2023. október 5. csütörtök

okt. 5
15:56
Kiderült, melyek a világ legjobb városai (Roadster)
Élhetőség, szerethetőség és jólét alapján vizsgálták a világ nagyvárosait.
okt. 5
15:57
Elkészült az első, Magyarországon gyártott okostelefon (Rakéta)
A Nokia márkanév alatt megjelenő XR21 egy limitált kiadást is kapott annak örömére, hogy a HMD Global Európába hozta a gyártását.
okt. 5
15:58
Tudtad, hogy Rómának van egy piramisa? Ráadásul most ingyen be lehet lépni (Roadster)
Aki belülről is meg akarta nézni, annak eddig nem volt könnyű dolga.
okt. 5
15:59
A hajszálnál százszor vékonyabb tárgyak mozgását is érzékeli ez a miniatűr radar (Rakéta)
A rezgést ráadásul a hajszálnál ezerszer vékonyabb tárgyak esetén is érzékeli – na de mire lesz jó?
okt. 5
16:00
Jóval többe kerülhet a síelés a szomszédban idén, és kiderült az is, hol lesz a legdrágább a jegy (Roadster)
A drágulás elsődleges oka a felvonók üzemeltetői szerint a bér- és energiaköltségek drasztikus emelkedése.
okt. 5
16:01
A miniatűr házban bárhol a világon fenntartható módon élhetnek a lakók (Rakéta)
Az Ecocapsule következő generációs változata fél méterrel hosszabb elődjénél, de ugyanolyan kompakt életteret biztosít.
okt. 5
16:02
Drasztikusan megváltozhat Párizs a 2024-es olimpiára, olyat lépnének meg, amire korábban nem volt példa (Roadster)
Az út hosszú, de a zöldek szerint ez jelentős lépés lehetne egy fenntarthatóbb játékok felé.
okt. 5
16:03
Mindent a szemnek! – 5 tárgy, hogy a szemüvegviselés öröm legyen (Hamu és Gyémánt)
Régen talán kellemetlen nehézség volt, ma viszont már igazi státuszszimbólum is lehet a szemüveg és a hozzá tartozó kellékek. Az októberi látás hónapja apropóján most olyan kiegészítőket hoztunk, amelyek segítenek, hogy a szemüvegviselés is egy újabb lehetőség legyen önmagunk kifejezésére. A napszemüveg SelfridgesAz 1917-ben Turinban alapít
okt. 5
16:03
Még a Netflixnél is drágább lesz a fizetős Facebook és Instagram (Rakéta)
Az Európai Unióban életbe léptek a digitális nagyvállalatok működését szabályozó új törvények, így a közösségi média platformok is kisebb-nagyobb átalakulásokon fognak keresztülmenni. Ennek részeként elkerülhetetlennek tűnik a fizetős Facebook és Instagram megjelenése, de a TikToknál is gondolkodnak az előfizetési díj bevezetésén.
okt. 5
16:04
Ne foglalj túl korán repülőjegyet, ez az ideális időpont (Roadster)
Íme, a repülőjegy-foglalás igazi tudománya.
okt. 5
16:05
Talány, hogy mik lehetnek ezek: bolygó-tömegű, csillag nélküli páros-objektumok tucatjait fedezték fel az Orion-ködben (Rakéta)
A szakértők szerint talán új csillagászati kategória bevezetésére is szükség lesz ezen objektumok kapcsán, amelyek akkorák, mint a Jupiter, de nincs csillaguk, amely körül keringenének. A rejtélyt csak fokozza, hogy valamiért párokban fordulnak elő.
okt. 5
16:06
Csodálatos közös projektbe fogott Szlovénia és Olaszország (Roadster)
Valami készül a Júliai-Alpokban.
okt. 5
16:07
Tesztelhetjük, mennyit tudunk a világ Nobel-díjasairól (Rakéta)
Hány Nobel-díjas tudóst, írót és híres személyt tudunk összekötni a különböző találmányokkal, fizikai jelenségekkel vagy éppen könyvekkel?
okt. 5
16:09
Anyja róka, apja pedig egy kutya volt – íme Dogxim, a világ első róka-kutya hibridje (Rakéta)
2021-ben egy furcsa, kutyaszerű élőlényt vittek be egy dél-brazíliai állatklinikára, miután elütötte egy autó. Bár az állat szokott módon ugatott, viselkedése a kutyákéhoz képest meglehetősen furcsa volt, például táp helyett csak patkányokat evett, és a fákra, bokrokra is felmászott. A gondozók gyanakodni kezdtek, hogy mégsem egy hétköznapi kutyáva
okt. 5
16:11
Olasz kutató állt elő az 1933-as UFO-balesettel és a Mussolini-kormány titkos programjával kapcsolatos dokumentumokkal (Rakéta)
Ez annyiban is érdekes, hogy ez ugyanaz a program, amelyről idén korábban David Grusch egykori hírszerző is vallott az amerikai kongresszusi bizottság előtt – állítólag a lezuhant jármű a világháború után az USA-ba került, és Grusch találkozott is olyanokkal, akik ezt az eszközt tanulmányozták.
