Szakértők szerint a Nasa által kifejlesztett technológia, amit a Nemzetközi Űrállomásra szántak, jó lehet az elektromos autók sokkal gyorsabb töltésére is.
A mondás szerint szülőnek lenni azt jelenti, hogy lesz egy újabb szíved, ami a testeden kívül dobog. És aminek a folyamatos dobogásáért szétparázod magad, akár veled van az, akiben dobog, akár nélküled, aggódni mindig van min. Tóth Flóra vall a legmélyebb szorongásairól és arról, hogyan próbál megőrülés nélkül együtt élni velük.
A gyermekközösségekben gyakrabban találkozhatunk egy kellemetlen, élősködő által okozott problémával, a fejtetvességgel. Fejtetű előfordulhat már a bölcsődében, de az óvodákban és iskolákban is egyre gyakoribb.
A vörös bolygó a negyedik nagybolygó a Naptól számítva. Az emberiség kinézte magának, mint lehetséges B-tervet a jövő generációinak. Évtizedek óta zajlanak a felderítő expedíciók. Összegyűjtöttük az eddigi legfontosabb felfedezéseket.
A vörös bolygó a negyedik nagybolygó a Naptól számítva. Az emberiség kinézte magának, mint lehetséges B-tervet a jövő generációinak. Évtizedek óta zajlanak a felderítő expedíciók. Összegyűjtöttük az eddigi legfontosabb felfedezéseket.
Az 1992-ben alapított banda Twitteren jelentette be, hogy 10 év kihagyás után összeállnak: Tom DeLonge, Mark Hoppus és Travis Barker újra világkörüli turnéra indulnak.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora reggel a bankközi piacon kedd estéhez képest, a dollárhoz viszonyítva ismét történelmi mélypontra került.
Merész imázsváltás mellett döntött a 2009-es Star Trek-reboot egyik főszereplője, Chris Pine: "hirtelen" őszbe borult a filmcsillag hajkoronája és szakálla is.
Egyelőre ismeretlen eredetű szivárgás történt a Barátság kőolajvezeték északi ágának egyik szálán, az északnyugat-lengyelországi Zurawice közelében, a műszaki szolgálatok mintegy ezer négyzetméter területű kiömlést próbálnak felszivattyúzni
Julian Da Silva vezető kutató szerint egy híres modell felel meg leginkább azoknak a kritériumoknak, amiket az ókori görögök állítottak fel a szépséget illetően. Ez az úgynevezett Phi-érték, az aranymetszés szabálya.
Több mint 80 programmal, könyvújdonságokkal, különleges zenei produkciókkal, Nádas Péter ihlette várossétákkal, gyermek- és fenntarthatósági programokkal, idén új helyszínen vár a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, a Bookline támogatásával. A nemzetközi sikerkönyvek szerzői mellett a haza
A szeptember havi infláció több mint felét az élelmiszerek, valamint a szabályozott árú termékek és szolgáltatások drágulása magyarázza. A feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció havi emelkedése mérséklődött az augusztusi átárazást követően
Szemszárazság, vörös, könnyező szemek, szemhéj-rendellenességek, homályos vagy kettős látás. Ha a felsorolt problémák valamelyike az Ön számára sem ismeretlen, érdemes elolvasnia Prof. Balázs Csaba írását.