2024. március 19. kedd

márc. 19
18:21
Balogh-Kunst Nóra: 35 éves a nőgyógyásznál (WMN)
Mire számíthat egy nő a nőgyógyásznál, ha már elmúlt harmincöt? Ha akar gyereket. Vagy ha nem. Dilemmák és kérdések, amikre nem mindig vannak válaszok.
márc. 19
18:21
Ponty gombával töltve (egy.hu)
Kövi Pál receptje nyomán
márc. 19
18:27
Megvan a dátum: Ekkor nyit az ország legnagyobb fürdős újdonsága (Femcafe)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy hamarosan elkészül a makói Hagymatikum Gyógyfürdő új részlege. Ezen a héten már javában zajlik a lakossági bejárás, amelyet akkora érdeklődés övez, hogy plusz időpontokat is kellett nyitni, mielőtt a hétvégén sor kerül az ünnepélyes átadásra.
márc. 19
18:27
5 történelmi film, ami ragaszkodott a valósághoz (Hamu és Gyémánt)
Megjelent a valaha volt legnagyobb költségvetésű hazai történelmi film, a Most vagy soha! Az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot bemutató mozival kapcsolatos legtöbb kritika a történelmi hitelesség hiányáról szól. Most mutatunk 5 olyan, szintén megtörtént eseményeken alapuló nemzetközi filmet, ami szinte az összes részletében hű maradt a való
márc. 19
18:48
Aligán attól tartanak, hogy elzárják a civileket a Balatontól (AQUA)
Civilek tiltakoztak a balatoni Club Aliga elzárt területein, mert úgy érzik, a beruházó fokozatosan kiszorítja a helyieket és a strandolni vágyókat. A Fürdőegyesületnél azt mondják: egy tavaly őszi kormányrendelet-módosítás óta még kevesebb lehetőségük van a luxusberuházások megakadályozására. Felparcellázták Balatonvilágoson a tó melletti sétányt,
márc. 19
19:21
Ezek az ételek tönkreteszik a szívedet, a kardiológusok a világ elé tárták a listát (Femcafe)
Ha több kedvenc ételed is rajta van ezen a listán, akkor az nagy baj, mivel nagyon nem tesznek jót a szívnek. Néha persze ehetünk ilyeneket, de ha állandóan fogyasztjuk őket, az hatalmas kárt okoz.
márc. 19
19:21
"És jó apa vagy?" – Nyílt lapokkal Gáspár Mátéval, Kókai Tündével, Polgár Csabával és Tenki Rékával (WMN)
A Nyílt lapokkal 2.0 kártyaasztala mellett mélységek és magasságok, vicces és komoly pillanatok Kókai Tünde, Tenki Réka, Gáspár Máté és Polgár Csaba négyesével.
márc. 19
20:03
Reagált a palota Károly király halálhírével kapcsolatban (in.hu)
Hétfőn több orosz médium egy rossz minőségű és nyilvánvalóan manipulált fotó alapján azt állította, hogy III. Károly király váratlanul meghalt. Más orosz hírügynökségek, köztük a TASZSZ állami hírügynökség és a Kreml Rosszijszkaja Gazeta arról számolt be, hogy versenytársaik dezinformációt terjesztettek, akárcsak a moszkvai brit nagykövetség, amely
márc. 19
20:21
Nagy dobásra készül a Zara - Ennek sokan örülni fognak (Femcafe)
Az elmúlt három évtized hajtrendjeit a brit mesterfodrász, Guido Palau alakította. Kezeivel és néhány kulcsfontosságú eszközzel szezonról szezonra feszegeti a határokat a Fendi, Prada és Dior bemutatóin, és most egy újabb nagy dobásra készül!
