Horváth Balázs szakmai érdeklődésen túl főként személyes indíttatásból kezdett el foglalkozni a fenntarthatóság témakörével, és nincsenek jó hírei számunkra. Szavait akár az emberiség végrendeletének nyitófejezeteként is olvashatjuk, és jó volna, ha nemcsak a Föld napján vennénk komolyan érveit.
És ez teljesen rendben van.Bár nem kellene hírszámba mennie, de sajnos ma még mindig ott tartanak sokan, hogy hátrahőkölnek annak hallatán, ha valaki nem szőrtelenít, akár néhány hétig, hónapig vagy soha. Még nagyobb a meglepetés, ha ezt egy ismert ember (nem) teszi. A napokban írtunk róla, hogy Rachel McAdams a Bustle fotózásán mutatta meg saját h
Sikerült visszafogni az otthoni féktelen alapozásokat. Ezen a héten lesz egyéves a belga Balen város úgynevezett „Sobercoin" kísérleti projektje, amelyet a helyi hatóságok sikeresnek ítéltek. A kezdeményezés célja, hogy rászoktassa a fiatalokat, hogy az otthoni alapozás helyett inkább a szórakozóhelyeken fogyasszanak alkoholt – a város szá
Sarah Fergusont úgy tűnik, nem zavarja túlzottan, hogy nem hívták meg III. Károly király koronázására. Az ITV Good Morning Britain című műsorának vendégszereplése során Fergie – aki 1996-ban vált el a kegyvesztett királyi hercegtől, András hercegtől – elmagyarázta, miért nem aggódik a meghívás elutasítása miatt.
Az edzettség mellett az aktuális pollenhelyzet és időjárás is hatással lehet a teljesítményére. Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus néhány pontban összefoglalta, mire figyeljünk a verseny előtt.
Ami a hajtrendeket illeti, a különféle csodaszép fonások sosem mennek ki a divatból. Sikkesek, elegánsak, nem mellesleg pedig elképesztően kényelmesek.
Ilyenkor is érdemes kirándulni a tóparton és a környéken, hiszen fantasztikus a látvány, jó a levegő, nyugató a csend. Mutatunk néhány kedvcsináló fotót az egyik legszebb részről.
Egy új kutatás megvizsgálta, hogy melyek a leghatékonyabb stratégiák, amelyek javíthatják az intim kapcsolatokat. A kutató azt vizsgálták, hogy milyen viselkedésmódok a legjobbak, ha a másikkal megerősítenénk a kapcsolatunkat érzelmileg. A kutatás a különböző stratégiák sorát alapul véve két különböző tanulmányt használt fel, hogy megértse, hogyan
Szeretjük a hatékonyságot, legyen szó akár sminkről, amely egyben bőrápoló is, vagy egy gyümölcscentrifugáról, amely felére csökkenti a gyümölcslé készítésének idejét. Így nem meglepő, hogy ugyanezt a megközelítést alkalmazzuk a wellness és a mentális egészségünk terén is. A legújabb gyors és egyszerű öngondoskodási gyakorlat, amit imádunk, az a 3
Az év eleji 40 ezer köbméterhez képest több mint 150 ezer köbméter vizet sikerült betározni a Debrecen közeli Vekeri-tóba. A tó vízmércéje április 18-án 141 centiméteres vízállást mutatott. A vízügy a nyírségi területeken lehullott csapadékból lefolyásnak indult felszíni vizeket folyamatosan kormányozza a tavaly kiszáradt Debrecen környéki tározók
Mi számít jogilag szexuális erőszaknak és kényszerítésnek? Ha nem tiltakozik az áldozat, akkor nem történhet erőszak? És mi tekinthető beleegyezésnek? Szakértő segít eligazodni a témában:
A napszemüvegek viselése manapság nagy divat. Vásárláskor azonban ne csak az esztétikai szempontokat vegyük figyelembe, hanem azt is, mennyire szűri meg a napszemüveg a szemünkre is káros UV fényt.
Másfél év egyedül egy barlangban sokak számára rémálomnak tűnhet, de Beatriz Flamini óriási vigyorral bújt ki a sötétségből, és egyáltalán nem bánta meg a különös küldetést.
