Napjaink életvezetési tudatosságát komolyan áthatja a gyermektervezés kérdésköre, amely során beszélhetünk pszichológiai, egzisztenciális és biológiai szempontokról - ezek figyelembe vétele nélkülözhetetlen a tervezés első fázisában. A meghatározó külső körülményeken túl a legfontosabb aspektus azonban az, hogy a női szervezet mikor áll legjobban készen a várandósságra.
A feszültséggel teli mindennapok könnyen és igen hamar okozhatnak kellemetlen mellékhatásokat. A kimerültség, türelmetlenség, a rossz hangulat és az alvásproblémák mellett számos egyéb negatív testi és lelki velejárója lehet a rohanó életmódnak. Tudta, hogy a gyakori puffadásos tüneteket is sok esetben a stressz válthatja ki?
Egyedülálló hazai kezdeményezés keretében orvostanhallgatók készítettek gyermekek számára mesekönyvet, mely a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar gondozásában jelent meg.
Rengeteget hallunk róla, de mégsem tudjuk, hogy pontosan mit is takar az a rövid szó, hogy STROKE (vagy szélütés). Sajnos napjainkban egyre több embert érint ez az agyi érkatasztrófa, aminek ha nem ismerjük fel időben a jeleit, könnyen halálos kimenetelű is lehet. A rizikófaktorok kizárásával azonban akár 80 százalékkal csökkenthető lenne a stroke kialakulásának a kockázata. Május a Stroke…
Ha valaki megvágja a csuklóját mellettünk, őt már nagy eséllyel meg tudjuk menteni. Úgy tűnik, hogy azt is eleget hallottuk, hogy mennyi folyadékot kell fogyasztanunk naponta. Vannak azonban kérdések, amelyeket még mindig nem tettek fel nekünk elégszer, hiszen a válaszokat közel sem tudjuk teljesen. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány 2016-ban immár negyedik éve mérte fel az elsősegély tudást…
2010. évtől a Családorvosok Világszervezete világnappá nyilvánította május 19-ét, amely napon a figyelem a családorvosokra irányul. Ki a XXI. századi családorvos ideál?
A Kézenfogva Alapítvány 10 partnerével elindította országosan az Információs Pontok Hálózatát, ahol fogyatékos embert gondozó családok számára naprakész információkat szolgáltatnak egy online adatbázis, az ún. Infóbázis segítségével.
Magyarországon közel 45 ezer ember él együtt az IBD (Inflammatory Bowel Disease, magyarul gyulladásos bélbetegségek) nevű gyógyíthatatlan kórral, amely a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa összefoglaló neve. Ezek a betegségek olyan általános tünetekkel járnak, melyek alapján eleinte nehezen elkülöníthetőek egyéb tápcsatornai panaszoktól.
Azoknál a csecsemőknél, akik életük első 6 hónapjában visszatérő vírusos légúti fertőzésben szenvedtek, magasabb az 1-es típusú diabétesz kialakulásának kockázata a 8. életévre - állítja egy új, a JAMA című szaklapban megjelent tanulmány.
2000. óta globális szinten drámai módon megnőtt a várható élettartam, az országok között és az országokon belül fennálló súlyos egyenlőtlenségek azonban fennmaradtak, mint arról a WHO idei, a fenntartható fejlesztési célok kapcsán folytatott egészségügyet monitorozó statisztikai jelentése beszámol (World Health Statistics: Monitoring Health for the SDGs).
Június 1-jétől jelenteni kell az esetleges magyarországi zikavírusos eseteket - tájékoztatta az országos tisztifőorvos körlevélben a magyar egészségügyi intézményeket.
Az agresszív vírus felel a hasmenéses kórházi járványok közel 30 százalékáért. 2345 jelentett eset, több száz új fertőzés hetente, a kórházi kezelést igénylő betegek közel kétharmada csecsemő és kisgyermek - ez a rotavírus-fertőzések hazai mérlege 2016 első négy hónapjában. Az akár súlyos szövődményekkel, elsősorban kiszáradással járó fertőzés a legkisebbekre különösen veszélyes: a rotavírus-…
Május 20-a a Klinikai Kutatások Világnapja: ezek azok a vizsgálatok, amelyek nélkül nem léteznének biztonságos, hatékony gyógyszerek. Ahhoz ugyanis, hogy a különböző készítmények bekerülhessenek a patikákba, át kell esniük egy olyan 10-15 éves klinikai kutatási perióduson, amelyen eldől, hogy hatásosak-e.