márc. 19
20:33
A-listás hollywoodi sztárok nyomában járhatjuk körbe Budapestet (Hamu és Gyémánt)
És te tudod, hogy Will Smith és Benedict Wong melyik budapesti fürdőben ücsörgött a 2019-es Gemini Man forgatásán? Többek között erre a kérdésre is választ ad a Paramount fővárosi túrája, amelyet március végéig élvezhetünk, írja a First Class.
márc. 19
20:45
Figyelmeztet a MÁV: ismét meghalt egy fiatal, aki nem tartotta be a szabályokat (Femcafe)
Évente többen szenvednek súlyos égési sérüléseket emiatt. A MÁV-nak ismét figyelmeztetést kellett kiadnia.
márc. 19
20:51
Még sosem láttuk ilyen furcsa szettben Cindy Crawford lányát: Kaia Gerber ruhája meglepő volt, mégis bámulatos (Femcafe)
Kaia Gerber tőle szokatlan módon olyan ruhát öltött magára, amely csak nyomokban tartalmazott visszafogottságot: a modell ezúttal egy igencsak lenyűgöző darabban jelent meg a kamerák előtt, melyet nem csupán a meglepő színe tett felejthetetlenné.
márc. 19
22:15
Ezekkel a használt autókkal van a legkevesebb probléma, a jó öreg Suzuki Swift is köztük van (Femcafe)
A hosszú évekig Esztergomban gyártott Suzuki Swift is elég szép helyen végzett a megbízható használt autók rangsorában.

2024. március 20. szerda

márc. 20
0:09
Siker az autizmussal élő, "Mauglinak" csúfolt kisfiú óvodai ügyében! (Kölöknet)
Az ötéves, ép értelmű, de nem beszélő, autizmussal élő kisfiú története még január végén került nyilvánosságra, akinek az anyukája egy táskába rejtett mikrofonnal készített hangfelvételt arról, hogy az óvodában kiabálva, szitkozódva beszélnek a gyerekével.
márc. 20
0:13
Miért kell tanulnuk logaritmust és másodfokú egyenletet az iskolában? Az ország kedvenc matektanárát kérdeztük (Kölöknet)
Március 14-e, a Pí nap, vagyis a matematika világnapja alkalmából sokan feltehetik a kérdést: minek kell a logaritmus, meg a szinusz, meg a box plot diagram? Ha szétnézünk a minket körülvevő világban, megállapíthatjuk, hogy semmi sem létezhetne matek nélkül. A kávéfőző, a telefon, az autó, a mosógép egytől egyig olyan mérnöki szerkezet, ami mögött
márc. 20
0:15
Tilos a telefon, sőt még székek sincsenek Christopher Nolan forgatásain (Igényesférfi.hu)
Hollywood látnoki erejű direktora nem ismer pardont, ha forgatási szabályokról van szó. A friss Oscar-díjas Christopher Nolan évtizedek óta ragaszkodik rendhagyó, de hatékony munkamódszeréhez.
márc. 20
0:17
A vastagbélrák egyre fiatalabb korban alakul ki (Kölöknet)
Egyre fiatalabb korosztálynál diagnosztizálják a végbéldaganatot, a tendenciák szerint öt éven belül minden negyedik-ötödik beteg az 50 éven aluli korosztályból kerül majd ki, ezért is fontos az egészséges étrend, a rendszeres mozgás és az elegendő alvás - figyelmeztet a Semmelweis Egyetem közleménye.
márc. 20
0:19
Humanoid robotokat tesztel Kecskeméten a Mercedes (Igényesférfi.hu)
Kecskeméten elkezdődött a jövő gyártási forradalma: magyarországi gyárában kezdte meg az új, humanoid robotok tesztelését a Mercedes.
