2015. március 27. péntek

márc. 27
0:00
Ischgl záróbuli: 30 Seconds to Mars élőben (Síelők)
A korábbi szezonokhoz hasonlóan az idén is illusztris vendéggel zárja a szezont a tiroli síterep. A tavaly májusi nagy sikerű Robbie Williams koncert után az idén az amerikai trió, a 30 Seconds to Mars, lép fel a síterep 2300 méteres magasságban megépített színpadán.
márc. 27
11:12
Véget ér a Downton Abbey – a hatodik évad lesz az utolsó (Éva Magazin)
Ősszel mutatják be a brit kosztümös sorozat utolsó évadának epizódjait. A jó hír, hogy talán lesz mozifilm! Bejelentették, hogy a következő, hatodik évaddal véget ér a Downton Abbey. A fiktív brit arisztokrata család mindennapjait taglaló kosztümös drámát csak Britanniában 9-10 millióan nézik meg epizódonként. A variety.com megtudta a készítőktől, hogy nem zárják ki egy esetleges mozifilm…
márc. 27
13:18
Nagyon fáj, amikor menstruálsz? Most kiderül, mi állhat a háttérben... (Éva Magazin)
Az endometriózis több nőt érint, mint gondolnánk. Felvonulás és kerekasztal-beszélgetés is várható a témában március 28-án, ahol bárki kérdezhet. Közel 200 ezer nő érintett Magyarországon az endometriózis nevű jóindulatú megbetegedésben az  „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány szerint, amely EndoMarch-ot, azaz figyelemfelkeltő felvonulást rendez március 28-án, szombaton este.  Az…
márc. 27
14:21
B-terv #2: Avégből születtünk (Éva Magazin)
Lami Juli új rovatának második része a hajadonokat érő kihívásokról. Kiderül belőle, hogy min húzta fel magát reggel. Ma elkövettem azt a hibát, hogy belehallgattam az egyik kereskedelmi rádiócsatorna reggeli műsorába, ahol az ország ügyeletes tahója épp azt taglalta, hogy ha az ember igazán nyomot akar hagyni a Földön, akkor annak az az egyetlen módja, hogy gyereket vállal.    Lami Juli…
márc. 27
15:06
Tüneteket okozhat a nyírfa pollenszórása (Infostart)
Várhatóan emelkedni fog, helyenként elérheti a tüneteket okozó szintet is a nyírfa virágporának koncentrációja a levegőben hétvégén, illetve a jövő hét első felében - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken a Facebook-oldalán.
márc. 27
15:24
RÁDIÓ BÉZS – online rádió a Nőkért (Éva Magazin)
A Bézs elsősorban a Nőkért szól. Éppen ezért a férfiak is hallgatni fogják... Rádió Bézs néven új internet rádió indult 2015 februárjában. A Bézs elsősorban a Nőkért szól. Éppen ezért a férfiak is hallgatni fogják. A műsorok készítői a felnőtt, érett, érző és gondolkodó nőkhöz szólnak. Aki a Bézst hallgatja, igényes, szép zenére és higgadt, okos szóra számíthat. A zene szöveg aránya 60-40…
márc. 27
15:42
Mentik az év emlősét (Infostart)
Az idei év emlőse, az ürge megmentése érdekében több népszerűsítő, szemléletformáló, ismeretterjesztő rendezvényt szervez országszerte a Földművelésügyi Minisztérium a Vadonleső program keretében.
márc. 27
16:00
Praktikus tippek csomagoláshoz (Blikk)
Megmutatjuk, hogy nyerhetsz több helyet a bőröndödbe utazáskor.
márc. 27
17:30
15 dolog, amin (majdnem) mindennap kiborulok (Éva Magazin)
Tudom, teljesen feleslegesen húzom fel magam az alábbiakon, de mégsem bírom ki, na! Persze most, amíg összeírtam ezeket az apró-cseprő napi bosszúságokat, jókat mulattam rajtuk, és meg is fogadtam, hogy megőrzöm a jövőben ezt a pozitív hozzáállást. Gyanítom, elhatározásom addig tart majd, amíg el nem indulok haza a péntek délutáni csúcsforgalomban... Ez ugyanis mindig kihozza belőlem a…
márc. 27
17:32
Itt a Thomas Sabo Charm Club legújabb tavaszi/nyári kollekciója! (Éva Magazin)
Thomas Sabo Charm Club legújabb tavaszi/nyári kollekciója színes darabokkal rukkolt elő az új szezonra! Az új kollekció dizájnja játékos, kreatív, fiatalos megjelenést biztosít viselőjének. Az utazás, szerelem sok emlékezetes pillanatát most karkötőjén is viselheti. Hordjon minden nap más kombinációt, akár csak egy letisztult pasztell árnyalatú karkötőn.
márc. 27
18:33
10+1 dolog, amit NEM fogok megtenni a gyerekemmel, ha majd megszületik (Éva Magazin)
Bár még nem született meg a gyerekem (és néhány hónapig még nem is fog), vannak elképzeléseim arról, hogy mit nem szeretnék vele tenni. Ezek némelyikében biztos vagyok, másban pedig lehet, hogy meg fogok inogni. Majd figyelmeztessetek. 1. Nem úgy közlöm a terhességem hírét az ismerőseimmel, hogy a magzatomról készült ultrahangfelvételt posztolom a Facebookon. Számomra persze máris ő a…
márc. 27
19:36
Duplázhatnak a bringások a fogaskerekűn (Infostart)
A hétvégén forgalomba áll a módosított fogaskerekű szerelvény, mely az eddigi 8 helyett már 16 kerékpár kényelmes és biztonságos szállítását teszi lehetővé. Az első - már átalakított - kocsi március 28-án, szombaton kezdi meg 30 napos utasforgalmi tesztüzemét.

