Új cikksorozatunk harmadik részében egy csokoládészakértőt mutatunk be. Kicsiny hazánk tele van értékes kinccsel, különleges tehetségekkel. Új sorozatot indítunk, amiben felfedezünk és bemutatunk már közismert vagy egyelőre kevésbé híres hazai feltalálót, tervezőt, kreatív szakembert! Tartsatok velünk, izgalmas lesz! Tour de Zsokolat Mesélj kicsit magadról, hogy jött az ötlet, a lehetőség,…
A „Life goes on” nemzetközi jótékonysági Gála idén hetedik alkalommal, november 7-én került megrendezésre a bécsi Városházán. Idén két magyar díjazottja is volt a rangos eseménynek. Böjte Csaba atya az életmű kategóriában, Kárász Róbert (TV2) pedig a társadalmi felelősségvállalás kategóriában vehette át a Tara díjat. 2015. november 7-én, ismét hat olyan kimagasló egyéniségeket díjaztak, akik…
Kellemetlen a téma, de fontos. A szorulás házi kezelésére nagyanyáink idejében még a szilvalekvár volt az általánosan elterjedt megoldás, ma viszont már egyre többen élnek különböző hashajtók alkalmazásával. Mi minden húzódhat meg a székrekedés kialakulásának hátterében?
A színész, aki nemrég az Éva címlapján is szerepelt, Alföldi Róbert szerepét veszi át a decemberben újra bemutatásra kerülő mesemusicalben. Stohl András játssza 2015. decemberében A Játékkészítő címszerepét. A mesemusical új dalokkal bővül és a hírek szerint minden elemében új előadásra kell felkészülnünk. Például idén a címszereplő is dalolni fog, és a Játékkészítő számát már fel is énekelte…
Ahogy rövidülnek a napok, és egyre korábban sötétedik, egyre fáradtabbak és letargikusabbak vagyunk, aztán elgondolkozunk rajta, vajon ez a szezonális depresszió, írja abuzzfeed.com. Létezik egyáltalán ilyen?
Új cikksorozatunk harmadik részében egy csokoládészakértőt mutatunk be, aki azt is elárulja, hogyan tudja megtartani az alakját. Kicsiny hazánk tele van értékes kinccsel, különleges tehetségekkel. Új sorozatot indítunk, amiben felfedezünk és bemutatunk már közismert vagy egyelőre kevésbé híres hazai feltalálót, tervezőt, kreatív szakembert! Tartsatok velünk, izgalmas lesz! Tour de Zsokolat…
Nem, nem a kockás hasra gondolunk. :) 1. Őszinteség A hazugságok – még a kisebbek is – alááshatják a bizalmunkat a hozzánk legközelebb állók iránt. De valójában nem is egy-egy füllentésre gondolunk, amikor azt állítjuk, hogy az őszinteség az egyik legfontosabb tulajdonság egy kapcsolatban. Hanem az alapállásra, arra, hogy minden pillanatban tudod-e, hogy a szerelmed azért van veled, mert ezt…
A napi rohanásban nem mindig tudunk figyelni arra, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot vigyük be a szervezetünkbe, írja a dailymail.com. Van azonban néhány élelmiszer, ami segíthet a probléma megoldásában.
Sajnos egyre több frissen munkáját vesztett férfi és nő fordul hozzám karriert érintő kérdésekkel. Ezért úgy gondoltam, megosztok veletek néhány könnyen alkalmazható tanácsot, amit a kilátástalannak tűnő időszakban is alkamazhattok. „Nincs munkám = nulla vagyok. Hiába keresek, hiába pályázok, nem kellek senkinek. Tényleg ennyire hasztalan lennék? Nem vagyok jó semmire? Hogy lesz tovább, ha ez…
És te hogy?... Küldj borkortyolgatós fotót az Éva és a Lidl közös pályázatára és nyerj! Bort inni jó. Persze csak mértékkel. I've been busy at work and unfortunately had no time for new photoshoots. Thus I'm posting old photos again. Model: Darja des Mortes from @pandemonnium.cosplay. #wine #portraitohotography #portraits #photography #peoplephotographer #peoplephotography #portrait #gothic…
A kormány szigorítaná az elektronikus cigaretta (e-cigaretta) használatát és forgalmazását, így a parlament előtt lévő törvényjavaslat értelmében a jövőben interneten sem lehet majd ilyet vásárolni - mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten.