A gyermekszegénység visszaszorítására, megelőzésére és a szegény családban élő gyermekek, a tartós rászorultságban élők számának csökkentésére fókuszál az integrált térségi gyermekprogramokat támogató, 15 milliárd forint összértékű kiemelt pályázat.
Amikor a média, a fitneszvilág s a mindennapok reklámjai szinte egyfolytában a fogyást, a testsúlycsökkentést szajkózzák, talán kevesen gondolnak bele abba, hogy léteznek köztünk olyanok, akik számára éppen alacsony testsúlyuk okozza a legnagyobb problémát. Ők azok, akik sokszor bármit megadnának egy-egy felszedett kilóért cserébe, akik számos túlsúlyos társukhoz hasonlóan szégyellik testüket,…
Egészséges életmóddal megelőzhető lenne a rákbetegségek 20-40 százaléka és a daganatos betegségek miatti elhalálozások fele - mutatta ki egy nagyszabású amerikai tanulmány.
A várandósság kilenc hónapja alatt a kismamáknak számos kötelező vizsgálaton kell átesniük, emellett egy sor ajánlott szűrés is rendelkezésükre áll, hogy biztos információt kapjanak a saját és magzatuk egészségéről. A várandósok gyakran az interneten próbálnak informálódni a különféle vizsgálati módszerekről, ám a világhálón sajnos téves információk garmadája kering. Dr. Elekes Tibor klinikai…
A krónikus betegek fele nem a terápiás ajánlások szerint használja a gyógyszereit - mondta Hankó Balázs, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központ főgyógyszerésze az M1 aktuális csatornán.
A bőr az emberi test legelső védelmi vonala, épsége, integritása igen fontos a különféle környezeti ártalmak, kórokozók elleni védekezésben. Az egészséges bőr kellően hidratált, ép, jó turgorú (vízzel kellően telített). Sokan szenvednek ugyanakkor a hámló, irritált, sebesülésre hajlamos bőrüktől. Mi lehet ennek a hátterében? Mit tehetünk ezek megelőzéséért, kezeléséért?
Először vizsgálták meg átfogóan, hogy pontosan melyek azok a flavonoid-vegyületek, amelyek a leginkább segítenek a fogyásban: az eredmények alapján ezek közé tartoznak a flavonolok, az antocianinok és a flavonoid polimerek. Vajon milyen gyümölcsök és zöldségek bővelkednek ezekben az összetevőkben?
Másfélszeresére nőtt tíz év alatt a melanomás (a bőrrák legveszélyesebb fajtája) betegek száma Magyarországon - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.
Az Európai Unión belül Magyarországon a legmagasabb a vastag- és végbéldaganatok okozta halálozás. A vastag- és végbélrák évente mintegy 10.000 új megbetegedéssel és több mint 5.000 ember halálával jár hazánkban. A vastagbéldaganatok okozta halálesetek magas száma miatt az egészségügyi szaktárca elvárásainak megfelelően az Országos Tisztifőorvosi Hivatal elkezdte a szervezett vastagbélszűrési…
Július 20. után hiába is keresnénk a diabetikus jelöléseket a termékeken. Fontos változás, amiről már a WEBBeteg.hu is beszámolt: EU-rendelet szabályozza, hogy nem használható a diabetikus, cukorbetegek is fogyaszthatják és a narancssárga kör jelölés az élelmiszereken, ugyanis a cukorbetegek számára készített termékek ilyen megkülönböztetése megtévesztő lehet.
Az utóbbi napokban az ózonterhelés több városban meghaladta az egészségügyi határértéket, ma tizenegy város kapott kifogásolt minősítést - olvasható az Országos Környezetegészségügyi Intézet közösségi oldalán.
Megváltoztak a rehabilitációs ellátás melletti munkavégzés szabályai. Jó hír, hogy akár teljes munkaidőben is vállalhatnak munkát, de figyelniük kell a keresetkorlátra, nem mindegy ugyanis, hogy az egymást követő három hónapban mekkora jövedelemre tettek szert.
Az ombudsman szerint alapjogi szempontból aggályos, hogy az óvodák elutasítják az olyan gyermekek felvételét, akik nem kapták meg a kötelező védőoltásokat.
