A hosszú hajat sokkal könnyebb variálni, mint a rövidet, ez tény. Továbbá az is igaz, hogy néhány egyszerű frizurát még a legkevesebb kézügyességgel...
Tudta, hogy a legtöbb baleset az otthonunkban ér minket? Számtalan veszély leselkedhet ránk a saját lakásunkban, amiket a legtöbbször egy kis odafigyeléssel megelőzhetünk. Azonban szinte elkerülhetetlen, hogy néha-néha ne égessük meg magunkat a tűzhelynél, vagy ne vágjuk el az ujjunkat barkácsolás közben. Mit tehetünk, ha megtörtént a baj?
A sok tekintetben zseniálisat alkotó emberek életét viszonylag gyakran kísérik különféle mentális betegségek, amelyek miatt életük egyes szakaszaiban vagy akár egész életükben is súlyosan depressziósak lehetnek. A depresszió ugyan gyakran hozzásegíti őket olyan művek megalkotásához, amelyre a búskomor lelkiállapotok átélése nélkül nem lettek volna
Az adventi időszakban a legfontosabb az elcsendesedés, az önvizsgálat és az, hogy az ingerültség, feszültség helyett szeretettel, derűvel forduljunk embertársaink, családunk felé – mondta el a karácsonyváró időszak kezdetén az InfoRádióban Karsay Eszter református lelkésznő.
Az elhízás-járvány nemcsak a felnőtteket érinti, hanem nagy számban a gyerekeket és kamaszokat is. A World Obesity Federation adatai szerint napjainkban világszerte több mint 223 millió iskolás elhízott vagy túlsúlyos, és ez a szám 2025-re várhatóan 268 millióra emelkedik, hacsak nem cselekszünk azonnal.
Hol alakulhat ki trombózis? Miért fontos ennek a betegségnek a kezelése? Olvasóinktól érkeztek a kérdések. A válaszokat prof. dr. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája adja meg.
Aki egy kicsit is nyitott a jó értelemben vett spiritualitásra, az egyből látja, hogy Váradi Andi lámpáiból árad a nyugalom, a szeretet és egy nagyon pozitív energia
A szülők által rettegett kólika ellen számos hatásos megoldás létezik. A gyógyszertárakban kapható készítmények alkalmazása, és a puffasztó táplálékok kerülése mellett sokat segíthet a panaszok enyhítésében a helyesen végzett babamasszázs is.
Mi is az önbecsülés és az önbizalom? Ha definiálni kéne, talán azt mondanám, hogy a saját magunkba és a kompetenciáinkba vetett hit, ami -egészséges...
Ha kicsit is jártas vagy az ezotériában, akkor tudod, hogy a horoszkópodon felül még számtalan tényező befolyásolja a személyiségedet. A bolygóállások...
A Kassa környékén fekvő síközpontok talán kevésbé ismertek, ezen próbálunk változtatni. A síelőkön kívül más téli sportok kedvelői is megtalálják a számításukat – lehet korcsolyázni, szánkózni, sítúrázni vagy aki tapasztalt mászóként az adrenalindús élményeket kedveli – akár jeget is mászhat a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park befagyott vízesésein.