okt. 5
16:13
Polgár Judit: előfordul, hogy olyan meglepő lépéssel áll elő a mesterséges intelligencia, amitől tátva marad az ember szája (Rakéta)
Bár a sakk mai, modern változatát csak a 16. század óta ismerjük, a játék eredete mintegy ezer évvel korábbra tehető. De mégis mi teszi a sakkot ennyire időtállóvá, minden kor számára relevánssá? Erről is beszélgettünk Polgár Judittal, a sakktörténet legjobb női sakkozójával, nemzetközi nagymesterrel.
okt. 5
16:15
Mik azok az F-gázok, és miért akar mindenki megszabadulni tőlük? (Rakéta)
Klímagáznak, vagy F-gáznak is nevezik azokat a fluortartalmú üvegházhatású gázokat, amelyeket leggyakrabban légkondicionáló- és hűtőberendezésekben használnak. Az EU és az USA is az anyagok gyártásának csökkentése, majd teljes kivezetése mellett tette le a voksát, mi pedig összefoglaltuk röviden, miért ennyire fontos ez mindenki számára.
okt. 5
16:15
Pánik Párizsban – Valóban ellepték az ágyi poloskák a francia fővárost? (WMN)
A franciák már mindenhol ágyi poloskát látnak – de mennyire súlyos a helyzet valójában? És vajon mi is veszélyeztetve vagyunk? Ennek jártunk utána:
okt. 5
17:21
"Ez a kislány itt és most talán még a szomszéd településig sem jutna el, nemhogy a Nobel-díjig" (Olvasói vélemény) (WMN)
"Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni" – írta Klebelsberg Kuno, egykori közoktatásügyi miniszterünk cirka száz évvel ezelőtt. Vajon mit szólna, ha látná, mivé lett azóta a közoktatás? Olvasónk gondolatai Karikó Katalin Nobel-díja kapcsán.
okt. 5
18:15
Borzasztó titok derült ki Európa múltjáról: egykoron mindennapos lehetett a kannibalizmus az öreg kontinensen (Femcafe)
A 15 ezer évvel ezelőtti magdaléni kultúra tagjainak maradványai különös vágás- és harapásnyomokat rejtettek, sőt egyéb bizonyítékok is alátámasztják a meglepő feltételezést.
okt. 5
18:15
Saṃvega: a sokk, amikor rádöbbensz, hogy értelmesebb életet kellene élned (WMN)
A mókuskerék hirtelen megáll, te magadba nézel, és meglátsz valamit.
okt. 5
18:15
„Nem tartom magam jó embernek” – ezért ne szegjük meg a saját erkölcsi normáinkat (egy.hu)
Zsuzsa megalkuvó személyiség, de ő ezt nem bánta. Egyszer azonban elárulta a barátnőjét. Vannak döntések, amelyek megváltoztatják az egész életünket: de nem a sorsunkat, hanem azt, ahogy azontúl minden egyes nap önmagunkra gondolunk. És ez az érzés a legkevésbé sem a pozitívak közül való.
okt. 5
18:27
Ezt a dolgot soha ne csináld a bőröndöddel, amikor utazol: nagyobb károd is lehet belőle (Femcafe)
Egy egyszerű hiba elindíthatja a bőröndöd egy teljesen más utazásra, mint amire eredetileg szántad.
okt. 5
18:27
Több hónapra Budapestre költözik Angelina Jolie (Hamu és Gyémánt)
Angelina Jolie legutóbb 2010-ben forgatott a magyar fővárosban. Akkor A vér és méz földje című mozija készült, ami az Oscar-díjas színésznő első rendezése volt. Idén októbertől – a tervek szerint év végéig – ismét Budapestre teszi át székhelyét. Angelina Jolie nemrégiben nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy miért nem láthatta őt a közönsé
okt. 5
18:39
Világrekord az Ír-tengeren: megvan a leggyorsabb vitorlásátkelés (AQUA)
John Gimson és Anna Burnet részben azért vállalta a kihívást, hogy felhívja a figyelmet a tengerek szennyezettségére. John Gimson, a brit vitorláscsapat sportolója szerint a tengerhajózási iparnak nincs más választása, mint drasztikusan csökkenteni az ágazat a szén-dioxid-kibocsátását, miután ő és partnere, Anna Burnet a fenntartható utazás mellett
okt. 5
19:21
Havas Juli: Személyi igazolványt! (WMN)
Mit szabad egy gyereknek és mit nem szabad? Mit tiltsunk neki? A saját érdekében természetesen
okt. 5
20:27
Kate Middleton bemutatta az ősz legnagyobb trendjét: minden stílusos nő ezt a darabot fogja viselni (Femcafe)
Katalin hercegné legutóbb egy praktikus mellényre váltott, ami remek kiegészítője az őszi gardróbjának.
