Népszerűek a kisebb lakások, nemcsak a magas rezsiköltségek, de a magas ingatlanárak kapcsán is, az emberek egyre kevésbé képzelik el az életüket minél nagyobb házakban. Viszont kisebb helyen is el akarnak férni minden dolgukkal együtt, és a nagyobb, szellősebb térélményt továbbra is szeretik: ez az érzet pedig belsőépítészeti megoldásokkal is elér
Pozitív Fegyelmezés – a vágyva vágyott gyereknevelési eszköz, amely mögött felsejlik egy magasztos cél. „A Pozitív Fegyelmezés célja, hogy magabiztos, önálló, boldog felnőtteket neveljünk a gyerekeinkből, akik fel vannak vértezve a megfelelő szociális készségekkel és elegendő önbizalommal ahhoz, hogy megállják a helyüket az élet bármilyen területén
A Google vezérigazgatója, Sundar Pichai elárulta, mi az az egyszerű, hétfő reggeli rutin, amelyhez mindig ragaszkodik, és amelynek hatékonyságát tulajdonítja.
Egy felfedezés fényt derített a régi mesterek, a 16. és 17. században dolgozó legképzettebb európai festők technikai tudására, valamint arra, hogy miként készítették el festményeiket. Korábban csak szennyezésnek gondoltak bizonyos fehérjemaradványokat, amelyeket a klasszikus olajfestményeken már régóta kimutattak. Végül ezek bizonyultak a kulcsnak
Egy utazási és repülési szakértő szerint, ha repülőre ülünk, érdemes a biztonságot a kényelem elé helyeznünk, ha ruhaválasztásról van szó. Ha a pizsamát nem számoljuk, a leggings valószínűleg az egyik legkényelmesebb nadrágfajta. Mégsem túl jó ötlet repülőre felvenni egy utazási szakértő szerint. Ez is érdekelhet: Kié a középső ülés két k
A Via Calvaria – Csendhegyek Útja projekt a bakonyi települések kálváriáit köti össze egy korábban kijelölt útvonalon. Hivatalosan nyáron avatják fel, lesznek különleges programok. A túraútvonalat zarándokoknak ajánlják, vagyis azoknak, akik lélekemelő helyekre és az elcsendesedés élményeire vágynak.
Lehet, hogy a gyermekeink bőrét fölöslegesen túlápoljuk? Biztos, hogy a sok megszokás, bevett gyakorlat nem szorul revízióra? Hogyan jelenhet meg a fenntarthatóság, a zero waste az újszülöttek, csecsemők, kisgyermekek ápolásában? Erre keresi a válaszokat a Tudatos Vásárlók Egyesülete.
A furcsa testre egy mindösszesen 1300 főt számláló bolíviai településen találtak rá. A leletről fénykép is készült, mely a földönkívüliek létezésének első valódi bizonyítéka lehet.
Természetesen minden, ami egészséges. Cikkünkben a gyermekkori helyes táplálkozás szerepéről olvashat, és hasznos tippeket talál a tízórai és uzsonna összekészítéséhez.
Javíthatja a szív- és érrendszeri egészséget, növelheti a csontsűrűséget, és csökkentheti az olyan krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, mint az elhízás, a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek.
A felejthetetlen közös pillanatokért következzenek hát tippjeink, melyek egytől egyik tökéletes úti célok nem csak a gazdiknak, de a négylábú kedvenceknek is.
Brutálisan megerősített rágóizmok? Állkapocs-implantátum? A szépségideálok sok mindent megkövetelnek a férfiaktól is. De mi köze a közönségnek a sztárok döntéseihez?
Az Együtt az Autistákért Alapítvány április 2-án a Mol-Campuson tartott sajtótájékoztatót, mellyel egyidőben sok budapesti és vidéki nagyvárosi épület mellett az online tér is kékbe borult az alapítvány vasárnapi #éniskékvagyok kampánya keretében.
Közel 60 résztvevő, kreatív műhelytalálkozó formájában, 2 napon át fogalmazta meg az istenség, a szent hely, illetve a helyi, befogadó közösség hármas viszonyrendszerén alapuló összeállítást, amelynek középpontjába a látogató, a…
Mindenkinek érdemes odafigyelni, hogyan étkezik, és milyen életmódot követ negyven felett (is): összegyűjtöttük, mik azok az ételek, amiket ajánlott előtérbe helyezni!
