Az utóbbi egy-két évben a szoknya olyan, alapvetően férfias stílusukról ismert, heteroszexuális pasikon is feltűnt, mint Oscar Isaac, A$AP Rocky és Brad Pitt. Mit jelent a szoknya a macsó férfiakon?
Mozgó terelésekre, munkaterületek melletti útszűkületekre, esetleges sávlezárásokra kell számítani a 3-as metró felszíni autóbuszos pótlásának útvonalán április 17. és június 29. között - közölte a Budapesti Közlekedési (Bkv) Zrt. pénteken az Mti-vel.
A gerinccsigolyák közötti porckorongok a 30. életévtől fokozatosan megváltoznak, víztartalmuk csökken, rostjaik felhasadoznak, állományukban hasadékok, repedések keletkeznek; a belső kocsonyás mag megkisebbedik, miáltal a porckorong keménnyé, rugalmatlanná válik és feltöredezik.
Ma 65 éve, hogy 162 napnyi keringés után a légkörbe visszatérve megsemmisült a bolygónkról az első élőlényt, Lajka kutyát szállító, Szputnyik–2 műhold. A túlhevült, rémült és valószínűleg éhes űrkutya egy puszta állatkínzás keretein belül életét adta hazájáért. Lajka egy moszkvai kóbor kutya volt, a tudósok pedig úgy vélték, hogy az orosz
Ezek az elsöprő fényességű objektumok régóta fejtörést okoznak a csillagászoknak, mostani felfedezésük pedig a szokásosnál is fényesebb legalábbis úgy tűnik, hogy 500-szorosan meghaladják az úgynevezett Eddington-határt, amely korlátozza, hogy egy objektum milyen fényes lehet a tömege alapján.
II. Erzsébet keményen nekiment Vilmosnak, miután a herceg egy nem hétköznapi kéréssel járult elé. A legtöbb életrajzíró szerint a néhai uralkodó gyakran meglepődött azon, hogy Vilmos herceg és Katalin mennyire nem foglalkozott a királyi szabálykönyvvel. A 2011-es esküvőjükön a királynőt állítólag „sokkolta", hogy Katalin úgy döntött, hogy
A Kaposvári Élmény- és Gyógyfürdő Nonprofit Kft. nyílt eljárásban pályázatot írt ki április 10-én a Kaposvári Virágfürdő felújítását megelőző tervezési feladatok elvégzésére vonatkozóan. Kiírták a pályázatot a kaposvári Virágfürdő felújításának…
2020 januárjában (két hónappal a Covid-lezárások előtt) szertartásosan leültettem a családtagjaimat a konyhában, és bejelentettem a nagy hírt. – Gyerekek, képzeljétek, újra babát várok. – Jaj de jó, én már tudtam is! – örvendezett tizenkét éves Balázs fiam. – Micsoda? – döbbentem le. – Honnan? Ez teljesen titkos volt! A papán kívül senkinek nem eml
Mondunk egy remek céklatatár- és egy gyors, kelesztés nélküli borsos, parmezános kenyérreceptet, ti meg cserébe kommentben mondjátok el, melyik piacra szerettek járni, és miért!
Az Air New Zealand jövő szeptemberben állítja csatarendbe a világ első repülőgépen elhelyezett emeletes ágyait, a Skynesteket – jelentette szerdán a The Washington Post. Hat hálófülke áll majd a turistaosztály utasai rendelkezésére a hosszú és ultrahosszú távú járatokon, az Air New Zealand meglévő széles törzsű gépein és a nemrég vásárolt
Nem egyszerű megtalálni a helyes étrendet az irritábilis bél szindrómában szenvedőknek, hiszen bizonyos ételek hatására a tünetek erősödhetnek, ám az azokat kiváltó élelmiszerek listája egyénenként változhat.
Egyes embereknél alkati adottságuknál fogva eleve gyengébb a nyelőcső alsó záróizmának működése, másoknál a helytelen életmódra vagy egyéb betegségekre vezethető vissza a reflux kialakulása. A terhesség alatt és csecsemőkorban jelentkező tünetek idővel rendszerint elmúlnak.
Két napja állatvédők és állatszeretők ezrei szomorkodnak, mikor kiderült, hogy egy magyar vadász kilőtte a Svájcból elinduló, jeladóval ellátott farkast. Most azonban érdekes részletek láttak napvilágot az ügyben.