okt. 5
20:27
Durva idegenforgalmi adó vezet be az egyik legkedveltebb európai desztináció (Hamu és Gyémánt)
Számos népszerű európai várost követően a holland főváros vezetősége is úgy döntött, hogy megadóztatja turistákat. Bár Amszterdam számára nem ismeretlen az idegenforgalmi adó fogalma, annak mértéke a jövő évtől jelentősen megemelkedik.
okt. 5
21:27
Halálos vírus ütötte fel a fejét, régiók kerültek karantén alá - Itt az újabb pandémia? (Femcafe)
Máris ezerszám zárattak be iskolákat, irodákat Kerala államban, hogy megakadályozzák a Nipah-vírus terjedését Indiában.
okt. 5
21:45
Elolvasta az üzenetet, amit a szomszédja hagyott az ajtaján: meghűlt a vér a nő ereiben, azonnal a költözés mellett döntött (Femcafe)
A megszeppent nő legmerészebb rémálmaiban sem hitte volna, hogy ilyesmi valaha is megtörténhet vele.
okt. 5
22:33
DNS-tesztet csináltatott a férfi, mert attól rettegett, hogy nem ő a lánya biológiai apja: a végeredmény szétzilálta az egész családot (Femcafe)
A pasas csúnyán összeveszett a feleségével: a nő a vita hevében olyasmit vágott hősünk fejéhez, ami minden önérzetes férfit szíven ütne.

2023. október 6. péntek

okt. 6
0:09
Szoboszlai mindenkinél többet futott a Premier League-ben (Igényesférfi.hu)
Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar futballistája futotta eddig a legtöbbet az egész angol Premier League-ben a 2023/24-es idényben.
okt. 6
0:09
Nem fogod elhinni, Katalin és Vilmos hogy választotta ki György nevét (in.hu)
A zárt ajtók mögött Vilmos és Katalin elég szórakoztató pár. Mondjuk azt azért még mi sem gondoltuk volna, hogy a kutyájukra bízzák elsőszülöttjük nevének kiválasztását!A Marie Claire szerint az akkori cambridge-i herceg és hercegné − akik többféle név között vacilláltak − kis papírdarabokra írták fel a választási lehetőségeiket, majd mindet a padl
okt. 6
0:13
A Prada segít megtervezni a NASA közelgő Hold-missziójának űrruháit (in.hu)
A következő holdra szállás elegánsabb lesz, mint valaha.Az Axiom Space ugyanis összefogott a Pradával, hogy közösen tervezzék meg az űrruhákat az Artemis III küldetéshez. A 2025-re tervezett, az Apollo 17 óta az első legénységgel végrehajtott holdraszállás egyben az első együttműködés lesz egy olasz luxusház és egy kereskedelmi űrvállalat között –
okt. 6
0:17
A rajongók leleplezték a Szívek szállodája óriási bakiját: valakit visszahoztak a halálból (in.hu)
Több mint két évtizeddel a Szívek szállodája debütálása után a rajongók még mindig elkötelezettek a hosszú ideje futó dráma iránt. Szeretik feleleveníteni a kevésbé ismert tényeket a sorozatról − beleértve a sok kis bakit, amiket a sorozat hét évada alatt elkövettek a készítők.Újabban egy téves sor zaklatta fel a rajongókat, ami "visszahozott" egy
okt. 6
0:21
A Netflix után a Disney+ fiókjainál is szigorítás jön (in.hu)
Még idén korlátozhatják a Disney+ felhasználói fiókok megosztásának lehetőségét. Bob Iger, a Walt Disney Company vezérigazgatója augusztusban tájékoztatta a vállalat befektetőit, hogy a DIsney+ fiókmegosztás korlátozásának lehetőségeiről. Állítólag még idén kiderülhet a döntés, a változások pedig legkorábban jövőre jöhetnek, írja a Haszon.Iger elm
okt. 6
0:25
Így tehetünk a reggeli puffadt szemek ellen a leggyorsabban (in.hu)
Akár az alváshiány, akár egy meredekebbre sikerült éjszaka vagy a kedvenc romantikus filmünk nézése közbeni sírás miatt, mindannyian ébredtünk már felduzzadt szemekkel. Szerencsére van néhány módszer, amivel gyorsan le lehet vinni a puffadást. A puffadt szemek mögött számos ok állhat, többek között az alváshiány, a sok só vagy alkohol fogyasztása,
