A Közép-afrikai Köztársaságban születt kislányokat háromszor műtötték meg, mire sikerült szétválasztani őket. Az operációsorozat Olaszországban és a világon is egyedülálló.
Az ápolók lehetővé tették, hogy az idős pár utoljára találkozhasson és elköszönhessenek egymástól. Ekkor készült az utolsó közös fotó a 92 éves férjről és 88 éves feleségéről.
A jövő héten várhatóak különböző intézkedések. Addig is azt tanácsolják, hogy akinek felsőlégúti tünetei vannak, kérjen orvosi vizsgálatot, ne menjen közösségbe, ha mégis, akkor viseljen maszkot.
Friss pároknak szerencsére még meg sem fordul a fejükben, hogy egy kapcsolat egyszer zátonyra is futhat. Néha apróságokon, néha pedig egészen komoly dolgokon múlik, hogy két ember kitart-e egymás mellett élete végéig.
A szorításod erősségét menti el a Swan legújabb luxusizgatója, hogy aztán hetedik mennyországbeli orgazmusokkal röptessen minden nőt a sztratoszférába. Leteszteltük a Womanizer új kihívóját.
Ma már sokaknak napi rutin, hogy saját kulaccsal vagy saját bögrével indulnak el otthonról, hogy saját tárolódobozt visznek magukkal, és abba kérik az elviteles ételeket. Mondjunk nemet bátran az egyszer használatos műanyagokra!
Nem eszed meg az utolsó szelet pizzát? Mások mellé parkolsz? Vannak tudatalatti cselekvéseink, amelyeket valószínűleg észre sem veszünk, de mind-mind mögött valamilyen pszichológiai tényező áll. Íme!