A fokhagymás vaj beivódik a zsenge, ropogós zöldkáposzta szeletek ráncaiba, és egy olyan pikáns köretet kapunk, amely a tenger gyümölcseitől a steakig mindenhez remekül passzol. Összetevők: 4 evőkanál sótlan vaj, olvasztva 2 nagy gerezd fokhagyma, reszelt 1 evőkanál almaecet, plusz még több a tálaláshoz ¾ teáskanál só ½ teáskanál ő
Az autókon elhelyezett fedélzeti és egyéb kamerarendszereknek köszönhetően egyre gyakrabban kerülnek fel az internetre brutális videók arról, ahogy egy eltévedt autós az autópályán a forgalommal szemben halad.
A római beton kiállta az idők próbáját. Néhány ókori épület még évezredek után is áll. A kutatók hosszú ideje próbálják újraalkotni azt a receptet, ami miatt ezek az anyagok ilyen tartósak. De eddig kevés sikerrel. Végül némi detektívmunkával a tudósok rájöttek, mi áll a tartósság és erő hátterében.
A gyakran Superhostsnak nevezett professzionális bérbeadó cégek – ez a kifejezés a cég által a legjobban teljesítő bérbeadó tulajdonosok jelölésére szolgál – kicselezik az Airbnb-t, és helyette a bérlők közvetlenül náluk vagy a kiadók saját hirdetési platformján keresztül foglalnak kedvezőbb áron.
A 26 éves Stohl Rebeka a színész, Stohl András második lánya. Nővérével ellentétben ő nem követte édesapja tévés pályafutását, jelenleg a családi vállalkozásban dolgozik.
Átadták a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Onkoradiológiai Klinika három új berendezését és a világ egyik legfejlettebb besugárzástervező-rendszerét.
93 éves korában tegnap elhunyt Dame Mary Quant brit divattervező, akinek a miniszoknya feltalálását is tulajdonítják. Az ember nem is gondolná, milyen inspiráló lehet, ha későn indul a buszhoz!
Elvis Presley 1962-es Lockheed 1329 JetStar magánrepülőgépe az év elején került a figyelem középpontjába, amikor 234 000 dollárért elárverezték, miután közel 40 évig az új-mexikói sivatagban pihent.
Bitang teljesítményének és rendkívül tapadós semi-slick gumiabroncsainak köszönhetően a Lamborghini Urus Performante igazi pokolgép lett. A kérdés csak az, sikerül-e megvalósítania ördögi tervét: visszaszerzi a leggyorsabb SUV címet?
Tankó Jutka néni élete nagy részét az Erdélyben található Gyimesfelsőlokon töltötte. Szépkorú dédnagymamaként még mindig abban a házban él, amit férjével közösen építettek azon a telken, amelyet édesapja ajándékozott neki. Kislányként megélte a második világháború viszontagságait, élt menekültként az erdő sűrűjében, majd fiatal nőként férjhez szökö
Spanyolország imádott királynéja, Letícia mindig is híres volt kiváló stílusérzékéről. Legutóbb egy mesés, virágos midiruhában lépett a kamerák elé, a kreáció pedig olyan fantasztikusan mutatott rajta, hogy csakis szuperlatívuszokban tudunk róla beszélni.
Új mozifilmmel tér vissza az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb magyar rajzfilmsorozata, a Bogyó és Babóca, amelynek most először van női rendezője. Fazakas Kinga már gyerekként is rajongott mind a varázslatos történetekért, mind az apró élőlényekért, és úgy érzi, mindennapjait ma is körbeveszi egy egész mesevilág.
Portofino polgármestere, Matteo Viacava vörös zónákat jelölt ki, amelyek megakadályozzák, hogy a turisták a falu „piazzettáján” tolongjanak a tökéletes szelfiért. A kevesebb mint 400 lakost számláló halászfalu az elmúlt évtizedekben a nemzetközi sztárvilág üdülőhelyévé vált. Portofino rendszeres látogatói között olyan hírességek voltak, mint Silvio
Április 13-án az Európai Űrügynökség (ESA) új nagyszabású missziót indít a Jupiter és jeges holdjai felderítésére, amelyek a tudósok szerint potenciálisan lakhatóak lehetnek az élet számára.
Világéletemben éjszakai bagoly voltam: akkor vagyok igazán elememben, amikor végre minden elcsendesül, az érzékszerveimet nem bombázza a nappal mozgalmassága és nyugodtan halogathatom a lefekvést. Mert hát be kell vallanom magamnak, hogy többnyire ezt csinálom, véletlenül sem valami produktív tevékenység tart fenn, néha egészen a hajnali órákig.
A 47 esztendős modell-színésznő nagyon elégedetlen lehetett a testi adottságaival, ugyanis az ezredforduló után több alkalommal is kés alá feküdt. A végeredményre nehéz szavakat találni.