2023. július 19. szerda

júl. 19
10:21
Szomjúságérzet - Hogy működik szervezetünk vízháztartása? (WebBeteg)
A szomjúság a szervezet fiziológiai válasza a folyadékegyensúly eltolódására. A folyadéktartalom csökkenése súlyos zavarokhoz vezet, ezért az emberi szervezet nagyon pontosan szabályozza a test folyadék- és elektrolit-háztartását.
júl. 19
10:24
Ezeket a lélegzetelállító ruhákat viselte Palvin Barbi az esküvőjén (Femcafe)
Palvin Barbi és Dylan Sprouse összeházasodott. A házaspár múlt szombaton, július 15-én mondta ki a boldogító igent Magyarországon, a Harlekin birtokon, amely Barbi szüleinek a tulajdonában áll.
júl. 19
10:27
Felkerekedik az országjáró tájoló mozi (Balatonica)
Július végétől október közepéig járja az országot az Uránia Nemzeti Filmszínház új országjáró szolgáltatása, a Tájoló mozi, amelynek keretében alkalmi vetítéseken tizenkilenc vármegye egy-egy mozival nem rendelkező településén lesz alkalom a közösségi filmnézésre.
júl. 19
10:39
Új laptopot venne? Inkább ne tegye! (Blikk)
Laptop vásárlásakor nehéz nem belemenni, hogy a legújabb modellt vásároljuk meg, hiszen úgy gondolhatjuk, hogy megkapjuk a legfrissebb technológiát, és kisebb az esélye az elavulásnak a gyors műszaki fejlődés körülményei között is. Amit azonban a gyártók és kereskedők nagy dobásként mutatnak be, olykor nem több egy újabb, de nem sokkal jobb process
júl. 19
10:39
A Halászbástya a világ legszebb kilátópontjai között! (Travelo)
Ezekről a magaslati pontokról és égbetörő építményekről pazar kilátás nyílik a városokra, hegyekre, folyókra.
júl. 19
10:51
Élményteli utazás Tokaj-Hegyalján: információs kiadvány segíti a Tokajbusz utasait (Spabook)
Térképes információs kiadvánnyal és népszerűsítő táblákkal segítik a menetrend szerint közlekedő Tokajbusz járatain utazókat Tokaj-Hegyalján, a kiadványt és a táblákat egy keddi protokolláris eseményen vették át a térség településvezetői Tokajban…
júl. 19
10:54
Mit tegyünk, mielőtt jön a vihar? Most kiderül! (Ripost)
Mit érdemes vihar előtt és közben tenni? Most kiderül!
júl. 19
10:57
Ötödik Kőfeszt a Káli-medencében (Balatonica)
Idén augusztus 2. és 6. között ötödik alkalommal a meseszép Káli-medence tíz településén, több mint kétszáz program várja a látogatókat. A Nyugalom Fesztiváljának is becézett Kőfeszt közösséget teremt, emellett hozzájárul a térség hagyományörző karakteréhez, más szóval táj- és közösségazonos.
júl. 19
11:03
Francia pirítós grillezve (Spa Trend Online)
Az amerikaiakkedvenc mogyoróvajas szendvicse francia pirítósként igazi különlegesség, ami egy tökéletes reggeli vagy desszert a grillparti után!
júl. 19
11:15
Ingyen nő az udvarban, isteni pesztó készíthető belőle (Édenkert)
Ez a növény nem gizgaz. Magától nő az udvarunkban, ne irtsuk ki és dobjuk a komposztra, hanem készítsünk belőle salátát, pesztót.
júl. 19
11:18
Kiderült, biztonságos-e az aszpartám fogyasztása: megszólalt a botrányos ügy kapcsán a Magyar Dietetikusok Országos szövetsége (Femcafe)
Az utóbbi hetekben sok és sokféle hír jelent meg az aszpartám biztonságosságáról. Most a nagy port kavaró témában megszólal a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, álláspontjukat részletesen is kifejtették.
júl. 19
11:20
Újabb közkedvelt tévécsatorna szűnik meg Magyarországon (Femcafe)
Még ebben a hónapban véget ér a Fix Tv lineáris adása.