George Lajtait, azaz Lajtai Györgyöt eddig tíz alkalommal jelölték a világ egyik legfontosabb filmes kitüntetésére, az Emmy-díjra. A neves fotográfus, operatőr és világítástervező több mint 30 éve Kanadában él feleségével, Eszterhai Katalin televíziós újságíróval és dokumentumfilmessel, miután 1987-ben disszidált Olaszországba, ott operatőrként dol
A TikTok évek alatt online tudástárrá nőtte ki magát – előfordul, hogy a gyerekek ezt a platformot hívják segítségül, ha elakadtak a leckében vagy meg akarnak tanulni egy új nyelvet. Ezzel nem is lenne semmi gond, a tanárok is használják, ám a közösségi médiában a hülyeség a hiteles tartalmaknál is gyorsabban terjed, és a felhasználók könnyen az ad
Bár a Breaking Bad majdnem egy évtizede ért véget, sokunknak Walter White lenyűgöző útja a kémiatanárból metamfetamin-bűnözővé válásig még mindig él a fejünkben.Ami családja eltartásának eszközeként indult, hatalmas drogbirodalommá vált, ami végül számító, hataloméhes bűnözővé változtatta őt. Ez a tévétörténelem egyik legmeggyőzőbb történetszála az
A deinfluenszerkedés nem egy újabb fogyasztásközpontú trend, amely arra ösztönöz, hogy számos olyan dolgot vegyünk, amire valójában nincs is szükségünk – épp ellenkezőleg. Deinfluenszerek a bolgyóértMindenki számára megvan az az élmény, aki csak néhány percet is tölt a közösségi médiában, hogy a különböző influenszerek ilyen-olyan, hasznosnak nevez
Ha a lakókocsira gondolunk, nem feltétlenül a kényelem vagy a luxus jut feltétlenül az eszünkbe, inkább a kalandosság. Miért ne járhatna a kettő együtt?Néhány lakókocsi nem a megszokott keretek között gondolkodik – az újonnan gyártott Romotow is ilyen. Ez az egyik legeredetibb lakókocsi a piacon, elegáns, futurisztikus kialakítással, amely elforgat
Komoly ellentmondást rejt az a helyzet, hogy miközben Európa vezető múzeumai tele vannak kétes eredetű rabolt műalkotásokkal, önmaguk komoly óvintézkedésekkel védekeznek a műkincstolvajok ellen.
Ha szervezetünk nem jut elég tápanyaghoz, az nemcsak általános egészségünkön, de legnagyobb szervünkön, a bőrünkön is meglátszik: a bőr rendellenes eltéréseinek esetén érdemes számba venni a vitaminhiány lehetőségét. Lehetséges, hogy megfelelő táplálkozással segíthetünk a bőrproblémákon.
Mostanra már biztos, hogy bárki, aki csak egy kicsit is ismeri a királyi családot, rájött, hogy Katalin hercegné és Meghan Markle nem a legjobb barátok.Az egyik királyi kommentátor szerint a két nő kapcsolata jelenleg „fagyos, de udvarias".Katalin és Meghan állítólag nehezen jöttek ki egymással, amíg a Sussexek az Egyesült Királyságban éltek, de pe
Egy régészeti ásatás a délnyugat-spanyolországi Badajozban újraírta azt, amit a római kor előtti ibériai kultúráról eddig tudni lehetett. Az i. e. ötödik századból származó öt kő mellszobor felfedezésével a feje tetejére állt a helyi tatár kultúráról korábban elfogadott narratíva, és egyértelműen kiderült, hogy a terület ókori lakói Görögország és
Tavaly a solar, azaz napelemes szerkezet bevezetése volt az Aquaracer nagy dobása. Az idei Watches and Wonders rendezvényre egy kevésbé technikás, de legalább annyira érdekes újdonságot jelentettek be. Érkeznek az…
A magyarországi rákbetegeknek az új diagnosztikai és kezelési eljárásokhoz való hozzáférése javult, miután e kérdést a 2018/22-es kormányzati ciklusban prioritásként kezelték – olvasható az EU összesítésében.
Grillek széles választéka várja a kültéri sütés iránt rajongókat. Mindegy, hogy csak egy kis teraszod vagy nagyobb tered van a grill sarok kialakítására, a grillplázában megtalálod, amit keresel. Még, akkor is, ha egy állandó nyári konyhát szeretnél a kertbe!
Magyar ember számára a Balaton nem egyszerűen egy üdülőparadicsom: kulturális identitásunk, élettörténetünk része – érzelmi kikötő a szívünkben. Kezdetek és nagy egymásra találások, kalandok és sorsfordító beszélgetések, meghitt légyottok és harsány baráti vacsorák színtere sokunk számára. Nem véletlen, hogy erről a vidékről választották idén az év
Aranyfogat, jégkorcsolyát és biciklit is talált már a Balatonban Bárányos Bence fémkereső búvár, a leggyakrabban azonban elveszett gyűrűk miatt veszik igénybe a szolgáltatásait. Hat-hét éves korában Olaszországban látott először fémkereső búvárt, akit nagy érdeklődéssel figyelt – ekkor született meg benne a kíváncsiság a kutatás-keresés iránt. Az e