Nehezen eldönthető kérdés, hogy párkapcsolat, vagy házasság esetén több pozitív, vagy több negatív hatása van a kapcsolatra, ha a pár mindkét tagja ugyan azt a szakmát választotta.
Még idén láthatjuk a sorozat 6. és egyben utolsó évadát.Bár a harmadik évad levetítése után Peter Morgan, A Korona alkotója bejelentette, hogy a drámasorozat az ötödik évaddal véget ér, 2020 júliusában kiderült, hogy meggondolta magát és a sorozat kap még egy extra évadot. "Ahogy elkezdtük megvitatni az ötödik széria történetszálait, hamar világoss
A Hexa névre keresztelt több rotoros drón, másnéven elektromos, függőlegesen fel- és leszálló jármű (azaz eVTOL) idén márciusban befejezte az első bemutatórepüléseket Japánban. Ez azért is érdekes, mert az egyesült államokbeli kis cég, a LIFT Aircraft által fejlesztett légi jármű mögött magyar mérnökök állnak – korábbi cikkünkben a cég főmérnöke be
Mi a közös a chiliben és a csokiban? Mindkettőből lehet szenvedély! Két fogást is hoztam nektek: a chilis csokoládéleves és a chilis-csokis csirke receptjét.
Minden évben próbálkozol a muskátli átteleltetésével, de nem vagy megelégedve az eredménnyel vagy nincs ideális telelőhely számukra? Próbáld ki ezt a trükköt!
Újabb termálfürdőt terveznek Nagyváradon a már meglévő Nymphaea Aquapark élményfürdő mellé, amely már jelenleg is számos turistát vonz a városba, elsősorban belföldről. A termálfürdő fejlesztési projektről hétfőn lakossági közvitát hirdettek. Az…
A kötelezően visszaváltási díjas termékek körébe nem csupán a PET-palackok, de a tej- és tejalapú italtermékek kivételével minden üveg-, fém- és műanyag palackos és dobozos, 1 deciliter és 3 liter közötti űrtartalmú italtermék csomagolása beletartozik, és 2024-től visszaválthatóvá válik. A gyártók kötelesek ezeken a termékeken a jogszabályban megha
Bár a forró nyári napoknak búcsút intettünk, októberben még bőven akad teendő a kertészkedés művelői számára. Összeszedtük, mely növényeket, virágokat érdemes még most elültetni.
Egyre több felhasználó tapasztalja, hogy a Google-fiókjába jelentkezve a rendszer arra bíztatja, hogy állítson be egy azonosítókulcsot (passkey), amelyet utána a jelszava helyett használhat. Ez a kulcs lehet egy PIN kód, vagy akár biometrikus azonosítás is arc- vagy ujjlenyomat-hitelesítéssel.
Messze túlmutat a kozmetikumokon és az esztétikán.Sokan, sokféle szépségápolási-és sminkterméket használunk, de a legtöbbünknek ezek csak hétköznapi tárgyak, melyet a szépségünk kiemelése érdekében alkalmazunk. Egy smink vagy parfüm azonban sokkal többet is jelenthet ennél, egy különleges emléket hordozó darab például. A Chanel éppen ezt az érzést
Gyönyörű környezetben, extra szolgáltatásokkal várja a hajótulajdonosokat a jövő tavasszal nyíló Ypsilon Yacht Club Alsóörs. Az 5,5 hektáros területen elhelyezkedő, egyedülálló adottságú kikötőt a környezettel összhangban, jó néhány zöldmegoldást alkalmazva alakították ki, amelynek célja, hogy a hajótulajdonosok és vendégeik otthonosan érezzék magu
A palesztin-izraeli konfliktus eszkalálódása a közel-keleti rendezés ügyét monopolizálni próbáló amerikai politika kudarcának következménye - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden a Kremlben fogadta Mohammed asz-Szudáni iraki kormányfőt.
Az ünnepi utak lefoglalásának időzítésén sokat spórolhatsz. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogy mikor érdemes lefoglalni a repjegyeket az szakértők szerint.
A férfit biológiai anyja örökbe adta, de felnőttként úgy érezte, meg kell ismernie az embert, aki világra hozta. A találkozás nem várt fordulatot hozott.
Nincs se alsó, se felső korhatár annak tekintetében, hogy elkezdjük az egészségünket és a jólétünket előtérbe helyezni. Joan MacDonald számára a motiváció, hogy edzeni kezdjen, két évvel ezelőtt jött, amikor már elmúlt 70 éves.
Egy igazi kávérajongónak, aki szenvedélyesen szereti kipróbálni a különböző italokat, szinte kötelező megkóstolnia a vietnámi kávét. A finomsághoz jellemzően Vietnámban termesztett, magas koffeintartalmú kávébabokat használnak, és a kávét erős ízűre főzik egy fém kávészűrő segítségével. Ezt viszont mi is könnyedén elkészíthetjük otthon!
