2020. december 10. csütörtök

dec. 10
15:06
30 millió forinttal támogatja a kézműveseket az AdventBazilika programja (Hamu és Gyémánt)
A „Remény adventje" program keretében összesen 30 millió forintért vásárol kézműves terméket az AdventBazilika. A kezdeményezések célja, hogy megsegítse a koronavírus-járvány miatt bajba jutott kézműves kiállítókat, egyben ráirányítsa a figyelmet az általuk képviselt tájegységek turisztikai értékeire. Komplex program indulását jelenti be az Ad
dec. 10
15:12
Koronavírus: péntektől kézbesítik a nyugdíjasoknak a vakcinaregisztrációs lapot (Femcafe)
Péntektől kézbesíti a posta mintegy kétmillió nyugdíjasnak a vakcinaregisztrációs lapokat - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (Nnk) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online csütörtöki sajtótájékoztatóján.
dec. 10
15:18
Operatív törzs: Péntektől kézbesítik a nyugdíjasoknak az oltáshoz szükséges regisztrációs lapot (SzMo)
Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján többek között az is elhangzott, hogy az elmúlt 15 napban a legtöbb új koronavírusos esetet Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Kecskeméten és a főváros XI. kerületében regisztrálták.
dec. 10
15:30
Soha ne kapcsold be azonnal a fűtést és a klímát a kocsiban - Ez lehet az ára (Femcafe)
Súlyos következményei lehetnek.
dec. 10
15:36
Neked se működik rendesen a Messenger? (Hamu és Gyémánt)
A hiba egyáltalán nem a te készülékedben van, világszintű problémáról van szó. Nem tudsz üzenetet küldeni Facebook Messengeren, nem is érkeznek üzenetek egyáltalán, esetleg belépni se tudsz? Ne ess kétségbe, nem ment tönkre semmid és nem is rontottál el semmit, a hiba a Messengernél van, ami világszerte lehalt. Nem működik rendesen se telef
dec. 10
15:54
A férfiak szerint akkor szép egy nő körme, ha így néz ki (Femcafe)
Ki gondolta volna, hogy férfi szemmel ez a legdekoratívabb manikűr, amit viselhetünk...
dec. 10
16:06
A gyomorrák tünetei és rizikófaktorai (WebBeteg)
Azokban a családokban, ahol előfordult már gyomorrák, a panaszok fokozott figyelése, rendszeres orvosi ellenőrzés javasolható, egyébként a megfelelő életmód segíthet megelőzni a betegség kialakulását. Tekintse meg, hogy milyen tünetekre érdemes odafigyelni, illetve melyek azok a rizikófaktorok, amik veszélyt jelenthetnek.
dec. 10
16:36
Kihullott a nő haja, mert állandóan ilyen kontyot hordott (Femcafe)
A hajad bánhatja a trendi frizurát.
dec. 10
16:36
Élőben követhetjük a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét (Hamu és Gyémánt)
Gyönyörű zenéjükkel minden évben elkápráztatják közönségüket a Bécsi Filharmonikusok. Az újévi koncert idén sem maradhat el, a korlátozások következtében ezúttal online tekinthetjük meg a zenekar előadását. Nem csak hogy nézhetjük majd a koncertet, de legyünk bárhol a világon, élő tapsot is küldhetünk majd a Zeneegylet Aranytermébe, ahol Ri
dec. 10
17:06
Bazinga! – Itt a WMN nagy Agymenők-kvíze (WMN)
Az Agymenőknél már elkezdődött az ünnepi szezon, ugyanis a szereplők közül hárman is december elején ünneplik kerek születésnapjukat. Eljött az idő hát, hogy teszteljétek, mennyire ismeritek a sorozatot! Két kvízt is hoztunk nektek: egyet a sorozat kedvelőinek és egyet a fanatikus rajongóknak. Kattints, és tudd meg, mennyire vagy képben az Agymenők
dec. 10
17:06
Az ember által előállított tárgyak már nehezebbek, mint a teljes élővilág (Hamu és Gyémánt)
Rohamtempóban állítunk elő mindent, míg közben a bolygó élővilága rohamosan csökken. Egy most közzétett kutatás szerint az ember által előállított tárgyak tömege az év végére több lesz, mint a világon élő élőlénye össztömege (úgynevezett biomassza). A BBC cikkéből kiderül, hogy az 1900-as évektől előállított összes anyagot számolták bele a mérésbe
dec. 10
17:12
„Inkább vágják ketté láncfűrésszel egy filmben, mint hogy betétet kérjen a barátnőjétől” – elkészült a nagy női tabutérkép (SzMo)
Két nőből egy még mindig zavarban van, ha őszintén kell beszélnie intim zónájáról, és ugyanennyien vannak azok, akik a menstruációjukkal kapcsolatos témákat nem osztják meg soha senkivel.
