2023. április 21. péntek

ápr. 21
15:48
97 éves lenne: eddig nem látott fotón a születésnapos II. Erzsébet és unokái (Hamu és Gyémánt)
A brit királyi család hivatalos közösségi oldala megemlékezett a tavaly elhunyt II. Erzsébet születésnapjáról: a királynő ma, április 21-én lenne 97 éves. Az eddig még nem látott fotót tavaly nyáron készítette Katalin walesi hercegnő, azaz nagyjából pár héttel a királynő halála előtt. A királyi család Balmoralban látható, ahová Erzsébet gy
ápr. 21
16:24
Hétvégén ismét I bike Budapest – a lezárt rakpart egy szakaszán is halad majd a bringás felvonulás (SzMo)
Mutatjuk, hogy változik a főváros közlekedése a Föld napján.
ápr. 21
16:24
Gyerekek helyett idős emberek lesznek a főszereplők a Stranger Things alkotóinak új sorozatában (WMN)
A The Boroughs bizonyos értelemben éppen a Stranger Things ellentéte lesz, hiszen ezúttal nem gyerekek, hanem az idősebb generáció tagjai igyekeznek majd megmenteni magukat és vélhetően a világot.
ápr. 21
16:30
Gondoltad volna? 8 dolgon múlik, hogy mit fogsz álmodni az este (Femcafe)
Arra kerestük a választ, hogy vajon mi befolyásolhatja az álmok természetét. Egyik-másik tényező egészen váratlanul ért minket – főleg az utolsó! Lássuk!
ápr. 21
16:39
Gyógynövények, melyek kiegészítői lehetnek a 2-es típusú diabétesz kezelésének (WebBeteg)
A diagnózis felállítása előtt már 10 évvel elkezdődnek azok a folyamatok, melyeknek következtében kialakul a 2-es típusú diabétesz.
ápr. 21
16:48
Az egyik legnépszerűbb olasz városban ezt az 5 dolgot érdemes meglátogatni (Hamu és Gyémánt)
Nápoly Olaszország harmadik legnépesebb városa, amely nagy gondolatokat és erős véleményeket ébreszt. A város egyfajta reneszánszát éli, levetve a bűnözés hírnevét, és ezzel felemelme varázsát. Sétálva az utcákon hagyjuk, hogy történelme átjárjon bennünket. Íme 5 program, ami kihagyhatatlan, ha ott járunk!
ápr. 21
17:18
Kísérlet indult: vizsgálják, tényleg lebomlik-e a lebomló bevásárlószatyor (Telex)
Zöldszervezetek szerint a lebomló zacskókat sokan eleve rossz helyre dobják ki, például a szelektív közé, amivel több kárt okoznak, mint hasznot.
ápr. 21
17:24
Mesésen áll ez a szín Katalinnak: a hercegné csak úgy tündökölt legújabb csodaruhájában (Femcafe)
Katalin hercegné burgundi midiruhájánál ma már biztosan nem látunk szebbet.
ápr. 21
17:24
Ápolónőként gyilkolt a gyerekosztályon a halál angyala (WMN)
Az 54 éves Beverley Allitt, egykori ápolónő három évtizede raboskodik egy fokozott biztonságú pszichiátriai intézményben. Nem véletlenül hívják a halál angyalának.
ápr. 21
17:51
Minimalista darabok, prémium komfort - A PLIÉ márka története (in.hu)
A letisztult stílusú, könnyen hordható ruhamárka ötlete néhány évvel ezelőtt, egy baráti találkozón született. A PLIÉ fontos célkitűzése, hogy ne a ruhát vegyék észre először, hanem azt, aki hordja. A márkával a tudatos öltözködésről, fenntarthatóságról és a kapszulagardrób kialakításáról is beszélgettünk.Ha három szóval kéne jellemezni a PLIÉ-t, m
ápr. 21
18:24
„Edison pornográfiájának köszönhetően a klasszikus zene immár milliókat untathatott” – Philomena Cunk szerint a világ (WMN)
Egy copfos riporternő ámokfutása a civilizáció ikonikus helyszínein. Csak erős idegzetűeknek!
ápr. 21
18:24
Gyerekrajzok a falon, a memkártyán, a szívünkben – hová kerüljenek a házi alkotások? (egy.hu)
Amikor kicsik voltak a gyerekek, szenvedélyesen gyűjtöttem a rajzaikat. A legkisebb fecnit is elraktam, és vérzett a szívem, amikor válásnál, költözésnél azok javarésze elveszett. Egy műanyag dosszié azért megmaradt, benne rajzok, ellenőrzők, kis levelek. Lenyomatai egy olyan életnek, ami egyszer volt, hol nem volt.
ápr. 21
19:06
Meglepő bejelentés: új korszak kezdődik a Netflix életében (Hamu és Gyémánt)
A Netflix bejelentette, hogy az utolsó DVD-ket 2023. szeptember 29-én szállítja majd ki, lezárva ezzel egy korszakot.
ápr. 21
19:15
A bilirubinlebomlás zavarai: a Gilbert-kór (WebBeteg)
A hemoglobin - más néven vérfesték - a vörösvérsejtekhez kötődve végzi a légzési gázok szállítását a vérben. Anyagcsereterméke a bilirubin.
ápr. 21
19:24
Csepelyi Adrienn: Nélkülem nem ugyanolyan. Itt a helyem. Nekem is jár öt vonal a rendszerben (WMN)
Csepelyi Adrienn zeneterápiás foglalkozáson járt, megírta, milyen érzés volt.
ápr. 21
20:12
Vajon a te szíved megfelelően működik? Ha ezt az 5 jelet tapasztalod magadon, akkor valószínűleg nem! (Femcafe)
Egészséged érdekében azonnal fordulj orvoshoz, ha bármelyiket is észreveszed magadon!
ápr. 21
20:36
Saját esküvőjét fotózta a menyasszony - elképesztő felvételek születtek (Femcafe)
Liisa Luts és leendő férje elhatározták, hogy az esküvőjük cseppet sem lesz szokványos. A menyasszony bevállalta, hogy ő lesz a saját fotósa, vagyis minden fontos pillanatot ő fog megörökíteni a nagy napon. Az eredmény mindenkit megdöbbentett.
ápr. 21
20:39
A gyerekülés és a klasszikus autók: furikázhatunk-e a gyerekkel a nagypapa oldtimerében? (Blikk)
Míg a biztonsági öv nélküli autók esetében a helyzet teljesen egyértelmű, addig a biztonsági övvel ellátott autók esetében már nehéz a helyzet. Ezekben a kocsikban ugyanis kötelező a biztonsági gyermekülés. A probléma a megfelelő termék kiválasztása.
ápr. 21
20:48
Festői látvány az aranysárgán ragyogó repceföld (SzMo)
Szemet gyönyörködtető látvány az ezernyi virág, amely úgy boritja be a hullámzó tájat, akár egy szőnyeg.
ápr. 21
20:57
5 mód, hogy olasz stílust vigyél a következő koktélozásba (in.hu)
Ezek a tippek és receptek elhozzák Olaszország varázsát és a La Dolce Vita ízét.1. Válasszuk ki a kedvenc olasz italunkatEgy frissítő kortyért, amely egy elegáns, napsütötte olaszországi teraszra repíti, próbáljuk ki a Malfy Gin négy lenyűgöző fajtájának egyikét: a vibráló Malfy Gin Rosa friss szicíliai rózsaszín grapefruitból készül, a ragyogó Mal
ápr. 21
21:12
Ezek a legbizarrabb manikűrök (Femcafe)
Néhány manikűr-trend annyira bizarr, hogy nem is értjük, hogy tetszhet egyes embereknek.
ápr. 21
22:00
Rekordév lehet az idei a bécsi kerékpáros fejlesztésekben (Spabook)
Soha nem látott nagyságrendű bicikliút-építési programot hirdetett tavaly az osztrák főváros: négy év alatt 100 millió eurót fordítanak kerékpáros infrastruktúrafejlesztésekre. Idén 20 kilométernyi kerékpárút építését tervezik, ami új rekord az…
ápr. 21
22:18
Ezek Szlovénia legjobb éttermei: megérkezett a 2023-as Gault&Millau; lista (Spabook)
Szlovénia kis ország, ám ha gasztronómiáról van szó, az ízek és lehetőségek tárháza nem ismer határokat. A Gault&Millau Szlovénia ismét felkutatta az ország legjobbjai helyeit és díjazta azon szakembereket, akik…

2023. április 22. szombat

ápr. 22
0:18
Elérhető minden információ a balatoni kutatásokról (AQUA)
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Blki) új oldalán bárki információkhoz juthat a tihanyi intézetben folyó, közérdeklődésre számot tartó kutatásokról. Rengeteg információ található ezen az oldalon, amely a Balaton info menüpontban, a közérdekű kutatásaink címszó alatt érhető el. Ezek olyan, többségében a Balatonnal és az élővilágával kapcsolatos
ápr. 22
3:24
Kimagasló a magyarok érdeklődése az ázsiai úticélok iránt (Utazási Élmények)
Thaiföldre nőtt meg legjobban a foglalások aránya, a Szaúd-Arábiába szóló repülőjegyekre pedig 14-szer többször kerestünk rá, mint tavaly.
ápr. 22
4:21
Különös egymásra utaltság: A szív- és veseelégtelenség összefüggései (Vital)
A szívelégtelenséggel küzdő betegek 30%-ánál megállapítható a vese valamilyen szintű károsodása is. Azoknál a betegeknél, akik szívelégtelenséggel kerültek kórházba, és a veseműködése is károsodott, 1,5-szer nagyobb a kockázata annak, hogy halálos kimenetelű lesz a betegségük azokhoz képest, mint akiknek nem érintett a vese működése. Ha a veseprobl
ápr. 22
4:24
Panorámaterasz nyílt a Mol-székház tetején (Igényesférfi.hu)
Pénteken a nagyközönség előtt is megnyílt a Mol-csoport új, budapesti székházának látogatóközpontja, illetve az épület legfelső, huszonkilencedik emeletén található panorámaterasz.
ápr. 22
4:51
Rugalmas és feszes bőr 2 hét alatt! Itt a legújabb kozmetikai fejlesztés! (Vital)
Üde és rugalmas bőrre vágyik? Fájdalmas kezelések és klinikai beavatkozások nélkül? Igen, lehetséges! 50 ország után végre a magyar piacon is elérhető a svájci Labo Suisse cég otthoni használatra alkalmas arcfeltöltő kezelése.
ápr. 22
4:54
5 olasz futballcsapat az európai kupaelődöntőkben (Igényesférfi.hu)
Először fordul elő, hogy Olaszországot egyidejűleg öt csapat is képviseli az európai sorozatok elődöntőiben.
ápr. 22
4:57
Katalin hercegné a gyereknevelésben is fittyet hány a királyi szokásokra (in.hu)
Vilmos herceg és Katalin hercegné gyakran nyújtanak betekintést a zárt ajtók mögötti életükbe. Legyen szó a szokásos ételrendelésükről vagy György herceg kedvenc Disney-filmjéről, csak úgy várjuk az új információkat a család életéből.Gyakran beszélnek arról is, hogyan nevelik három gyermeküket, elárulva, hogy „csevegő kanapét" használnak a kicsik f
ápr. 22
5:06
Órák és percek a trónon – A világtörténelem 5 legrövidebb uralkodása (Hamu és Gyémánt)
Az évtizedekig uralkodó királyok kalandjairól számos könyv és film készült. De mégis mi a helyzet azokkal akiknek napok vagy csupán percek jutottak a hatalom legfelsőbb szintjén? Az alábbi cikkben a világtörténelem 5 legrövidebb – hivatalos – uralkodását mutatjuk be!
ápr. 22
5:24
Friss hírek Schäfer András állapotáról (Igényesférfi.hu)
A 22-szeres válogatott Schäfer András lábát fáradásos törés miatt novemberben megműtötték, majd január végén a Werder Bremen elleni bajnoki mérkőzésen csereként tért vissza a csapatba.
ápr. 22
5:24
Bell & Ross BR 03-93 GMT (Kronometer)
2005-ben indult útjára a ma már egyre jobban elismert Bell & Ross márka. Minden órájukat, már a kezdetektől, úgy tervezték, mintha csak egy vadászgép pilótafülkéjéből emelték volna ki. Több pilótaóra…
ápr. 22
5:27
Óriási probléma Földünkön az ólomszennyezés (WebBeteg)
Óriási probléma a világon a környezetszennyezés. Ezenbelül a légszennyezettség - leginkább a fejlett országokban - különösen veszélyes mértéket öltött az utóbbi időben. Az UNICEF szerint a Földön minden harmadik gyermek vérének ólomszintje eléri azt a határértéket, amelynek már súlyos egészségügyi vonzata van.
ápr. 22
5:33
Itt a tavasz, így élhetik túl az eddig szobában tartott növénycsodák a kiültetést (Infostart)
Fokozatosan kell hozzászoktatni az átteleltetett növényeket a kinti hőmérséklethez és a napfényhez. Ez az alapszabály, íme az útmutató a különbző vírágokhoz, bokrokhoz.
ápr. 22
5:54
Budapestre jön Mads Mikkelsen (Igényesférfi.hu)
Hősszerelmesként vagy épp kedves óvó bácsiként is szívesen nézzük Mads Mikkelsent a filmvásznon, de nem hiába mondjuk, hogy az 57 éves dán színész arccsontjait főgonosz szerepekre teremtették.
ápr. 22
6:03
Professzionális és hordozható masszázsmedence a nyaralóba (Spa Trend Online)
A masszázsmedence kényelméről a nyaralóban sem kell lemondanod, ha a Softub jakuzzit választod. Ez a teljes értékű, négy évszakos masszázsmedence rendkívül könnyű, halk és hatékony!
