2022. július 24. vasárnap

júl. 24
0:12
Megtalálták Han Solo fegyverét, most bárki hazaviheti (Hamu és Gyémánt)
Hosszú ideig nem találták sehol, most meglett, és el is árverezik. Elárverezik Han Solo klasszikus DL-44 Heavy Blaster Pistol fegyverét, amit az eredeti Star Wars-trilógiában használt – számol be a Robb Report a Rock Island Auction Company jövő hónapban tervezett árveréséről A fegyver ráadásul nem is csak egy gondosan elkészített replika:
júl. 24
0:12
Csepelyi Adrienn: „Addig kapálóztam a fulladás ellen, míg rá nem jöttem, hogy kell fennmaradni” (WMN)
Amikor egy vízisikló juttatja eszedbe a legfontosabb dolgokat önmagadról. Például, hogy lehetsz ügyetlen is, de nem vagy az.
júl. 24
0:16
„Szerettünk volna filmet csinálni, és megtaláljuk a módját” – Ilyen ma fiatal filmesnek lenni Magyarországon (WMN)
Ha a lehetőségeik nem is tűnnek rózsásnak, a fiatal magyar filmeseket semmi sem térítheti el attól, hogy nekivágjanak álmaik megvalósításának.
júl. 24
0:20
„Otthon azt tanultam, hogy a szex undorító, de sajnos a nőnek kötelező” – Így torzult el a szexualitás megélése napjainkban a szakértő szerint (WMN)
„Kővé váltam, ahogy két tizennégy év körüli lány röhögve mesélte el a többieknek közös szexuális élményüket, ahol a lányok lányokkal, aztán fiúkkal, aztán minden variációt kipróbálva végigmentek egymáson, nem is tudják, végül hogy jutottak haza. Persze ilyenkor a legtöbb szülő büntet, felháborodik, tilt, fenyeget, de legritkábban használja fel az e
júl. 24
0:24
Kutyás futás a Keresztúri-erdőben (Metropol)
Trénerrel közös sportélmény a kutyá(i)ddal és hozzád hasonló gazdikkal rendezett, erre hangolt környezetben.
júl. 24
2:36
10 ikonikus divatpillanat a '80-as évekből, amit még ma is imádunk (Joy)
Úgy tűnik lehetetlen kifogyni a mondanivalóból, ha a '80-as évekről van szó! Az InStyle összeállítása
júl. 24
4:18
Szorongás - A lakosság 20 százaléka érintett (WebBeteg)
A problémát kifejezhetjük sok más szóval is, például: aggodalmaskodás, idegesség, feszültség, nyugtalanság, ingerültség, stresszes állapot. A szorongásos zavarok a lakosság mintegy 20 százalékát érintik.
júl. 24
4:36
22 dolog, ami csak a felnőttfilmekben igaz a nőkre, a valóságban nem (Joy)
Te is megfigyelted már, mennyi sztereotípiát zsúfolnak a felnőtteknek szánt filmekbe?
júl. 24
5:00
Megérkeztek az első képek a Hilton örökösnő újszülött gyermekéről (ridikul.hu)
Nicky Hilton megosztotta újszülött kisfiának első fotóit.
júl. 24
5:06
Leszóltak, kitagadtak, fekete bárány lettem, de akkor is megváltoztatom a káros családi mintát (She)
„Egy család fekete bárányai valójában a családfájuk felszabadítói. Azok a családtagok, akik nem alkalmazkodnak a családi szabályokhoz vagy hagyományokhoz. Akik a családi vonalak jól ismert ösvényei ellen választanak, azok, akiket kritizálnak, ítélkeznek, sőt elutasítanak. Ők azok, akik megszabadítják a családot az egész generációkat frusztráló ismé
júl. 24
5:18
A Zalaegerszeg 3-2-re legyőzte az olasz bajnok AC Milant (Igényesférfi.hu)
A Zalaegerszeg labdarúgócsapata házigazdaként 3-2-re legyőzte az olasz bajnoki címvédő AC Milant a szombati felkészülési mérkőzésen.
júl. 24
5:24
Nem azért takarítok, mert nincs más választásom. Számomra ez az álommeló! (She)
Amikor valaki megkérdezi, mivel foglalkozom, én pedig azt mondom, hogy takarítok, akkor sokszor látom, ahogyan az illető arcán átsuhan a döbbenettel vegyes szánalom. Egy időben próbáltam magyarázkodni, ma viszont már teszek rá, ki mit gondol. Nekem ez az álom meló, és kész!