júl. 19
11:27
Megelőzhető-e a vakbélgyulladás? (WebBeteg)
A leggyakrabban előforduló, sürgős műtéti beavatkozást igénylő, hasi fájdalommal járó megbetegedés a vakbélgyulladás, amelynek hétköznapi elnevezése valójában megtévesztő, hiszen nem a vakbél, hanem a féregnyúlvány gyulladásos megbetegedéséről van szó. Megóvhatjuk-e magunkat és gyermekünket a vakbélgyulladás kialakulásától?
júl. 19
11:33
A Google Bard lenyomja a ChatGpt-t? Egymásnak ugrasztottunk két mesterséges intelligenciát (Blikk)
Egyelőre kevesekhez jutott el a hír, de már egy új chatbotot is kapott az emberiség, amit lényegében ugyanúgy kell elképzelni, mint a ChatGPT-t, a különbség – legalábbis első ránézésre – csupán annyi, hogy a Bard-ot a Google csinálta. A Blikk most összehasonlította a két mesterséges intelligencia alapú nyelvi modellt, hogy megtudjuk melyik cégnek s
júl. 19
11:39
Ismét látogatható az izlandi vulkánkitörés helyszíne (Travelo)
Arra kérték a turistákat, hogy csak akkor vágjanak neki, ha kellően edzettek.
júl. 19
11:42
Tökéletes elegancia és kifogástalan ízlés: Daniel Craig és Rachel Weisz bebizonyították, hogy még mindig ők az egyik legstílusosabb sztárpár (Femcafe)
A közkedvelt színészházaspár nemrég Wimbledonban tűnt fel - lélegzetelállítóan mutattak egymás mellett.
júl. 19
11:51
Kovászos és ecetes uborka: így készítsd el egyszerűen! (Édenkert)
Savanyúság márpedig dukál a sült hús vagy a tányér pörkölt mellé! Ki-ki maga döntse el, melyiket szereti jobban, közben mi elmeséljük, hogyan készülnek.
júl. 19
11:51
Tinédzser rongálta meg a Colosseum falát, a szülők szerint nem csinált semmi rosszat (Hamu és Gyémánt)
Kevesebb mint egy hónapon belül másodszor kaptak rajta egy turistát, amint épp Róma egyik legismertebb történelmi látványosságának többezer éves falát rongálja. Ezúttal a helyi idegenvezető rögzítette kamerával a vandalizmust.
júl. 19
11:53
A 10 leggyakoribb mérgező szobanövény - itt a lista! (Édenkert)
A mérgező szobanövények fő veszélyforrása tehát abban áll, hogy nem tudjuk, hogy gondot okozhatnak, ellentétben például a vadon élő fajtákkal, mint a gyilkos galóca, a nadragulya, vagy a csattanó maszlag, melyek közismerten mérgesek.
júl. 19
11:57
„Két nagy domb között, egy nedves mélyedésben születtem” (WMN)
A diktátoroknak diktálnak, a rómaiak pedig a radiátorokkal vívtak életre-halálra. Vagy mégsem? Ti mondtátok, és még ennél cifrábbakat is, nézzétek:
júl. 19
12:06
Az esküvő előestéjén jött rá a menyasszony, hogy megcsalja a vőlegénye: a ceremónián, a násznép szeme láttára állt bosszút a férfin (Femcafe)
Dönthetett volna úgy is, hogy meg sem jelenik az eseményen, a nőt azonban fűtötte az ellenállhatatlan revansvágy. Alaposan megleckéztette a pasast, akit egy nappal korábban még élete szerelmének hitt.
júl. 19
12:09
Tokaj megújul, új turisztikai fejlesztések kezdődnek (Spabook)
Történelmi léptékű fejlesztés veszi kezdetét az idén 950 éves Tokajban, több ezer négyzetméternyi ingatlan újul meg – tájékoztatta az MTI-t a város önkormányzata hétfőn.  Megszépül a tokaji Városháza főhomlokzata és…
júl. 19
12:21
Önbizalom-hiányos vagy? Így változtass rajta, hidd el, ezután sokkal jobban élvezni fogod az életet (Metropol)
Egy szürke kisegérnek érzd magad a föld kerekén? Itt a megoldás!