márc. 20
0:21
Válás gyerekkel: Ezért kell engedni, hogy a gyerek a másik szülővel is tarthassa a kapcsolatot! (Kölöknet)
Hazai felmérés a közös szülőségről – Magyarországon évente több tízezer gyermek éli át szülei különválását a házasságok, illetve az együttélések, élettársi kapcsolatok felbontásával, felbomlásával. A válással, különéléssel nem szűnnek meg a szülői feladatok, sőt, ezek összehangolása a válás után nagyon fontos, ugyanakkor potenciálisan konfliktusos
márc. 20
0:23
Világpremierjét ünnepli az új Audi Q6 e-tron (Igényesférfi.hu)
Az Audi Q6 e-tron az első, prémium elektromos platformra épülő szériamodell, amely a vállalat számára a következő meghatározó lépést jelenti a prémium elektromobilitás felé vezető úton.
márc. 20
0:25
Felmondott a Meta vezető pszichológusa (Kölöknet)
A Meta egyik vezető pszichológusa, aki az öngyilkosság megelőzésével és az önkárosítással kapcsolatban adott eddig tanácsokat a vállalatnak, felmondott. Azzal vádolja a technológiai óriást, hogy "szemet huny" az Instagramon található káros tartalmak felett, többször figyelmen kívül hagyja a szakértői tanácsokat, és szerinte a vállalat kár
márc. 20
0:27
Két magyar pezsgő is bekerült a világelitbe (Igényesférfi.hu)
A François President Brut és a François President Blanc de Blancs Extra Brut 2018 aranyérmet nyertek a világ egyik legjelentősebb borversenyén, a németországi Mundus Vinin.
márc. 20
0:29
Mesés hangulatban, impozáns világító lampionok között sétálgathatunk az Állatkertben, a gyerekeket a 116 éves körhinta várja (Kölöknet)
Március 18-tól április 21-ig, azaz öt teljes héten át minden este várja a látogatókat a Tavaszi lampionvarázs a Budapesti Állatkertben. Egészen pontosan az Állatkert területének egy részén, amely a műemléki körhinta melletti kapun át közelíthető meg. A bejáratot a márciusi időszakban 18 órakor, az áprilisi estéken pedig 18:30-kor nyitják meg, és eg
márc. 20
0:33
Világszínvonalú tudást és piacképes diplomát nyújt az Elte, idén is ide jelentkeztek a legtöbben (Kölöknet)
A 2023-as évhez hasonlóan 2024-ben is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkeztek a legtöbben, első helyen 17.080 diák jelölte meg az ELTE-t.
márc. 20
0:37
Petíciót indított Szülői Hang Közössége a testnevelési szigorítás kormányzati terve ellen (Kölöknet)
A gyerekek érdekei mellett kiálló Szülői Hang Közössége petíciót indított a tervezett gyermek- és családellenes szigorítás ellen, követelik annak visszavonását.
márc. 20
0:41
Tavaszi táborok nyújtanak megoldást elfoglalt szülőknek a hosszabb tavaszi szünet idejére (Kölöknet)
A szülők és gyerekek fejében a tábor elsősorban a nyári szünethez kötődik, viszont a jelenlegi tavaszi szünetben másfél hétig kell felügyelet a gyerekek mellé, ezért jön kapóra sokaknak a tavaszi tábor.
márc. 20
0:45
Három éves kisfiú sétált egyedül az utcán Debrecen kertvárosában (Kölöknet)
Három éves kisfiút találtak a járőröző rendőrök Debrecenben. (Fotó: Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség)
márc. 20
2:24
Toplista: 10 zseniális, összeesküvés-elméletről szóló film (InStyle Men)
Gyilkosságok, eltussolások, háttérhatalom... Számtalan összeesküvés-elmélet kering a világban, a leghíresebbekről pedig filmek is készültek! Mutatjuk a 10 legjobbat, amit muszáj látnod!
márc. 20
3:24
Megosztotta a házimunkát barátnőjével, majd kiszervezte a saját részét (InStyle Men)
A költségek háromnegyedét ő állja, a tennivalókat elfelezték, de ő nem nagyon akart dolgozni.
