A neurális hálózaton dolgozó szakemberek megerősítették, hogy a szóban forgó Twitter-felhasználó fotója valóban az első olyan tetoválás-minta, amelyet a DALL-E2 nevű programja készített.
A klímaváltozásnak tulajdonítható betegségek közel 90 százaléka az öt év alatti gyermekeket sújtja. Világszerte kétmilliárd gyermek él olyan területeken, ahol a levegőszennyezés szintje meghaladja az Egészségügyi Világszervezet által megállapított normákat.
A patológusoknak kiemelkedő szerepük van a klinikai mindennapokban a diagnosztikában és a kezelésben is. A patológia jelentősége a szövet- és sejtanalízis, illetve a modern molekuláris patológiai eljárások révén a betegségek, elsősorban a rák megelőzésében, diagnosztizálásában és kezelésében áll.
Valóságos élményekről van szó, vagy csupán a haldokló elme játékáról? Egy réges-régi dilemma, mely hosszú évtizedek óta foglalkoztatja a halálközeli élmények kutatóit. Most jelent meg az első lektorált tanulmány a jelenségkör tudományos értelmezéséről, mely számos kérdésre próbál meg határozott választ adni.
Itt a tavasz, ébredezik a természet, virágba borulnak a fák, a madarak énekelnek, lassan megtelik a levegő édes illattal, romantikával. Ilyenkor még az átlagosnál is jobban vágyunk a kötődésre, arra hogy szeressünk és szeressenek minket. És lehet, ez sem tesz jót a szerelmi életünknek.
Nincs semmi baj az Aquariusszal, de kéne egy új hajó – mondták az 56 méteres vitorlás jacht tulajdonosai a Royal Huismannak, a 2018-ban vízre bocsátott ketch építőjének. Egyszerűen méretesebb, nagyobb teljesítményre képes változatot szerettek volna, amely mind túrázás, mind a versenyzés közben jól teljesít: „Egy modern, klasszikus jacht letisztult,
A terhesség ideje alatt megjelenő kívánosságról már szinte mindenki hallott, de mégis hogyan kezdődik? Egy új, egereken végzett kutatás azonosította az agy azon részét, amely a jelek szerint ezeket a késztetéseket irányítja. Ez pedig a jövőben sokat segíthet abban, hogy a kismamák a lehető legegészségesebbek legyenek a várandósságuk alatt.
A piriformis szindrómát először 1947-ben Robinson írta le. A piriformis szindróma tüneteinek hátterében az ülőideg (nervus ischiadicus) nyomás alá kerülése áll a foramen infrapiriforme területén.
Szabó Anna Eszternek (váratlanul) egy sorozat segített átírni mindazt, amit a szexualitásról, a testiségről gondolt. De ehhez alá kellett merülnie a pokolba a főszereplőkkel együtt. Nagyon rendhagyó ajánló.
A férfi becsülettel végezte a munkáját a kamera előtt, és észre sem vette, hogy - akarva-akaratlanul - internetes mémmé vált, méghozzá a másodperc törtrésze alatt.
A brit biotechnológiai vállalat, az Oxitec, amely géntechnológiával módosított rovarokat fejleszt a rovarirtás elősegítése érdekében, ismét munkába fogott.
A masztocitózis egy ritka betegség, melyben a hízósejtek (masztociták) nagy mennyiségben szaporodnak fel a szervezetben. A hízósejtek különféle kémiai anyagokat termelnek, amelyek az allergiáéhoz hasonló tüneteket váltanak ki. A masztocitózis gyerekeknél és felnőtteknél is kialakulhat. A betegség nem fertőző.
A Fidesz-Kdnp egymás után negyedszer szerzett kétharmados többséget az országgyűlésben. Mutatjuk, melyik pártnak hány képviselője lesz az elkövetkezendő négy évben.
A kutatócsoport vezetője szerint a technológia révén lehetségessé válik, hogy az ebmerek hosszabb ideig egészségesek maradhassanak az öregedés folyamata közben is.
A krónikus myeloproliferatív betegségek idült lefolyású, őssejteredetű, úgynevezett klonális betegségek, ahol egy vagy több csontvelői myeloid sejtvonal (vörösvértestek, granulocyta fehérvérsejtek, vérlemezke-előalakok) kóros, fokozott képződése jelenik meg.