dec. 10
17:18
Idegrohamot kap Katalin hercegné, ha ezt a színt kell viselnie (Femcafe)
Még az angol királynő kedvéért se bújna bele.
dec. 10
17:48
Így készül az ország a műanyagmentes életre (SzMo)
2021. júliusától Magyarországon is megkezdődik az egyszer-használatos műanyagok kivezetése a piacról, de a szakemberek szerint ahhoz idő kell, hogy teljesen eltűnjenek a pet-palacok és az alumínium dobozok.
dec. 10
18:06
A boldogság receptje ott van a polcodon – Könyvek, amik megmentették az életemet (WMN)
„Azt hiszem, a jó élethez csak annyi kell, hogy jó könyveket válasszunk” – írja szerzőnk, aki azt is elmeséli, milyen kötetek, adták neki vissza az életet.
dec. 10
18:36
Neked mi az életszámod? Születési dátumod elárulja, hol éltél előző életedben (Femcafe)
Vajon most jó helyen vagy?
dec. 10
18:42
Homlokra ragasztható lázmérő-tapaszt vezetnek be a britek (SzMo)
A kereszt pirosra vált, ha az illető testhője 37,5 fok fölé emelkedik.
dec. 10
18:48
Ismerd meg a nőket, akiket a Nasa kiválasztott a következő Hold-küldetésre (Femcafe)
Az amerikai űrkutatási hivatal (Nasa) bejelentette a 2024-ben induló Artemis holdmissziójába beválogatott űrhajósok első csoportját: a 18 asztronauta fele nő, róluk lesz szó bővebben a következőkben.
dec. 10
18:54
Ausztriában a járvány legnehezebb heteivel számolnak (SzMo)
Újra felszólították a lakosságot a tömeges tesztelésen való minél nagyobb részvételre. „Fél órát mindenki tud áldozni az életéből erre” - mondta az egészségügyi miniszter.
dec. 10
19:06
Ég a szeme? Gondolja át, hogy milyen készítményt használ! (WebBeteg)
Ég, viszket, úgy érzi, mintha homok lenne a szemében? Ezek a szemszárazság klasszikus tünetei. Mielőtt azonban műkönnyhöz nyúlna, feltétlenül konzultáljon szemész szakorvossal, hiszen ahogy Dr. Jánosházi Eszter szemész szakorvos fogalmaz, akár ártani is tudunk egy-egy rosszul megválasztott készítménnyel. Ugyanis szemszárazság nemcsak egyféle van, é
dec. 10
19:06
Marossy Kriszta: Becsontosodott a szívem, megfagyott a lelkem, az agyam pedig letiltott – WMN-naplók (WMN)
Napló arról, hogy az igazi hiányra néha csak utólag ébred rá az ember. Na meg arról, hogy miként csapja be magát a szív időnként.
dec. 10
19:12
Büfékocsival viszik házhoz az ételt a légikísérők Londonban (SzMo)
Elsősorban jótékonysági célt szolgál, másodsorban nem akarják, hogy légiutas-kísérőik kiessenek a gyakorlatból, harmadrészt meg azért, mert poén.
dec. 10
19:24
Szenzációsan dögös szőke hajjal Ördög Nóra (Femcafe)
Nóri kétségkívül az egyik leggyönyörűbb magyar sztár, akit mindig barna hajjal ismertünk - pedig a világosabb árnyalat is fantasztikusan áll a műsorvezetőnek, ezt a következő fotó is bizonyíthatja.
dec. 10
19:26
Gyűlölik a pasik, ha ebben megy a nő az első randira (Femcafe)
Pedig a nők igen szexinek hiszik - nos, nem az.
dec. 10
19:36
Hogy markolod a kormányt? Ezt árulja el rólad (Femcafe)
Szakemberek és testbeszéd-szakértők szerint elég beszédes ez a szokás is, ami a személyiséget illeti.
