2023. december 10. vasárnap

dec. 10
0:12
Al Pacino 5 legalulértékeltebb filmje (Igényesférfi.hu)
Habár Al Pacino fősodorbéli belépője különösen emlékezetesre sikerült és A Keresztapával rögtön a szakma csúcsára katapultált, de a nyolcvanas években például szinte csak színházban játszott, és A sebhelyesarcún kívül egyetlen fontos mozival sem jelentkezett.
dec. 10
4:21
Így csökkentheti a cukorbetegség kockázatát! (Vital)
Akit az életmódja hajlamosíthat a 2-es típusú cukorbetegség kialakulására, tehát például magas a vérzsír- és koleszterinszintje, túlsúllyal és magas vérnyomással küzd, esetleg már fel is ismerték nála az inzulinrezisztenciát, fontos tudnia, hogy a rendszeres mozgás komoly védelmet jelenthet a diabétesszel szemben. Alkonyi Kata, az Életmód Orvosi Kö
dec. 10
4:48
5 európai város, ahol mesés karácsonyi hangulat vár (Igényesférfi.hu)
Hetek óta azon tűnődsz, hol kellene tölteni 2023 utolsó napjait? Nos, ebben az esetben leegyszerűsítjük a döntést és mutatunk öt hangulatos európai várost, mely ünnepi díszbe öltözve egészen új arcát mutatja.
dec. 10
5:00
5 érdekesség a Nobel-díj történetéből, amit kevesen tudnak (Hamu és Gyémánt)
Minden évben az alapító Alfred Nobel születésnapján, azaz december 10-én adják át a tudományos élet legnívósabb elismeréseit Stockholmban. 2023-ban két magyar – Karikó Katalin és Krausz Ferenc – is kiérdemelte az elismerést. Cikkünkben mutatunk pár érdekességet a Nobel-díj 128 éves történetéből.
dec. 10
5:18
Szaúd-Arábia szerint 40 fokos melegben is lehet foci vb-t rendezni (Igényesférfi.hu)
Szaúd-Arábia jelenleg is mérlegeli annak a lehetőségét, hogy a 2034-es labdarúgó-világbajnokságot a hagyományokhoz hasonlóan nyáron rendezzék meg annak ellenére, hogy a nappali hőmérséklet ebben az időszakban elérheti a 38 Celsius-fokot.
dec. 10
5:42
Hihetetlen okból árasztották el szarvasok a 83-as főutat (Infostart)
Az állatok viselkedése egyáltalán nem váratlan, ugyanis egy számukra nélkülözhetetlen ásványi anyagot igyekeztek magukhoz venni.
dec. 10
5:48
Mostantól bármilyen elektromos autó tölthető a Tesla Superchargereivel (Igényesférfi.hu)
Mostantól hat új töltőállomás és további 68 önálló Supercharger áll rendelkezésre más márkák elektromos autói számára Magyarországon is - adta hírül pénteken a Tesla.
dec. 10
5:54
Ezért melegítsd meg mindig a kihűlt ételt fogyasztás előtt (in.hu)
Sőt, többször is újramelegíthetjük azt a mikróban.Az ételek nagy tételben való elkészítése és újramelegítése nagyszerű módja az idő megtakarításnak a konyhában, ráadásul az élelmiszerpazarlás csökkentése sem utolsó szempont. Sokan hallottuk arról, hogy az ételt csak egyszer lehet újra felmelegíteni, mivel utána az már nem biztonságos az elfogyasztá
dec. 10
5:57
Sportmedence teljes értékű hidromasszázzsal (Spa Trend Online)
Az Endless Pools sport és relax medencéje egy térben kínálja a végtelen úszás élményét és a teljes testreható hidromasszázs élményt! Pihenés és mozgás egyetlen helyen!
dec. 10
6:00
Ilyen csizmahosszt érdemes választanod a magasságod alapján (Femcafe)
Mutatjuk, hogy neked milyen darabot érdemes választanod!
dec. 10
6:06
Ez a meglepő trend fog dominálni idén télen: csak a legstílusosabb nők vállalják be (Femcafe)
Te bevállalnád?
dec. 10
6:08
5 könyv karácsonyra, amiért minden gasztro őrült odáig lesz (Femcafe)
Idén karácsonykor ajándékozd a sütés-főzés élményét! Ezekkel a könyvekkel egyszerűen nem lőhetsz mellé!
dec. 10
6:18
10 újgenerációs készség, amire projektmenedzserként szükséged lesz a jövőben (Igényesférfi.hu)
A munka világa aktívan és számottevően átalakult az elmúlt években, és ennek megfelelően a különböző pozíciók is változnak. A projektmenedzseri szerepet például rendkívül sok és heves vita övezi, mivel az aktuális trendek jelentősen befolyásolták a szervezetek dinamikáját.
dec. 10
6:18
Szeretnéd, ha a gyermeked minél nagyobb örömöt élne át? Érdemes már korán bevezetni a 3 ajándék elvét! (egy.hu)
Ha mindig csak három ajándékot kap az utód, sokkal nagyobb a várakozás és az öröm. Tapasztalatból mondom.
dec. 10
6:18
Ez az öt legpiszkosabb hely a repülőn a légiutas-kísérők szerint (Roadster)
Tanulság: kézfertőtlenítő nélkül nem érdemes felszállni.
dec. 10
6:20
Ezeknél a látványosságoknál kell a leghosszabb sorokra számítani (Roadster)
Jó előre felkészülni.
dec. 10
6:30
Tudtad? Valójában ezért díszítjük üveggömbökkel a karácsonyfát (Femcafe)
Miért állítunk karácsonyfát, honnan az üveggömbök hagyománya és mikor lett a piros és zöld színkombináció az ünnep jelképe? Íme, a válasz mindhárom kérdésre.
dec. 10
6:42
Tények és tévhitek a tejről: Igaz, hogy gyulladást okoz a tej a szervezetben? El szabad hagyni a tejet a gyerekeknél? (Kölöknet)
Mi a különbség a tejcukor és a tejfehérje érzékenység között? Okozhat bélrendszeri gyulladást a túlzott tejfogyasztás vagy a tej továbbra is "élet-erő-egézség", ahogy az egykori szlogen hangoztatta? Valóban nem jut elegendő kálcumhoz az a gyerek, akinek kivesszük a tejet az étrendjéből? A sokakat érdeklő kérdésekről Polgár Annamária diete
dec. 10
6:48
Vádemelés: természetkárosítás a Tarna-pataknál (AQUA)
A Füzesabonyi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben, akik gátat építettek a Tarna-patakra, védett állatfajok tömegeit pusztítva el. Füzesabony közelében üzemel egy szőlőoltvány-iskola, ahol az egyik vádlott telephelyvezetőként, társa pedig szőlőtermesztő segédmunkásként dolgozott. A területen lévő 400 e
dec. 10
6:48
Exkluzív enteriőrbe csomagolt prémium italkülönlegességek a belvárosban (Igényesférfi.hu)
Egyszeri és megismételhetetlen élménnyel várja a prémium italok iránt érdeklődőket a The - Bar Giftshop.
dec. 10
6:48
"Évike, nekem még annyi mondanivalóm lenne!" – Az irodalom gyógyító ereje az idősek otthonában (WMN)
Advent második vasárnapján gondoljunk azokra is, akik nem odahaza, szeretteik körében, hanem intézményi keretek közt várják a karácsonyt. Kurucz Adrienn a Migazzi Kristóf Idősek Otthonában járt.
dec. 10
7:00
Furcsa kérdéssel lepte meg III. Károly a Star Wars színésznőjét (Hamu és Gyémánt)
Natalie Portman egy, a legújabb filmje kapcsán készült interjúja során mesélte el azt az 1999-es történetet, amikor is a Baljós árnyak premierjén találkozott a birt királyi családdal. Jelen volt az akkor még hercegi rangot viselő Károly is, aki a színésznőnek egy igen érdekes kérdést tett fel.
dec. 10
7:00
Túl népszerű volt, ezért megszüntették Anglia legrégebbi karácsonyi vásárát (Roadster)
Logikus.
dec. 10
7:24
A Rolls-Royce bemutatta a miniatűr atomreaktor prototípusát, amivel a jövőben akár egy holdbázist is üzemeltethetnek (Rakéta)
.
dec. 10
7:26
Mekkora eséllyel tart az emberi evolúció egy új faj kialakulásának az irányába? (Rakéta)
.
dec. 10
7:48
7 világsztár, aki szinte az egész vagyonát elveszítette (Hamu és Gyémánt)
Ugyan számos olyan hírességről tudunk, aki elképesztő mennyiségű pénzt keres, azonban a celebek sok esetben szinte az utolsó fillérig elveszítik a vagyonukat. Az alábbi cikkben 7 ilyen világsztárt sorolunk fel.