2015. március 28. szombat

márc. 28
7:33
Viharos szombat áll előttünk (Infostart)
Szombaton erős, időnként viharos lesz az északnyugati szél. Vasárnapra jelentősen veszít erejéből a szél, és már keleten is lesznek hosszabb napos időszakok.
márc. 28
12:21
Tudja, milyen a jó húsvéti sonka? (Infostart)
Sonka, főtt tojás, újhagyma és torma a húsvéti terített asztal hagyományos ételei. Az InfoRádió által megkérdezett szakértők segítenek a minőségi hozzávalók gazdaságos beszerzésében.
márc. 28
12:57
Fürge és tágas családi autó (Blikk)
A 308-as puttonyos verziójának felára a normál ötajtóshoz képest 230 000 forint, amelyért cserébe nemcsak egy szexi farú autót kapunk, hanem alapesetben 420 helyett 610 literes rakteret, amely az ülések előrehajtásával 1660-ra bővíthető.
márc. 28
17:51
A 10 legjobb síterep "élvezeti síelőknek" (Síelők)
Széles sípályák, napsütötte lejtők, kulináris élvezetek, sok pihenés és wellness ajánlatok - valahogy így képzeli el egy "élvezeti síelő" a tökéletes síutat. Ma már szerencsére nem feltétlen kell választani egy aktív, sportos üdülés és egy pihentető élményút között, a kettő simán megfér egymás mellett.

2015. március 29. vasárnap

márc. 29
9:09
Étrenddel csökkenthető az Alzheimer-kór kockázata (Infostart)
A megfelelő étrend szignifikánsan csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát - állítják egy tízéves kutatás alapján amerikai tudósok.
márc. 29
17:33
Havas és fagyos lesz a húsvéti időjárás! (Infostart)
A jövő héten sokszor kell esőre számítani, többször megerősödik a szél is. Április első napjaiban a hegyekben hózápor is lehet. A hőmérséklet is fokozatosan visszaesik, a húsvéti hétvégén hajnalban fagypont körül, néhol napközben is csak 5 Celsius-fok körül alakul az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
márc. 29
17:51
A drog hetekre áthangolhatja az agyat (Infostart)
Észlelési, emlékezeti, gondolkodási problémákat okozhat a füves cigaretta hatóanyaga a THC, de a tanulási képességet is rontja. Magyar kutatók most először fényképezték le a kannabisz-használat agyi hatásait. A vizsgálatok szerint egy rekreációs célú hatnapos THC-kezelés után az agy igyekszik a károsodást csökkenteni, de a teljes helyreállításhoz hat hétre van szüksége - mondta az InfoRádióban a…