Egy 22 éves lány az angliai York városában parkolási bírságot kapott, holott két évre szóló parkolói bérlete volt az adott helyre. A fellebbezést mesterséges intelligencia, pontosabban a ChatGPT segített neki megfogalmazni.
A Roxy Rádió, mely hamarosan ismét elérhető lesz, eredetileg 1998 februárjában, az Fm 96,4-es frekvencián szólalt meg, és tizenhárom éven át, 2011 februárjáig működött.
Te is eljátszadoztál már a gondolattal, hogy hirtelen felállsz és otthagyod a munkahelyedet? Egy pszichológus nemrég elárulta, mikor érkezik el az ideje, hogy tényleg meghozd ezt a drasztikus döntést.
Mindketten a legnehezebb időszakukat élték, korábbi csalódásokat kellett feldolgozniuk, amikor egymás felé fordultak. Bach Kata és Wunderlich József a Vígszínház fiatal művészeiként néhány éve elkezdtek együtt futni a Margitszigeten, majd egy kutyás bulin, amit Kata szervezett, és amin a kis kedvencek és gazdáik még 101 kiskutyát is néztek, összejö
Egy kis nyitottság segíthet észrevenni a napokban a Skorpiónak, ha valaki romantikus szándékkal közeledik felé. A kapcsolatban élő Skorpió pedig nyugodtan lehet hálásabb a sorsnak a családjáért és a szeretteiért.
A rekeszsérv kialakulhat az élet során bármikor, de lehet veleszületett rendellenesség is, amikor is a rekeszizmon már születéskor abnormális nyílás van. Ezen át hasüregi szervek, pl. gyomor, máj vagy belek kerülhetnek a mellüregbe.
Ha ezekből a gyógynövényekből készítesz teát, pillanatok alatt megszabadulhatsz minden kellemetlen és nyomasztó érzéstől, amelyek a mindennapok során érnek téged.
Március 21-én, a Kos-szezon beköszöntével kezdetét vette a 2023-as asztrológiai év, és a meteorológiai tavasz is, amivel extra energiák érkeztek! Három csillagjegy számára pedig új energiákat hozhat a következő időszak! Te közéjük tartozol?
Az angol University of Manchester kutatói megállapították, hogy egy fedetlen fogkefe több mint 100 millió baktériumtól nyüzsög, melyek között a súlyos hasmenést okozó E. coli és a bőrfertőzést okozó Staphylococcus is megtalálható.
Sok olyan élelmiszer van, aminél indokolt a hűtőszekrény használata, hiszen anélkül könnyen megromolhatnak, azonban akadnak kivételek is – cikkünkben eláruljuk, mit nem szabad soha a fridzsiderben tárolni.
Egy kutatás szerint nem éri meg minden apró, gyakran sztereotip viselkedési mintára figyelni. Helyette egy dologra koncentráljunk, ha hazugságon csípnénk valakit: a kellő részletességre. Ha valaki részletesen elmesél egy történetet, és alaposabban választ ad a „ki, mit, mikor, hogyan és miért" kérdésekre, akkor nagy valószínűséggel az ill
Húsvétkor szinte bizonyosan mindig készült nálunk házi krémes. Mivel ilyenkor, a disznóvágások után minden háznál akadt egy adag háj, pont megfelelő volt ez a recept. Ráadásul a krémhez számos tojásra is szükség van, így még inkább kapcsolódik és illő is ehhez a szép ünnephez.
Ha esetleg vettél ilyen csokit, semmiképp se fogyaszd el, ugyanis határérték felett van benne egy anyag, ami kis mennyiségben is komoly károkat okozhat.
Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó immár két éve a Szerencsejáték Zrt. „A játék összeköt” programjának jószolgálati nagykövete. Elhivatottságának, hogy előmozdítsa a fogyatékossággal élők szélesebb körű integrációját, személyes oka is van: kislánya Charcot–Marie–Tooth-rendellenességgel született, így nap mint nap szembesül az ezzel já
A spanyolországi Universidad de Alicante bolygókutatóinak egy csoportja megállapította, hogy a Didymos aszteroida olyan gyorsan foroghat, hogy az egyenlítője közelében lévő törmeléket ledobálja magáról. Lehetséges, hogy az így kirepülő kövek álltak össze azzá az új asztreoidává, amelybe nemrégiben a DART űrszonda becsapódott.
Még nincs egy éve, hogy megszületett Nádai Anikó második gyermeke, kinek édesapja Hajmásy Péter. A család azóta is szüntelen boldogsában él, Anikónak pedig a baba növekedésével egyre több ideje jut magára is.