Néhány életviteli szabály betartásával és egyszerű gyakorlattal Ön is igen sokat tehet a sclerosis multiplex tüneteinek enyhítése, a betegség kézben tartása érdekében.
Erősítse a hátát, és előzze meg a hátfájást! Az állandó számítógép előtt való ülés sokaknál a hát egészséges működésének rovására megy, és fájdalom kialakulásához vezet. Fontos, de nem elegendő csupán az egyenes tartásra odafigyelni, a hátat célzottan erősíteni is kell, és ezáltal a helyes testtartás és annak helyreállítása, javítása is elérhető.
Magyarországon jelenleg 10 százalékos mértékű a diabétesz előfordulási gyakorisága a népesség körében. Ez egy fogorvosnak azt jelenti, hogy minden tizedik páciens valószínűsíthetően cukorbeteg vagy a cukorbetegség előszobájának tekinthető prediabétesz állapotában van. A megemelkedett vércukorszint hosszú távon jól ismert szövődmények kialakulását segíti elő, és nincs ez máshogyan a szájüregben…
A halálesetek egyharmada az orvostudomány jelenlegi állása szerint elkerülhető lenne az EU-ban. Magyarországon több mint 24 ezer ember azért halt meg, mert nem kapott időben és megfelelő ellátást, ez a halálozások 41,5 százaléka - derül ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből.
Pár napja diszkóban voltam, ahol eléggé nagy hangerővel bombázták a fiatalokat. Én kb. 1 órát bírtam ki, és muszáj volt elhagynom a helyiséget. Mikor kint voltam, azt tapasztaltam, hogy zúg, sípol a fülem. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
A kötőhártya-gyulladás leginkább baktériumok vagy vírusok által okozott fertőzés, ám kialakulásának hátterében egyre gyakrabban allergiás reakció áll, de a szembe került por és vegyszer is képes kiváltani a panaszokat.
Engedd szabadjára a kreativitásodat az Élelmezési Világnap idei témája kapcsán és pályázz az ENSZ FAO most meghirdetett nemzetközi rajz- és videópályázatára!
Az orvosi szén (aktivált szén, carbo activatus) egyike a legrégebben alkalmazott gyógyszereknek. A faszenet az 1800-as években gyulladt bőrfelületek borogatására használták, az 1900-as évek elején pedig az emésztési zavarokat faszénpor itatásával kezelték.
A pszichiátriai szakma még mindig létszám- és forráshiánnyal küzd, miközben a tudományos előrejelzések szerint a 21. század a pszichiátriai betegségek évszázada lesz - közölték szakemberek a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) XX. vándorgyűlését megelőző sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
Hazánkban első alkalommal rendezik meg a világ tudósainak találkozóját az Európai Integratív Medicina Szövetség (ECIM) Konferenciájának keretében szeptember 9. és 11. között. Négy földrész több száz kutatói és gyakorlati szakemberei találkoznak Budapesten. Eljön Dr. Peter Fisher, az angol királyi kórház igazgatója is.
A táplálkozási napló rendszeres vezetése rengeteg fontos dologra rávilágít, ami segíthet abban, hogy végre leadjuk a plusz kilókat és egészségesebben éljünk! Dr. Gajdács Ágnes obezitológus szakorvos szerint azonban az is fontos, hogy megkülönböztessük a kis étkezéseket a nassolástól! De hogyan is tehetjük ezt meg?
Az utóbbi időben több olyan internetes írás látott napvilágot, amelyek a tanulás, a koncentráció fokozására használt, a lakosság által leginkább okosdrog néven ismert modafinil hatóanyagú gyógyszerekkel foglalkoztak, esetenként azokat népszerűsítették. A cikkek hatására megnőtt e készítmények illegális forgalma, a NAV az elmúlt hetekben több száz modafinil hatóanyagú gyógyszercsomagot foglalt le a…
A gyereknap a legtöbb kicsi számára felhőtlen játékkal, szabadban futkározással, élményekkel telik. De mi van akkor, ha gyermekünk pont most betegszik le, és szobafogságra kényszerül? Adunk néhány tippet, hogyan tehetjük ezt a nehéz időszakot kicsit örömtelibbé!
A terhesség alatti napi 30 gramm csokoládé elfogyasztása kedvező hatást gyakorolhat a magzat növekedésére és fejlődésére, a kanadai Laval Egyetem kutatási eredményei szerint.