2015. március 30. hétfő

márc. 30
0:03
A 10 legjobb síterep "élvezeti síelőknek" (Síelők)
Széles sípályák, napsütötte lejtők, kulináris élvezetek, sok pihenés és wellness ajánlatok - valahogy így képzeli el egy "élvezeti síelő" a tökéletes síutat. Ma már szerencsére nem feltétlen kell választani egy aktív, sportos üdülés és egy pihentető élményút között, a kettő simán megfér egymás mellett.
márc. 30
8:27
7 kedvenc játékom metrózás közben (Éva Magazin)
Például megpróbálom elképzelni, melyik utastársam szerelmes épp... Ezekhez a játékokhoz nincs szükség segédeszközre, és egyedül is remekül elüthetjük velük az időt a metrón. Ha rossz passzban vagyok, a tömegközlekedés fárasztó. De ha jó passzban vagyok, egy cseppet sem unatkozom, mert nézelődöm vagy játszom. Vagy bosszankodom.   1. Udvariassági hányados Egy blokkban, amit két, egymással…
márc. 30
11:36
UPDATE: magyarul is jön a színezőkönyv felnőtteknek! (Éva Magazin)
A skót grafikusnő kifestőkönyve több millió példányban kelt el világszerte, és most a legnagyobb könyvkiadók új, felnőtteknek szóló színezőkönyveket adnak ki. UPDATE: JÖN MAGYARUL IS! Másfél millió példányban kelt el világszerte Johanna Basford skót grafikusnő fekete-fehérben kiadott könyve, a The Secret Garden (A titkos kert). A könyv tele van rajzolva csodálatos grafikákkal, amelyeket kedvünkre…
márc. 30
12:39
Shiloh, Suri, Romeo - Sztárcsemeték a Kid's Choice gálán (Éva Magazin)
Angelina Jolie, Jennifer Hudson és Katie Holmes is gyerekkel érkezett a díjátadóra. A hétvégi Kid's Choice Awards díjátadó gálára számtalan A-listás híresség érkezett, de ami még ennél is izgalmasabb, hogy a gyerekeiket is magukkal vitték. Így tett Angelina Jolie, Jennifer Hudson és Katie Holmes is, a Beckham-gyerekek pedig már szülők nélkül érkeztek az eseményre. A három Beckham-fiú, Romeo,…
márc. 30
12:41
Mit érdemel az a bűnös, aki kitalálta a nyári időszámítást? (Éva Magazin)
Munkatársunk spontán szösszenete, melyet dühös félálmában alkotott. Az apokalipszisra ébredtem. Minden óra mást mutat. Madarak riadt rajai lepik el az eget,. Rémülten bégetnek a birkák az aklokban. A lovak kirúgják a karám oldalát. Lefagynak az életmódapplikációk, odaég a reggeli kakaó. Sándor, József, Benedek és a többiek – népi jóslások márciusra. Kattints! A mozdonyvezető bealszik. A metró…
márc. 30
13:03
Bizonyíték van rá: árt a gyereknek a sok házi (Blikk)
Nem a mennyiség, hanem a rendszeresség számít, ha a leckéről van szó, állítja egy kutatás.
márc. 30
13:42
Egynaposan saját Instagram oldal? (Éva Magazin)
A szupermodell nem viccel: szülés közben hozta létre kislánya saját Instagram oldalát. Hónapokig kísérhettük végig Coco Rocha várandósságát: a 26 éves topmodell #StyleTheBump hashtaggel rendszeresen posztolt pocakos fotókat az Instagram és a Facebook oldalán, az utolsó hónapokban ráadásul komoly vitákat kavart azzal, hogy edzőtermi fotókat is feltöltött a weboldalára. Coco kikérte magának, hogy…
márc. 30
16:51
Így variáld a rövid hajat: 5 verzió a "pixie" cut-ra (Éva Magazin)
Egy fazon, megannyi lehetőség – ezzel a frizurával nem lehet mellé nyúlni! A mostanában trendi frizurák közül az úgynevezett "pixie cut" az egyik legjobban variálható és legkönnyebben hordható. Nem csoda, hogy olyan sok sztár is viseli/viselte: nőies, egyben vagány, sok macera nincs vele és nagyon egyszerűen kezelhető. Íme kedvenc verzióink erre a fazonra! 1. Nőiesíts a finom vonalú frufruval!…
márc. 30
17:15
Honnan tudjuk, hogy megfázás vagy szénanátha? (Blikk)
Eldugult orr, égő szemek, gyakori tüsszögés – egyértelmű a helyzet, megfáztunk. Vagy mégsem? Lehet, hogy szénanáthánk van?
márc. 30
17:17
5 tipp ami könnyít a szorult helyzeten (Blikk)
Tudományos kutatások igazolják, hogy a túlsúly, a depresszió, a különféle allergiák és számos egyéb komoly betegség is összefügg beleink állapotával.
márc. 30
17:54
Répás-mazsolás kuszkusz (Éva Magazin)
Édeskés köret, amely magában is fogyasztható, diétázóknak is. 30 perc alatt kész! Hozzávalók (2 személyre): • 2 nagyobb répa • 1 marék mazsola • só • bors • fokhagyma • olívaolaj • 1 marék kuszkusz (apró szemű) • 1 csokor friss petrezselyem 1. A kuszkuszt egy kis lábosban sóval és kétszer annyi vízzel, mint a kuszkusz, forrázd le, majd fedd be. 10 perc alatt magától megdagad és…

