A víz szilárd halmazállapotú formája a tél beköszöntével életünk egyre több területén jelenik meg. A jégkockás kiegészítőktől a korcsolyákon át a művészeti alkotásokig több különböző, izgalmas változattal köszöntjük a jeges napokat.
Hogyan viszonyuljunk gyerekeink kudarcaihoz? Mit tanítsunk nekik a félelemről? Hogyan indítsuk őket útnak a felnőtt életbe? Al Ghaoui Hesna, Gyurkó Szilvia, Pistyur Veronika és Holló Márta igencsak tanulságos kerekasztal-beszélgetéséről olvashattok beszámolót:
Az elmúlt évtizedben a lézeres tetoválás-eltávolítás drága eljárásból egy mindenki számára elérhető lehetőséggé vált, ebből adódóan pedig egyre kevésbé tekintünk úgy a mintákra, hogy azok örök életre szólnak.
2023. december 15-17. között a boronkai Széchenyi-Bebesi kastély ad otthont ismét a Boronclassic Fesztiválnak. A Boronclassic Advent a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretein belül és támogatásával valósul meg. A nagysikerű háromnapos szeptemberi Boronclassic Komolyzenei Fesztivált követően ismét felcsendülnek a d
G. Kertész Orsolya és Priyesh Gounder olyan huszonéves digitális nomád pár, akik azért dolgoznak, hogy utazhassanak, és szinte mindig úton is vannak. Három év alatt 25 országot jártak be együtt. Interjúnk időpontjában épp a Machu Picchu meghódítására készültek.
A szülői lét maga a nagybetűs ellentmondás. Egyrészt megfogalmazódik az egészséges, biztos kötődés jogos igénye, miközben tulajdonképpen az első pillanattól tudjuk, hogy eljön az idő, amikor el kell majd engedni őt. D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi podcastjának e heti vendége, Kurucz Adrienn utálja a "leválás" szót, akárcsak korunk másik mantráj
Néhány szempont betartásával a hideg hónapokban épp olyan megbízható és biztonságosan üzemeltethető társunk lehet az autónk, mint nyáron. A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint még nem késő felkészülni a télre.
A Gotland Runt, a világ legnagyobb évente megrendezett nyílt tengeri versenye 2024-ben visszatér történelmi gyökereihez, Sandhamnba. A regatta az elmúlt években Stockholm központjából rajtolt, jövőre azonban az ikonikus Sandhamnból, ahol a vitorlázók, a nézők és a partnerek egyedülálló lehetőséget kapnak régi emlékeik felelevenítésére, illetve, hog
A karácsonyi ünnepkör mai tartalmát és jelentőségét a távolba nyúló idő és a történelem eseményei formálták – beleértve az ünnep küllemének kialakulásában kulcsszerepet játszó főúri és nemesi családokat is. Te tudod, ők mit ettek egykoron?
A jelenség világszerte ismert, a megfejtése pedig pofonegyszerű. Annyi segítséget adunk, hogy mindezt csak télen, és csak a síkos idő beálltával tapasztalhatjuk.
"Jobb esetben" csak egy kéretlen péniszfotó meg némi noszogatás, rosszabb esetben a személyes adatokkal való fenyegetőzés, szexuális kizsákmányolás vagy akár életveszélyes bűncselekmény. És minél fiatalabb az áldozat, annál vonzóbb az elkövetők számára.
Ez a klasszikus pezsgős koktél nem túl édes, viszont könnyű és ízletes.A rumból, lime-ból, mézből és pezsgőből álló Air Mail a French 75 olyan variációja, amely több kísérletezési lehetőséget rejt magában. Az Air Mailt világos és sötét rum keverékéből, alternatív pezsgővel, például sörrel vagy szikvízzel feltöltve vagy éppen long drinkként is fogy
Kedvezőbb látási viszonyokat is eredményezhet a felmelegedés a ködhajlam csökkenése miatt – írta a Másfél fok klímapolitikai szakportál legutóbbi elemzésében.
Pompás ruhakölteményben fotózták nemrég Amal Clooney-t: a sztárügyvéd ezúttal egy Versace-darab mellett tette le a voksát, és olyan gyönyörűen mutatott benne, hogy még mindig keressük az állunkat.
