Az október beköszöntével a horror műfaj kedvelőinek egyik kedvenc időszaka értkezett el. Alábbi cikkünkkel nekik szeretnénk kedvezni, mutatunk ugyanis négy olyan Netflix-sorozatot, amivel tökéletesen felkészülhetünk a Halloweenre.
Barcelona, Berlin és a kanadai Edmonton után a hollandiai Amszterdamban sem kötelező a bikinifelső viselése, mindenki számára engedélyezett a félmeztelen úszás és a napozás Amszterdam uszodáinak medencéiben, valamint mindenütt, ahol…
A munkavállalók és a munkáltatók szerint is a bérezés a legfontosabb szempont a munkahelyválasztás során, derült ki az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérésből.
Az Iron Dome, vagyis a "Vaskupola" elnevezésű légvédelmi rakétarendszer ismét nagy szerepet kapott szombaton, amikor a Gázai övezetet uraló Hamász többfrontos támadás keretében több ezer rakétát lőtt ki Izraelre. Mi is pontosan a Vaskupola, illetve hogyan képes megelőzni a rakéták becsapódását?
Bár a meleg italokat gyakran tekintik a légúti betegségek egyik kezelőjének, nem mindegy, hogy milyen típusú italt fogyasztunk ilyenkor.1. DehidratálhatBár a forró italok átmenetileg enyhíthetik az olyan tüneteket, mint az orrfolyás és a torokfájás, lehet bármilyen meleg is egy csésze kávé, nem érdemes azt innunk megfázás vagy influenza esetén. Ha
A Green Destinations világtalálkozóján írták alá Tallinn és Helsinki polgármesterei, valamint az érintett kikötők és gazdasági szereplők azt a megállapodást, amelynek keretében létrehozzák az Észtország és Finnország közötti zöld folyosót. …
Az őszi légúti gyermekbetegségek hátterében sokféle kórokozó állhat. Az utóbbi években pedig már számolni kell a koronavírus újabb variánsaival is, melyek szintén nagyszámú megbetegedéseket okozhatnak a gyermekközösségekben.
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja…
Szürke válás, azaz válás idősebb korban – jó, ha mind megjegyezzük ezt a szóösszetételt, mert a statisztikákat látva úgy látszik, egyre gyakrabban találkozunk majd velük.
Egyre több érv szól amellett, hogy csökkenteni szükséges az ingyenes mellrákszűrés alsó korhatárát a jelenlegi 45 évről 40 évre. A legfrissebb adatok szerint ugyanis 30 százalékkal nőtt a mellrákkal diagnosztizált fiatal, 50 év alattiak száma - olvasható az az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület közleményében.
Az antarktiszi polipok a világ leghidegebb vizeiben élnek, ahol a vízhőmérséklet csúcsértéke 10 °C, és gyakran közel -2 °C-ra csökken. Ám az, hogy ezek az élőlények miképp élnek túl ezekben a zord körülményekben sokáig rejtély volt.
Egy ikon újrateremtése nagy kihívás, a francia divatház éppen erre vállalkozott.A Dior legikonikusabbnak számító illatát, a J'adore-t Francis Kurkdjian ismert parfümkészítő újította meg nemrég. Névadó márkája, a Maison Francis Kurkdjian világszerte nagy sikert aratott, Kurkdjian merész koncentrációinak és minimalista stílusának köszönhetően. A parf
Bálint Attilával, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának vezetőjével beszélgettünk a privátbanki szolgáltatás előnyeiről, a vitorlázás iránti szenvedélyéről és a vagyonkezelésben lezajló generációváltásról.
Minden leállt a hamburgi repülőtéren (HAM) egy iráni repülőgép elleni támadás veszélye miatt. Jelenleg sem felszállások, sem leszállások nem történnek. – írja a Spiegel. Az iráni fővárosból, Teheránból érkező repülőgép…
Bár nehéz versenyezni a 2020-ban kiadott Envelope-pal, ami tulajdonképpen egy üres boríték volt, de egy új fejlesztés fényében úgy tűnik, a Google tervezői azóta sem tétlenkednek, ha felesleges újításokról van szó.
A francia Arianespace űripari vállalat Vega rakétáját a Guyana Űrközpontból indították, magyar idő szerint ma hajnalban, 3 óra 36 perckor, írja a Spacejunkie. A lenti videón látható sikeres rakétaindítást követően 12 űreszközt állítottak alacsony Föld körüli pályára. Ezek közül a két fő rakomány a THEOS-2 és a Triton műholdak voltak, mellettük pedi
Már majdnem két évtizeddel vagyunk a Jóbarátok utolsó epizódja után és a rajongók legnagyobb örömére újabb és újabb kulisszatitkok derülnek ki a sitcomról. Most James Burrows, a sorozat egyikori rendezője árult el egy titkot, mely a sorozat sikerét okozhatta.Burrows, aki a Jóbarátok egyes epizódjait rendezte (köztük a mindent eldöntő pilotot is) a
Budapest szívében, a Kertész utcában nyílt meg ötszáz négyzetméteren Olaszország elsőszámú konyhabútorgyártójának, a pazar anyag- és színkombinációiról azonnal felismerhető Veneta Cucine showroomja, mely nem csupán a szűk felső rétegnek kínál elképesztően stílusos és minden ízében olasz konyhai megoldásokat. A megnyitón elkaptuk Andrea Giorginit, a
Ismeretlenek többmillió ember személyes adatait, köztük genetikai alapú információit tulajdonították el a 23andMe nevű szolgáltatás oldalairól. A cég azt állítja, hogy csak egyes felhasználók érintettek, a rendszereiket nem támadták meg.