júl. 19
12:27
Tabletet a demens betegek kezébe! (egy.hu)
Többen is kutatják a demencia súlyosbodása elleni terápiákat, és kiderült, hogy segíthet, ha az érintett beteg a saját maga számára új digitális eszközök használatát tanulja. Érdemes próbálkozni.
júl. 19
12:39
Már ingyenesen látogatható a fertődi Eszterházy-kastély rózsakertje (Travelo)
Minden nap 10 és 18 óra között várják az érdeklődőket.
júl. 19
13:12
Testre szabott örök romantika – Esküvői ruhák kínálatából szemezgettünk (Képmás)
A vélt vagy valós családi és társadalmi elvárások helyett találják meg a menyasszonyok saját személyes igényüket a ruhákban is, vallja Sipos Réka esküvőszervező, a Wedding Showroom alapítója, aki pár hónapja hiánypótló divatbemutatót rendezett a Vajdahunyad várában. A nagyszabású eseményen kifejezetten magyar tervezők vonultathatták fel menyasszony
júl. 19
13:15
A legjobb pizzát keresed Olaszországban? Jelenleg ez a 10 legjobb pizzéria az országban (Hamu és Gyémánt)
Minőségi pizzériát itthon is találhatunk, amit még a kanapénkhoz is szállíthattatunk, mégis: a legjobb, ha frissen tálalják egy olaszországi pizzéria kemencéjéből.
júl. 19
13:21
A szúnyogcsípés-allergia tünetei és kezelése (WebBeteg)
A szúnyogcsípés szinte mindenkinél okoz helyi reakciót, azonban azok számára, akiknél súlyos allergiás tünetek jelentkeznek, a szúnyogcsípés komoly problémát okozhat.
júl. 19
13:24
Éppen kávézott a teraszon a nő, amikor telibe találta egy meteorit (Femcafe)
Először azt hitte, valamilyen állat ütődött a mellkasához. Csak később ébredt rá, hogy a szóban forgó objektum igencsak messziről érkezett.
júl. 19
13:48
Kitálaltak a szállodai takarítónők: ezek voltak a legbizarrabb tárgyak, amiket a hotelszobákban találtak (Femcafe)
A hotelek vendégei bizony tudnak meglepetéseket okozni még a sokat látott, tapasztalt takarítóknak is.
júl. 19
13:57
Négy hűsítő, egzotikus úti cél, ha menekülnél a kánikulából (Travelo)
Dubaji átszállással egészen különleges helyekre is eljuthatunk.
júl. 19
14:03
Melyik hónapban született a férjed? Ezt árulja el a születési ideje a közös életetekről (Blikk)
Így befolyásolja a születési hónap a férjed személyiségét.
júl. 19
14:06
Óriási földrengés közeleghet (Femcafe)
Tajvan közelében megpillantották azt a legendás - már-már mitikus - halat, melynek felbukkanása egyes elméletek szerint hatalmas földrengéseket szokott megelőzni.
júl. 19
14:18
Káró Regina: „Ha nem sikerül valami, csak egy dolgot nem szabad: félbehagyni, mert mindig lehet újrapróbálkozni.” (Képmás)
23 évesen Káró Regina úgy érezte, révbe ért: sikeresen zárta főiskolai éveit, majd szakmai gyakorlatát egy amerikai luxusszállodában töltötte. Ám egyik este, a munkahelyéről hazafelé biciklizve elütötte egy autó. Az amerikai álom egy kórházban ért véget. Súlyosan megsérült, traumatikus agy- és koponyasérülést szenvedett, melynek látható jelei marad
júl. 19
14:24
Minden nap kézbe veszed ezt a konyhai holmit, pedig jobb óvatosan bánni vele: súlyos károkat okozhat, ha nem megfelelően alkalmazod (Femcafe)
Az elmúlt években többször került a támadások középpontjába az egyik legtöbbet használt konyhai eszköz, elsősorban azért, mert súlyos betegségek kialakulásával hozták összefüggésbe.