ápr. 22
6:12
Ezek a legszebb középhosszú frizurák, amelyek minden arcformához illenek (Femcafe)
Egy jó frizura rengeteget dobhat a megjelenésünkön. Éppen emiatt érdemes néha változtatni, hiszen nem tudhatjuk, hogy mely fazonok állnak majd nekünk a legjobban.
ápr. 22
6:24
Luxusparfüméria nyílt a Párisi Udvarban (Igényesférfi.hu)
Hivatalosan is megnyitotta kapuit a Salon de Parfum, a budapesti Párisi Udvar patinás épületében.
ápr. 22
6:24
Kultúrkincsek és a természet békéje egy kupacban, a főváros tövében: irány Ráckeve! (egy.hu)
Ráckeve az a város, ahol érdemes kikötni, hirdeti a település honlapja. Érkezhetünk ide mindenféle vízijárművel, andaloghatunk a parti sétányon, megcsodálhatunk egy hajómalmot, vásárolhatunk a Csónakos piacon, vagy eltölthetünk egy hosszú hétvégét a wellness hotelben. A víz meghatározza Ráckeve mindennapjait, de azon túl is számos élményt kínál!
ápr. 22
6:42
Lehetséges a fogyás kizárólag McDonald's-os étellel? – ezt gondolja erről a szakértő (Hamu és Gyémánt)
Lehetséges úgy fogyni, hogy a diéta kizárólag a McDonald's gyorséttermi ételeiből áll? Egy amerikai férfi, Kevin Maginnis szerint igen.
ápr. 22
6:44
Bátor próbálkozás: 6 királyi imposztor, akiknek majdnem sikerült hatalomra jutni (Hamu és Gyémánt)
A királyi élet sokakat vonz. Legtöbben csak álmodoznak róla, és távolról figyelik az uralkodói csillogást, de voltak olyanok, akik magasabb célokra törtek: igyekeztek behazudni magukat. Mutatunk 6 csalót a történelemből, akik a hazugságaikkal uralkodói rangra törtek volna. Tile Kolup Tile Kolup egy klasszikus szélhámos volt: azt állította,
ápr. 22
6:48
Felfedeztük a Mátra rejtett Rám-szakadékát (Telex)
A Szakadás-árok egy vad, kiépítetlen, kilométer hosszúságú szurdok, néhol 20 méter magas falakkal, szűk átjárókkal és csobogó patakkal.
ápr. 22
6:54
Megérkezett a Volkswagen hatótáv-bajnok limuzinja (Igényesférfi.hu)
A márka első felső-középkategóriájú, globális elektromos modelljeként a Volkswagen bemutatta új ID.7 sorozatát.
ápr. 22
6:54
„Ha ott a kíváncsiság a gyerekek szemében, még több remény van a gyógyulásra” (WMN)
Beteg gyerekeknek segítenek az idősebb barátok, az Amigók, akikkel képzeletben a kórház falain túlra lehet utazni. Interjú az alapítvány megálmodójával, Forgács-Fábián Sárával.
ápr. 22
7:00
„Alig várom, hogy visszatérjek a vitorlázáshoz” – Clarisse Crémer (AQUA)
Újabb erős trió állt össze a 2024-es Vendée Globe-ra: Clarisse Crémert szakmai oldalról Alex Thomson, pénzügyi fronton a L’Occitane en Provence támogatja. A 33 éves francia francia vitorlázó hölgy karrierje egyik legizgalmasabb kihívása előtt áll: 2024 novemberében újra indulni tervez Vendée Globe-on. Ez bizonyos értelemben nem újdonság, hiszen edd
ápr. 22
7:03
Grill receptek tavaszra (Spa Trend Online)
Végre itt az igazi tavasz a jó idővel és a friss illatával. Meg a zsenge zöldségekkel! Használd ki napsütéses, de még nem túl forró időt kerti sütésre, amihez most adunk pár izgalmas és finom útravalót!
ápr. 22
7:30
Henna festést szeretnél? Ezek a minták nemcsak gyönyörűek, de különleges jelentéssel is bírnak! (Femcafe)
A henna minták amellett, hogy gyönyörűek és olykor egészen bonyolultak, lenyűgöző módjai az egyéniség kifejezésének is. Egyes minták mögött pedig egészen különleges és mély jelentés rejtőzik.
ápr. 22
7:36
Kilencedik lett a pizzasütő-világbajnokságon Szabi, a pék (Telex)
Gluténmentes kategóriában került be a legjobb tíz közé a magyar versenyző.
ápr. 22
7:54
Károly ritkán látott mostohafia gúnyosan odaszúrt Harrynek – ez az oka (Hamu és Gyémánt)
Tom Parker Bowles cáfolja Harry herceg azon állításait, miszerint Kamilla veszélyes lenne, és hosszú távra akart volna „játszani”.

Keresés