Ha kinézünk az ablakon váltakozva süt a nap, esik az eső, köd van, éjjelente sokfelé fagy, délután pedig akár 20 fok is lehet. Most akkor fűtsünk vagy ne fűtsünk?
A Kukur Tihar, vagyis Kutyák ünnepe alatt a négylábúakat ínycsiklandó falatokkal kényeztetik, és még virágkoszorút is kapnak nyakukba - a hinduk ezzel fejezik ki tiszteletüket és hálájukat. A fesztivált idén november 8-12-e között rendezik meg Nepálban.
Így csomagol egy profi utazó. Mi is sokat tanultunk tőle! 1. Hasznos, ha előre készítünk egy listát és átgondolva pakolunk. Nekem általában elég egy kabintáska – így elkerülhetem a csomagok elkeveredését és a csomagra várást is. 2. A kedvenc holmijaimat otthon hagyom. Azt viszem, amit nem sajnálok esetleg elveszíteni. 3. A ruhákat nem összehajtva, hanem összetekerve csomagolom el. …
Egy frissen benyújtott törvénymódosító javaslat szerint a biztosítók jövőre csak korábbi ügyfeleik hűségét tudnák díjtarifájukban elismerni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál.
Már most érdemes beszerezni az ajándékokat Mikulásra, karácsonyra. Erre kiváló alkalom a november 12-13-14-én esedékes Joy Napok. Bizony-bizony! Bár korainak tűnik, aki nem akarja az utolsó pillanatra hagyni, ideje elkezdeni gondolkodni, tervezgetni, hogy mik kerüljenek a csizmákba, illetve a fa alá, hogy minek örülhetnek gyerekek, felnőttek! Ha nincs tippetek, mi segítünk! 1.…
A legionella baktériumok által okozott fertőzések csökkentése érdekében alkotott rendeletet az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ez nemcsak a fürdőüzemeltetőket, hanem a kórházakat és minden olyan intézményt érint, amelyek pezsgőfürdőt üzemeltetnek. A rendelet három hónap múlva lép életbe, de az intézményeknek egy év türelmi időt adnak - mondta el az InfoRádiónak Vargha Márta, az Országos…
Olvasónktól kaptuk a levelet. Egyelőre csak latolgatjuk, hogy mit válaszolnánk neki. Ti mit mondanátok? Kedves Éva magazin! Tegnap a 13 éves fiam nagy elkeseredésében leírta, mennyi minden nyomasztja az életét. Megosztom veletek a spontán stresszlistát: talán így könnyebben észrevesszük, mekkora nyomás alatt érzik magukat kiskamasz gyerekeink. Korán kelés (sic) sok házi fáradtság…
Az ausztrál Susan Carland rengeteg támadást kap a vallása miatt, és most úgy döntött, jótékonysági akciót csinál a problémából. Susan Carland tudja, milyen cyberbullying-áldozatnak lenni. Az elmúlt években számtalan támadást kapott azért, mert muszlim vallású. Mint a Sydney Morning Heraldban megjelent publicisztikájában írja, „rendszeresen érkeznek hozzám olyan tweetek és Facebook-üzenetek bátor…
Több ok is állhat a hasmenés mögött, így többféle gyógymód is lehetséges. Te mit választanál? Milyen oka lehet az olyan hasmenésnek, amely nem gyógyul meg maximum 3-4 napon belül? A hasmenésnek számos oka lehet. Kevésbé ismert gyulladásos bélbetegségek (pl.: IBS, Crohn-betegség), de felszívódási zavarok, valamint a bél mozgásának zavarai is állhatnak a háttérben. Ezekre általában orvosi…
A magyarok a bizalomnál csak szeretetet tartják többre – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. kutatásából, amely azt vizsgálta, miként szolgálja az emberek biztonságérzetét kapcsolataik minősége.
A Nagy Almának is becézett amerikai metropolisz a tengerentúli filmesek egyik kedvenc forgatási helyszíne. Évente legalább 30-40 közepes, vagy nagyköltségvetésű produkció jeleneteit itt veszik fel.
