A királynőnek idén számos királyi eseményt kellett kihagynia, köztük a Nemzetközösségi Játékokat, a Szent Pál-székesegyházban tartott hálaadó istentiszteletet és az epsomi derbit. Most őfelsége lemondta a Balmoral kastélyban tartott hagyományos fogadását, ami újabb aggodalmakat váltott ki az egészségügyi állapotával kapcsolatban. A szerta
Hogy mivel indítja az ember a napját ébredés után, az nagyon változó. De akadnak olyan ételek és italok, amiket éhgyomorra fogyasztva kellemetlen mellékhatásokra is számíthatunk.
Ritka az olyan nő, aki szándékosan öregíteni szeretné magát, pedig előfordul, hogy a sminkünkkel vagy a ruhánkkal mégis is ezt tesszük. Ha nem szeretnél éveket pakolni magadra, ezt a 5 stílusbakit még véletlenül se kövesd el.
A rakétaindításra szolgáló bázison hamarosan négylábú őrző-védők is tevékenykedhetnek. Az amerikai védelmi minisztérium közleménye szerint az amerikai hadsereg legfiatalabb, robotikai ága a Ghost Robotics „négylábú pilóta nélküli földi járműveit" – lényegében kutyaszerű robotokat – fog bevetni a floridai Cape Canaveral űrállomáson a „kárfe
Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (Szte) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek között – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az Mti-t.
A magyar származású Susan Taubes egyetlen regényét a hatvanas években nem értékelték Amerikában, most azonban, hogy újra megjelent, egyszeriben őt ünnepli az egész világ. És mi is. Gyárfás Dorka könyvet ajánl.
Olvasói jelzést kaptam arról, hogy a Wizz Air ma számos utasát – úti céljuktól függetlenül – arról értesítette, hogy a járatuk Szófiában fog leszállni. Nem kis riadalmat okozott ezzel az…
Te jártál már úgy, hogy elhatároztad, itt az idő, Most fogsz elkezdeni kocogni, jógázni, pilatesre járni? Lehet, hogy egy konkrét dátumot is kitűztél, mondjuk január elsejét? Fogadjunk, hogy beszereztél minden cuccot, ami kellhet a kezdéshez: futócipőt, jógatéglákat és fitneszmelltartót is? De végül meddig jutottál?
A HotStats legfrissebb adatai szerint az európai szállodák visszatértek a pandémiát megelőző profitszintre: az egy rendelkezésre álló szobára jutó bruttó működési nyereség (Goppar) 2022 júniusában elérte a 95,28 eurót (37600 ), ami némileg magasabb, mint 2019 azonos hónapjában. Január óta az európai szállodák profitja 1,970%-kal emelkedett
Ráadásul, ha valamiért nem szeretnénk, létezik más alternatíva is. Egy tanulmány szerint a rendszeres narancsléfogyasztás 47 százalékkal csökkenti az időskori memóriaproblémák kialakulásának kockázatát – írja a PsyBlog. De bogyós gyümölcsök, a narancssárga és piros zöldségek, valamint a leveles zöldségek szintén védelmet nyújthatnak a memó
A megalakulása óta eltelt három évben az Egyesült Királyságban működő Little Car Company ikonikus autók lenyűgöző, kézzel készített miniatűr változatainak elkészítésével szerzett magának hírnevet. A cég tavaly kibővítette kínálatát az ikonikus Ferrari 250 Testa Rossa méretarányos változatával is. A Ferrari Testa Rossa J névre keresztelt ol