A két nőt nem csupán habitus- és jellembéli különbségek választották el egymástól, de a bigottan vallásos anyós azért is pikkelt leendő menyére, mert a fiatal nő ateista. Rivalizálásuk végül a várva várt esküvőn érte el csúcspontját.
Zendaya sosem félt a megújulástól: a népszerű színésznő korábban már többször változtatott a stílusán, s most elérkezettnek látta az időt, hogy ismét módosítson a külsején – az eredmény pedig egyszerűen tökéletes lett.
Legfiatalabb munkatársunk elárulja, miért tartja extravagánsnak, hogy van egy barátja, aki szereti, de az is kiderül róla, hogy kicsiként menő szeretett volna lenni, ám mára ez elmúlt. Újra elővettük Proust máig érvényes kérdőívét, hogy jobban megismerjetek bennünket.
Kedvenc földönkívüli barátunk, E.T. legnagyobb vágya az volt, hogy hazatérhessen. Nos, ha haza nem is, de új otthonba költözhetett az eredeti modellje, azok után, hogy a minap 2,56 millió dollárért kelt el egy árverésen.
Rögtön 7 tippet is mondott. Egy brit teherszállító pilóta, Harrison Murray, hosszabb ideje posztol már repüléssel kapcsolatos érdekességeket TikTok-csatornáján, és igyekszik mindent megválaszolni a repüléstől idegeskedő követőinek is. Az Independent mutatta be az egyik videóját, amelyben a pilóta elárult pár hasznos tippet, ha szorongunk
A Sailing World magazin a Beneteau First 36-ost választotta a 2023-as év hajójának. A 36 lábas vitorlás a zsűri egyhangú kedvence lett. A Maryland állambeli Annapolisban egy héten át tizenegy új vitorlásmodell értékelését és tesztjét végezték el, így alakult ki a végeredmény. A 2022 októberében, 15-20 csomós szélben végrehajtott tesztek során a bír
Az ünnepi hangolódásban valami olyasmit remélünk a karácsonytól, amire egész évben vágytunk: melegséget, megnyugvást, még több szeretetet, és titokban mindannyiunk lelkében ott a remény, hogy az év legszebb családi ünnepe a mi életünkbe is meghozza a csodát, amit oly régóta várunk már. Nem is sejtjük talán, hogy a csoda és a csodavárás gondolata, g
Bizonyítást nyert, hogy az aktív szexuális életnek az élvezeti értékén túl is van előnye – bár nem mindenkire nézve, szóval mindenképp olvassátok el a kutatási beszámoló részleteit.
Az utóbbi időben az HBO Max számos népszerű sorozatától megvált az adójóváírás miatt. De akár hisszük, akár nem, a törlések nem az egyetlen bevételi forrásuk.
Eddig ismeretlen, már kihalt rovarfajt, egy metálfényű őscsótányt azonosítottak magyar kutatók egy ajkai kőszénmocsárból származó, késő krétakorból való borostyánban.
A Thury-vár fejlesztésére 196 millió forintot nyert el Várpalota a TOP Plusz helyi és térségi turizmusfejlesztés pályázatán – közölte a Veszprém megyei város polgármestere szerdán a közösségi oldalán. Talabér Márta…
Megújul az eddigi felvételi rendszer. A 2023-as felvételi eljárásban már az intézmények dönthettek arról, hogy hol, mely szakokhoz kérnek emelt szintű vagy középszintű érettségit és milyen minimumpontszámot alkalmaznak szakonként.
Bár október végéig több utas fordult meg Ferihegyen mint hazánk lakossága, ami átlagosan 1 milliós utasforgalmat jelent havonta, 2022 novemberében újra átlag alatti forgalmat regisztráltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren…