A regisztráció nem működött. Ezután egyik kórházból a másikba küldtek minket az oltás miatt, sehol nem jártunk sikerrel. Még a Népegészségügyi Központ portása is feltelefonált kedvünkért az illetékesnek, hiába.
Sokan vágynak arra, hogy nyugodtan és anyagi bőségben éljék időskori mindennapjaikat. A nyugodt életnek azonban számos feltétele van, például az, hogy fizikai állapotunk megfelelő legyen. Ehhez nemcsak a rendszeres és megfelelő mozgás, a gyógyszerek megfelelő szedése és a kiegyensúlyozott alvás segíthet hozzá, hanem a megfelelő táplálkozás is. Enne
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, konzorciumi partnerei és a helyben élők segítségével több mint 660 millió forint felhasználásával valósult meg a Hévízi-tó és környékének természetvédelmi célú rekonstrukciója. A beruházás 6 fő elem érintésével teljesült a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és konzorciumi partnerei – a Hévízgyóg
Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás, de abban talán megegyezhetünk, hogy karácsonykor a legtöbb család a kedves emlékek felidézése mellett dönt, valamint összegzi az elmúlt évet vagy éppen különféle társasjátékokkal mennek (kedvesen) egymás idegeire. Épp ezért nehezen elképzelhető, hogy egykor a hátborzongató kísértettörténetek az ünnep eleng
Bravúros teljesítményt tudhat maga mögött a AMP Specialist International Share Fund nevű globális részvényalap, mely riválisai 97 százalékát körözte le az idei évben. Az alap egyik portfóliómenedzsere elmondta, jövőre mely szektor részvényeivel lehet majd igazán nagyot hasítani.
Az olyan egyszerű, hétköznapi szokások, mint például a rendszeres adományozás, az önelfogadás vagy a szociális háló ápolása jelenetős szerepet játszik abban, mennyire érzed magad boldognak. A kutatók összesen tíz olyan szokást azonosítottak, amelyek bizonyítottan hozzátesznek a tartós boldogsághoz.
Ha azt hitted, hogy a turbulencia, egy mosdószerencsétlenség vagy a folyosón végigrobogó ételhordó kocsi által okozott ütés a legijesztőbb dolog a repülőn, sajnos ki kell ábrándítsunk.A repülőgépen utazókat fenyegető legnagyobb veszélyt egy olyan dolog jelenti, amelyre a legtöbb utas valószínűleg soha nem is gondolt volna.Ez pedig nem más, mint az
Celine Dion egészségi állapota egyre romlik a nővére szerint.Egy évvel azután, hogy megosztotta, hogy stiff-person-szindróma diagnosztizáltak nála, az énekesnő már nem tud bizonyos testmozgásokat irányítani − közölte nővére, Claudette Dion.Nem tudja irányítani az izmait. Ami összetöri a szívemet, az az, hogy ő mindig is fegyelmezett volt. Mindig ke
Bradley Cooper nemrég ismét kipróbálta magát a kamera másik oldalán: a felejthetetlen amerikai zeneszerző, Leonard Bernstein életét feldolgozó új életrajzi filmjét, a Maestrót forgatókönyvíróként, direktorként és színészként is jegyzi.
Mikor kezdhetjük el az etetést? Milyen eleséget kedvelnek a gyakoribb kertünkbe látogató madárfajok? Miért fontos az itatás? A továbbiakban ezekre a kérdésekre adunk választ!
Fekete humor, abszurd párbeszédek, a kisemberek hétköznapjai, és egy időtlen világ, ami mégis a máról mesél. Az év egyik legjobb filmje épp karácsonykor jön ki. Egy ilyen év után: a legeslegjobbkor.
Kevés olyan ember van, aki élvezi a dugóban való várakozást és a hosszú ingázást, ráadásul egy kutatás szerint ezek a problémák nemcsak idegesítőek, hanem kifejezetten károsak is a mentális egészségünkre.
Évek óta izgatja a fantáziámat egy villa a Móricz Zsigmond körtérre néző házak mögött, a kert végében megbújva, nagy fák árnyékában – úgy gondolom, szerencsés lakói teljes csendben élvezhetik város közepi, zöld oázisukat. A háznak saját bejárata, sőt külön címe sincsen, a Bartók Béla út 49. kapuján át vezet be az út a domboldali meglepetéshez. A kö
Könnyen elkészíthetők, jóllakottá tesznek és a lehetséges ízkombinációk végtelenek. Ráadásul az alábbi turmixok alacsony cukortartalmúak, így még egészségesek is.A 2015-2020-as Dietary Guidelines for Americans szerint a napi kalóriabevitel legfeljebb 10 százaléka származhat hozzáadott cukorból (például napi 200 kalória vagy 50 gramm cukor naponta e
A kreatin a fitneszguruk által legsűrűbben reklámozott táplálékkiegészítők közé tartozik. A három aminosavat ötvöző vegyület a szívben, az agyban, sőt a vesében is megtalálható, s a testünkben lezajló biológiai folyamatokban is kulcsszerepet tölt be. De mi történik akkor, ha célzottan izomnövelésre használjuk?
A rajongók szerint az 1980-as A Birodalom visszavág című film a valaha készült legjobb Star Wars-mozi. A produkció egyik legikonikusabb jelenetét azonban nevetséges módon akarták eredetileg rögzíteni.
A Dán Műszaki Egyetem szakértői készítettek egy, a híres ChatGPT-hez hasonló modellt, mely szinte hajszálpontosan képes előre jelezni az emberek halálát.
Évtizedes tapasztalat, hogy sajnos gyakran vegyül üröm is az örömbe a szeretet ünnepén. Az egész évi rohanás után kapkodva készülünk a nagy ajándékozásra.
Letícia királyné legutóbbi avilesi kiruccanása során egy mesés ruhadarabot viselt, amely nemcsak elegáns volt, de csodás karácsonyi hangulatot idézett elő.
Kutatók a púpos bálnák kommunikációs rendszerét tanulmányozzák. Céljuk, hogy minél többet megtudjanak arról, hogyan lehetne érzékelni és értelmezni a világűrből érkező földönkívüli jeleket.
Igaz, hogy a spinoff központi karaktere eddig csak egy epizódban tűnt fel a Wednesday-ben, de most úgy tűnik, a folytatásban fontosabb szerepet kap.Az első évad hetedik epizódjában ismerkedhettünk meg Fester bácsival (Fred Armisen), Wednesday Addams (Jenna Ortega) furcsa, ám titokzatos rokonával, aki azért volt ott, hogy elmondja unokahúgának, hogy
A Mandarin Oriental Hotel Group bejelentette, hogy az egykori budapesti Gellért Hotel felújítását és márkaváltását követően a luxus vendéglátás új mércéjét hozza el Budapestre. Az átnevezett Mandarin Oriental Gellért Budapest…
A hosszú ideig tartó, rendszeres ülőmunka, akár az irodában vagy éppen a volán mögött, a medencefenékre irányuló emelkedett nyomás a vénák átmeneti vagy tartós tágulatával járhat. A kialakuló aranyerességet szakorvos által érdemes kezelni. Dr. Baranyai László aranyér-specialista mondja el a legfontosabbakat.
Egy tizennégymillió évvel ezelőtt Kelet-Ázsiában élt rinocéroszfaj megkövesedett maradványait azonosították kínai kutatók, írja az MTI a kínai médiára hivatkozva.
Jól sikerült a céges karácsonyi buli, nem kispályázott az ország leggazdagabb embere. De ott volt a Neoton, a Hooligans is az Ördög Nóra és Stohl András vezette bulin.
Sokan giccsesnek tartják, s talán valóban nem lőnek mellé ezzel a véleménnyel, egy-egy szép hógömb azonban mégis értékes darabja lehet az otthoni ajándéktárgy-gyűjteményünknek. A feltalálása nem volt tudatos, de pillanatok alatt népszerű dísze lett az otthonoknak, sőt, idővel szimbolikus jelentőséget is kapott a filmekben. Nem meglepő, hiszen a hóg
Az ünnepi időszak elengedhetetlen része a finom és különleges italok élvezete. A karácsonyi hangulat megteremtésének egyik legjobb módja lehet, ha házilag készítünk csokilikőrt a vendégeinknek. A következő recept segítségével pedig könnyedén megalkothatjuk ezt az ínycsiklandó italt, amivel garantáltan lenyűgözünk mindenkit.
25-30 körüli fiatalokat kértünk arra, hogy nézzék meg velünk együtt, hogy néznének ki 30-40 év múlva. És azt is megkérdeztük, hogy vajon milyen életet képzelnek maguknak erre a korra.
Csontritkulás (osteoporosis) során csökken a csontok ásványianyag-tartalma, majd maga a csontszövet mennyisége. Ennek hatására számos káros következmény alakul ki, végső soron könnyen csonttörések következnek be.