Történelem-rajongók, figyelem! Londonban nemsokára nemcsak a világhírű épületeket, hanem egy évtizedek óta elrejtett, óriási katonai bunkert is meg lehet majd tekinteni.
A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma a főváros 150. „születésnapja”, azaz Pest, Buda és Óbuda egyesítésének kerek évfordulója alkalmából átfogó kiállításon tárja a közönség elé Budapest divattörténetének legutóbbi 150 évét. A Divat & Város című tárlat 2023. november 17-én nyílik meg, és nemcsak a város fejlődésének állomásait mutatja be, h
Yamilka Noát semmi sem állíthatta meg, hogy elérje célját. Elmeséli nektek, hogyan jutott ki Kubából, mi várt rá azon az úton, ami egy londoni egyetem filmes szakáig vezetett, és hol tart most.
Igaz, hogy a Párizsi Divathét már a múlthét elején véget ért, de ez abszolút nem akadályozta meg a hollywoodi A-listás sztárokat abban, hogy tovább tündököljenek a vörös szőnyegeken. A hírességek káprázatos megjelenésekben, flitteres, gyöngyös és fémszínű ruhakölteményekben jelentek meg. Lássuk hát a múlt hét legjobban öltözött sztárjait! ZendayaZe
Október 7-én Johnie Berntsson (Swe) harmadszor nyerte meg a King Edward Vii Gold Cupot, a Bermuda Gold Cup párosverseny trófeáját. A Royal Bermuda Yacht Club által rendezett Bermuda Gold Cup a World Match Racing Tour világbajnoki versenye, amelyen ezúttal a Berntsson Racing Team (Johnie Berntsson, Herman Andersson, Björn Lundgren, Patrik Sturesson)
A Netflixen hetek óta vezette már a nézettségi listát a Drága gyermek, mikor végre rászántam magam a kattintásra. Nem véletlenül húztam-halogattam: a kritikák szerint sokkoló, idegrendszert próbáló hat részes minisorozatról van szó, kösse fel mindenki azt a bizonyost, aki belekezd.
A pékáruk rendkívül drágák lettek, ráadásul a házi sütésű kenyerek és péksütemények utánozhatatlanok. Azonban a macerás előállítás miatt kevesen veszik a fáradtságot, hogy otthon készítsék el ezeket a finomságokat, viszont ezzel az egyszerű recepttel pillanatok alatt az asztalunkra varázsolhatunk bármilyen kenyérfélét.
"Szombat reggel 6:30-kor jelzett a telefonomon a légitámadásokat figyelő applikáció, hogy a közelben rakétatámadás folyik. Be van állítva, hogy ha megszólal Tel-Avivtól délre a sziréna, akkor arról tudjunk, mert ha már a környező településeket lövik, akkor valószínűleg ránk is sor kerül" – Kallos Bea Bar magyar fotóriporter beszámolója az izraeli h
A tűzgyűrűs napfogyatkozás csupán évente vagy kétévente történik meg és pont ezen a héten szemtanúi lehetünk a csodának.Ha szeretnénk megnézni az e heti tűzgyűrűs napfogyatkozást, akkor kövessük a NASA által közzétett online térképet, amelyen valós időben követhetjük a kozmikus jelenség útját.Ezek a napfogyatkozások csupán csak évente vagy kétévent
Az éghajlatváltozás sokunk nyaralási szokásait megváltoztatja, mert tovább tart a kellemes jó idő. A horvátországi utazási szolgátlatók ezért igyekeznek ehhez alkalmazkodni és sok helyen egészen késő őszig meghosszabbítják a turisztikai szezont a tengerparti üdülőhelyeken.
Madonnát szinte sosem látni smink, valamint szépítő filterek nélkül, ám a minap készült róla néhány fotó, melyeken jól látszik, milyen az arca a valóságban.
A TikTok irányelvei tiltják ugyan a kiskorúak kizsákmányolását, a platform tele van olyan videókkal, amelyeken a szülők a saját gyerekeiket alázzák vagy leckéztetik meg, jó viccnek tartva például, ha egy tojást összetörnek a kislányuk fején. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő szerint a magyar szülők social media használata is komoly aggályokat vet
A kakaduk rendkívül ragaszkodó, puha tollú, és gyönyörű tollazattal rendelkező madarak! Ezen felül pedig nagyon intelligensek és kíváncsiak, imádják mutogatni magukat!