júl. 24
5:36
Felfordul a gyomrom, ha hozzám érsz... (She)
A gondolataimból az ajtó nyitódása zökkent ki. Elmélyítem a légzésemet, és mozdulatlanul fekszem. Alvást színlelek. A tálcával zörög, aztán megérzem a súlyát, ahogy leül az ágy szélére. Az arcomhoz hajol, megcsókolja a szemhéjamat. Uralkodnom kell magamon, hogy fel ne sikoltsak. Ajka a járomcsontomra vándorol, aztán a fülemhez. Befelé ordítok. – Jó
júl. 24
5:36
5 okos módszer, amivel spórolhatsz a főzésen (Hamu és Gyémánt)
Az élelmiszerárak (is) drasztikusan nőnek, és úgy tűnik, az év második felére sem lesz érdemi változás. A háztartások többségének a költségvetését az élelmiszerek teszik ki, így jól jöhet néhány spórolási tipp az emelkedő árak mellett, amelyekkel továbbra is rengeteg finom ételt főzhetünk otthon szűkösebb költségvetéssel is.
júl. 24
5:48
Leclerc rajtolhat az élről (Igényesférfi.hu)
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Francia Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.
júl. 24
5:54
Sport és pihenés egyben (Spa Trend Online)
Egy kiadós testedzés után jól esik a pihenés. Ezt garantálja az Endless Pool, amiben megmozgathatod minden tagodat, majd a masszázsmedencének kialakított részében kellemesen lelazíthatod a megdolgoztatott izmaidat!
júl. 24
6:00
Kapolcs - 40 helyszínen több mint 2000 programmal vár a Művészetek völgye a Balaton mellett (Utazási Élmények)
Július végén rendezik meg minden évben a Művészetek Völgye Fesztivált, ahol a Balaton közelében 10 napon át 40 helyszínen kétezernél is több programmal várják a fesztiválozókat Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön.
júl. 24
6:18
A hírhedt magyarországi terrortámadás helyszíne valójában idilli: fedezd fel a Zsámbéki–medence környékét! (egy.hu)
Ha nyugat felől érkezel, lencsevégre kaphatod a fővárost ölelő hegyeket. Ha Budapestről jössz, a magaslatokról kitekinthetsz a messzeségbe, felcsillanhat a Duna, a távolban a Vértes, a Gerecse. A Zsámbéki-medence nem tartozik a hazai top úticélok közé, pedig izgalmas titkokat rejt!
júl. 24
6:36
Új zászlóshajót mutatott be a Pershing (AQUA)
A Pershing Gtx116 rengeteg nyitott teret kínál utasainak, és az ígéretek szerint kiemelkedő teljesítményt nyújt majd a vízen. Az olasz sportjachtépítő cég a Gtx-sorozata zászlóshajójának szánja a Pershing Gtx116-ost, amellyel a 20–40 méteres szegmens határait feszegetik. A több mint 35 méter (116 láb) hosszú és közel 8 méter (25 láb) széles hajótes
júl. 24
6:42
A legbrutálisabb kertészeti eljárás, ami termőre fordítja a silány cukkinit (Ripost)
Mi a teendő, ha nem terem, csak virágzik?
júl. 24
6:48
A nép egyes számú ellensége – Ezért lesz a bántalmazottaknak sokkal nehezebb dolga a Heard-Depp-ügyet követően (WMN)
Hogy mi a hasonlóság a Clinton-Lewinsky és a Depp-Heard-ügy között? Mivel ártasz te is az abúzus túlélőinek azzal, ha az érintett feleken élcelődsz? Mitől lesz kártékonnyá mindaz, amit ezzel az egész botrányos, nagy nyilvánosság előtt folyó perrel a gyerekeinknek üzenünk? – jogász szerzőnk, dr. Gyurkó Szilvi írása.
júl. 24
6:54
Hogy találd meg a bőrödnek megfelelő kozmetikumokat? (Spa Trend Online)
A bőröd ápoláshoz szükséges kozmetikumok kiválasztásában jó, ha nemcsak azt tudod, milyen típusúa bőröd és mik a problémák, de alapvetően tisztában vagy a bőr működésével is. Így garantáltan ki tudod szűrni a hatékony termékeket. Segítünk!
júl. 24
7:00
Drón napot hirdettek kütyürajongóknak Szolnokon (Travelo)
Az egynapos fesztivál a drónokról, a repülésről és az innovációról szól majd a RepTárban.
júl. 24
7:48
Édes, csipkés csodák – a mézeskalács-készítő élete nyáron is izgalmas (egy.hu)
Uszkay Gabriella mézeskalács-készítővel beszélgettünk, aki néhány éve gondolt egy nagyot, és addigi, biztos állását az édes mézeskalács illatára cserélte. Azóta a szabadság élménye járja át az életét.