okt. 6
0:29
Ezek a legnagyobb hibák Vera Wang szerint a menyasszonyi ruha választásakor (in.hu)
Az esküvői ruhatervező elmondta, mire kell figyelni az esküvői ruha vásárlásakor, és hogyan lehet elkerülni a rossz darabok megvásárlását."A legnagyobb hiba, ha nem érezzük magunkat kényelmesen a ruhában. És ez alatt nem csak az illeszkedést értem. Az érzés nagyon fontos számomra a ruháknál, valószínűleg azért, mert nő vagyok, aki más nőknek tervez
okt. 6
0:33
Harry herceg visszatérne régi életéhez? És mit szól ehhez Meghan? (in.hu)
Mióta Harry herceg és Meghan Markle Angliát a napsütötte Dél-Kaliforniára cserélte, a pletykák szerint a sussexi hercegnek van némi honvágya.Most egy szórakoztatóipari kommentátortól kapott szárnyra a hír, hogy Harry több időt szeretne Angliában tölteni, és Meghan ezt nehezen viseli.Harry herceg társasági élete jelentősen eltolódott az elmúlt évtiz
okt. 6
3:45
Másfél évtizede nem zuhantak ekkorát a hazai ingatlanárak (Igényesférfi.hu)
Felgyorsult a lakásárcsökkenés Magyarországon a KSH legfrissebb, 2023 második negyedéves adatai szerint.
okt. 6
4:27
A felszállásról akart egy videót az utas: a szomszédjától egyenesen felfordult a gyomra (Femcafe)
A felszállást akarta csak videóra venni, ám hamar észrevette, van más látnivaló is.
okt. 6
4:42
Ez a mesebeli úti cél a magyar határ mellett nagyon megér egy őszi városlátogatást (Roadster)
Az embernek kedve támad elücsörögni a színes épületek között.
okt. 6
4:45
Putyin: újra kell építenünk a világot (Igényesférfi.hu)
Egy új világ építésének feladata áll előttünk, a sokpólusú világrend kialakulása elkerülhetetlen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitakör plenáris ülésén csütörtökön Szocsiban.
okt. 6
4:48
Teli torokból üvöltött felesége Vastag Csabával (Blikk)
Nem volt más választása Evelinnek abban a szituációban, amibe került.
okt. 6
4:48
Ne vigye túlzásba az orrspray-t! - Az elhúzódó orrdugulás okai (Vital)
Az orrdugulás kiváltó oka az őszi időszakban gyakori náthás panaszok mellett allergia is lehet, elhúzódó panaszok esetén azonban mégsem ez áll a háttérben.
okt. 6
4:51
A tudósok végre rájöttek, hogyan dorombolnak a macskák (in.hu)
Úgy tűnik, végre megvan macskák jellegzetes hangjának kulcsa, amihez a hangszálaikban található puha párnák is hozzájárulnak. Mindjárt mondjuk is, hogyan.A tudósok régóta próbálják megfejteni, hogy a macskák hogyan tudják előállítani jellegzetes, mély hangú dorombolásukat, mivel az alacsony frekvenciájú hangokat általában a hosszabb hangszálakkal r
okt. 6
4:54
Két budapesti cukrászda a világ legjobbjai között (Infostart)
A legjobb cukrászda Lisszabonban van egy szaklap szerint.
okt. 6
4:57
Mi történik a Merkúron? Zsugorodni kezdett a bolygó (Hamu és Gyémánt)
Annak ellenére, hogy a Merkúr a Földhöz – a Naprendszer összes többi objektumához képest – legközelebbi bolygó, kevés figyelmet kap. Pedig a kutatók egy igazán érdekes jelenségre lettek figyelmesek.
okt. 6
5:15
Minden, amit a Magyarországra érkező uniós forrásokról tudunk (Igényesférfi.hu)
Mikor, mennyi és pontosan milyen uniós transzfer érkezhet Magyarországra? A sokakat foglalkoztató témával kapcsolatban rengeteg az ellentmondás.
okt. 6
5:15
Belépő svájci, Ausztráliából – Bausele Ocean Moon V (Kronometer)
Gyilkos pókok, kígyók, kenguruk és kihagyhatatlan tengerpartok. Ha a többit nem is, de az utolsót elhozza a Bausele zászlóshajójának legfrissebb változata, az Ocean Moon V. Nem éppen matuzsálemi, de már…

Keresés