videóban Balogh Viktória, az Éva divatszerkesztője. Sokunkhoz hasonlóan Viki is régóta tervezgeti, hogy mit fog kedvezményesen beszerezni…
És már most kinéztük magunknak, miket fogjunk 20% kedvezménnyel vásárolni előbb, mint mindenki más. Te is megteheted velünk együtt – találkozunk november 11-én 18 órától a WestEndben! A 2015. őszi Joy Napok legújabb különlegessége, hogy egy nappal előtte, november 11-én 18–21 óráig 0. napi shoppingon vehetünk részt. A kuponfüzetben néhány kuponon "0. nap" plecsni található, ezek fejében 20%…