dec. 10
19:36
Létszámkorlátozást vezethetnek be a boltokban karácsony előtt (SzMo)
Megoldás lehetne a bevásárlókosarak és bevásárlókocsik számának csökkentése.
dec. 10
20:12
A dolog, ami miatt sokan közönségesnek gondolhatnak (Femcafe)
Kedvenc kiegészítőink többet elárulnak rólunk, mint gondolnánk, ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő helyen és időben a megfelelő ékszert viseljük.
dec. 10
20:12
Megrázó képek: először jutott be fotós egy intenzív osztályra a járvány második hullámában (SzMo)
Szívszorítóak a Szent László Kórházban készült felvételek.
dec. 10
20:24
Egy gyulai szálloda lett az Alföld legjobb hotele (Femcafe)
Véget ért a Best of Az Év Hotele című műsor harmadik régiós versenye. A 2010-es évek legjobb alföldi szállodája egy gyulai hotel lett.
dec. 10
20:26
Már első nap több mint 100 ezer magyar regisztrált vakcinára (Femcafe)
A kormány külön oldalt hozott létre a jelentkezéshez.
dec. 10
20:36
A járvány kezdete óta legalább 10 ezer műtét és rengeteg onkológiai szűrés maradhatott el (SzMo)
A túlterhelt kórházak, az átvezényelt orvosok és a nem életmentő operációk elhalasztása miatt rengeteg beteg maradt ellátatlanul, közülük sokan az életüket féltik.
dec. 10
20:42
Szívszorító, hogy érkezett a mélyszegénységben élő lány a bálba (Femcafe)
Sose gondolta volna, hogy innen jön majd segítség.
dec. 10
21:06
Hogyan kezelhető a csontáttét? (WebBeteg)
A rosszindulatú daganatos betegségek előrehaladott formájában igen gyakran diagnosztizálható csontáttét. Leggyakrabban a tüdő-, emlő-, dülmirigy-, vese-, pajzsmirigyrákos betegeknél alakul ki csontáttét, illetve vérképzőszervi elváltozások közül a myeloma multiplex esetén.
dec. 10
21:48
Aki napi 5 óránál többet tölt a közösségi médiában, nagyobb eséllyel lesz depressziós egy új tanulmány szerint (SzMo)
A folyamatos görgetés nem tesz jót mentális egészségünknek.
dec. 10
21:51
Ferenc pápa korábban misézik szenteste (Infostart)
A katolikus egyházfő december 24-én este fél nyolctól mutat be misét, vagyis a megszokottnál két órával korábban, a járványhelyzetben este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt – közölte a Vatikán.
dec. 10
22:12
Az ideghártya-leválás kezelése (WebBeteg)
A cél a legkisebb időveszteséggel visszafektetni az ideghártyát a helyére, mivel a tápanyagellátás hiányát az ideghártya csak rövid ideig tudja károsodás nélkül elviselni. A kiváltó okot meg kell szüntetni, különben az újbóli leválás csak idő kérdése.
dec. 10
22:24
Egymás mellé raktuk a sztárok sminkes és anélküli fotóit, durva a különbség (Femcafe)
Azért a repertoárban olyan hírességek szerepelnek, akik természetesen, vakolat nélkül is dekoratívak, de azt nem lehet elvenni a sztoriból, hogy tényleg nagyon másképp festenek "összerakva".

2020. december 11. péntek

dec. 11
0:00
Vállalkozó vagy alkalmazott legyek? Segítünk a döntésben! (Metropol)
Vannak munkahelyek, ahol választhatunk, hogy alkalmazottként vagy vállalkozóként helyezkedünk el. Összegyűjtöttük ezek előnyeit és hátrányait is
dec. 11
0:00
Indul az MFB Krízis Hitel Plusz Program (Hamu és Gyémánt)
Növelik az igényelhető hitelösszeget, hosszabbítják az ingatlanra választható futamidőt. Kibővíti az MFB Krízis Hitel programot a Magyar Fejlesztési Bank – az állami pénzintézet hitelközvetítő partnerei az eddiginél is szélesebb körben fogadhatnak be kölcsönkérelmeket. Az MFB Krízis Hitel Pluszban emelkedik a felvehető összeg maximuma, ingatlanfin
dec. 11
0:04
Élen jár az otthoni munkavégzés lehetőségeiben Budapest (Metropol)
És ahol van rá mód, ott a munkavállalók általában mindenhol élnek is vele.