dec. 10
7:48
"Az ünnepet ki kell böjtölni" – Adventi beszélgetés Várszegi Asztrik atyával (egy.hu)
Hagyományok, várakozás, ünnep – ismerős szavak, de vajon van-e valódi tartalmuk mai világunkban? A várakozás értelméről és felemelő öröméről, az ünnep megélésének lehetőségéről, az elvégzett munkát követő felszabadult nyugalomról Várszegi Asztrik atyával, nyugalmazott pannonhalmi főapáttal beszélgettünk.
dec. 10
7:54
Tényleg segít kiszúrni a párkapcsolati piros zászlókat egy fura elmélet? (in.hu)
A TikTok legújabb elmélete fura magyarázattal szolgál a párkapcsolatok működéséről.A TikTokon már több mint 30 millió megtekintésnél járó narancshéj-elmélet az egyik legvitatottabb téma jelenleg a randizás világában. Ahogy egy felhasználó videójában elmagyarázza, a narancshéj-elmélet alapvetően azt írja le, amikor a partnerünk olyan cselekedetet t
dec. 10
8:36
3 hazai szellemváros, amit imádni fognak a rejtélyek szerelmesei (Hamu és Gyémánt)
Különös atmoszféra jellemezi a szellemvárosokat, melyekkel általában sci-fi műfajú filmekben találkozunk a legtöbbször, pedig – akár hisszük, akár nem – még Magyarországon is vannak ilyen települések. Alábbi listánkban három ilyen várost mutatunk be, amit szinte biztos, hogy imádni fognak a rejtélyek és titkok szerelmesei.
dec. 10
8:48
Jessze vesszeje, rongáló manó, kakáló farönk és társai – Furcsa adventi szokások a nagyvilágban (WMN)
Tudod, mi, vagyis ki Jessze vesszeje? Hát azt, hogy ki csinálta az első adventi naptárat, amiben egyébként habcsókok voltak? És a goblinokat meg az édességet kakáló farönköket ismered? Izgalmas és mulatságos adventi kalandozás Miklya Luzsányi Mónival:
dec. 10
9:06
Egy alulértékelt tápanyag, pedig kulcsfontosságú a szervezet működéséhez (Igényesnő.hu)
A B12-vitamin elengedhetetlen az idegrendszered, anyagcseréd és különösen az energiaszinted szempontjából. Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni róla.
dec. 10
9:12
"A középiskolai felvételi közel nem a vizsga napjáról szól, hanem a hozzá kapcsolódó féléves procedúráról" - Interjú Németh Szilviával (Kölöknet)
A középfokú felvételi kapcsán lassan ott tartunk, hogy már nem csak a gyerekek kénytelenek elszenvedni a középfokú felvételi nehézségeit, hanem szülőként is gyomorgörccsel kelünk és fekszünk a felvételi előtti félévben. Jó esetben, csak a félévben, rosszabb esetben pedig még korábban indul a hajsza.
dec. 10
9:48
Biztonságos a keratinos hajkezelés? (in.hu)
A keratinos kezelés egy félig tartós hajegyenesítés, amely kisimítja a szálakat és csillogó fényt ad a hajnak. De milyen egészségügyi kockázatokkal jár?ElőnyökA keratinos hajkezelés legnagyobb előnye a sima és fényes tincsek. Az eljárás fokozza a haj természetes fényét, és csökkenti a göndörséget a simább frizurára vágyóknak. Mivel félig tartós, a
dec. 10
10:18
Budapest karácsonyi vásárai idén is Európa legnépszerűbbjei között vannak (Hamu és Gyémánt)
Az Ubuy webáruház felmérése azt vizsgálta, hogy mely karácsonyi vásárokat látogatják a legtöbben. A magyar főváros épphogy nem fért fel a dobogóra.
dec. 10
10:48
Elképesztő csillogás, zseniális programok és fantasztikus fogások várnak szilveszterkor Budapest legjobb helyein (Roadster)
A főváros legjobb éttermei, bárjai és szállodái idén is zseniális programokkal készülnek az év utolsó napjára. Körbenéztünk, hogy hol, milyen élményeket adnak.