2015. március 31. kedd

márc. 31
6:30
Jó hír az ingázóknak: péntektől újra megnyílik a Déli pályaudvar (Éva Magazin)
"Péntek lesz az a nap, amikor nagy változás áll be a mindennapjaimban. És nem azért, mert megfeszítik Jézust." Én nagyon várom a pénteket. Állítólag megnyitják a Déli felé az alagutat. Napi ingázóként nagyon várom, mert jelenleg Kelenföldről a munkahelyemre az Árpád-híd pesti oldalán keresztül vezet a legrövidebb út. A Déli pályaudvar melletti alagút 1927-ben. Fotó: Wikimedia Commons Szóval…
márc. 31
11:45
Madonna, Beyoncé, a Coldplay és Rihanna is részt vesz Jay-Z kezdeményezésében (Éva Magazin)
A popzene élvonalának tagjai közös zenei streamszolgáltatót alapítottak. Új korszak kezdődik – jelentette be Jay-Z. – Most végre a művészekről, az emberekről szól majd a zene, nem pedig a technológiáról – tette hozzá Madonna. A mellettük ülő A-listás előadók hangosan bólogattak. Beyoncé, Rihanna, a Daft Punk, Alicia Keys, Kanye West és a Coldplay mind ott álltak a pódiumon. Ők mind egy új…
márc. 31
11:47
Madonna, Beyoncé, a Coldplay és Rihanna is részt vesz Jay-Z kezdeményezésében (Éva Magazin)
A popzene élvonalának tagjai közös zenei streamszolgáltatót alapítottak. Új korszak kezdődik – jelentette be Jay-Z. – Most végre a művészekről, az emberekről szól majd a zene, nem pedig a technológiáról – tette hozzá Madonna. A mellettük ülő A-listás előadók hangosan bólogattak. Beyoncé, Rihanna, a Daft Punk, Alicia Keys, Kanye West és a Coldplay mind ott álltak a pódiumon. Ők mind egy új…
márc. 31
12:48
Gyömbéres-narancsos lazac (Éva Magazin)
Gyors ünnepi lazacos recept könnyen beszerezhető hozzávalókkal, akár hétköznapra is. Elkészítési idő: 25 perc Hozzávalók (2 személyre): • 40 deka lazac bőr nélkül • 1,5 deci narancslé (frissen facsart) • 3 evőkanál nádcukor • fél deci szójaszósz • fél teáskanál gyömbérpor • 1 teáskanál agar agar (bioboltokban keresd) • 2 evőkanál szezámmag • 4 szelet narancs • vaj 1. A…
márc. 31
12:50
Sztárok, akik nagyon fiatalon váltak szülőkké (Éva Magazin)
Gondoltad volna, hogy ezek a hírességek ilyen fiatalon szembesültek a szülői lét nagy kihívásaival? Lesz egy-két meglepő név a listán, az biztos! Azon kívül, hogy sikeresek és híresek, az alábbi sztárokban az is közös, hogy rendkívül fiatalon tapasztalhatták meg a szülői lét örömeit. Tudtad, hogy ezeknek a művészeknek mind-mind 25 éves koruk előtt született gyerekük? Biztos lesz olyan köztük,…
márc. 31
14:54
Éva Húsvét iPaden is! (Éva Magazin)
Jön Éva Húsvéti mellékletünk várva várt iPad-alkalmazása! 2015-ben is ingyen töltheted le iPadedre az Éva Húsvét erre a célra készült alkalmazását, amely felülmúlhatatlan segítséget nyújt a húsvéti készülődésben! iPad-felhasználóink már megszokhatták, hogy különszámainkhoz, mellékleteinkhez multimédiás, színes-szagos felhasználói élményt nyújtó alkalmazással is jelentkezünk. Esőprogram-…
márc. 31
15:39
Tippek tojásmentes diétához (Blikk)