A körömvágás ugyan nem egy bonyolult dolog, mégis ez az, amit mindannyian legalább egyszer életünk során elrontunk – ám mégsem ez a fő probléma, amivel szembe kell néznünk az otthoni manikűrözés során.
Íme néhány smink- és bőrápolási tipp, amivel teltebb ajkakat varázsolhatunk magunknak.1. Sötétvörös rúzsok mellőzéseA mélyebb árnyalatok optikailag keskenyíthetik a szánkat, ezért érdemes inkább a nude és a lágy rózsaszín árnyalatokat használni, ha a dúsítás a cél. Egy nude/hús árnyalatú ajakceruzával húzzuk kontúrozzuk a szánkat úgy, hogy kicsivel
A XIX. század végén a biciklizés elterjedése nagy előrelépés volt a nők szabadsága felé. Ez azonban sokaknak nem tetszett: szakemberek és laikusok rengeteg hamis indokkal próbálták lebeszélni a nőket a kerékpározásról.
A koppenhágai Noma nem zár be, de teljesen átalakul – jelentette be René Redzepi séf a San Sebastian-i Gastronomika fesztiválon, amelyről Madary Orsolya, a Magyar Konyha szerkesztője számolt be az InfoRádióban.
A négynapos munkahetet már számtalan országban, a teljesség igénye nélkül Japánban, az Egyesült Államokban, Írországban és Angliában is tesztelték, és igazi win-win helyzetről számoltak be a kutatási eredmények.
Mást vár el a munkahelyétől egy Z, egy Y és egy X generációs? Miben más egy kis és egy nagy cég élete munkavállalói szemmel? Mi fontosabb a főnöki visszajelzésnél? És miért lényeges, hogy a főnök is változzon? Mindent bele! vodcast D. Tóth Krisztával, Sziget Ágnessel, Dián Dórival és Tóth Flórával.
Természetesen nem az Amerikai Filmakadémia orbitális tévedéséről van szó, hanem az Adaptáció című kultfilm forgatókönyvét jegyző Charlie Kaufman szellemes tréfájáról.
2024. január 20-án Bad Ischl-ben nagyszabású megnyitóval veszi majd kezdetét az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat, amelyet az egykori császárváros Salzkammergut-régió önkéntesen csatlakozott településeivel közösen rendez majd meg. Az előkészületek a…
A Green Destinations nemzetközi szervezet 2023. október 8-10-e között tartotta éves világtalálkozóját Tallinban, aminek csúcspontjaként kihirdették a 2023-as év TOP100 Fenntartható turisztikai jó gyakorlat világverseny nyerteseit. A verseny elindulása óta…
Az utóbbi napokban ismét egyre többet hallunk az izraeli Vaskupoláról: a rakétavédelmi légelhárító rendszer feladata, hogy elhárítsa a rövid hatótávolságú rakétákat, s azokat az ország felett, még a levegőben hatástalanítsa.
A dolgozók 35 százaléka váltana munkahelyet a következő egy esztendő során, miközben a munkáltatók közel kétharmada (58%) gondolja úgy, hogy a lassuló gazdasági növekedés hatására kevesebben mondanak majd fel – mutat rá az EY globális kutatása.
Mexikó fővárosa a világ egyik legpezsgőbb metropolisza, azonban van néhány fontos dolog, amire érdemes odafigyelnünk a városnézés során. Ennek apropóján az alábbi cikkben 4 olyan tippet mutatunk be, amely jól jöhet a mexikóvárosi turistáskodásunk során.
Vajon tényleg kárt okoz az akkumulátorban?Számos tényező alapján határozzuk meg egy mobiltelefon akkumulátorának élettartamát, ilyen többek között a gyártási és a kémiai kora. Utóbbi az akkumulátor fokozatos lebomlását jelenti, amely a hőmérséklet-ingadozástól, a töltési és kisütési szokásoktól, valamint az általános használattól is függ.Idővel a l
Megszületett a legnagyobb óriástök új világrekordja, amelyet egy több mint ezerkétszáz kilogrammos példánnyal állított fel egy amerikai tanár Kaliforniában helyi idő szerint hétfőn.
Vannak olyan közkedvelt ételek és italok, melyeket nem tanácsos magadhoz venned, mielőtt repülőre szállnál. Ha mégis szemezgetnél a most következő tiltólista tételei közül, azzal csak önmagadat sodrod kellemetlen helyzetbe.
A Watches and Wonders mellett a nyár végi Geneva Watch Days az a rendezvény, ahol nagyobb bejelentéseket szoktak tenni a márkák. Itt nem csak óraipari óriások jelennek meg, hanem olyan…