júl. 24
7:54
Megfejtették a melegvérű emlősök kialakulásának rejtélyét (Hamu és Gyémánt)
Amikor az első dinoszauruszok nagyjából 230 millió évvel ezelőtt megjelentek, a modern emlősök ősei is kialakulóban voltak. Útközben pedig egy figyelemre méltó képességet fejlesztettek ki: saját maguknak termelték a meleget. De mikor? A fent írt jelenség döntő evolúciós lépés az úgynevezett endotermia felé: a belső hőtermelés és a testhőmé
júl. 24
8:06
Napi horoszkóp július 24.: a Rákok békét köthetnek egy bizonyos személlyel, az Oroszlánoknak szükségük lesz minden problémamegoldó képességükre (Joy)
A hét utolsó napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod, hogy mire is számíthatsz pontosan!
júl. 24
8:12
Milyen barát az, aki csak lelki szemetesnek használ?! (She)
Szerintem mindannyiunk életében voltak/vannak olyan emberek, akik csak akkor bukkannak fel, ha épp valami problémájuk van. Legyen az anyagi, fizikai vagy épp lelki. Valószínűleg nem életidegen a szituáció, mikor egy több hónapja - netán éve - nem látott "állítólagos barát"egyszer csak megtalál. Egyből tudod, hogy valamire szüksége van...
júl. 24
8:14
Férfivélemény: Miért buknak a nők a foglalt pasikra? (She)
Minden pasi találkozott már azzal a jelenséggel, hogy amikor egyedül van, valahogy nem olyan könnyű becsajozni. Viszont ha végre talál valakit, akkor hirtelen rengeteg ajánlatot kap. De miért van ez?
júl. 24
8:16
Azért nincs párod, mert túl jó vagy! (She)
Ha már hosszabb ideje magányosan tengeted napjaid - és nemcsak hónapok, hanem évek óta kénytelen vagy az üres lakásba hazatérni -, akkor biztosan többször is megfordult már a fejedben, hogy mi a fene lehet a baj veled.
júl. 24
8:18
Ha volnál nekem... (She)
Reggel rád pillantanék, ahogy alszol, figyelném a szád, az arcod, ami annyira békés. Ilyenkor nincs rajtad a dac és a büszkeség álarca, amit egész nap magadon viselsz.
júl. 24
8:24
Felismerhető tünetei vannak a pánikbetegségnek (ridikul.hu)
Fulladásérzés, heves szorongás, gyorsuló szívverés, halálfélelem – egyre többen küzdenek pánikbetegséggel. Hazánkban évente száz emberből tíz él át pánikrohamot. Hogyan alakul ez ki, melyek a jellemző tünetek, mi rejlik mögötte és hogyan segíthetünk saját magunkon? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat a Kossuth Rádió Napközben cí
júl. 24
8:24
Mike Tyson szerint meg vannak számlálva a napjai (Igényesférfi.hu)
Mike Tyson még csak 56 éves, az egykori nehézsúlyú világbajnok viszont úgy véli, földi életének napjai meg vannak számlálva - árulta el Hotboxin' című podcastjának legfrissebb epizódjában.
júl. 24
8:30
A világ három legszebb és legbölcsebb fája, melyeknek nincs párja (Travelo)
Kolumbia eldugott falvában, a mamutfenyők árnyékában, és a görög szigeten is találkozhattok különleges példányokkal.
júl. 24
8:48
92 éves a „Vasapáca”, de nem hagyja abba a versenyzést – A világ legidősebb Ironman-sportolói (WMN)
„Sokszor volt olyan, hogy a kudarcaimra gondoltam és arra, hogy nem értem el a kitűzött célt. Aztán rájöttem, hogy az egyetlen kudarc az, ha nem próbálkozol, mert az erőfeszítésed önmagában is siker” – ez Madonna Bruder, becenevén a Vasapáca egyik legfontosabb üzenete azoknak, akik példaképként tekintenek rá.
júl. 24
9:24
Az Apple lehet az autóipar trójai falova (Igényesférfi.hu)
Az Apple júniusban jelentette be, érkezik a CarPlay következő generációja, amely számos új kényelmi funkcióval frissült, többek között lehetővé teszi az automatikus fizetést tankolás után, mint ahogy azt is, hogy a fedélzeti rendszer adatokat továbbítson az alkalmazás számára - igaz, az utóbbi hozzáférhetősége az autógyártó döntésétől függ.