Lehet összefüggés a baba születési súlya és későbbi szociális érzékenysége között? Egy friss dán tanulmány készítői szerint a kérdésre egyértelmű igen a válasz, írja a brigitte.de.
A magyar énekes helyett ezúttal mást mentett meg Gwen Stefani. Viktor nincs kétségbeesve, sőt. Mint magyar idő szerint csütörtök hajnalban kiderült, Király Viktor kiesett a The Voice-ból. Viktor egyike volt Gwen Stefani teamjéből annak a négy énekesnek, akik a legkevesebb szavazatot kapták a nézőktől. Közülük Gwen egy versenyzőt megmenthetett, de végül nem Viktor mellett döntött, hanem Korin…
A fővárostól mindössze 40 kilométerre, Tata és Székesfehérvár között, a szépséges Váli-völgyben fekszik az Alcsúti Arborétum. József nádor egykori kastélykertje 40 hektár területű, fő épülete a klasszicista kastély Pollack Mihály munkája. Sajnos mára csak a homlokzat és a kastélykápolna maradt meg belőle. Kertje tájképi angolkert.
A kártyahasználatnak számos előnye van, hiszen akár jelentős pénzvisszatérítésben is részesülhetünk, érdemes azonban tudatosan használni a különböző kártyákat.
November 16.: a tolerancia világnapja. 1. Fogalmad sincs, milyen harcot vív éppen magában, aki szemben áll veled. Legyél kedves. [cikk=38777] 2. A tolerancia gyakorlásában az ellenséged a legjobb tanítód. (A dalai láma) 3. A tolerancia nem azt jelenti, hogy egyetértünk egymással, sem pedig azt, hogy fittyet hányunk egymásra. Azt jelenti, hogy teret adunk a másik véleményének,…
7 napon át 700 kilométert futnak le azok, akik úgy érzik, most tehetnek valamit egy mindannyiunk számára fontos ügyért: felhívhatják a figyelmet a bolygónkat, környezetünket fenyegető veszélyre. A Levegőt! szlogennel futó eseménnyel a hazai általános iskolások, sportolók, orvosok és egészségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek azt üzenik a november 30-án kezdődő párizsi klímacsúcs résztvevőinek,…
Főszerepben: a Dolgozó Anyukák! Gyerek(ek) mellett otthonról dolgozni eszement kihívás. Ovis gyerek(ek) mellett munkahelyre menni, összpontosítani, megfelelni sokszor ember(nő)tpróbáló feladat. Egy nő, ha eltervezi vagy ha kénytelen újra munkába állni akkormeg kell tanulnia egyszerre néha szó szerint 10 fele figyelni, koncentrálni, programozni, szervezkedni. Szerintünk a dolgozó anyukák…
Egy betegnél már kimutatták az influenza vírus jelenlétét, de szó sincs még járványról - mondta az InfoRádiónak Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának főorvosa. Hozzátette: már minden háziorvos megkapta az influenza elleni oltóanyagot. Idén 1 millió 300 ezer vakcinát kaptak az orvosok.
