A legendás Volvo P1800 700 ezer dolláros (250 millió forintos) áron kínált GT-verziójának legfontosabb hívószavai a sokoldalúság és a testreszabhatóság.
Súlyzós edzés: természetesen minden mozgásforma előnyös az egészségmegőrzés szempontjából, de ha súlyzóval gyakorlatozol, a vártnál is több pozitív élettani hatásra számíthatsz.
Folytatódott az Eiffel-torony dolgozóinak sztrájkja kedden, Párizs és egyben a világ egyik legismertebb turistalátványossága két egymást követő napon sem nyitott ki és nem fogadott látogatókat. Egyelőre nem tudni, hogy mikor…
Az utóbbi időben egyre élénkebb életjeleket mutat a kelet-ázsiai ország gazdasága, ami főként annak köszönhető, hogy Kim Dzsongun nagyszabású fegyverüzletet kötött Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A megbocsátás sosem egyszerű folyamat. Tekints rá úgy, mint egy természetes gyógyulási folyamatra, melynek végén kívül-belül újjászületsz. Nézzük, melyek a valódi megbocsátás legfontosabb lépései:
A tejivás a kiegyensúlyozott életmód egyik lényeges alappillére, azonban nemcsak az egészségünk megőrzése érdekében érdemes fogyasztani, ugyanis olyan problémák leküzdésében is segíthet, amelyre elsőre sokan talán nem is gondolnak.
Biztos te is ismersz olyan valakit, akinek mindig tiszta az otthona, és talán elgondolkodsz, hogy mégis, hogy csinálja. Kiderült, hogy a következetesen tiszta otthon kulcsa egyszerű a mindennapi szokásokban rejlik.Cindy Hendler Tigue (@cleansnob) profi házvezetőnő egy nemrég megjelent Instagram Reelben felfedte, hogy észrevette, hogy a rendezett ot
Odakint most szörnyek járnak - kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel tartottak tüntetést péntek kora estétől civilek szervezésében Budapesten, a Hősök terén.
A zöld algafoltok nem csupán esztétikailag nyújtanak kellemetlen látványt a fakerítéseken, de még a fa minőségét is roncsolják – megszabadulni tőlük azonban szerencsére nem olyan nehéz és drága, mint azt gondolnánk.
Az influenzaszerű megbetegedések emelkedő száma miatt teljes látogatási tilalmat rendeltek el péntektől a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház valamennyi tagkórházának összes fekvőbeteg-ellátást végző osztályán
A hüvelyesek kiváló növényi fehérjeforrások, fogyasztásuk előnyeire és jótékony tulajdonságaikra 2019 óta világnap is felhívja a figyelmet. A magyar gasztronómiában is elindult egy újító egészségtrend, azonban még az út elején járunk a többi európai országhoz képest. A hüvelyesek különböző fajtái nem csupán az egészséges táplálkozás elengedhetetlen
A 38 esztendős Salvatore Esposito veheti át a stafétabotot a Piedone-filmek 2016-ban elhunyt sztárjától, Bud Spencertől. A néhai pofonosztó fia, Giuseppe Pedersoli szintúgy felbukkan a közelgő tévésorozatban.
Általános érvényű szabály, hogy egy vörös rúzsra bizony minden nőnek szüksége van, az ezernyi árnyalat közül viszont olykor nehéz feladat lehet kiválasztani a számodra legideálisabbat.
Előfordult már veled, hogy olyan kedélyborzoló jelenetnek voltál szemtanúja buszon, játszótéren, étteremben, bárhol, amikor egy kisgyerek annyira sokat engedett meg magának a szülőjével szemben, hogy az már téged zavart, mert mondjuk szemrebbenés nélkül gúnyolódott, szitkozódott, csapkodott, ütött, harapott a szófogadás vagy a megbánás leghalványab
2023 végén a gyerekek 17 százaléka élt szegénységben Magyarországon. A nélkülözés élménye viszont gyakran idegrendszeri szinteken is leképeződik, csökkentve ezzel a gyerekek felnőttkori sikerességének esélyeit.