dec. 10
10:54
Magyar innováció segíti a belföldi turizmust: Appartman.hu közvetlen foglalási rendszer és weboldal szállásoknak (Spabook)
Az utazók, pihenni vágyók és a szállásadók számára egyaránt fontos, hogy legyen saját weboldala a szállásoknak. Egy online foglalási naptárral rendelkező honlap kényelmessé, a közvetlen kapcsolattartás pedig olcsóbbá teszi a…
dec. 10
11:24
Napi egy adag ebből az ételből csökkenti a depressziót és a szorongást (in.hu)
A mentális egészség összetett dolog, de egy új kutatás szerint az erjesztett élelmiszerekben található baktérium bizonyos fokig segíthet megelőzni a depressziót és a szorongást.A University of Virginia School of Medicine kutatói felfedezték, hogy a Lactobacillus baktérium segít a szervezetnek a stressz kezelésében, és ezzel potenciálisan megelőzhet
dec. 10
11:48
"Olyan nekünk, mint egy ünnepi ölelés" – Napfonat-klippremier: Aranyszárnyú angyal (WMN)
Szerintünk szükséged van erre a néhány perc leállásra az év végi hajrában.
dec. 10
12:06
Utánunk gurul a napelem, hogy bárhol energiához jussunk (Rakéta)
.
dec. 10
12:18
"Itt vagyok, hogy mutassam, mézallergiával is lehet mézeskalácsot sütni, ahogyan anyátlanul is tudtam családot dédelgetni" (egy.hu)
Ha van olyan élelmiszer ezen a Földön, ami eteti magát, az a méz. Az emberek többsége imádja, ahogyan a karácsonyi időszak kötelező süteményét, a mézeskalácsot is. Én allergiás vagyok rá – de még így is nagyon szeretem, és kutatom életet megtartó titkát mind a mai napig.
dec. 10
12:36
Az egész internetet meghódította ez a különleges "karácsonyfakoktél" (Hamu és Gyémánt)
Legyen szó mocktailról, vagy egy elegánsabb koktélról, idén karácsonykor semmiképp se hagyjukl le a menüről a parti italokat, sokat dobhatnak ugyanis az ünnepi hangulaton. Ráadásul nem is kell a klasszikusoknál maradnunk, választhatjuk például az internet egyik legújabb szenzációját, a "karácsonyfakoktélt".
dec. 10
12:36
A zserbó csak egy csokis bejgli repedéspara nélkül (Telex)
Omlós-élesztős tészta, sok dió vagy mák, lekvár, plusz egy csokibevonó. Egy olyan zserbóreceptet írtunk, amit azok is el tudnak készíteni, akik még sosem csináltak ilyesmit, a mi zserbónk pedig finomabb lesz, mint bármelyik cukrászdai.
dec. 10
12:48
Ekkora hó van - térképek síelőknek, közlekedőknek (Infostart)
Az előző néhány télen kissé elszokhattunk tőle, de a december eleje szokatlanul havasan kezdődött a Kárpát-medencében és a kontinens északabbi részein is.
dec. 10
12:48
Kiderült, vállalja-e a döntőt Dobos Evelin (Igényesnő.hu)
Még az utolsó pillanatban is kérdéses volt, Dobos Evelin vállalja-e az RTL Sztárbox című műsorának döntőjét, miután csütörtökön kórházba került.
dec. 10
12:54
A stressz valóban őszülést okozhat, de ez visszafordítható (in.hu)
A legtöbbünk hajában természetes módon csökken a pigmenttartalom az öregedés során. Bár gyakran hallani, hogy a stressz is szerepet játszhat a folyamatban, ezt embereken nem tudták bizonyítani egészen a közelmúltig.Az ősz és fehér hajat jellemzően a hajhagymáinkban lévő pigmentsejtek (melanin) lassú elpusztulása okozza az öregedés során. A melanin
dec. 10
13:12
Nem Párizs vagy Milánó a luxusmárkák szerelmeseinek paradicsoma (Roadster)
Egymást érik a dizájnerüzletek.
dec. 10
13:54
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással (Rakéta)
.
dec. 10
14:24
Banyánfa: az ősi, "sétáló, kannibál" fa (Rakéta)
.
dec. 10
14:36
Emily Blunt szerint Meryl Streep teljesen megváltozott Az ördög Pradát visel után (in.hu)
Emily Blunt elárulta, hogy Meryl Streep azért változtatott egy régi karrier szokásán, mert "nyomorultul" érezte magát Az ördög Pradát visel forgatásán.Streep David Frankel 2006-os vígjátékában Miranda Priestlyként, egy divatmagazin félelmetes szerkesztőjeként tűnt fel, Blunt pedig a társasszisztensét alakította, aki pokollá teszi az újonnan induló
dec. 10
15:30
Az megvan, hogy egy titkos gomb van a mosógépen? És most eláruljuk, mire jó! (SzMo)
A segítségével megelőzheted, hogy a ruháid egy idő után büdösek legyenek.

Keresés