dec. 11
0:04
Öt tárggyal a szépség nyomában (Hamu és Gyémánt)
A szépség a legkülönbözőbb formáiban mutatkozik meg emberekben, helyzetekben, időszakokban – és persze a tárgyakban is. Olyan tippeket gyűjtöttünk most össze, amelyek nőket és férfiakat egyaránt lenyűgöznek, és új szemszögből közelítik meg a szépséggel kapcsolatos elképzeléseket. Minihűtő az arckrémeidnek UrbanoutfittersAki egy kicsit is jár
dec. 11
0:08
A főzés vagy az ételrendelés a jobb megoldás? (Metropol)
Sokat változtak az étkezési szokásaink azóta, hogy az éttermek bezártak.
dec. 11
0:08
Steve Jobs lánya lett a Glossier reklámarca (Hamu és Gyémánt)
A sminkárka új ünnepi kampányával debütál modellként az Apple-alapító legfiatalabb lánya. Tudtad, hogy Steve Jobsnak van egy lánya? Sőt ráadásul három is egy fia mellett, a legfiatalabból ráadásul modell lett. Ezt persze nekünk is onnan kellett megtudnunk, hogy a Glossier sminkmárka őt választotta új, ünnepi kampányának reklámarcává.
dec. 11
0:12
Divatshow: Ilyen trendi kórházi védőruhákat még biztos nem láttál! Te melyiket vennéd fel? (Metropol)
A maszk trend már régóta elkezdődött, de most a divat elért a kórházban dolgozókhoz is.
dec. 11
0:12
Bemutatták az első képsorokat Godzilla és Kong csatájából (Hamu és Gyémánt)
Ha előzetest nem is, de egy rövid részletet vége kaptunk a készítőktől. A Godzilla vs. Kong bemutatója sem úszta meg, hogy a járványhelyzet következtében elcsúsztassák. Ez a dátum végül 2021. május 21-re módosult, ráadásul nem rég derült ki, hogy egyúttal az HBO Maxon is debütál majd a két óriás első közös hollywoodi összecsapása. Bár a Wa
dec. 11
0:16
Ezeknek a feltételeknek kell megfelelned, ha szociális ösztöndíjat szeretnél (Metropol)
Sok feltételnek kell megfelelniük a diákoknak, hogy szociális ösztöndíjat kapjanak, de érdemes utána nézni, ha nem tudják fedezni a költségeiket
dec. 11
0:16
Ráják segíthetnek minket az óceánfenék feltérképezésében (Hamu és Gyémánt)
A RIKEN Központ kutatói Japánban nemrég kifejlesztettek egy olyan megfigyelő eszközt, amely rájákra rögzíthető. Ezzel a technológiával természetes módon feltérképezhető az óceánfenék. Az óceán legalján rengeteg olyan fosszilis anyag, ásványi anyag, és természetes állatfaj található, ami felfedezésre vár. Az óceán mélyét jelenleg járművek
dec. 11
0:20
Oscar-díjas rendező lesz a következő Oscar-gála producere (Hamu és Gyémánt)
Az Akadémia elnöke szerint a koronavírus-járvány okozta szituáció tökéletes lehetőség lesz rá, hogy megújuljon a gála. Steven Soderbergh, a Traffic és az Erin Brockovich Oscar-díjas rendezője lesz a következő Oscar-gála producere, jelentette be a díjakat osztó Akadémia. Közleményükben megjegyezték, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzet
dec. 11
0:24
Te dönthetsz a témákról ezen a rendezvényen: kérdezz bármit! (Hamu és Gyémánt)
A magyarországi iroda augusztusi megnyitása óta számos online előadáson igazolták hírnevüket, bizonyították hozzáértésüket a világ legnagyobb korai fázisú startup-akcelerátora, a Founder Institute mentorai, szakértői. Az év utolsó rendezvényére meglepetéssel készülnek, ezúttal nem ők, hanem a résztvevők dönthetnek a témákról. Az Ask me Any
dec. 11
3:18
A nefrózis szindróma kezelése (WebBeteg)
Az immunrendszer gyengülése miatt gyakrabban lépnek fel különböző fertőzések, melyekre antibiotikumok szedését szokta előírni a kezelőorvos. Nefrózis szindróma esetén járványos időszakban az influenza elleni védőoltás is javasolt.

Keresés