Már most biztos, hogy a 2024-es év legtöbbet emlegetett sorozata a bestseller regény alapján készült One Day-sorozat, mely nemrég debütált a Netflixen. A sorozat sikerének egyik fő oka a szereplők között vágható kémiai feszültség, amit most el is árultak, hogyan alakítottak ki egymás között.A bestseller regény alapján készült sorozat két egyetemi b
A csend legegyszerűbb definíciója: a hallható hangok hiánya. vagy az, amikor nem beszélünk, nem hallgatunk zenét, nem megy háttérben a televízió. Élvezzük-e csendet, vagy menekülünk előle? A nagyböjt időszaka segíthet elcsendesedni, befele figyelni, meghallani saját belső hangunkat. A hétköznapok sodrásában teremtsünk helyet a tisztító, teremtő cs
A Bosch háztartási készülékei a mesterséges intelligencia segítségével szinte már maguktól sütnek, szólnak, mielőtt lejár a tej a hűtőben és a mosás mellett még a mosószer adagolásánk fáradalmait is leveszik a vállunkról.
A Fürödjük körbe a Balatont kezdeményezés első állomása lesz Balatonfüreden. Csoportos hidegterápia, speciális légzésgyakorlatok, balatoni fürdőzés március 2-án a Kisfaludy strandon. A Balatoni kör támogatásával megvalósuló eseményen a Balatoni jegesmedvék csoport tagjaival közösen lehet majd fürdőzni a tóban március 2-án 10.00–11.30 között. Egészs
Bár 2023 utolsó hónapjában még kis mértékben csökkentek az árak, a január újra drágulást hozott a hazai albérletpiacon. Mutatjuk az okokat és azt is, mely fővárosi kerületek és mely vidéki nagyvárosok bérleti díjai emelkednek ki jelenleg legjobban a mezőnyből!
Valter Attila hétfői bukása után folytatta a versenyt és a keddi második szakaszon a 22. időt érte el az Egyesült Arab Emírségek kerékpáros körversenyén.
Ambika Mod több alkalommal is visszautasította a Netflix Egy nap című sorozatának női főszerepét, mert úgy érezte, nem fog tudni azonosulni Emma Morley romantikus karakterével.
Maga a plank az izometrikus gyakorlatok közé tartozik. Lényege, hogy fel kell venned, aztán huzamosabb időn keresztül fenn is kell tartanod egy stabil pozíciót.
Az ír Ecocem cementje 70%-kal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátásával jár a gyártó szerint és a segítségével a cementipar sokkal fenntarthatóbbá válhat.
Akkora munkahelyi konfliktust okozott egy nagyvonalú borravaló egy michigani kávézóban, hogy a meghatónak induló történet végén az egyik felszolgálót kirúgták a hely tulajdonosai.
Thaiföld napjaink egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A mosoly nemzeteként is ismert ország igazi vendégszerető állam, éppen ezért nem érdemes visszaélni a kedvességükkel. Amikor pedig Thaiföldre utazunk – egy teljesen más tradíciókkal rendelkező országba –, ajánlott alapismeretekkel rendelkezni: tudni, hogy mit illik és mit nem, hogy az uta
Bár a tavasz közeledtével a növénynevelés fókusza egyre inkább kifelé tolódik, sokan kénytelenek a lakásban megoldani a "kertészkedést". És bár valóban nincs jobb a napfényben fürdőző terméseknél, a négy fal között is ki lehet hozni a maximumot a lehetőségekből. Hogyan? Mutatjuk!
"Én bízom abban, hogy nyelvünk, mint a folyó, kiveti magából mindazt, ami káros. Amit pedig felold, azt részévé teszi" – mondta a nemrég elhunyt nyelvész, Grétsy László tanár úr, aki anno azt is elárulta, mi az ő kedvenc szava. És a tiétek?
Ha azok közé tartozol, akik kerülik a koffeint vagy csökkenteni szeretnék a napi koffeinmennyiséget, a kávéról viszont nem szívesen mondanak le, akkor a koffeinmentes verzió tökéletes megoldásnak tűnhet.
Sosem késő letenni a cigit.Egy kanadai és norvég kutatók által készített új, nagyszabású elemzés szerint nincs jelentősége, hogy milyen életkorban szokik le valaki a cigarettáról, valószínűleg évekkel meghosszabbítja a várható élettartamát.Prabhat Jha közegészségügyi tudós, az Unity Health Toronto Globális Egészségügyi Kutatóközpontjának munkatársa