– kéri egy 19 éves lány, aki szerint a legtöbben nem is tudják, hogy az ilyesmi eléggé bántó. November az Örökbefogadás Hónapja az Egyesült Államokban, és ebből az alkalomból az MTV tévécsatorna mindenféle izgi történeteket tesz közzé a témában. Egy 19 éves lány, Stephanie ezt meséli például: Örökbefogadottként annak örülnék a legjobban, ha az emberek nem használnák többé „az igazi szüleim”…
Hmmm, Brad Pitt-tel ti is forgatnátok szexjelenetet, ugye? Pedig nem olyan könnyű az. Milyen lehet szexjelenetet forgatni a valódi férjeddel? Eljátszani, amit egyébként a valóságban is csinálni szoktatok? Angelina Jolie most A tengernél című filmje kapcsán – amelyben saját magát és férjét, Brad Pitt-tet rendezte – részletesen mesélt az Entertainment Weeklynek a nehéz feladatról. „Nincs annál…
Segítünk, hogy a rideg időjárás ne tegyen túl nagy kárt a kacsóidban. Cikkünk megírásában együttműködő partnerünk a Sanitas 24. A te kezeidet is megviseli a hideg, szeles idő, a légszennyezettség és a fűtés miatt túlzottan száraz levegő? Kiszárad a körömágyad és beszakadozik? Érdes, kellemetlen lesz a bőr a kézfejeden? Ismerős problémák, mi is rengeteget küzdöttünk velük, ám amióta betartjuk…
A hírek szerint ő a válás oka és most zavaróan másolja Gwen stílusát. Az énekes sztárpár, Gwen Stefani és Gavin Rossdale 13 éves házassága bomlott fel pár hónapja, amit mi is megírtunk. Az énekesnő, aki most az amerikai Voice-ban mentorkodik, és a minap ejtette innen Király Viktort, egy legutóbbi interjúban azt nyilatkozta, hogy teljességgel hidegzuhanyként érte, hogy férje, a Bush zenekar…
2015-ben szinte minden elejében megújul A Játékkészítő című mesemusical. Most megnézheted az új klipet. Mint a napokban megírtuk, 2015-re teljesen megújul A Játékkészítő tavaly bemutatott produkciója. Új dalok, új látványelemek, új és régi szereplők – például a címszerepben Stohl András – is láthatók majd az előadásban. Most elkészült a hivatalos promóciós dal videója, amelyben Radics Gigi, a…
A lányomnak, a lányomról, a lányomért November 19-én kerül a magyar mozikba Gabriele Muccino legújabb filmje, amely egy megözvegyült író és egyedül nevelt lánya érzelmi viharokkal teli történetét dolgozza fel. Az olasz direktor újfent egy általa kedvelt műfajban és témakörben bizonyíthatja tehetségét, hiszen korábban már bemutatott egy fajsúlyos amerikai drámát A boldogság nyomában címmel,…
A jó megjelenés nemcsak a divatos ruhákon és a tökéletes sminken múlik. Az ápolt, fehér fogsor sosem megy ki a divatból, és nem utolsó sorban a legtöbb férfi képtelen ellenállni a csillogó mosolynak. Egy átlagos nő azonban kevesebbet foglalkozik a fogápolással, kevesebbszer látogatja meg a fogorvosi rendelőt, mint a fodrászát, kozmetikusát, az edzőtermet, vagy többet költ ruhákra, mint a fogai…
Nézd meg listánkban, hol kaphatsz még egy példányt a novemberi Éva magazinból és a mellé csomagolt Joy Napok kuponfüzetből, hogy te is kedvezményesen vásárolhass ezen a hétvégén! Kedves Olvasóink! Sajnos vagy szerencsére, de fogytán vannak a novemberi Éva magazin példányai, amelyeknek mindegyikéhez Joy Napok kuponfüzetet csomagoltunk. Hogy mindenki hozzájuthasson a maga kuponfüzetéhez (és Éva…
Ha időnk engedné, legszívesebben elugranánk hétvégére Belgium mesevárosába, hogy egy nagyot csavarogjunk az óváros macskaköves utcáin és a számos csatorna mentén. Ha időnk engedné, legszívesebben elugranánk hétvégére Belgium mesevárosába, hogy egy nagyot csavarogjunk az óváros macskaköves utcáin és a számos csatorna mentén. Bámulnánk a csokoládé üzletek kirakataiban a legkülönbözőbb formájú és…
Unod már a sok plasztikot és plüssmacit? Idén valami egyedit és különlegeset szeretnél babádnak vagy a családban lévő kicsiknek Mikulásra, Karácsonyra? Akkor ne keress tovább, mert itt a Pebble… Ja, hogy mi a Pebble? Elbűvölő formák és vibráló színek kavalkádja…Ölelnivaló, puha figurák, babamarokba való csörgők, melyek mosolyt varázsolnak a kicsik arcára! A Pebble imádja a Karácsonyt! Ezért…
Az idei év elején megnövekedett halálozás egyik oka lehetett a szokottnál intenzívebb influenzajárvány. A szakemberek ezért hangsúlyozzák: mindenki oltassa be magát; a 60 év felettiek esetében különösen fontos a védőoltás, amelyet térítésmentesen vehetnek igénybe.