júl. 19
14:57
A gyerekek a fagyi igazi szakértői: Ifjú fagylaltkritikusokat keresnek a Balatonra (Travelo)
Felhívásban kérik a gyerekeket, hogy értékeljék a Balaton fagylaltjait.
júl. 19
15:21
Az orrod formája elárulja milyen ember vagy! (Metropol)
A tanulmányok összefüggést találtak az orrunk alakja és fő személyiségjegyeink között.
júl. 19
15:21
Nem bírják a meleget a kígyók, egyre nagyobb az esélye, hogy belénk marnak (Hamu és Gyémánt)
Az éghajlatváltozás számos, eddignem tapasztalt problémát okoz. Most egy újabb veszéllyel szembesít minket egy tanulmány, mely szerint a melegebb időjárás valószínűbbé teszi a mérges kígyók marásainak esélyeit.
júl. 19
15:27
Citromos madeleine málnás cukormázzal (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
júl. 19
15:57
Kiránduló találkozott egy hiúzzal és kölykeivel a Magas-Tátrában (Travelo)
Szinte levegőt sem mert venni, nehogy elriassza a félénk állatot.
júl. 19
16:27
Pollenjelentés: jövő héttől már tüneteket okozhat a parlagfű virágzása (Vital)
A parlagfű pollenkoncentrációja a jövő hét végén több helyen is elérheti a tüneteket okozó közepes szintet, így a pollenre érzékenyek már számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
júl. 19
16:27
Szelfibaleset a Tour de France-on és szerte a világon (WMN)
A Tour de France-on történt baleset kapcsán ismét felmerül a kérdés: mennyit ér meg egy szelfi? A tények mindenesetre riasztóak: 2008 és 2021 között 379 ember halt meg szelfi készítése közben szerte a világon.
júl. 19
16:42
6 megdöbbentő dolog, amit te is rendszeresen csinálsz, mégsem vagy tudatában (Femcafe)
Nem mered megenni az utolsó szelet pizzát? Mindig mások mellé parkolsz? Vannak tudatalatti cselekvéseink, amelyeket valószínűleg észre sem veszünk, de mind mögött valamilyen pszichológiai tényező áll.
júl. 19
16:51
A legzsúfóltabb európai látnivalók: semmi jóra ne számíts, ha valemelyiket megnéznéd a nyáron (Hamu és Gyémánt)
A várak, romok és múzeumok minden évben turisták tömkelegeit vonzzák Európába. De melyiket érdemes elkerülni?
júl. 19
16:54
10 érdekesség a hazai görög- és sárgadinnyékről - így válaszd ki az édesebbet! (Ripost)
Ezt érdemes tudni az itthon termő dinnyékről!
júl. 19
16:57
Ezek a legjobb balatoni strandok 2023-ban (Travelo)
Átadták a Kék Hullám Zászló díjakat.
júl. 19
17:21
A magas koleszterinszint gyógyszeres kezelése (WebBeteg)
Abban az esetben, ha a koleszterinszint a diéta ellenére is a megengedett határérték felett marad, mindenképpen gyógyszeres kezelésre van szükség.
júl. 19
17:27
Magasan funkcionáló, ellenállhatatlan vidra – 47 éves Benedict Cumberbatch (WMN)
Elegáns, vicces, kifinomult, furcsa, brit, de mindenekelőtt: végtelenül tehetséges. Ő a ma 47 éves Benedict Cumberbatch:
júl. 19
17:42
Egy korszak lezárul: Kivonul hazánkból az egyik legnépszerűbb cipőbolthálózat (Femcafe)
A kivonulás miatt végkiárusítást tartanak és hatalmas akciókkal zárnak.
júl. 19
18:27
Úti patika - Mit vigyen magával utazásra, nyaralásra? (WebBeteg)
Ha valaki kisebb-nagyobb utazásra készül, érdemes szem előtt tartani, hogy egy jól összeállított úti patika aranyat ér baj esetén. Különösen igaz ez akkor, ha külföldre utazunk, ahol nehezen tudjuk kiismerni magunkat, drágábbak az ellátások és a gyógyszerek.

Keresés