Nem kell lemondaniuk a tésztafélékről, édességekről a tojásallergiásoknak sem, hiszen számos módon pótolhatjuk ételeinkben ezt az alapanyagot
márc. 31
15:57
10 dolog, amiért soha nem kellene bocsánatot kérned (Éva Magazin)
Vagy magyarázkodnod. Ez van és kész! Elnézést, de nem kérünk bocsánatot. Mindannyian emberek vagyunk. Hibázunk. Fontosak vagyunk magunknak. Fontosak nekünk a gyerekeink. Fontos nekünk a munkánk. Ez mind olyasmi, amiért egyszerűen – bocs, de – tilos bocsánatot kérnünk! :) Konkrétan a következő dolgok nem lehetnek szabadkozás tárgyai: 1.  A korod. Mert az tényleg csak egy szám. Pró és kontra is!…
márc. 31
18:03
Ezerféleképp használhatod fel a pöttyös dekor matricalapot! (Éva Magazin)
A matricalap az áprilisi Éva magazinhoz jár ajándékba. Képgaléria olvasóink műveiből! Olvasóink tüneményes DIY fotókkal árasztanak el bennünket, amelyeken az áprilisi Éva magazinhoz járó pöttyös dekor matricalap is szerepel, olyannyira, hogy muszáj volt összedobnunk egy húsvéti hangulatú galériát a legjobbakból! Kattintsatok az alábbi képre, ...és ne felejtsétek el megnézni a pöttyös matricás…
márc. 31
18:21
Nagy aranyérmet nyert a Vida Pincészet kékfrankosa az Egyesült Államokban (Infostart)
A verseny történetében először díjaztak magyar bort a legrangosabb elismeréssel a Finger Lakes International Wine Competition nemzetközi borversenyen, ahol a szekszárdi Vida Családi Borbirtok 2011-es Hidaspetre Kékfrankosa nyert nagy aranyérmet (Double Gold).
márc. 31
18:57
Ezt a nyolc dolgot ne tegyük szex előtt! (Blikk)
Vannak olyan élelmiszerek, amelyek bizonyítottan emelik a kéjérzetet – de vannak ellenpéldák is: eláruljuk, melyik 8 étel és ital fogyasztása kerülendő, ha hancúrozni szeretnénk a párunkkal!
márc. 31
20:27
Magyarosított Jamie Magazin indult (Infostart)
Magyarul is útjára indult a Jamie Oliver nevével fémjelzett gasztronómiai havilap, a Jamie Magazin. A Libri Kiadó gondozásában várhatóan évi tíz lapszámmal jelentkező kiadványról Hajós Szandra, a magyarországi főszerkesztő beszélt az InfoRádióban.
márc. 31
22:15
Éva Konyha videó #1: Húsvéti kalács (Éva Magazin)
Az Éva receptvideója Kósa Ákossal, aki a nagymamája húsvéti fonott kalácsát készíti el. Próbáld ki te is!   Különleges, egyedi receptek, menüsorok, praktikus instrukciók az Éva magazin első receptvideókat tartalmazó youtube-csatornájában! A műsorvezető Kósa Ákos, aki a Ramával együttműködésben mutatja be kedvenc receptjeit, az Electrolux konyhájában. Nézzétek meg a videót! Készítette az Éva…
márc. 31
22:17
Éva Konyha videó #1: Húsvéti kalács (Éva Magazin)
Az Éva receptvideója Kósa Ákossal, aki a nagymamája húsvéti fonott kalácsát készíti el. Próbáld ki te is!   Különleges, egyedi receptek, menüsorok, praktikus instrukciók az Éva magazin első receptvideókat tartalmazó youtube-csatornájában! A műsorvezető Kósa Ákos, aki a Ramával együttműködésben mutatja be kedvenc receptjeit, az Electrolux konyhájában. Nézzétek meg a videót! Készítette az Éva…

Keresés