Ha azt halljuk, inzulinrezisztencia, akkor rögtön a hölgyek jutnak az eszünkbe. Holott ez a betegség nem függ az emberek nemétől, vagyis a férfiak ugyanúgy lehetnek érintettek, akár a nők.
Sarolta hercegnő sok mindent csinál szabadidejében, de az egyik elfoglaltságáról még kevés szó esett.Miután kedden megnézett egy családi kötődésű textilgyárat Leedsben, Katalin hercegné Lancasterbe utazott, hogy meglátogassa a Standfast & Barracks nevű, 1924-ben épült nyomdát. Ott találkozott Emily May Cattóval, Pete Ellison, a vállalat leghosszabb
Őrült és elszabadult szabályok? Érthetetlen játékmenet? Bár a sport sok szempontból rendkívül fontos tevékenység, akadnak olyan ágai is, melyekre az imént feltett kérdések igennel felelnek. Ez persze nem baj, mert a sport néha pusztán a szórakoztatásunkról szól. Cikkünkben 4 olyan sportágat mutatunk be, melyek láttán biztosan felhúzzuk a szemöldökü
Szöllősi György az elmúlt hat évben a külügy pénzén járt többek közt Kanadában, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Oroszországban is.
A dohányzás az egyik legkárosabb szenvedély, aki pedig a rabja, az pontosan tudja, mennyire nehéz letenni a cigarettát, még akkor is, ha tisztában van vele, hogy egészsége forog kockán. Szerencsére azonban vannak olyan ételek, melyek a segítségünkre lehetnek a leszokás rögös és nehéz útján.
Nemcsak a sokunk által kedvelt tinisorozat, a Szexoktatás, de Jean és Otis Milburn ikonikus háza számára is lezárul egy fejezet.Napokkal azután, hogy a Szexoktatás utolsó évada debütált a Netflixen, a sorozatban szereplő gyönyörű piros-fehér faház eladóvá vált. A nagyszabású lakás megannyi fontos Moordale-i történés hátteréül szolgált, így mondanun
Az Év Vezető Európai Diszkont Légitársaságának járó díjat a Wizz Air vehette át a 30. alkalommal megrendezett World Travel Awards eseményén. A fapados légitársaság többek között azért kapott elismertést, mert…
A címbeli idézet Mahátma Gandhitól származik, aki éppen 154 évvel ezelőtt született, és akinek tiszteletére az erőszakmentesség világnapjává nevezték ki október másodikát.
Sok szempontot mérlegelve, végre elhatározásra jutunk és belevágunk a számunkra tökéletes jakuzzi megvásárlásába. Azonban van még egy fontos kérdés, melyben döntést kell hoznunk: hol lesz a legjobb helyen a jakuzzi? A lakásban, vagy azon kívül? A kertben, a teraszon, vagy ha erkélyünk van, akkor ott?
Szerte a világon és Magyarországon is sok ember van, akinek nincs választása: élete végéig dolgoznia kell, hiszen a nyugdíjból származó jövedelme önmagában olyan kevés lenne, hogy folyamatosan kénytelen kiegészíteni azt munkával szerzett bevételekkel. Sokan vannak azonban olyanok is, akik „elkalibrálják” magukat, és ötvenes éveik végén jönnek rá ar
Az első magyar Nobel-díjas nő Karikó Katalin lett, akinek kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva a Svéd Királyi Akadémia odaítélte a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvoslás alapjainak megteremtéséért, ami…
Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
A Magyarország legmagasabb épületeként is ismert MOL Campuson két étterem is nyílik hamarosan.Októberben nyílik a MOL Campus Kopaszi-öböl felöli földszintjén a ZAZIE Bistro&Bar, novemberben pedig a VIRTU Restaurant nyitja meg kapuit a torony tetején. Lendvai Levente, a VIRTU Restaurant, Biró Dániel pedig a ZAZIE Bistro&Bar konyhájáért felelő séfek
A spárgát főként tavaszi ételként ismerjük, de bármelyik évszakban érdemeskönnyű ebédként, vagy vacsorára elkészíteni. Grillezve különösen finom, főleg akkor, ha markáns ízekkel egészítjük ki. Jól "bírja" a parmezánt, a fűszereket, mártásokat,húsok mellé, köreteként is kiváló. Baconnel sütve, parmezzánnal szórva ízletes, egészséges és gyorsan elkés
Hamarosan újabb gasztronómiai trónkövetelőkkel bővül a főváros: míg a MOL Campus Kopaszi-öböl felöli földszintjén nyíló Zazie Bistro&Bar októbertől, addig az épület tetején helyet kapó Virtu Restaurant novembertől várja a vendégeket. Facebook/Zazie Bistro&BarZazie Bistro&BarMindkét konyhát egy-egy 30 év alatti poinír vezeti majd. Lendvai L
A szeptemberi divathónap mindig eláraszt minket stílusinspirációval az egész őszi-téli időszakra. Most mutatunk egy visszatérő trendet, amit bátran kapj elő a hűvösebb hónapokban!Ha csak egy trendet keresel, amit magaddal vihetsz ebből a múlt hónapból, az legyen a dupla farmer. Ehhez a viselethez az utcai stylistok újra és újra visszatérnek New Yor
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
A tudomány szerint a légörvények hamarosan még viharosabbak lesznek. A turbulencia a légi közlekedés gyakran emlegetett része, sokan rettegnek tőle, bár teljesen ártalmatlan. Néhány módszerrel pedig segíthetünk félelmeink tompításában. A Geophysical Research Letters című folyóiratban 2023 júniusában megjelent tanulmány szerint az elmúlt 40
George Clooney ismét jótékonysági gálát tartott New Yorkban, a Clooney Foundation for Justice’s Albie Awards nevű rendezvény vörös szőnyegén pedig Hollywood krémje vonult végig. Az eseményen pedig olyan embereket ünnepelnek, akik az igazságszolgáltatásnak szentelték az életüket.