márc. 20
3:33
Itt a tavasz, ezt érdemes tudni a tavaszi nap-éj egyenlőségről (Utazási Élmények)
A tavasz hivatalosan március 20-án, szerdán 4 óra 6 perckor köszönt be, ekkor következik be a tavaszi nap-éj egyenlőség. A tankönyvekben gyakran szereplő március 21-i dátum kis mértékben eltérhet a valóságtól, a csillagászati esemény pontos időpontja évente változhat.
márc. 20
3:51
Megerősítette visszavonulását Peter Weir, a Holt költők társasága rendezője (Igényesférfi.hu)
Peter Weir nevéhez olyan nagy klasszikusok fűződnek, mint a Gallipoli (1981), A veszélyes élet éve (1982) vagy a Truman show (1998). Utoljára 2010-ben forgatott: akkor még olyan A-kategóriás sztárok álltak a kamerája elé, mint Colin Farrell vagy Ed Harris.
márc. 20
4:12
Óriási változás a filmletöltéseknél (Infostart)
Sőt, úgy általában a torrent szorult vissza a streaming terjedése miatt.
márc. 20
4:15
A sógornőm minden nap lefekvés előtt ivott egy pohár bort, hamarosan eltűnt róla a súlyfelesleg (Blikk)
A vizsgálatok szerint az esti borfogyasztás nemcsak az egészségünket szolgálja, hanem a fogyást is elősegítheti.
márc. 20
4:21
Magyarország hozzájárul a nemzetközi humanitárius erőfeszítésekhez (Vital)
Magyarország kész a továbbiakban is hozzájárulni a nemzetközi humanitárius erőfeszítésekhez, hazánk tavaly már nagyjából 70 millió eurót fordított segítségnyújtásra világszerte.
márc. 20
4:24
Hasmenés elleni gyógyszerek - Tudnivalók a recept nélkül kapható készítményekről (WebBeteg)
A hasmenés kezelésének megkezdése előtt érdemes tisztázni a kiváltó okokat, ugyanis más terápia lehet szükséges az okoktól függően. A 3-5 napnál hosszabb ideig tartó, vért is tartalmazó széklettel, görcsös fájdalommal járó panaszokkal mindenképp orvoshoz kell fordulni.
márc. 20
4:24
Még több futballsztárt akarnak a szaúdiak (InStyle Men)
Miközben úgy fest, többen is kezdenek kiábrándulni az ottani életből, a pénzemberek nem adják fel.
márc. 20
4:27
Megszűnik a csípő, égő érzés, ha felfázáskor ezeket iszod (Femcafe)
A felfázás, más néven hólyaghurut sosem jön jókor, ráadásul szörnyen fájdalmas tünetekkel jár együtt. Szerencsére azonban nemcsak gyógyszeres kezelés segíthet ilyen esetben, ugyanis több természetes alternatíva is létezik; cikkünkben most ezeket mutatjuk be!
márc. 20
4:33
Baltic Hermétique Glacier Limited Edition duó (Kronometer)
A két legújabb Baltic limitált kiadás megmutatja, hogy egy field watch is lehet érdekes. Épp csak 7 éves lesz a Baltic, de máris nagy népszerűségre tett szert egyedi megjelenésével és…
márc. 20
4:51
Felértékelődtek az egészségpénztári szolgáltatások (Vital)
Az ügyfelek egyre inkább felismerik és ki is használják az egészségpénztárak előnyeit és értékeit.
márc. 20
4:51
Mi vár Oroszországra Putyin újabb elnöki győzelme után? (Igényesférfi.hu)
Ötödik elnöki ciklusára készül Vlagyimir Putyin, aki - egy néhány éves megszakítást leszámítva - az ezredforduló óta áll Oroszország élén. 2030-ig biztosan teljhatalmat élvez majd, de vajon mit jelent ez Európa jövője és az ukrajnai háború végkimenetele szempontjából?