júl. 24
9:30
1 hétig olyan ruhákat viseltem, amik egyáltalán nem illettek hozzám, ez történt (Joy)
Sokat lehet tanulni még egy ilyen kísérletből is. Te bevállalnád?
júl. 24
10:06
Változás Horvátország közlekedésében: július 26-án megnyílik a peljesaci híd, határátlépés nélkül érhető el Dubrovnik (Spabook)
2022 legnagyobb közúti fejlesztése valósult meg Horvátországban, amelynek köszönhetően egyszerűsödik a déli országrész elérése. Elkészült a Peljesac híd, július 26-án átadják a forgalomnak. Hamarosan, egészen pontosan július 26-án, este 20:15-kor…
júl. 24
10:12
Mire figyeljünk önbarnító krém használatakor? (WebBeteg)
Mindenki számára elérhetők az év bármely szakában, első látásra könnyen alkalmazható készítmények, melyek többségét otthoni használatra fejlesztették ki, bár kozmetikai célokra is kiválóak: az önbarnító készítmények.
júl. 24
10:18
Indul a szezon, így lesz tökéletes a gombóc tésztája (Ripost)
Nem ördöngősség, mégis isteni lesz a gombócod.
júl. 24
10:18
6 gyönyörű nyaralóház Afrikában, ha messzire mennél pihenni (Hamu és Gyémánt)
Mindig is álmodtál egy afrikai kalandról? Sokan az egzotikus állatok, az elefántok, az oroszlánok és a zebrák miatt jönnek. De ennél sokkal több látnivaló is van: az ékkövekkel teli, fehér homokos tengerparttal rendelkező szigetek, a túrázásra tökéletes hegyek, a nyüzsgő városok, a vadonban található menedékhelyek és még sok más látnivaló. A szállá
júl. 24
10:24
Te is szebbnek látod magad a tükörben? Van rá magyarázat! (Femcafe)
Veled is gyakran előfordul, hogy a tükörben készült képeken olyan, mintha egy teljesen más személy nézve vissza rád? Sőt, ezeken a fotókon sokkal jobban tetszel magadnak? Érdekes magyarázatok vannak rá.
júl. 24
10:42
Elkészült a világ legjobb éttermeinek listája: Nem fogod elhinni, melyik étterem vitte el az első helyezést! (Femcafe)
Megszületett a világ legjobb éttermeinek listája. Szerintünk igencsak meglepő az első helyezett.
júl. 24
10:48
Ezeken a helyeken találunk ivókutakat és friss vizet a fővárosban (Travelo)
Vízosztó tartály, Refill – Töltsd újra! és újabb ivókutak segítségével vészelhetjük át az utcán töltött forró időt.
júl. 24
11:06
A Wizz Air járatot indít a Maldív-szigetekre és Kuvaitba (Spabook)
A légitársaság bejelentette, hogy fapados járatokat indít a Maldív-szigetek paradicsomi tájaira, valamint Kuvaitba, amely a légitársaság 5. legfontosabb célállomása az Perzsa-öböl térségében. Mielőtt a magyar utasok örömujjongásban törnek ki, azt…
júl. 24
11:36
Újra várja a látogatókat a Sydney-i Operaház híres koncertterme (ridikul.hu)
A operaház felújítása éppen időben készült el, mivel az intézmény, amely felkerült az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára is, most ünnepli 50. születésnapját.
júl. 24
11:42
8 tárgy a lakásodban, ami valójában negatív energiákat áraszt (Femcafe)
Biztosan neked is van pár, amitől ideje megszabadulni!
júl. 24
11:48
Villám Kresz-teszt: szerinted szabályos a képen látható előzés? A legtöbb ember rosszul tippel! (Femcafe)
Most kiderül, mennyire vagy zseni!
júl. 24
11:48
Hogy ne téged egyen meg ebédre a hőguta – 2 nyári ázsiai ihletésű tésztasaláta (WMN)
Ha fullasztóan meleg van is, az ízek terén attól még nem kell kompromisszumot kötnöd!
júl. 24
11:54
5 dolog, amit semmiképp se tegyél a kutyáddal ezeken a forró napokon: némelyik végzetes is lehet négylábú barátodnak (Femcafe)
A forróság nemcsak ránk, emberekre nézve nagyon veszélyes, de sajnos ilyenkor a szőrös kis barátaink is szenvednek. Összegyűjtöttünk 5 hibát, amit semmiképp se kövess el!
júl. 24
12:12
Folyton poros a lakásod, hiába takarítasz? Itt rontod el (Femcafe)
Ez okozza az állandó porosodást.

Keresés