A turizmus legjobbjai 2023-ban a World Travel Awards 30. évfordulója alkalmából egy háromnapos, látványos eseményre gyűltek össze a legjobb négyévszakos úti cél díját elnyerű georgia-i Batumi tengerparti városában. A 30.…
A pár 12 évvel ezelőtt házasodott össze, sokáig a legnagyobb szerelemben és megértésben éltek, a férj hűtlensége azonban új mederbe terelte a kapcsolatukat.
Szeptember 29-én első alkalommal került megrendezésre a 24 órás úszófesztivál az „Európai sporthét” keretében a berettyóújfalui Bihar Termálliget uszodájában. A berettóújfalui 24 órás úszást Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő indította…
Két munkás kiásott egy rövidebb utat a kulturális ereklyén keresztül.Letartóztattak két gyanúsítottat, akiket azzal vádolnak, hogy kárt okoztak a Kínai Nagy Falban, miután gödröt ástak, hogy rövidített utat hozzanak létre azon keresztül.A rendőrség a múlt hónapban kapta a riasztást, amely szerint a Nagy Falban lyukat ástak Yang Qianhe településen,
"Ez volt az utolsó nagykoncertje, de én úgy érzem, még alig kaptam belőle valamit" – írja huszonéves szerzőnk, Simon Eszter, aki ovis korában, a Megasztárban látta először a sötét szemüveges, göndör hajú Pici bácsit. Koncertbeszámoló.
Pillanatok alatt beköszöntött az ősz, egyben az ültetési szezon tervezésének kezdete. Érdemes már most elgondolkodnunk azon, hogy idén milyen növényekkel gazdagítjuk kertünket. Szerintem adjunk nagyobb hangsúlyt az örökzöldek telepítésének, hogy a természetadta előnyöket minél jobban kiélvezhessük a téli hónapokban is. Az őszi ültetési szezonra els
Egy új tanulmány szerint a Golf-áramlat valóban lassul, ez pedig mélyreható következményekkel jár bolygónk egyik legnagyobb időjárását befolyásoló tényezőjére nézve. Ha a Golf-áramlatban változás történik, az az éghajlatra is óriási hatással lesz.
A győri Lengyel Vivien 17 éves korábban fedezte fel magának a fitneszsport világát, azóta pedig sikert sikerre halmozott! Előtt is rendszeresen sportolt, de végül a fitnesz lett az a mozgás-, és életforma, ami teljessé tudta tenni az életét. No meg az, hogy elég gyorsan szerelembe esett a testépítés egyik hazai legendájával, Molnár Péterrel…
Első pillantásra nem sokban különböznek egymástól a rizsfajták, ám ha közelebbről megvizsgáljuk őket, jelentős eltéréseket fedezhetünk fel közöttük.A basmati rizs különösen kiemelkedik a többi típus közül. Jellegzetes illata van, amely főzés közben a pattogatott kukoricához hasonlítható. A "basmati" szó eredeti, hindi jelentése is erre utal: "aromá
A csizma egy olyan lábbeli, ami szinte minden nő ruhatárában megtalálható. Ennek a darabnak számos verziója létezik: ki a boka-, ki a combcsizma verzióját kedveli. A trendszetterek szerint azonban idén az a típusa jön divatba, amely talán a legkedveltebb.
Manapság a kozmetikumok világában szabályosan elveszünk, hiszen rengeteg új és régi termék is van a piacon és mindenki mást ajánl a bőrtípusokat figyelembe véve. De melyek azok a bőrápolási termékek, amelyeket a szakértők is annyira szeretnek, hogy saját bőrükön használják? Ezek következnek most.A Marie Claire több bőrgyógyászt és bőrápolási szakér
Ha a kutya a szabadban lakik, akkor nem kérdés, hogy szüksége van kutyaházra. Nem mindegy azonban, hogy ez miből van, milyen felépítésű, mekkora és hol helyezkedik el. Fa vagy műanyag legyen? Északra vagy délre nézzen az ajtaja? Mekkora és mivel van szigetelve? A válaszokat a cikkből megtudhatod.
A horvátországi Thousand Islands Race olyan, mint bármelyik vitorlásverseny, ahol a fő szempontok: felkészülés, kihívás, kaland, a természet tisztelete, a hajó és a legénység biztonsága. Mindennek ékes bizonyítékát adta az Adria horvátországi részének több mint ezer szigete között elhaladó regatta idei, szeptember 18-25. között megrendezett 10. kia
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Egyiptom egy lenyűgöző ország, amely gazdag történelemmel, kultúrával és természeti szépséggel rendelkezik. Az ősi piramisoktól és szfinxektől a gyönyörű tengerpartokig és a Vörös-tengerig Egyiptom minden utazó számára valamit kínál.
A filmszéria szinte már teljességgel összeforrt a 20th Century Fox stúdióval, így sokáig nem is álmodhattak róla a rajongók, hogy Rozsomák, X Professzor, Magneto és a többiek a Marvel moziverzumában is felbukkanjanak. Most azonban végre ez is megtörténhet.