márc. 20
4:51
Egy magyar sütemény is felkerült a világ legjobb sajtos desszertjeinek Top10-es listájára (Hamu és Gyémánt)
A Taste Atlas gasztromagazin egy közönségszavazás keretében nemrégiben azt kérdezte meg olvasóitól, hogy szerintük melyek a legfinomabb sajttorták a világon. Mutatjuk a 10-es listát, amelyre egy közkedvelt magyar desszert is felkerült.
márc. 20
4:51
Váratlan emberrel álmodtál? Mutatjuk, mit jelent (in.hu)
Ébredtél már fel valaha egy véletlenszerű álomból, amiben megjelent valaki, és teljesen összezavarodtál, hogy mit jelenthet? Az ilyen típusú álmok megrázóak lehetnek, különösen, ha egy kollégáról van szó, vagy arról az ismerősről, akivel csak néhányszor találkoztál − vagy, ami még rosszabb, az exedről.Amikor valakiről álmodunk, gyakran azt gondolju
márc. 20
4:57
Soha ne öntsd ki a tojás főzővizét: elképesztő, mit tapasztalsz majd, ha erre használod! (Femcafe)
Bár elsőre bizarrnak tűnhet, hogy megtartsd azt a vizet, amiben a tojásokat főzted, ha megtudod, mire képes ez a folyadék, te sem fogod soha többet kiönteni!
márc. 20
5:21
A dolgozók fele félretesz váratlan egészségügyi szolgáltatásokra (Vital)
Kiemelten fontos a váratlan egészségügyi kiadásokra történő takarékoskodás a hazai munkavállalók körében, ám a valóságban csupán mintegy felük tesz félre erre a célra.
márc. 20
5:24
Stílusos órákkal ünnepli a MotoGP-t a Tissot (InStyle Men)
A svájci óramárka a gyorsaságimotoros-vébé 75 éves története előtt tiszteleg – de már a kettejük közti együttműködés is csaknem 25 esztendős.
márc. 20
5:45
Ezek lesznek 2024 legnépszerűbb hajárnyalatai, melyek láttán a lélegzetünk is eláll (Femcafe)
Egy új év mindig izgalmas trendeket hoz magával a hajszínezés terén, ez alól természetesen 2024 sem kivétel, merészebb és visszafogottabb stílusokból sem lesz hiány idén.
márc. 20
5:48
Mire figyelj, ha tavasszal kirándulni mész a kutyáddal? (Háziállat)
Alig várod a közös tavaszi kirándulásokat a kutyáddal? Elmondjuk, mi az, amit feltétlen tegyél meg mielőtt útra keltek a kedvenceddel!
márc. 20
5:51
Itt a leghatékonyabb kezelés visszérre vágás nélkül (Vital)
Bizony, itt nem csak egy esztétikai problémáról van szó, fontos, hogy komolyan vegyük. Különösen a középkorú és idősebb nőket érintő betegség, de előfordulhat nemtől és kortól függetlenül bárkinél. Mára a teljes lakosság 20-40%-át érintő probléma. Ugyan nem gyógyítható teljes mértékben, de megfelelő odafigyeléssel és kezeléssel a súlyos a szövődm
márc. 20
5:51
Hat jótanács, hogy maradjanak saját fogaid öregkorodra (WMN)
A fogorvos sokak számára mumus – de vajon ez akkor is így lenne, ha már kiskorunkban az életünk része lenne a rendszeres kontroll, és nem csak akkor keresnénk fel a dokit, amikor már súlyos fájdalmaink vannak?
márc. 20
5:57
Így kezeld fájdalommentesen az aranyeret (Vital)
Egy roppant kellemetlen probléma, ami sokakat kísért a hétköznapokban. Legyen szó mozgási-,ülési-, vagy székelési nehézségről, egy biztos megkeseríti a mindennapokat! Számtalan okai lehetnek a kialakulásának, igen gyorsan jön, ám megfelelő kezelés nélkül gyötrelmesen lassan múlik el.

Keresés