Csak szólunk: a hamvas és ezüstös szőkék kimentek a divatból. Helyettük a karamelles, dús, meleg szőke megjelenés indult fellendülésnek az utóbbi időben.A téli hónapokban a szőke alapszínhez melegebb tónusokat adva dobhatjuk fel kicsit az arcszínt− mondja Harriet Muldoon fodrász. Majd hozzáteszi, hogy ez elegánsabbá, "drágább hatásúvá" is teszi a s
Ha rendszeresen sportolsz, a magnéziumpótlás fontossága valószínűleg nem újdonság akkor sem, ha még nem találkoztál hiányállapot miatt fellépő kellemetlen izomgörcsökkel.
A BBC szakírója a 2006-ban elhunyt Puskás Ferenchez, az olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes magyar futballistához hasonlította a Liverpool középpályását.
Ahogy a nagy órás trend egyre tűnik el a visszapillantóban, úgy jelennek meg sorra a kisebb, színes, akár unisex órák. Hiába azonosítjuk a magas nyomásállóságot nagy, nehéz óratokkal, az Oris…
1910. december 8-án született Karády Katalin. A filmsztár emlékét egykori pesti és New York-i lakóházának falán márványtábla őrzi, a Madame Tussauds Budapest épületében pedig élethű figura jeleníti meg felejthetetlen alakját.
A karácsony közeledtével sokaknak fejtörést okoz, mivel tudnák megajándékozni szeretteiket. Különösképp így van ez, ha demenciával élő személy van a családunkban, baráti körünkben. Vajon milyen meglepetés lenne az ő számukra megfelelő?
Az FIA közleménye konkrét neveket nem közölt, de a lapok megírták, hogy Toto Wolff, a Mercedes első embere és felesége, Susie Wolff, a női F1 Akadémia vezetője a két érintett.
Ünnepeink elmaradhatatlan velejárói a szokottnál dúsabb étkezések, a sokféle hagyományos finom fogás, amivel a családtagokat és a vendégeinket várjuk. Ennek az eredménye azonban nemegyszer az lesz, hogy oly nagyon várt pihenés és feltöltődés helyett puffadt hassal, fájós gyomorral, rosszkedvűen, torkig csömörrel kezdjük utána a hétköznapokat. Nem
Számos izgalmas lehetőséggel vár minket az év utolsó hónapjában is a Balaton és környéke, így semmiképp se habozzunk, ha az ünnepek előtt azon gondolkodnánk, hogy ellátogassunk-e a térségbe. Mutatunk is gyorsan öt kiváló programot.
Angelina Jolie nemrégiben elárulta, hogy a Brad Pittel történő válása miatti stressz okozta nála a Bell-féle bénulást. A 48 éves színésznő a WSJ magazinnak adott, december 5-én megjelent interjújában nyíltan beszélt egészségi állapotáról. A Bell-bénulásáról - egy neurológiai rendellenességről, amely átmenetileg megbénítja az arc egyik oldalát - Jol
A karácsony a szeretet és az öröm ünnepe – legalábbis annak kellene lennie. Sokan azonban egyáltalán nem ilyen felhőtlennek élik meg ezt az időszakot. Pedig léteznek egészen egyszerű megoldások az idegeskedés megelőzésére, vagy a kevésbé ártalmas stresszcsökkentésre. Mutatunk néhány tippet, hogy idén igazán pihentető lehessen az ünnep!
Csupán néhány hét van karácsonyig, a legtöbben pedig ünnepekkor tartják be a legkevésbé a fogyókúrát. Egy speciális étrend azonban segíthet abban, hogy karácsonyra olyan formába lendüljünk, hogy egy kicsit elcsábulhassunk az ünnepi finomságokra.
Hatalmas bravúrt ért el a Hungaria Rosé Extra Dry Franciaországban. Egymást követő ötödik évben is aranyérmet nyert a világ egyik legjelentősebb pezsgőversenyén, az Effervescents du Monde-on.
"A mai magyar közbeszédben a gondoskodás eléggé szentimentális fogalom. A nőhöz társítják mint veleszületett, ösztönös tulajdonságot, sőt életfeladatot, hogy gondoskodjon. Pont ezért is hagytuk el a címben" – interjú a Ludwig Múzeum Handle With Care című kiállításáról: egy tárlatról, ami összekapaszkodást kínál akkor is, amikor szinte már felőröl a